Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-12 / 163. szám
Í88#. jfiüus 12., kedd NÉPŰJSÄG 3 Képes UUek a földektől „Cslrkegyár" lesz a kardoskúti Kossuth Tsz Hogy szánthasson a traktor Az elmúlt hónapokban igen fellendült a kardoskúti Kossuth Termelőszövetkezet állattenyészete. Ez nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy a megnagyobbodott termelősiövetke- zet még tavasszal hazahívott néhány szakembert, akik addig a Szöllősi Állami Gazdaságban dolgoztak. így került vissza szülőfalujába Posztós István, aki a tsz főagronómusa, és Varga elvtárs, aki a termelőszövetkezet főállatenyésztője lett. Irányításukkal szinte új alapokra fekte- tődött a Kossuth állattenyésztése. Bevezették a mesterséges borjúnevelést. Kétszáz kilogramm súlyig fölözött tejjel etetik a növő jószágokat. Nemrég vásároltak 25 tehenet. Szakszerű takarmányozásukkal néhány hónap alatt sikerült 4 literről a tejet 10 literre növelni az istállóátlagot. Ugyancsak szépen fejlődik saját tenyésztésű sertésállományuk. A tiszta fiaztatókban, lelkiismeretes gondozással 9,2- es fialási átlagot értek él, s hogy a malacokra — a jövő hizlalás! s továbbtenyésztési „alapanyagaira” — vigyáznak, mint a szemük fényére, azt mutatja: a malacok még hathetesek sincsenek s több mint 15 kiló az átlagsúlyuk. Az orosházi járás egyik legnagyobb „kihelyezett" csirke gyára lesz a közeljövőben a kardoskúti Kossuth Tsz. Ebben az évben már 9 300 csirkét neveltek fel, amelyből jócskán került közfogyasztásra, emellett továbbtenyésztésre nevelik a baromfikat. A közeli napokban adnak át 2700 tenyésztyúkot a testvér - termelőszövetkezeteknek. Balázs Pál, a Mezőberényi Gépállomás traktorosa több mint egy hete huzatja a szalmát a csárdaszállási Kossuth Tsz-ben arató kombájn után. A legtöbb helyen két vontatóval huzatják a szalmát, de ö egyedül oldja meg, hogy a másik gép szánthasson. A már felszántott 20 hold rozsföldbe a Kossuth Tsz tagjai szudáni füvet, s három hold borsóföldbe pedig takarmánykeveréket vetettek. Rizsgyomlálók A csárdaszállási Haladás Termelőszövetkezetnek 140 hold rizsvetése van. A tsz tagjai el vannak foglalva a 430 hold aratni- valóval, ezért nagy örömmel fogadták az Üttörő Tsz tagjainak, a Vll __vili. általános iskolás Nagy Julianna, Szabó István, Takács L ászló és Csipke Mihály segítségét, akik többedmagukkal mintegy 20 hold rizst gyomláltak meg. Van olyan nap, amikor 26 iskolás dolgozik a rizsföldön. Nagy a meleg, de a fiatal iskolások mégis nagy kedvvel dolgoznak. Azt mondják, hogy jó munkájukkal jó hírnevet akarnak szerezni a szövetkezetnek, az Üttörő Tsz-nek is. Ahogy eddig dolgoztak, dicséretben bizonyára nem lesz hiány, és meg is érdemlik a dicséretet Képünk a fiatal rizsgyomlálók egyik lelkes kis csoportjáról készült. Befejeződött a kéthetes megyei úttörővezető-képző sátortábor, amelyet Békéscsabán a Kastély-szölölo- ben rendeztek meg. A két hét alatt az úttörő-, kisdobos-, valamint az ifi-ve- aetők, akik az űttörő-mozgrlombam ténykednek, eok-*ok újat tanultak, a- melyet majd a tanév megkezdése után hasznosíthatnak. Ftoteken este ünnepélyes tábortűznél — ahol több szülő is részt vett — a szülők hangozitatták, hogy ilyen vezetőkre szívesen rábízzák gyermekeiket, akik maguk is fegyelmezettek, és a gyermekek nevelésére, értelmük kultúrájuk fejlesztésére áldozzák fel a nyári szabadságukat, Ünnepség Békéscsabán a gyógyszertárak államosításának 10 éves évfordulóján Szombaton csaknem az egész délelőttöt betöltő ünnepség színhelye volt a békéscsabai városi tanács díszterme. A gyógyszertárak általános államosításának tízéves évfordulóját ünnepelték megyénk gyógyszerészei. Az elnökségben helyet foglalt dr. Farkas Ernő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagja, a v. b. egészségügyi osztályának vezetője, Vrbóvszki György, a békéscsabai városi pártbizottság munkatársa, Südi Ernő megyei főgyógyszerész és még többen mások. Az ünnepséget dr. Ragetli János, a megyei tanács gyógyszertári központ helyettes igazgatója nyitotta meg, majd Südi Ernő főgyógyszerész emelkedett szólásra, aki a gyógyszerészet történetéről, a gyógyszerészeinek, mint tudományágnak az államosításig megtett fejlődéséről tartott előadást. Ezt követően került sor Palovits Gyula elvtársnak, a megyei tanács gyógyszertári központ igazgatójának ünnepi beszédére. Palovits elvtárs a gyógyszertárak államosítása óta végbement nagyarányú és sok irányú fejlődéséről beszélt. 1945 után a megye 81 gyógyszertára közül 65 magántulajdonban volt, így a felszabadulást követően a gyógyszertárak államosítása a fejlődés törvényszerűségeként következett be. A gyógyszerészek, s a gyógyszertári dolgozók a tíz év alatt becsülettel helytálltak. Anyagilag és erkölcsileg egyaránt megbecsült emberek lettek a gyógyszerészek is. Ma már gyógyszerészeink ott vannak a párt-, a tanács-, a KISZ-szervezetekben csakúgy, mint a Hazafias Népfrontban, a munkásőrségben, a szakszervezetben és egyebütt. Többen részesültek az utóbbi években kormány- és miniszteri kitüntetésben. — Sokat tettek és tesznek gyógyszerészeink a Szocialista Egészségügy címen meghirdetett verseny sikeréért. E versenyben tízen nyerték el a Kiváló Dolgozó jelvényt és huszonketten a Kiváló Dolgozó oklevelet. Szép eredményt hozott a pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaverseny is. A szorgalmas versengés, a szorgalmas munka jutalma sem maradt el. 1955 óta négyszer volt a gyógyszerészek és gyógyszertári dolgozók részére béremelés és az utóbbi két évben jutalmazás címen 25, tavaly pedig 23 nap átlagbért kaptak év végén. Ezután a szakfelügyelet bevezetéséről, s egy sor szakmai vonatkozású dologról beszélt Palovits elvtárs, majd pedig a falvak gyógyszerrel való ellátásáról szólt. — Az államosítás óta eltelt tíz év alatt Muronyban, Mezőgyán- ban, Rákóczitelepen, Zsadányban, Gerendáson és Bucsán létesültek új gyógyszertárak. Ebben az évben kerül megnyitásra Csabacsü- dön és Békéscsaba-Erzsébethelyon új gyógyszertár. Teljesen korszerűsítve lett 13, részben pedig 12 gyógyszertár. Ma már a gyógyszertárak jó részénél elektromos gyorsmérlegek, több mint tíz helyen pedig légcsillapitásos analitikai mérleg teszi könnyebbé, korszerűbbé a munkát. A továbbiakban arról beszélt Palovits elvtárs, hogy a jövőben még nagyobb léptekkel kell előre haladni. Ehhez azonban még nagyobb szakmai tudás szükséges, különösen az egyetemekről kikerült fiatal gyógyszerészek esetében. A jobb gyakorlati munka jusson kifejezésre a betegekkel szembeni nagyobb udvariasságban is. Köszönetét mondott Palovits elvtárs azoknak az idős gyógyszerészeknek, akik még most is, korukat meghazudtoló frisseséggel és nagy szorgalommal munkálkodnak hivatásukban. Legyenek ők a fiataloknak példaképei, annál is inkább, mert a termelőszövetkezeti mozgalom ki- teljesedésével növekszik a biztosítottak száma, s ez a gyógyszertáraknak is több munkát jelent — ugyanis a második ötéves terv végére a jelenlegi forgalom kétszeresére lehet számítani. Befejezésül a takarékos gazdálkodás fontosságára hívta fel a jelenlevő gyógyszerészek figyelmét Palovits elvtárs, és erőt, egészséget kívánt a további munkához. Ezt követően került sor a kitüntetések és jutalmak kiosztására. Hárman kaptak Kiváló Dolgozó jelvényt 1000—1000 forint pénzjutalommal, heten Kivál Dolgozó oklevelet 400—500 forint jutalommal és 38-an pedig pénzjutalmat. Az ünnepség után a központban rendezett kiállítást nézték meg a gyógyszerészek, majd a kórház kultúrtermében tudomá- nyosfilm-vetítésen vettek részt. Este baráti vacsorára jöttek össze az iparos székházban, ahol a központ közismert énekkara adott színvonalas műsort. Az ünnepség vasárnap Szarvason folytatódott, ahol a szegedi és budapesti orvostudományi egyetem professzorai irtottak tudományos előadásoka; (Balkus) Új sertéshizlalási akció 1961-re Termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti tagok és egyéni termelők részére! Kamatmentes előlejj! Kedvező feltételek! Biztos jövedelem! Nagyobb súlyú sertésekért magasabb ár 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 15,50 Ft/kg 130 kg feletti súlyú fehér hússertésért 16,— Ft/kg 110—140 kg súlyú hús- és húsjeilegű sertésért 14,80 Ft/kg 140 kg feletti súlyú hús. és húsjeilegű sertésért 15,30 Ft/kg 126—140 kg súlyú zsír- és zsírjellegű sertésért 14,50 Ft/kg 110 kg feletti súlyú zsír- és zsirjellegű sertésért 14,80 Ft/kg 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca- vagy kanlott sertésért 14,— Ft/kg Termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti csoportoknak mennyiségi felár a falkásított, egyöntetű sertésekért 1—2 Ft/kg. Részletes felvilágosítást az Állatforgalmi Vállalat kirendeltségei és felvásárlói adnak. Békés megyei JUlatforgalml V. Békéscsaba. Telefon: 10—34. 401