Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-09 / 134. szám

M ép új sáa 1961. június 9., péntek A magyar néprajztudomány nagy találkozója volt a gyulai vándorgyűlés — Hcikki Hosia finn közoktatásügyi miniszter Gyulán — László vetítéssel kísért változás­vizsgálati előadása hangzott el. Az első napon hivatalosan képvi­seltette magát a Művelődésügyi Minisztérium Lakatos László ve­zetésével. A legmozgalmasabb a második nap volt. Ezen Gunda Béla debreceni egyetemi tanár elnökölt. Az ülés a magyarországi nemzetiségek néprajzi vizsgálatát vitatta meg Kovács Ágnes, Vajkai Aurél, Manga János és Vujicsics D. Szto- ján előadásai alapján. Az ülés közepén érkezett meg Ortutay Gyula vezetésével Kustaa Vilku- na akadémikus, a Magyar Nép­rajzi Társaság tiszteletbeli tagja fiával, Askó Vilkuna, a lundi (Svédország) egyetem tanárával és K. Kovács Lászlóval. Az ülést félbeszakítva üdvözölték a finn vendégeket, majd Ortutay Gyula és Kustaa Vilkuna üdvözölte a vándorgyűlést. Kevéssel később megérkezett Heikki Hosia finn Kiállítás Békéscsabán Június 7-én délelőtt 10 órakor ünnepélyesen nyitották meg Békéscsabán a MÁV-pályaudvar tanuló várótermében megrende­zett „10 éves a társadalombiztosí tás” című kiállítást. A megnyi­tón mintegy 80 vasúti dolgozó előtt Krekó Ferenc, a Vasutas Szakszervezet Központi Társadalombiztosítási Osztályának veze­tője mondott beszédet. Többek között elmondotta, hogy a vasutas dolgozók között ma már mintegy 8—10 ezer társadalmi aktíva dolgozik társadalombiztosítási vonalon. Beszélt a vasutas szakszer­vezeti biztosítás költségvetéséről is és elmondotta, hogy ez tíz év alatt tízszeresére emelkedett. 1960-ban,526 millió forintot fordí­tottak a különböző egészségügyi intézmények létesítésére, a dol­gozók betegellátásra. Beszélt a gyógyintézetekről, a kórházi el­látásokról és egyéb egészségügyi intézkedésekről is. Befejezé­sül beszélt a kiállítás jelentőségéről, amely képekben mutatja be a vasúti dolgozók egészségvédelmét és a dolgozókról való gondosko­dást. A kiállítás egy hétig lesz n yitva. Megyénkben ez volt az első ilyen kiállítás, amelyet a vasutas szakszervezet rendezett. A Magyar Néprajzi Társaság június 1—3 között, annak emlé­kére, hogy 40 évvel ezelőtt, 1921- ben Gyulán rendezte első ván­dorgyűlését, országos vándorgyű­lést tartott városunkban. A Ká­rom napig tartó tanácskozásokon összesen 147 néprajzi kutató vett részt az egész országból. Itt vol- 1 tak: Tálasi István, Gunda Béla, Bálint Sándor egyetemi tanárok, Bodrogi Tibor, Balassa Iván, Ba­logh István, K. Kovács Péter, Dö­mötör Tekla, Dégh Linda, Katona Imre, ifj. Kodolányi János, Föl­des László, Vajkai Aurél, Kresz Mária, Szolnoky Lajos, Manga Já­nos, Diószegi Vilmos neves kuta­tók és még számosán mások. Az első nap Tálasi István, az MNT alelnö- ke által tartott megnyitó után Dankó Imre előadását, majd pe­dig Bodrogi Tibor és Vincze Ist­ván beszámolóit hallgatta meg a vándorgyűlés. Délután Vargha közoktatásügyi miniszter is Askó Vilkuna feleségével. A finn ven­dégek részt vettek a vándorgyű­lés tanácskozásain, majd a mú­zeumot és a várat nézték meg. Meg akarták várni a műsoros es­tet is, de a közbejött vihar miatt délután 6 órakor eltávoztak. A mű­soros est nagy sikert aratott. A két és egynegyed órás műsor ke­resztmetszetét igyekezett adni városunk és környéke népi mű­veltségének, folklórjának. Fellép­tek: a III. számú általános iskola, a román iskolák énekkarai, a vá­rosi ének- és zenekar, a városi népi zenekar, a városi népi együt­tes, az eleki román és német népi együttes, a dobozi citerazenekar, a békéscsabai Balassi táncegyüt­tes, valamint Banner Józsefné, Törő Emőke és Szőts László. A harmadik nap délelőtt a kutatók zöme kirándult Doboz, Gyulavári, illetőleg Sar­kad községekbe. A kirándulás so­rán tájékozódtak az illető közsé­gek népi kultúrája, felderítésre váró néprajzi feladatai felől. Ez­alatt a városi tanács dísztermé­ben Dömötör Sándor elnökletével az önkéntes gyűjtők beszélték meg problémáikat Morvay Péter, Végh József és Papp László vita­indító beszámolói alapján. Ezen az ülésen megint képviseltette magát a Művelődésügyi Miniszté­rium, Miklósvári Gyula személyé­ben. A háromnapos vándorgyűlés a a magyar néprajztudomány nagy találkozója volt. Felhívta a figyel­met számos helyi problémán kí­vül több országos kérdésre is. A vándorgyűlés résztvevői kifejez­ték, hogy a magyar néprajztudo­mány számos ágában, területén ösztönzést kaptak Gyulán. Dankó Imre múzeum-igazgató, Az „újkor Ikarosz, a görög mitológia legendás hőse, olyan ifjú lehe­tett, aki a monda szerint szűknek érezte a földi világot, s dacolva az Olimposzon lakó is­tenekkel, „csaknem” a Napig merészkedett repülni. Eszköze e légi úthoz a viasz, amelyet kar­jára tapasztott és a madártoll, amely viaszba ragasztva a szár­nyat helyettesítette. Azután mint a madarak, csapkodó szár­nyakkal gyorsan repült... repült a Nap felé. Másképpen hogyan is képzel­ték volna abban a korban az ember magasba emelkedését, mint szárnyakkal, hisz a mai egyházi tanítások is ezzel kép­zelik, illetve képzeltetik el a túlvilági lényeket, az angyalok seregét. A mondabeli Ikarosz repülése közben azután olyan közel me­részkedett a Naphoz, hogy annak melegétől megolvadt karján a viasz és a vakmerő ifjú a ten­gerbe zuhanva lelte halálát. Ez a görög ifjú az ókor Ikaro­sza volt, akkor élt, amikor a tu­domány még csak ébredezett, de máris kitört a földtekéröl a végtelenbe, ha csak gondolatban is. Mégis a görög történelem ma­gasba emelve őrizte meg emlé­két. Ikarosza" Az újkor Ikarosza, Gagarin őr­nagy nem került közel a Nap­hoz, hogy „viasz-szárnyai” meg­olvadjanak, nem jutott „oly ma­gasba”, mint a mondabeli előd­je, de nem is zuhant a tengerbe merészségéért. Öt nem sújtották halálra az istenek. Acélszárnya­kon emelkedett fel és érkezett vissza a földre, hogy megnyissa az utat a többiek előtt, akik ta­lán még a Naphoz is közel fog­nak kerülni. Emlékét viszont nem a monda, hanem az embe­riség, a történelem őrzi és fog­ja őrizni. Mégis érdekes lenne e két hős „találkozása”. Gagarint a mo­dern idők, az újkor Ikaroszát, a világűrből sikeresen visszatérő hőst, meghívták Görögországba, tekintse meg azt a helyet, ahon­nan a mondabeli őse a levegőbe emelkedett, a hullámokat, amelyben merész tettéért halálát lelte. Ikarosz a világűrbe törekvő ember vágya, gondolata volt, Gagarin a világűr meghódításá­ra elindult ember valósága. Az ókor elképzelt és az újkor végre­hajtott csodálatos valósága. Mégis szép lehetne ez a találko­zás. Kollárik János legyei irodalmi színpad alakul Szerda délután a Békés megyei Jókai Színház klubtermében értekezletre jöttek össze a társadalmi szervezetek vezetői és a Jó­kai Színház művészei. Napirenden a Békés megyei Irodalmi Színpad megalakítása szerepelt. Az értekezleten részt vett és fel­szólalt Szendrő Ferenc elvtárs is, a Budapesti Irodalmi Színpad igazgatója. Az értekezlet ismertetésére lapunkban még visszaté­rünk. K is néger falu húzódik meg Afri­kában, valahol Angola keleti ré­szén, közel a kongói határhoz. Olyan kúpostetejű házakból áll, mint a töb­bi. amely az afrikai őserdőket népe­síti be. A tenyérnyi tisztás, amelyre települ, alig ötven méter széles. A kunyhók nagy része az őserdőre tá­maszkodik. A sor végén egy szerény házikó áll, alacsony falú, afféle csu- patetős házikó. Tetejét hatalmas pál­malevelek fedik. Ajtaja kelet felé néz. A falain keresztül behallatszik éj­szakánként a párducok hörgése, a majmok hisztériás rikoltozása és a többi éjszakai zaj, amely az örökké lármás afrikai őserdőket jellemzi. Kokoyó itt nőtt fel a kunyhóban, megszokta már e hangokat. Tizen­nyolc ‘ tavasz szaladt el fölötte, férfiú­vá serdült. Az ő lába volt a leggyor­sabb a faluban, a szeme sohasem té­vesztette el a célt. Az erdőben úgy tájékozódott, mint Afrika vadjai. Ha­todik érzéke — a dzsungel járók ösz­töne — megmutatta az utat és előre jelezte a veszélyt; Most ott ül a házikó előtt, íját ja­vítgatja, meg nyilakat készít. Ügyes kezeiben percek alatt formálódik a halálhozó fegyver lövedéke. Holnap vadászatra indul apjával. Elfogyott az élelem és elkél egy kis hús már a háznál. A vadászat mindig veszélyes, mert tilos. Az engedély nélküli vadászatot szigorúan büntetik és a fehér urak kegyetlenek. A múlt héten is meg- vesszőzték Bangvát, a falu legöregebb harcosát, egy mocsári vaddisznó mi­att. Denál... élni kell és — mit is mondott az az idegen harcos, aki egyik éjszaka titokban itt járt a fa­lujukban? — „Az erdő minden vadja a miénk. A fehér urak azért jöttek ide, hogy elvegyék.” És még sok mindent mondott. Azt is, hogy har­colnak a feketék egész Afrikában. Sok feeljíen elkergették a gonosz fehére­ket. Azt Is mondta, hogy Ht Angolá­ban is készülnek a portugál urak el­len. Fegyvert is szereztek, dörrenőt, olyat, amely messzebb visz, mint a nyíl, olyat, amilyen csak a fehéreknek van. Érdekes ember volt... és bátor. — gondolkozik el Kokoyó. Mellette pedig egyre szaporodnak a hajlékony nyílvesszők. Az az idegen harcos azt is mondta, hogy itt nem messze az erdőben a nagy fa odvábán hagytak húsz fegyvert és golyókat, a falu har­cosainak megmutata azt is, hogyan kell kezelni, de csak akkor szabad elővenni, ha megszólalnak a dobok... Azóta figyel minden éjszaka. Ébren alszik, mint a párduc, hogy az első legyen a fánál... ha megszólalnak a dobok... A szülei már pihennek, ő is aludni készül. Pihenni kell. erőt gyűjteni, sok erőt, mert szükség lesz rá hol­nap és holnapután. R eggel korán ébred, de apját nem tudta megelőzni. Magukhoz ve­szik fegyvereiket.' A fiú egy dárdát is hoz magával, meg egy kardszerü éles kést. Óvatosan indulnak a sűrű erdő felé. Már virrad, de az erdőben még sötét van. A sűrű levélzet na­gyon megszűri az erőtlen hajnali fé­nyeket. Az éjszakai hangokat felvált­ják a nappaliak. Az egész erdő egyetlen hangzavar. Most egy majom­csapattal találkoznak. Az apró kis ál­latok eszeveszett rikácsolásba, huho­gásba kezdenek amint észreveszik őket, majd hirtelen továbbáll az egész sereg. A fiú felfigyel. A majmok né­ma menekülése óvatosságra inti. Előt­tük most hörgő hanő hallatszik. A fiú dárdát ragad. A falu körül tanyá­zó jaguár kerül útjukba ... de kitér. A majom a legkedvesebb csemegéje, de az embert tisztelettel elkerüli. Tarka bundája éppen hogy felvillan a sűrű bozótban egy fa törzse fölött. Most a ragadozó által felvert vadak csörtetése hallik, majd hirtelen egy erdei törpeantilop vág át az ösvényen. A nyílvessző zizegve szeli át a levegőt és mint a cselló megpendített húrja, pattan egyet az íj. A fiú lőtt. A kis antilop egy pillanatra megáll, hátsó lábaira emelkedik, majd lassan lefek­szik az avarba és nem mozdul többé. Nem viszik magukkal. Indákkal egy fa törzsére erősítik és indulnak to­vább. A falu ebédjét ez még nem fe­dezi. Régi szokás, hogy az ebédet mindig más család szerzi be, most ők voltak a soron. A mocsár felé tartanak, amely alig két óra járásra van a falutól, amikor hangos röfögésre figyelnek fel. Ez a hely a mocsári disznók ked­venc tartózkodási helye. Az apa int. Kétfelé válnak. Egymásnak szoktak hajtani. Amelyik vad az apa felől menekül, az a fiú felé szalad és for­dítva. Jó tíz perce mehetnek már, amikor éles dörrenés veri fel az ős­erdő csendjét. A fiú megdermed. A fehér urak járnak itt. A lövés arról jött, amerre apja távozott. Csak ne vegyék észre. Biztos vadászni indultak ők is. Óvato­san, de gyors léptekkel indul arra, amerről a dörrenést hallotta. Már az erdőbe nyúló mocsár szélén halad, amikor hangokat hallva gyorsan egy i-c^ mögé lapul, figyel, de nem lát semmit. Előbbre kúszik a sűrű bozót­ban, óvatosan, mint a jaguar. E gy kis tisztás közelébe érkezik. Kitekint a lombok mögül. Há­rom fehér urat lát. Hangosan vitat­koznak, de nehezen érti meg a szava­kat; 4— itt vadászott a kutya — szól az együk és nagyot rúg egy földön fekvő valamibe, amelyet a növények takar­nak el a fiú elől. Rosszat sejtve lo­pódzik még közelebb a fehérekhez. Ahogy szétnyílik a lomb, ereiben meg­hűl a vér. A földön az apja fekszik arcraborulva, mozdulatlanul. Kezébe harap, hogy rémült kiáltását elfojtsa. Áll némán másodpercekig, aztán lassan kifesziti az íjat. Biztosan fogja meg a célt. A nyíl a gyűlölet suhanásával röppen és átfúrja a pókhasú fehér há­tát. A másik kettő rémülten fordul hátra. így éri a következő lövés a ki­sebbiket. A harmadik a fegyveréhez kap és céloz. A dörrenés hangja újra felveri az erdőt és elnyomja a harma­dik nyílvessző zizegését. Kokoyó ütést érez a balkarján, egy pillanatra meg- tántorodik, élőre lép a puskás felé, kezéből kihullik az íj. A puskás térdre esik, a mellébe fúródott nyílvesszőhöz kap és lezuhan a másik kettő, és a fe­kete harcos mellé. Kokoyó karján vércsík szalad végig. Szédülést érez, de sietni kell. Apjá­hoz ugrik, felemeli a vállára. Eről­ködve lép, majd egyre gyorsabban ro­han az erdőben. Gyorsan haza, hogy segíteni lehessen. Már hallatszok a falu zaja, amikor tántorgó lábai nem bírják tovább. Óvatosan teszi le terhét és zihálé tüdővel vészkiáltást ad le. M eghallgatja apja szívverését és ro­han a falu felé. Nem messze ta­lálkozik övéivel. Aliig fegyverben van­nak. Int és indu* vissza apjához. A harcosok futva követik, éktelen dü­hükben dárda jukkái hadonászva. Ketten a sebesültet viszik a faluba, a fiú pedig indul vissza a tragédia színhelyére. Huszonöt harcos követi némán, nem kérdezve, mi történt. A liárom fehér most is ott fekszik, egyik arcra borulva, az óriás, meg a kicsi hanyatt. Kokoyó a fegyverekért nyúl, felnyalábolja és már indulnak is vissza. A falutól nem messze a fiú irányt változtat. A többiek követik. A nagy odvas fánál áll meg. Most szó­lal meg először. Kabu — mutat a fára — szedd elő a dörrenő fegyvereket. Egy fekete óriás szótfogad és egymás után bújnak elő a rongyokba csavart puskák, tölténye« ládikák. Kokoyó mindegyiknek n'yújt egyet. Akiknek nem. jutott, azok ketten a ládákat hoz­zák. Kabu szólal meg. — Kokoyó. Nem szabad. Még nem szól a dob. — Nem várunk Kabu. Holnap minket ölnek meg. Vagy mi, vagy ők. Indul­junk. És újra futnak a falu felé, fel­fegyverkezve. A falu apraja-nagyja a téren all, amikor megérkeznek. Kokoyó apja fekszik ott, szeme lecsukva, mozdu­latlan. Anyja mellette térdel és né­mán nézi halott férjét. Kokoyó arca eltorzul a fájdalomtól. Sebesült, véres kezét apja homlokara teszi. Búcsúzik tőle. 1^ bben a pillanatban valahol távol ^ az őserdők mélyén, megszólal egy dob, majd egy másik, harmadik. A uvjok hangját észak,ról hozza a szél. Egyre erősebben száll a hang dél felé. Kokoyó könnyes szemmel int az egyik harcosnak, aki gyorsan egy bokor mellé siet. Leveszi a száraz füvet két la tönkről és a faluból is felhangzik a tam-tam. A felfegyverzett harcosok elindulnak, elöl Kokoyó; mennek, mint egy Ids patak, hogy végül egy hatal­mas fekete folyamban, a szabadság tolyamaban egyesüljenek. KOLLÁRIK JÁNOS AAVWVWS S | HA MEGSZÓLALNAK A DOBOK... | WVWWWWWVWSAAAA/WWWW /WWWVWVWWWVWVWVA/VWW^WV^WV I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom