Viharsarok népe, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-27 / 227. szám
Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj: jegyezz békekőit sönt! A mezőkovácsházi járásban is meg kell gyorsítani az őszi munkákat a jó termés érdekében Ezekben „eu-KiR-a tlől el az, hogy milyen termést takarítunk be a jövő évben. Az idei év megmutatta, hogy mennyire fontos a jó, idejében végzett munka. Soha nem volt olyan különbség termények között, mint az idén. Ott, ahol a múlt évben a vetés batáridejét betartották úgy, mint Mezőhegyesen, kiemelkedett a terméseredmény is. Tizenhat-húsz mázsás termést érlek el. Az idejében el nőm vetett árpa csak 6 8 mázsa átlagot adott. Tehát a termés sorsa a kezünkben van és jórészt tőlünk függ az, hogy jövőre milyen termést takarítunk be. A legfontosabb tennivalónk most a vetés körül van. Sürgősen meg kell javítani a vetési munkákat, különösen a mezükovácsházi járásban. A járás területén még az őszi betakarítás is nagyon lassan halad. A kukoricatörés alig pár százalékra áll. De lassan halad a napraforgó szedése is a járás területén. Az árpa vetési ideje már 20-án elmúlott és mégis csak 15 százalékra állnak. Búza vetése még szomorúbb képet mutat, mert még egy százalékot sem értek el. A meghatározol! határidőre még 10 százalékban se tudják teljesíteni, ha így haladnak. Igaz, hogy a járási tanácsnál is úgy vélekednek, ha akkorra nem tudjuk teljesíteni majd meghosszabbítják a határidőt. Ez a helytelen felfogás kihat a községeltre is. így vélekednek például Kunágotán is, hogy ha nem tudják teljesíteni határidőre, akkor majd meghosszabbítják. De nemcsak az egyénileg dolgozók maradtak le a kovácsházi járás területén, hanem a termelőcsoportok is. f Nem mutatnak példát A járás területén alig pár tszcs teljesítette ezidáig az árpa vetését. Sürgősen javítsák ki a hibákat és fogjanak hozzá teljes lendülettel az árpa és a búza vetéséhez. A munka megjavításában és meggyorsításában nagy feladatok várnak a tanácsokra a mezőkovácsházi járásban. Az őszi munkák a tanácsok és pártszervezetek fontos erőpróbája. Igen sok múlik azon, hogy a pártszervezetek hogyan javítják meg a fel- világosító munkát, a tanácsok hogyan vonják be az állandó bizottság tagjait és aktíváit. De ezenfelül azokat a dolgozó parasztokat, akik idejében vetettek és új módszereket alkalmaztak, így a keresztsoros vetést és kellő szántást. Azokat, akik tavaly is rendes időben vetettek, vagyis megfogadták a párt- és kormány- határozatokat. A versenyszellemet is ki kell építeni a községek között, mert ez is egyik mozgató ereje az idejében elvégzett munkáknak, ügy kell dolgozniok a tanácsoknak a pártszervezetek segítségével, hogy a dolgozó parasztok az őszi munkák időben való elvégzésénél és a békeköl- csőnjegyzésuél egyaránt bizonyságot tegyenek bókeakaratukról. t'.sepkú Etelka Ä Terv adta — nekünk dolgozóknak A terv ajándéka a mezöberényi asszonyoknál A mezöberényi MNDSZ szervezetben a napokban az MNDSZ •aezonyok gyű’ést tartottak, hogy elbeszélgessenek arról, menynyi ,., kapott községük a báróin- és az ötéves terv során, Aranyi Jánosné elv- társnő elmondotta, hogy 'gépállomást, me- aőgazd a ági gépeket kapott a mezöberényi dolgozó parasztság is, amelyek megkönnyítik munkájukat. Ezelőtt az újtelepi ábrák sötétek voltak, nem igen szerettek az emberek urnáiba sem járni a ket- temet'an, sötét utcákon. De most villanyt kapott az egész TJj-te- liep. Szívóén jönnek au. asszonytársak az MNDSZ-gyű'ójr© és moziba is. Nem kell a sötét utcán tapogatózni. A Keieki-úton új artézik út készült. A piactéren, almi ezelőtt az asszonyoknak sárban kellett árulmok az eladásra'szánt zöldségféléi, most beton van. Azt is a tervtől kapták. Ezután Horányioé asszonytárs szólalt-fél és elmondta, hogy községük dolgozói nemcsak pénznyereményt nyertek, de nagy nyeremény számukra az, hogy szülőotthont, bölcsődét, napköriotthont kaptak a tervtől. — Mi nyugodtan dolgozhatunk — mondotta —, mert tudjuk, hogy gyermekeinket gondos felügyelet mellett hagyjuk a böicső- de gondozóira. Nem kell nekik az utca porában játszani. A bölcsődében gondosan vigyáznak minden lépésükre. A SzeJesztyina- kastélyt iskolának alakították át. A téglagyár új prést kapott. Napról-napra látjuk községünkben az ötéves terv eredményeit, arpelyek szebbé, küny- nyebbé teszik életünket. Ezután kiosztották a községi tanács ajándékát a nagycsaládos anyáknak. Lakatos Kálmánná 9 családos anya — miután meg- hatotían vette át az 1100 forintos pénzjutalmat — ezeket a szavakat mondotta: — A múltban nenii kaptam pénzjutalmat, pedig akkor nagyon nagy szükségünk lett volna rái, mert férjem legtöbbször munka nélkül volt. A sok éhes száj akkor is enni kért. Ma a férjem az állami gazdaságban dolgozik és keresetéből szépen megélünk. Ebiből a pénzből ruhát és cipőt vásárolok gyermekemmek. Tudom, hogy ezt a pénz- .jutalmat is Kákosi elvtársnak köszönhetjük, mert Rákom elvtárs vezetésével szépül életünk. Bácz Feiencné hétgyermekes családanya is meghatottan vette át az 1000 forintos pénzjutalmat, amiéit köszönetét fejezte ki a pártnak, Rákosi elvtársnak. Gerlét az ötéves terv szépítene meg Megváltozott a gerlai dolgozók élete. Az ötéves terv szépítette meg. Az állam 50 lakóházat épi- teteti a kisparasztoknak. 1953- ban még újra építenek. Másfélkílömé- &**?! ^gyesutat.J^p^plv é* ,a# idén a villanyt is bevezették. A szövetkezeti boltot megnagyobbították. Mérik a vasútvonal helyét is. Mert Gerla ezt is kap, amely a várossal köti majd össze. Most rövid pár év alatt annyi minden épült Gerlén, mint a múlt rendszerben 30 év alatt. Nem mondhatja a parasztság, hogy csak a város épül, mert Gerla uradalmi major volt és most egész utcasorai vaunak. Tudják ezt a gerkti »Magvető« tszcs tagjai is. Ezért jól folynak az őszi mezőgazdasági munkák is. A csoport-tagjai vállalták, hogy 20-ra elvetik az őszi árpát, 18-ra már elvetették és megkezdték a búza vetését. Ezévi hí /xittsertésbeadásunkat Í6 teljesítettük. így dolgozik a gerlai »Magvető« tszcs tagsága, jó munkával és a gabona idejében való elvetésével köszöni meg az ötéves terv ajándékait. K. Szatmári Gábor, Gerla, »Magvető« tszcs. í evezzenek jobb munkát gépállomásaink fi* őszi tervek teljesítésében m GépáLomác Ilink ra nagy feladat hárul az * *' őszi munkák elvégzésében, mert termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztságunk részére nekik kell a jó gépi munkát biztosítani. Jól es időben végzett munkájuk nyomán aztán gazdagabb termést ad a föld. Gépállomásaink most az őszi idényben mintegy 19.000 holdon végeztek el a mélyszántást, ötezer holdon készítették elő a gyapot alá a földet. Fontos feladat most azonban, hogy teljes erővel lássanak hozzá gépállomásaink az őszi ve- tőszántáshoz, az ősziek vetéséhez. Használják ki ebben a munkában minél jobban az erő- és munkagépeket, a nap minden percét, vezessék be mindenütt a napi két műszakot, biztosítsák a gépek éjszakai üzemeltetését is. Az őszi vetőszántásban, vetésben a legjobb munkát a gyomai járás gépállomásai, köztük a dévaványai gépállomás végzi. De a nyomában halad a szarvasi, füaesgyarmati, orosházi, gyomai gépállomás is. Az őszi tervteljesítéshan 46 százalékos eredményével a békéscsabai gépállomás az első. Ä mezőin váoaházi járás lemaradt azonban a gépi munkákfcam a járás gépállomásai a legkevesebb munkát végezték. Ezeknél a gépeknél, de megyénk valamennyi gépállomásán elsősorban a vezetőknek, kommunistáknak, de a gépállomások valamennyi dolgozójának jobban kell harcolnia az őszi terv időbeni teljesítéséért, a munkák meggyorsításáért. A vezetőség biztosítsa a munka elvégzésének előfeltételét, a megye tegye tervszerűvé a munkát, értékeljek ki naponta a teljesítéseket, a norma, tervteljeeítée, éjszakai műszak után. járó premizálásokat pontosan fizessék ki a traktorosoknak. így tudják csak gépállomásaink tervüket teljesíteni, melynek eredményeképpen a jövő évben gazdagabb termést takaríthatnak be termelőszövetkezeteink, egyénileg dolgozó parasztságunk, de nagyobb lesz a gépáüomás és a traktorosok jövedelme is. Levelek a kölcsönjegyzésről Többszörösen visszatérői a kölcsönadott pénz A mezöberényi Alföldi Szövőgyárban a harmadik békekölcsön-. jegyzés első napján kimagasló éredmények voltak az üzem dolgozói között. Ifj. Wagner Mihály művezető 1400 forintot jegyzett, mert tudja azt, hogy népi demokráciánk többszörösen visszafizeti neki a kölcsönadott forintokat. Berta Mária szövőnő, DISZ- tag ebben az évben, már kétszar volt DISZ-iskolán és a második békekölcsönhúzáson 300 forintot nyert, a harmadik békekölcsön jegyzés alkalmával ezer forintot jegyzett. A jegyzés alkalmával a következőket mondotta: a párt méltónak talált, hogy tagjai sorába felvegyen, nyertein is a második békekölcsönhuzásnál és az államunknak kölcsönadott pénzt kamatostul visszakaptam. Most szakérettségire akarok menni és úgy érzem, inig találom a kölcsönadott forintjaimat. Schuszter Józsexnó sztahanovista felvetőnő az 1953 másodiknogjedéves tervén dolgozik és a múlt hónapban két hétig Galyatetőn üdült. Azt mondotta, hogy ezt az üdülést pártunknak és a Szovjetuniónak köszönheti. Mindezért a sok jóért 800 forintot jegyzett. Karczag József raktári munkásnak négy gyermeke van, 500 forintot jegyzett, mert tudja, hogy a kölcsönadott forintokat visszakapja majd akkor, ha gyermekeit iskoláztatja. Szollár Pál, Mazőberény, Alföldi Szövőgyár. örömmel jegyeznek... A zsadáayi pártszervezetben népnevelő értekezlet volt, ahol részt vettek a pedagógusok, a tanács, földművesszövstkezet dolgozói, tszcs, egyénileg dolgozó parasztok, párttagok, pártonkivüliek, MNDSZ, K.TSZ és a Szabadságharcos Szövetség népnevelői. Örömmel üdvözölték a népnevelők a 111. békekölcsönjegyzést és hozzászólásaikban elmondották azt, hogy látják, mit adott számúkra a második bókekölösönjegyzés, eaért most is ■ örömmel jegyeznek. Az értekezleten elsőnek jegyzett Nemes Károly szövetkezeti ügyvezető 1000 forintot, Hajdú Gyula tanító 1000 forintot, Szabó Eszter tejkezelő 900 forintot, Szívós Sándor maimi dolgozó 1200 forintot. Bereg Zsigmond, Sarkad, Járási Tanács. Szégyelném, ha nem járulnék hozzá... Orosházán összevont népnevelő értekezleten ismertette Vági elviéi« a Ili. Békekölcsönjegyzés jelentőségét. Csiesely elvtárs, a »Vörös Csillag« tsz tagja elmondotta: Nekem öregségemre jutott a könnyebb életből és szégyelném, ha nem járulnék hozzá ahhoz, liogy újabb gépeket kapjunk, amelyekkel földünket művelhetjük. Az ©lír.ull évben 200 forintot jegyeztem, most 300-at jegyzek, Horváth Sándorné, Orosháza, »Dózsa« tsz. .Kedves Elvtársak ! Mi, a Békési Nyomda dolgozói Néphadseregünk iránti szeretetünk és hálánk jeléül szeptember 29-én, a Néphadsereg Napján „HONVÉD-MÜSZAK“-ot tartunk. Több és jobb munkával köszöiitjük termelőmunkánk, boldog családi életünk és békénk őrét: Néphadseregünket. Békés megye Dolgozói 2 Kövessétek Ti is példánkat! Hoffmann Jőzsefné sztahanovista könyvkötő Orvos András Sztankó András élmunkás sztahanovista szedő BÉKÉS MEGYE DOLGOZÓINAK Békéscsaba Viharsarok Népe Szerkesztősége Négy millió forintos beruházással * Az ötéves terv első évében Csorváson több mint négymillió forint beruházással országunk egyik legmodernebb sertéstenyésztő telepe épült meg, ahol brucellamentes eertéstörzseket tenyésztő-. nek ki. A tudomány, mezőgazdasági szakembereink, dolgozóink ma már komoly eredményeket érnek el a betegség visszaszorításában és felszámolásában. Akik szabotálják a Orosházán a pénzügyi tervek maradéktalan teljesítése érdekében adófizetési napokat szerveztek, melynek sarán több dolgozó paraszt példásan teljesítette kötelezettségét. így: Tóth János,, Dér Antal, Sreményéi József dolgozó parasztok egész évi adótervek teljesítését inkát kifizették. A kulákság szabotálja a pénzügyi terv teljei sitését; igy például: Baranyai József kulák 20.000 forinttal, Tarr Pál kulák 130.000 forinttal, Paulovics János 22.000 forinttal tartozik a nép államának.