Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-22 / 170. szám

▼ilá^ proletárjai egyesüljetek! r v. A jó munkának meglelt az eredménye a kétegyházi „Népköztársaság“ tsz-ben Gépállomások! Minden gép csépeljen! 195.'? JCHUS 22, SZERDA Ára 50 fillér IX ÉVFOLYAM, 17« SZÁM Sürget nx érett ^iBmhkb feje%%ük üe nx aratü§t! A munkafegyelem megszilárdításával a kormányprogramul sikeréért Határtalan lelkesedéssel fogad­ták megyénk üzemi dolgozói is a kormány programmját. Uj fel­adatok megoldása áll előttünk, azok megvalósítása magával hoz­za a dolgozók életszínvonalának emelését. Ennek a kulcsa pedig dolgozóink kezében van, mi va­gyunk sorsunk kovácsai, ahogy dolgozunk, úgy építjük hazánk­ban a szocializmust. Úgy javul fokozatosan dolgozó népünk élet- színvonala. A kormány programmja meg­követeli, hogy üzemeink napról- napra teljesítsék a reájuk háruló feladatokat. Fontos feladat vár üzemeink párt- és szakszerveze­teire. Mozgósítani kell a dolgozó­kat e programm nagyszerű fel­adatainak megvalósítására. Még jobban ki kell szélesíteni a mun­kaversenyt, ami egyik biztosítéka a minőség állandó javításának cs a tervek teljesítésének. Minden esetben és mindenhol el kell ér­ni, hogy a kommunisták mutassa­nak példát, ők legyenek az elsők a munkafegyelemben, a minőségi gyártásban. De használják ki üze­mi ijplgozéjink valamennyien meg. jobban gépeiket, munkaidejük minden percét, mellyel állandóan emelik a munka termelékenysé­gét. Dolgozóink döntő többsége ezt is teszi, hiszen önmaguknak tartoznak felelősséggel, amikor kormányunk új programmja meg­valósításáért indultak harcba. Becsületes, lelkiismeretes mun­kával teljesítik túl napról-napra • Békéscsabai Téglagyár dolgozói tervüket, hogy mennél hamarább felépüljön az’ 1954-re tervbevett negyvenezer családi ház. Ebben a harcban Prósz István és bri­gádtagjai ma már az ország első égetőivé fejlődtek. Nem sokkal maradt le mögöttük a hármas kemence égető brigádja, amely országosan harmadik. A tervtelje­sítés emelkedéséről, naponkénti teljesítéséről, a munkafegyelem megszilárdításáról számolnák be levelezőink is. Nézzük, hogyan ír erről egyik levelezőnk, Bal- kus Imre elvtárs, Békésről. «A Békési Kosárfonó termelése nap­ról-napra emelkedik. Emelkedik főleg az új kormány programm- jának elhangzása óta. Nemcsak megértik, hanem elő is segítik a párt felhívását a dolgozók a mun­kafegyelem és a tervteljesítés fo­kozásával. Ezt bizonyítják a ter­melési értekezleten elhangzott hozzászólások, amikor vállalást lettek. Gurcsó Sándor kétszeres sztahanovista, képviselő, aki sze­mélyesen is résztvett az ország­gyűlésen, vállalta, hogy éves ter­vét 100 nappal hamarább befe­jezi. Vagy Kovács József kétsze­res sztahánovista, vállalta éves tervének szeptember . 10-re való befejezését. De ilyen vállalást tett' az üzem minden dolgozója, me­lyet nemes vetélkedéssel válta­nak viilóra. Nem maradnak el ebben a női dolgozók sem, Bíró Erzsébet, Kovács Mária. Tamiskó Mária 130—140 százalékot telje­sítenek.» De sorolhatnánk tovább ezeket a leveleket, melyek az eredményekről, a munkafegyelem megszilárdulásáról számolnak be. A szocialista munkafegyelem azonban nem egy adott tulajdon­ság, azt ki kell alakítani, állandó harcot, szívós, felvilágosító mun­kát követel. Nem egyszer talál­kozunk még ma is egyes üze­mekben későnjövőkkel. igazolat­lan mulasztókkal, lógósokkal. Váj­jon hogyan tudnának többet ter­melni és jobban is keresni n Pós- tcleki Konzervgyárban a dolgo­zók? Ha a műszak végét jelző szirénázás előtt abbahagyják a munkát 5—10 perccel? Semmi­esetre sem így. Ugyanott kell azt is tapasztalnunk, hogy munkaidő alatt is állandóan vándorolnak egyesek más munkahelyekre és ezekért nem vonja őket senki sem felelősségre. Nemcsak a fegyel­mezetlenek gátolják a termelést, hanem azok a vezetők is, akik el­tűrik, hogy egyesek fegyelmezet­lenül viselkedjenek. Súlyos hiányosság történt a Bé­kési Seprűüzemben, ahol a dolgo­zók jórésze felült az ellenség hír­verésének, csökkentették termelé­süket. Ezelőtt sem teljesítették tervüket az üzem dolgozói, ma meg az 50 százalékot sem érik el. Nem egy kommunista és köztük számos sztahánovista, mint Ja- kucs Mihály ma 70—30 százalé­kot teljesít. Kiss Gábor DISZ- fiatal, sztahanovista-jelölt úgy nyilatkozik: minőségi termeléssel nem férhet össze a többlermelés, a munkaverseny. Le kell leplez­nie az üzemi pártszervezetnek mi­előbb ezeket a helytelen, eseten­ként ellenséges nézeteket. Bizo- nvítsák be az üzem népnevelői egyes dolgozók életén keresztül, mit jelent a becsületes, lelkiis­meretes munka és hová vezet a hanyagság, a nemtörődömség. Ha a pártszervezet és az üzemi bizottság felveszi a harcot a rend­bontók ellen, siker koronázza munkájukat. A Gyulai Harisnya- gyárban már hónapok óta nincs igazolatlan mulasztó, vagy ké- sőnjövő. Az utóbbi időben a Bé­késcsabai Pamutszövőben, a Kö­töttárugyárban is mind kevesebb ezeknek a száma. Igen sok eset­ben maguk a dolgozók kérik, hogy távolítsák el közülük azokat, akik a sorozatos bírálatra és nevelés ellenére sem akarnak javítani ma­gatartásukon. Ezt tették 14-én a Békéscsabai Téglagyárban a szál­lítás dolgozói, amikor Kovács Já­nos Ií.-t kizárták brigádjukból, mert sorozatos igazolatlan mu­lasztására! hátráltatta a brigád tervteljesítését. Pártszervezeteink felelősséggel tartoznak a munkafegyelem meg­szilárdításáért, ez jusson érvényre mindennapi munkájukban. Maguk a párttagok, az üzem népnevelői járjanak elöl jó példával a mun­kaidő gazdaságos kihasználásában és pontos betartásában, a folya­matos terme’és elősegítésében. Fo­kozott nevelőmunkával harcolja­nak a komiányprogramm valóra- váltásáért, a munkafegyelem meg­szilárdításáért. Újabb községek jelentik: befejezték az aratást Újkígyóson nemcsak az aratással végeztek, hanem a hordással is 67 százaléknál tartanak. A cséplés is beindult. Tizenegy cséplőgép dolgozik a községben. Minden cséplőgéptől 10—12 fogat szállítja a gabonát a liegyüjtő helyre. Az aratás befejezését jelentették Hunya és Domb­iratos községek is. Dombiratos községben az Előre» termelőszövetkezet tagjai mutattak jó pél - dát az aratásban, begy űjtésben. Július 18-ig a szövetkezet árpa- és búzabeadási tervét száz szá­zalékig rendezte. Kondoros termelőszövetkezeti község még első leket a betakarítási, begyűjtési békeversenybets Egy hónapja annak, hogy- Kon­doros termelőszövetkezeti község dolgozó parasztjai elfogadták a tót» kom ló-iák betakarítási, begyűjtési bőkevorseny kihívását. A vállalás elhangzása után a termelőszövet­kezetek tagjai, a gépállomás dob gozól közös erővel láttak hozzá az adott szó teljesítéséhez. A »Micsu­rin« via »Rákóczi« tszcsk-ben az összes gabona már keresztbe került. Közvetlen befejezés előtt áll az aratás a »Dolgozók« és a »Viliamarok« termel ős z ö vetkezőt okbeu. Lemaradt a munkában a »Magvető« termelő­szövetkezet, ahol a kormány prog- ranimjának a megjelenése után áz ellenség igyekezett a tagság sorait, egységét bomlasztani, s arra a községi pártbizottság sem figyelt fel időben, a pártszervezet ős a kommunisták sem vették vissza az ellenség támadását. A kondoros! gépállomát» az el­múlt dekádban némileg leküzdötte a munkaszervezés és a gépkihasz- nálás liiány-oeságait. Ennek ered­ményeképpen az elmúlt tiz napban 19 százalékot emelkedett a terv- | lehetőségeket is jobban kihasználta a gépállomás, 1500 keld tarlóhán- iii-a.il és másod vetéssel növekedett a teljesítményük. E munkák több­ségét a kondorost termelőszövetke­zetekben végezték. A gé])á] lomás traktoros brigád­jai közötti versenyben a Kétsop- ronyban dolgozó »Dózsa« brigád az első, 44 százalékos teljesitfó- sévol. Hálom százalékkal marad teljesítésük, több mint 2100 uor- málhold gépmiunkát végeztek el. Ebben mintegy ezer hold gabonát vágtak le, abból hat kombájnnal I 503 holdat. el mögötte a tavaszi munkában élenjáró Komezomol-brigád. A kom- bájnos-ok vorsonyőben Tímár Endre vezot, aki la&ámap délig tervét 100 sraízaléldg teljesítette. Szoro­san felzárkózik mögé Kastyik Mi­hály' komba jnvezjető, aki szintén terve túlteljesítésén dolgozik. A kondorosi gépállomás műszaki dolgozóinak Ó3 traktoristái nak most minden erővel a cséplést kell végezni A teljesitmény-ek naponkénti, gó- lövő időtlen ' befejezzék a cséplőn nagy munkáját. De az erőgépek penkénta növelésével, a cséplő munkacsapatok vei senyének á Háruló értékelésével, a munkaidő minden percének kihasználásával éléi hetik azt, hogy az augusztus 20-ig hátra­ójszakai üzemeltetésén keresztül fo­kozhatják a tarlóhántást, másod- vetést is. Az éjszakai műszak biztosította A begyűjtésben Kaszaper az élen A begyűjtési versenyben a mezőkovácsházi járás került az élre, 29.3 százalékra teljesítette eddig gabouabegyiijtési tervét. Jó munkájukkal elnyerték a Megyei Tanács VB begyűjtési ván­dorzászlaját. A vándorzászlót Árus Tibor elvtárs adta át július 20-án a járási tanács ülésén. A községek versenyében Kaszaper község került az élre. A megérdemelt vándorzászlót 20-án Szabó Zoltán, az MT begyűjtési oszt-nak előadója adta át. A zászló átvételekor Kovács Károly — a községi tanács vb elnöke — ígéretet tett: úgy dolgoznak, hogy a zászló továbbra is náluk ma­radjon. Vállalta a község dolgozói nevében, hogy tervüket augusztus 5-re 100 százalékig tel­jesítik. Harcban az aratás gyors befejezéséért A betakarítási békeverseny ben I nap mint nap újabb eredmények f születnek. 'Kombájnistáink között továbbra is R. Balogh János, a dobozi gépállomás kombájnve­zetője jár az élen. Napi teljesít­ménye: 27 kát holdról 269 má­zsát csépelt cl. Az egy- napi ösz- szes keresete 438.40 forint volt. Tímar'Endre, a kondorosi gépállomás kombájn vezetője 25 kát. holdat aratott le és 365 má­zsát csépelt el. Keresete 27 mun­kaegység és 216 forint volt. Az aratógépvezetők között Sztvorecz Sándor, a kon­dorosi gépállomás traktorosa ér- jte el a legjobb napi teljesítményt. 25 kát. holdat aratott le gépé­vel. Keresete 7 munkaegység és 56 forint volt. A gyors, szemveszteségnélküli betakarításból a cséplő munka­csapatok is kiveszik részüket. A legjobb napi teljesítményt K a - menyeczki Kálmán, a kun- ágotai gépállomás felelős cséplő- vezetője érte el. 1370 mm-s csép­lőgéppel 271 mázsát csépeltek el. összes keresete 130.30 forint volt. Munkacsapatvezető Juhos Pé­ter. A munkacsapat tagjai sze­mélyenként 77 kiló terményt ke­restek. A sarkadi gépállomáson Juhos Lajos 1700 mm-es cséplőgépével 175 mázsát csépelt cl, keresete 64.25 forint volt. A cséplő munkacsapatvezető Szép­laki Lajos. A munkacsapat tagjai 50 kiló terményt kerestek személyenként. fl medgyesegyházi „Dózsa“ tszcs ló nyájáról, a „Moravszkä“ tsz hibáiról A medgyesegyházi »Dózsa« termelőcsopoitban az arató«, munkák július 16-án befejezték. Egy-egy kaszás 12 hold gabonát vágott la. Ezt az eredményi jó munkamegszervezóssel tudták elérni. Horvátit Imre, a tsz-elnök, jó példával járt elől, feleségével együtt nyolc hold gabonát aratott le. Az árpacsópléet elvégezték. Holdanként 16 mázsái* átlagtermést értek el. Július 18-án megkezdték a hordást, ezzel egye­nlőben végzik a tarlóhántást és a másod vetést. Sok segítséget jelcin- tett még az w a csoportnak, hogy minden asszonyt, családtagot bevontak a munkába. Ilyen jó eredményeket azonban nem leltet elmondani a med­gyesegyházi »Morav&zki« tsz-ről. Igaz, itt is vannak egyes tagok, akik jól kivették a mániáiból a részüket, de olyanok is akadnak, akik csak kismértékben harcoltak a szamveszteség ellen. Például a »Tö­rekvő« brigád tagjai naponta 1200 négyszögölet is le tudtak aratni, míg a »Micsurin« brigádban dolgozó tsz-tagok csak 300—400 négy­szögölet. Lemaradtak az aratással, ennek ellenére a tsz-tagok még­sem vonták be családtagjaikat á munkálja. Báhszki Pálné, Mezőkovúesháza, Járási Tanács.

Next

/
Oldalképek
Tartalom