Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-01 / 283. szám

4 N ÉP ÚJ S Á9 1961 december 1., péntek Mindenki haszna lesz Még el sem jött az igazi nyár, amikor június 15-én Mezőkovács- házán is megalakult a járási mű­velődésügyi osztály. Feladatköre sokrétű, és munkájától nagyon so­kat vámnak a közoktatás és a nép­művelés irányítói. A kovácsházi osztály jól indult — ha szabad így mondani — és jól látott hozzá a feladatok dandárjához, és ahogy teltek a napok, és gyűltek velük a tapasztalatok is, úgy vált mind jobbá, szervezettebbé az osztály munkája. Három „munkaterület" Az első: lerakni az iskolareform alapjait, megszilárdítani az eddi­gi eredményeket. A második: a falu kulturális életének fellendí­tése, az igények kielégítése, szoci­alista tudatformálás, az általános műveltség emelése és a szakmai ismeretek bővítése. A harmadik; a kulturális intézmények és az is­kolák vezetéséhez hasznos támo­gatást adni. Nem haszontalan, ha néhány rö­vid mondatban szót kerítünk arra is, hogy miként kezdték el mun­kájukat, hogyan szervezték meg az osztály dolgozóinak egyéni fel­adatait. Egy tartalmas jelentés fekszik előttünk. Néhány hete már, hogy elkészült ez a jelentés, és Tóth Zoltán osztályvezető összeállítot­ta abból az alkalomból, hogy a megyei tanács művelődésügyi osz­tálya megvitatta a kovácsházi és a békési járási művelődésügyi osz­tályok alakulásuk óta eltelt idő­ben végzett tevékenységét. A jól összeállított jelentés első soraiban ezt olvashatjuk: „A meg­alakulás után legfontosabb felada­tunk volt, hogy a járási művelő­désügyi osztály részére biztosított hatáskört az osztály dolgozóival ismertessük, és arányosan szétosz- szuk.” Ez meg is történt, még au­gusztusban, és azóta „berázódtak” a reszortok. Rendszeres osztályér­tekezleteket tartanak, melyen a' munkatársak beszámolnak előző héten végzett munkájukról, majd megbeszélik a következő hét fel­adatait, a kiszállási tervet. Üj vo­nás náluk, hogy ezeken az osztály­értekezleteken pedagógiai tovább­képzésre is jut idő, és eddig már több előadást tartottak az okta­tástannal kapcsolatban. Jó kapcsolatok Azt mondja a jelentés: „A köz- művelődés irányítását és szerve­zését elősegítette, hogy jó kapcso­latot létesítettünk a Hazafias Nép­front járási titkárával és a járási úttörőtitkárral is. A népfront-tit­kár főleg a TIT-elöadások szerve­Elkészült a tsz-ek törvény­és rendelet-gyűjteménye A megyei tsz-tanács jogtanácsosa néhány héttel ezelőtt nagy mun­kára vállalkozott. Vállalta, hogy a termelőszövetkezeteket érintő tör­vények, rendeletek, jogszabályok és egyéb intézkedések gyűjtemé­nyét összeállítja. A több mint 150 igen jelentős rendelet gyűjteménye elkészült. A jogtanácsos lesokszo- rosítatta a rendeletgyűjteményt, amelyet a közeli napokban meg­küld a szövetkezetek jogvédelmé­vel foglalkozóknak, és a termelő- szövetkezeteknek. zésében, a járási úttörötitkár pe­dig a vasárnap délelőtti gyermek­rendezvények megszervezésében segít.” Ez feltétlenül jó dolog, és előny, hogy két agilis társadalmi erővel gazdagodott a művelődésügyi osz­tály. Minden új módszerre és min­den lelkes, segítő erőre szükség van most, hogy a falusi kulturá­lis munka, a népművelés minőségi színvonalát tovább növelhessük, és megoldjuk azokat a feladato­kat, melyek egyre jobban várnak ránk. De nemcsak a népművelés vagy még szorosabban: a kulturális munka rejt új és új ter^iivalókat, a közoktatás is nagy „leckével” birkózik: az iskolareformmal. Ho­gyan? Sokféleképpen. A szakmai továbbképzés szor­galmazása, az önképzés is idetar­tozik. „Önképzés, de azért jó egy kicsit serkenteni, irányítani is azt” — vélte a medgyesegyházi is­kola igazgatója, és minden hónap­ban kijelöl ‘ öt cikket a Pedagógiai Szemléből vagy a Köznevelésből. Ezek elolvasását a tanítási óra elemzése után ellenőrzi. Nagyka­maráson azt vezették be a ne­velők, hogy hetenként egyszer, ta­nítás előtt, fél nyolctól vitát ren­deznek a legújabb szakmai kér­désekről. Végegyházán pedig he­tenként tanulmányoznak és vitai­nak meg egy-egy cikket. Nagy jelentőségű a szakmai képzés, és a szakmailag egyre job­ban képzett nevelők mennyivel többet túdnak adni az iskolare­form megvalósításához! Sajnos, a kovácsházi járásban is probléma az, hogy a gyenge tanulókkal való foglalkozás a pedagógusok „gyen­ge” oldala. A szaltfelügyelők már tanácskoztak erről, és bizonyára eredményes „akcióra” készülnek... Példamutatás, új módszerek Mindkettő hasznos, és hamar­jában le sem mérhető erdménye- ket hozhat. A kovácsházi járás művelődési otthonainak igazgatói keresik az új módszereket, és örömmel tanulnak mástól is. Már a tervkészítés időszakában jó volt az, hogy a művelődési házak és otthonok, termek vezetői — idé­zem a jelentést: „Részt vállaltak a TIT-elöadások megkötésében. Például Battonyán Dénes Mihály, a kultúrotthon igazgatója 83 elő­adásra kötött szocialista szerző­dést termelőszövetkezetekkel, kis­ipari termelőszövetkezetekkel, a földművesszövetkezettel és más szervekkel. A járás előadói gárdá­ja 140-es létszámmal kezdett munkához, ennek 90 százaléka pe­dagógus.” (Megjegyzésünk: nem lenne rossz, ha egyre több agro- nómus, orvos, állatorvos, gyógy­szerész is bekapcsolódna a falusi ismeretterjesztésbe, bizonyára szí­vesen is tennék, mint ahogy erre több példa van már megyénkben ) A szép, új kovácsházi művelő­dési ház is hatásosabban, eredmé­nyesebben tevékenykedik már, mint azelőtt. Megalakították az irodalmi színpadot, s tagjai már be is mutatkoztak. Battonyán is alakult ilyen irodalmi színpad. Még egy kezdeményezés: a já­rási párt és tanács v. b.-vel közö­sen számoltatja be a művelődés- ügyi osztály a községek vezejpit a kulturális munkáról. A beszámol­tatásokra tervet dolgoztak ki, és szigorúan betartják. Mindenféle­képpen hasznos elgondolás, és bi­zonyára a községek vezetőit is ar­ra serkenti, hogy ne csak segítsék a kulturális munkát, hanem ma­guk is járjanak élen abban. Mert a jó példa — itt is elitéi... \ Következtetés Csak egy mondat: a kovácsházi járási művelődésügyi osztály jól kezdte az idei oktatási, népműve­lési évet, és ez sejteti azt is, hogy munkájuk eredménye nem marad el. Ez pedig mindenki haszna, örö­me lesz abban a járásban. S. E. Sass Ervin: A *bronzkarperec Riport a kelták ás a szarmaták világából © A domb még vallana tovább, de az ősz... Takaródét fúj. Már az ősz fúj ta­karódét, meg az ásatásra kapott pénz sem tart örökké, be kell fejez­ni a tárgyalást: a kétezer éves ta­núk felkutatását és kivallatását — majd jövőre, ha ... Ha újra lesz egy kis pénz, mert az a homokbá­nya, ott az Erdőházi-halmon olyan fáintos-finom homokot ad, hogy gyorsan mélyítik, szélesítik, aztán* hiába ásta körül az én Ernő bará­tom remek kedélyű ..földmczgató” brigádjával a bányát, hamar elérik az újra "csak szűz-területet, a feltá­ratlan részeket, és ki tudja, mit fordíthat ki a nem régészkedő ho­mokbányász ásója, lapátja? — Gazdag ez a föld — mondta Ernő, még a kardoskűti kis tanya szobájában, és én azt mondtam neki: — Nem hagyjuk veszni a kin­cseit. Nem is! Es mások sem hagyják, és jövőre is segítenek biztosan, hi­szen a mi földünk, a mi kincsünk, a mi örömünk és egy kicsit büszke­ségünk is az a sámsoni Erdőházi- halom, ahol fél évezreden át annyi­szor felcsendült a halottsiratók kü­lönös éneke, és annyi mély sírt ásott oda az elmúlás ... Amikor utoljára jövök ki ide, er­re a szívből megszeretett helyre, a domb túlsó oldalán, ahol még moz- gatatlan a föld, traktor zuborog át, oda, vissza, húzza a mély barázdá­kat, jó ágyat készít az élet magjá­nak, a csírának, hogy jövőre ismét sárga levelű és barna szakállú ku­koricák bólogassanak arrafelé, ahol most Ernőék az utolsó, de talán a legizgalmasabb kelta sír felbontásán ügyködnek lankadatlan buzgalom­mal ... Nem mesélem el percről percre, mint történt, csak a végeredményt húzom alá piros ceruzával, és írom oda mellé: ötös! Nagyszerű lelet! De talán sokkal érdekesebb lesz, ha ezúttal Ernő naplóját ütöm fel, és egyszerűen kimásolom, mit írt be erről a sírról. Tessék, olvassuk együtt: ,,Hatvanharmadik sir. (63) Csont­vázas kelta női sír. Szegletes sír­gödör. Nyugati oldalában a váz. Fejjel délnek. Nagy bronzfibula, vastöredék (övmaradvány) a derék­tájon. A bal csuklón két bronz­karperec. A sírban három edény. Fejnél egy urna, a lábnál disznó­csontok. közöttük görbehátú, jel­legzetesen kelta vaskéss" Harmadszor is a békéscsabai termálkútról Ellenérvek helyett vízre van szükség 1 A békéscsabai termálkút vizé­nek felhasználásával kapcsola­tos kérdésről két esetben írt a Népújság. Első alkalommal ok­tóber 26-án Változatok a meleg­vízről cím alatt, amire a válasz — Mire hivatott a békéscsabai ter­málkút? —, a november 5-i szám­ban jelent meg. Az első érveket sorol fel amellett, hogy szükséges lenne és mód is van arra, hogy a felesleges vizet bocsássák a lakosság rendel, kezésére. A fürdő egyik gépésze — látva a vízre várók nagy sere­gét — alkalomszerűen megoldotta a fürdő és a lakosság vízellátásá­nak problémáját. A fenyegetések hatására azonban a jószándék háttérbe szorult. Felvetette a cikk azt is, hogy egyszerű csap felsze­relésével kiiktatható minden bo­nyodalom, amely az előbb emlí­tett gépész jóakaratából adódhat. A második — azaz a november 5-i cikk — ellenérveket sorol fel. Azt taglalja többek között, hogy a fürdő a termálkút percenként 350 literes vízhozamát milyen cé­lokra használja fel és azt magya­rázza, hogy a hőenergiával éven­ként 100 vagon szenet takarít meg. Megemlíti azt a kárt, amit a légzsák keletkezése okozhatna, ha az automata kapcsolóberendezést kiiktatnák. A további részben a cikk írója kissé indulatosan ad szakmai felvilágosítást a fürdő néhány műszaki problémájáról és Békéscsaba talajának vízszegény, ségéről. — Általában amit ír, vi­lágos és érthető. A termálkút vize felhasználásá­nak kérdését azonban a megyei tanács egyik szakembere felül­vizsgálta és megállapította, hogy az előző cikk írójának — néhány szükségtelen megállapítástól elte­kintve — jó a fantáziája és a mű­szaki érzéke. Megoldható, hogy a kút a lakosság részére is szolgál­tasson vizet egy megfelelő átmé­rőjű csövön anélkül, hogy az a fürdő üzemeltetését zavarná. (Ez­zel talán a városi tanács egyik­másik szakembere is egyetért.) A megállapítást intézkedés kö­vette, de nem tudni, mi okból (ta­lán presztízs-kérdésből?), a másik cikk írója újabb ellenérvvel állt elő: „A körülbelül egy—másfél centiméter átmérőjű csőinek az anyacsővel való felszerelése azért nem lehetséges, mert a kút vizé­nek ásványi lerakódása a vékony csövet napokon belül eldugaszol­ja.” Egyebekben ismét a Népújság november 5-i számában megjelent, ezzel a témával foglalkozó cikkre hivatkozik. De most már nem a laikusoknak, hanem a víz haszno­sításán íáradozóknak ajánlja szí­ves figyelmébe. így foglalható össze a masíel hó­napos vita, amiből ugyan eddig melegvíz nem származott, de a Népújság olvasói annál jobban megismerkedhettek a főidő né­hány műszaki kérdésével, amivel azelőtt talán sohasem foglalkoz­tak. Ez természetesen hozzájárul az általános műveltség és a poli­technikai ismeretek fejlesztéséhez, ami manapság nélkülözhetetlen. És ha sokan a vizet is nélkülözhe­tetlennek tartják, azon sem lehet csodálkozni. Miért ne, ha jelen­téktelen költséggel — egy vékony cső felszerelésével — megoldhatja ezt a városi tanács? Persze az ás­ványi lerakódás kérdése még hát­ra van. Ezen pedig — úgy gondo­lom —, egy vastagabb csővel le­hetne segíteni, amelynek leszűkí­tik a kifolyó nyílását. Csak jóaka­rat kell hozzá és bizonyára nem kerül sor ismét ellenérvek felso­rakoztatására. Ennél mindenkép­pen többet érne a víz. Pásztor Béla A fittájp tehát ragyogóan sike­rült! Annyira ragyogóan, hogy meg sem várták, amíg az ásatás „hiva­tásos” fotósa, Schiller Jenő bátyánk Orosházáról megérkezik, hanem P. Nagy Fecó bekerekezett a községbe, kihívta a fényképészt, és lemásztak a mély sírba, hogy most az egy­szer, búcsúzóul, mindenki rajta le­gyen azon a képen. A felvétel jól sikerült, itt a bizonyság, a közel­ben ... A fináléval tehát az ősz is be­köszöntött. Egyre sűrűbb és mindig haragosabb színű felhők kapaszkod­nak az ásatö-brigád fölé, és van olyan duzzogó felhő is, amelyik még esőt is csappant a nyakukba. Az utolsó, nagy lelet után még két kisebb következik, a 64. sír egy fi­atal szarmata nőt rejt magában, a 65. pedig hamvasztásos' kelta, ko­rongolt, nagy urnával, mellette la­pos tál és egy durva készítésű egy- fülű bögre kerül napvilágra ... Az­tán végleg letisztogatják az ásót, lapátot, csákányt, és hazamennek, kicsit szomorúan, hogy reggel .hét­kor, másnap, nem találkoznak már, és nem mondják egymásnak: — No, máma megfogjuk-e az Attila lábát? ... Máig is sajnálom, hogy az utolsó napon nem lehettem közöttük. l|rnő barátommal már csak otthon talál­koztam újra, a kardoskúti ta­nyának abban a kis szobájában, amelyről így írtam volt, amikor kezdődött születni ez a riport: „Nem is tudom, hogy mi volt abban a szobában, arra azonban jól emlék­szem, hogy elöntötte a könyv azt a szobát, és irományokkal, könyvek­kel telező dít ott íróasztala mögül egy tcbtsonya nézett velem farkas­szemet.” — Keled! Mizujs? ... — Koty- tyantom el magamban, amúgy hu­szadik századi „tájszólássai" az örömteli kérdést, aztán gyorsan mégis kijavítom magam. — Keled, barátom, megfogadtam a szavad .. . Jártunk ott és megforgattuk annak a dombnak a földjét... Igazad volt... A bronztű mását is meg­találtuk ... most már kétezer éves. Ernő elgondolkozva cigarettázik. Az a kutya, a Fickó már megint nyüszít-ugat odakinn. (Pedig Keled még egy szót sem szólt. Lehet, hogy most nem áll velem szóba . .. ) De nem, hallga csak!... — Már vártalak, késői rokon, örülök, hogy találkoztál eleinkkel, mondd, de szívből mondd: Ünigét . .. Ünigét nem láttad? ... — Keled, Keled, hát hogy lát­tam volna? ... Fickó a Holdat ugatja. Még csak késő délután van, de a Hóid tej­színű tányérja már jól látható.. Ki­nézek az ablakon: a fehér tányér éppen most mászik fel a csirkeól tetejére . . . Még majd legurul . . . ! — Ha nem figyelsz rám, nem szólok többet... — De figyellek, Keled, csak be­szélj. Keled, a honfoglaláskori íjász- lovas nem beszél mégsem. Csak egyetlen szót ismételget ötször, tíz­szer, én nem is tudom, hogy hány­szor: Ünige . . . Ünige . . . Ünige ... — Annyira szeretted? — Az életemnél is jobban, el­lődd . .. — Miért? — Csak. — De: miért csak? » Mert olyan volt az ö termete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom