Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-06 / 234. szám
ISS1?, október 6., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Rendkívüli államsegély a római katolikus egyház részére A magyar katolikus püspöki kar azzal a kéréssel fordult a forradalmi munkás-paraszt kormányhoz, hogy a magyar kormány és a püspöki kar között 1950 augusztus 30-án kötött e- gyezmény szerinti lelkészi kongresszus az illetménytót folyósításánál ne alkalmazza az egyezményben megállapított, s ez évben már gyakorlatilag esedékessé vált csökkentést, hanem a lelkészi lletményeket az eddig élvezett összegben engedélyezze. A Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala a püspöki karnak ezt a kérését előterjesztette a forradalmi munkás-paraszt kormányhoz és a kormány jóváhagyásának megfelelően kifejezi, hogy az állam az 1950 augusztus 30-án kötött egyezményhez ragaszkodik, azt minden vonatkozásban fenn kívánja tartani, mégis figyelemmel arra az erősödő jó viszonyra, amely az állam és a magyarországi katolikus egyházi szervek között fennáll, figyelemmel továbbá arra, hogy a kért segítség döntő mértékben a lel- készkedő papság támogatását szolgálja, — amelyre az egyezmény II. részének 3; pontja szerint a kormány külön is súlyt helyez —, a katolikus egyháznak ezúttal is segítségére siet, s gondoskodik arról, hogy az egyezmény szerinti csökkentéssel beálló hiányt 1958 december 31-ig rendkívüli államsegéllyel pótolja. Ezzel az anyagi segítségadással nem kíván ugyan újabb ízben az 1950. évi egyezményen túlmenő kötelezettséget vállalni, hajlandónak mutatkozik azonban arra, hogy 1958 októberében a püspöki karral együtt az akkori helyzetet újból megvizsgálja. A magyar katolikus püspöki kar a kormány segítségéért, mint az állam és a katolikus egyház közötti jó viszony újabb bizonyítékáért, köszönetét fejezi ki. U- gyanakkor a püspöki kar és a papság biztosítja a magyar kormányt, hogy őszinte hazaszeretettel támogatni fogja azon erőfeszítéseket, amelyeket az ország vezetői a baráti népek segítségével és a dolgozókkal karöltve a nemzet további felemelkedéséért kifejtenek. A magyar katolikus püspöki kar a maga részéről ezután is azon munkálkodik, hogy az állam és a katolikus egyház közötti jó viszony tovább erősödjék. Grősz József kalocsai érsek, a magyar püspöki kar elnöke. Miklós Imre a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnökhelyettese. (MTI) Irodalmi pályázat Békésmegyei Tanács VB Művelődési Osztálya A NAGY OKTÓBERI FORRADALOM 40. évfordulójának tiszteletére VERSPALYÁZATOT hirdet lírai és epikus írásművekre A beküldendő művek írói tartalmilag a felszabadulás utáni életünkből, szocializmust építő tevékenységünkből merítsék tárgyukat. Ä pályadíjak műfajra való tekintet nélkül, irodalmi érték szerint kerülnek kiosztásra I. díj: 500 Ft. II. díj: 400 Ft. ni. díj: 300 Ft. Beküldési határidő: október 31 A pályázaton bárki résztvehet. A pályázó neve és pontos címe jeligével ellátott zárt borítékban melléklendő. A műveket a Békés megyei Tanács VB Művelődési Osztályára, (Békéscsaba, II., József Attila u. 4.) kérjük beküldeni A bíráló bizottság a beküldött művek elbírálása után az eredményt a Békés megyei Népújság november 7-i számában közli Békéscsaba, 1957. október 6-ón Megyei Művelődési Osztály Születés, házasság, balálezás Körösladánvi anyakönyvi hírek Születés: Boczorvádi Ferenc és Bak Margit fia Imre, Borsós Zsigmond és Blaskovics Irén fia Zsigmond. Házasság: Kokaveez János és Létai Róza, Sánta Elek és Tóth Teréz. Haláleset: Dávid István. Füzesgyarmati anyakönyvi hírek Születés: Tóth István és Egri Magdolna fia Károly, Hajdú Imre és Túri Eszter fia Imre, Rábai István és Pengő Róza leánya Róza. Házasság: Szilágyi Mihály és He gyesi Margit, Macsári Ferenc és Zsadá- nyi Erzsébet. Halálozás: Ferencsics Lászlóné Balogh Julianna 75 éves, Károlyi József 72 éves, Sári Péterné Tóth Zsuzsannád? éves, Kelemen Gáborné Bondár Zsuzsanna 55 éves, Hegyesi János 73 éves. tJjkigyÓM anyakönyvi hírek Születés: Jakab József és Faragó Veronika fia József. Házasságkötések: Németh Béla Kovács Etelkával, Juhász János Szécsényi Máriával, Kovács József Petró Máriával, Rozsnyai József Vetró Anna Ilonával. Halálozás: Szlancsik Józsefné sz. Szabó Anna 61 éves. VASÁRNAP, OKTÓBER 6 Kossuth Rádió 8.10 őszi tájakon... 8.20 Népdalcsokor. 8.55 Édes' anyanyelvűnk. 9.00 Figyeljük a zenét! 10.10 Könnyű melódiák. 10.50 Az aradi tizenhárom... 11.20 Zenekari hangverseny. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta... 12.50 Hétvégi jegyzetek. 13.00 Szív küldi... 13.30 Rádiólexikon. 13.50 Alexandra. 14.15 Hét nap a külpolitikában. 14.30 Mozart: c-moll zongoraverseny. 15.00 Közvetítés a Magyarország—Franciaország válogatott labdarúgómérkőzésről, a Népstadionból. 15.45 Tánczene. 17.15 ,,A vértanúk szent lelke így danol.” 17.40 A műsort összeállította. 18.35 Kincses kalendárium. 19.30 A Bécsi Rádió nagyzenekara játszik. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.10 Közvetítés az Erkel Színházból. 21.05 Emberek között... 21.15 Zenekari hangverseny. 22.10 A vasárnap sportja. 23.08 Könnyű melódiák. 0.10 Észt népdalkantáta. Petőfi Rádió 8.00 Orgonamuzsika. 8.30 Az evangélikus egyház félórája. 9.00 Könnyű dalok. 9.30 Tücsökposta. 10.10 Szív küldi szívnek szívesen... 11.05 Zenés vasárnap délelőtt. 11.58 Brahms: Kettősverseny hegedűre és gordonkára. 12.30 Beszélő házak. 13.15 Művészlemezek. 14.15 Sanyi manó és a darazsak... 14.55 Boros Lajos és zenekara játszik. 15.15 Operarészletek. 16.00 Goethe a XX. században. 16.25 Zenkari hangverseny. 17.35 Tánczene. 18.35 A Pro Arte-vo- nósnégyes Játszik. 19.35 Kilátó. 20.35 A XVIT. század fúvószenéjéből. 20.55 Tu| risztograf. 21.15 Verbunkos muzsika. ! 21.40 Tánczene. 22.30 Népdalok. HÉTFŐ, OKTÓBER 7 Kossuth Rádió 8.10 Reggeli hangverseny. 9.00 A hegyi szellem. 9.15 Filmzene. 9.40 Mjasz- kovszkij: I. szonáta gordonkára és zongorára. 10.10 Mesedélelőtt az óvódéban. 10.30 Szívesen hallgattuk. 12.10 Lakatos Sándor és zenekara játszik. 13.00 Lányok, asszonyok... 13.10 Heti zenés kalendárium. 14.20 Hétfőtől — hétfőig. 14.30 Üttörő-híradó. 14.50 Kis zenetörténet iskolásoknak. 15.30 Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40 Orfeusz az alvilágban. 16.10 Kertész Lajos zongorázik. 16.40 Apróságok. 16.50 Miklós Kata énekel. 17.15 Ifjúsági őrjárat. 17.30 Tánczene. 18.10 Kórusok. 18.45 Az egyik Németország. 19.25 A mosoly országa. 19.52 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.20 Élőhalottak. 21.25 Közkívánatra! 22.20 A német zenei hét. 0.10 Magyar nóták. Petőfi Rádió 14.20 Kórusok. 14.40 Zenekari hangverseny. 15.40 „Baloldalt, ahol a szív dobog.” 16.00 A Kisegyüttes játszik. 16.30 Külpolitikai kalauz. 16.40 Részletek Erkel Hunyadi László és Muszorgszkij Hovanscsina c. operájából. 17.50 Amadé László és Faludy Ferenc versei. 18.00 Giuseppe Valdengo énekel. 18.47 Strauss-keringők. 19.05 1000 szó franciául. 19.15 Fodor Pál citerá- zik. 20.00 Moskowszki: Hangversenykeringő. 20.10 Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 21.18— 21.33 Láttuk, hallottuk... / KAMARASZÍNHÁZ a Balassi Kultúrházban Október 6-án vasárnap 7 órakor: TAHTUFFE vígjátók 3 felvonásban. SZABADSÁG MOZI, BÉKÉSCSABA Okt. 3—6: Egymásra találtak. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4. 6. 8 órakor. BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Okt. 3—8: Vágyakozás. Kezdés: h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8 órakor. TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Okt. 3—7: Kötekedő Lia. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 8, 8 órakor, ERKEL MOZI, GYULA Okt. 4—6: Az új ember kovácsa. Kezdés: h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4 fél 6 és fél 8 órakor. PETŐFI MOZI, GYULA Okt. 6—8: Merénylet a kikötőben. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6. 8 órakor, BASTYA MOZI. BÉKÉS Okt. 3—9: Hét lányom volt. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 órakor, TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Okt. 3—8: Csodacsatár. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 órakor, BEKE MOZI, OROSHÁZA Okt. 3—8: Mert szegény vagy, hamarabb meg kell halnod. Kezdés: h.: S, 7, v.: 3, 5, 7 órakor. PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Okt. 3—9: Till Ulenspiegel. Kezdés: h.: fél 6, fél 8, V.: fél 4, fél 6, fél 8 órakor. VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZÖKOVACSHAZA Okt. 3—7: San Salvatore. Kezdés: h.: 7, v.: 3, 5, 7 órakor. PETŐFI MOZI, SARKAD Okt. 3—7: Ganga. Kezdés: h.: 8, v.: 4, ( és 8 órakor, SZABADSÁG MOZI, GYOMA Okt. 3—7: Tavasz a kisvárosban. Kezdés: h.: 8, v.: 4. 6 és 8 órakor: Építőipari munkához SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Felsőnyomási Állami Gazdaság. felhívás A Békéscsabai Városi Tanács VB mezőgazdasági osztálya felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a határban (dűlők mentén) elhelyezett megyekarók, határjelek rongálása vagy megsemmisítése büntetendő cselekmény. Ezért nyomatékosan felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ha tudatosan vagy más módon a kitűzött határjeleket megsemmisítik, vagy elmozdítják, az idevonatkozó rendeletben megszabott büntetést fogjuk az elkövetőkkel szemben alkalmazni. Békéscsaba Városi Tanács VB mezőgazdasági osztálya. A Békéscsaba és Vidéke Körzeti Földszöv. felhívja a dolgozó parasztok figyelmét a CUKORRÉPASZERZŐDÉSEK mielőbbi megkötésére, Egy- , ben értesíti a szerződő feleket, hogy a leszerződött t területhez szükséges MŰTRÁGYÁT már átvehetik, a szerződéskötés felmutatása ellenében, a földművesszövetkezet raktárában. Az 1957—58. évi sertéshizlalási akcióban szerződés köthető a Békés megyei Állatforgalmi V állalat községi állatftóvásárlói útján baconsertés nevelésre Szerződést köthetnek a mezőgazdasági tsz-ek, I;, II., típusú tszcs-k, érvényes alapszabállyalműködő egyszerűbb társulások, egyéni termálok és állattartók. Előleg: egyéni termelőknek 400 1 forint, tsz-eknek 600 forint. — A hízott sertés átvételi ára az átadási súlytól függően 15 Ft-tól 18 Ft-ig terjed. Az öt darab, vagy azon felüli sertés-szerződés esetén, azonos ; fajtajelleggel, egyidőben átadott sertésekért, melyeknél 20 kg- nál nagyobb súlyeltérés nincs, egyéni termelőknek 50 fillér, I., I II. típusú tszcs-k-nek és egyszerűbb társulásoknak 50 fillértől 1 Ft-ig terjedő, Mg. Tsz-eknek pedig 50 fillértől 2 Ft-ig terjedő mennyiségi felárat fizet a vállalat, a szerződésben vállalt határidőben történő leadás esetén. , A szerződéskötés egyéb feltételeiről a vállalat járási kirendeltségei, illetve a községi állatfelvásárlók adnak bővebb tájékoztatást. Békés megyei Állatforgalmi Vállalat. Bányászlakások építéséhez azonnali belépésre Felveszünk kőművesek, kubikosokat, segédmunkásokat, valamint FESTŐ, MÁZOLÓ, ASZTALOS és SZEGEZŐ LAKATOS szakipari dolgozókat. JELENTKEZÉS: kőműves és segédmunkások részére: BÁNYÁSZATI ÉPÍTŐ VÁLLALAT, Budapest, I., Iskola u. 13. Szakipari dolgozók részére: BUDAPEST, V., Nádor u. 26. sz., V. emelet. VERTIKÁLIS OSZTÁLY. Kubikosok részére: SAJÖSZENTPÉTER ÉS HEREND (B. É. V. építés- vezetőség.) Kőművesek jelentkezhetnek közvetlenül is TATABANYÁN és SAJÖSZENTPÉTEREN, a helyi B. É. V. építésvezetőségeken. Az. előírt szociális juttatásokat, valamint a napi háromszori kedvezményes étkezést biztosítjuk. Sxermődjiink minél előbb eukorrépatermeléare ! A szerződést a helyi föld mii vessző vetkezetek és cukorrépa- felelősök kötik A cukorrépa átvételi ára mázsánként: 1. 10 Ft és 3 kg kristálycukor természetben, ellenérték nélkül. Ha a termelő a kristálycukrot természetben nem, vagy csak részben Jrivánja átvenni, a cukorgyár minden kg cukor helyett 10,60 forintot fizet. 2. Melléktermék-járandóság: 65 kg nyers szelet, vagy 3 kg szokvány. minőségű száraz répaszelet és 0,50 kg melasz ingyen, térítés nélkül. CUKORRÉPATERMELÉS: belterjes gazdálkodás! Belterjes gazdálkodás: NAGYOBB JÖVEDELEM! CUKORGYÁR