Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-08 / 156. szám

1950 JULIUS 8., SZOMBAT Ára SO fillér ft gyulai „Népköztársaság“ tszcs tagjai ügyelnek minden szem gabonára Az eleki „Ifjú GárdaM eséplőkrigád versenykihivc s u VI. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM A kínai népnek megmásíthatatlan elhatározása, hogy felszabadítja Taivan-szigetét Csu-En-Lai, a Kínai Népköztár­saság Központi Népi Kormányá­nak nevében táviratot küldött Trigwe Lienekj az ENSz főtit­kárának : »A Kínai Népköztársaság Köz­ponti Népi Kormánya nevében kijelentem, — mondja a táv­irat —, az a határozat, melyei a Biztonsági Tanács június 27-én fogadott el az USA kormányának kívánságára és mesterkedései kö­vetkeztében, az USA fegyveres agresszióját támogatja, beavat­kozást jelent Korea belügycibe és veszélyezteti a világ békéjét. Az ENSz alapokmány kimond­ja, hogy az ENSz-nek nincs jogi olyan ügyekbe avatkozni, mely bármilyen állam felsőbb igazság­szolgáltatásának hatáskörébe tar­tozik. A Biztonsági Tanács jú­nius 27-i határozata megsérti az ENSz alapokmányának ezt a fon­tos elvét. Truman, az Amerikai Egyesült Államok elnöke jú­nius 27-én bejelentette, hogy fegyveres erővel megakadályoz­za, hogy7 a Kínai Népköztársaság felszabadítsa Taivan szigetét. Ugyanakkor az USA haditengeré­szete bevonult Taivan körüli kí­nai övezetre. Ez . a lépés nyílt támadást jelent és súlyosan meg­sérti az ENSz alapokmányát. Taivan Kína területének elvá­laszthatatlan részét alkotja. A Kí­nai Népköztársaság Népi Kormá­nya nevében kijelentem: -A kí­nai népnek megmásíthatatlan el­határozása, hogy felszabadítja Taivan szigetét az USA kormá­nyának bármilyen katonai aka­dályozó lépése ellenére. Csu-En-Lai a Kínai Népköz- társaság Népi Kormányának kül­ügyminisztere. « Franciaországnak meg kell tagadni minden szolidaritást az amerikaiak koreai és távolkeleti agressziós politikájával — követeli a Kommunista Párt Politikai Bizottsága A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága csütörtökön este Maurice Thorez elnökletével ülést tartott. Az ülés után kiadott közlemény7 megállapítja: A kor- tnányválság nyilvánvalóvá tette, hogy egyre nehezebb a francia népre érdekei és akarata ellenére a nyomor, a reakció és a háborús politikát ráerőszakolni. A francia munkásosztály és a nép más poli­tikát követel, mint amelyet három év óta a kommunisták a kormány­ból történt kiszorítása óta foly­tatnak. Véget kell vetni azoknak a botrányos kiadásoknak, melyek egyrészt a vietnámi háború foly­tatását célozzák, másrészt a har­madik világháborút készítik elő. Fel kell mondani a Marschall-ter- vet és az Atlanti Szerződést, vé­get kell vetni a Schuman—tervről folytatott tárgyalásoknak. Francia- országnak meg kell tagadni min­den együttműködést az amerikaik távolkeleti és koreai agressziós po­litikájával. A Politikai Bizottság egyben a francia nép testvéri együttérzéséről biztosítja a ko­reai népet. A Szovjetunió politi­kája, — folytatja a közlemény — amely hű a koreai ügy be nem avatkozás ügyének, megakadá­lyozta az amerikai imperialisták által kirobbantott konfliktus to­vább terjedését. A Politikai Bi­zottság végül is felhívja a párt­tagokat, tegyenek meg mindent egy nagyszabású tömegmozgalom kifejlesztéséért, a koreai amerikai agresszió ellen. A tömegeknek a demokratikus egységkormány meg­alakítására kedvező feltételeket te­remtsenek, erősítsék meg a moz­galmat az atombomba betiltását követelő felhívás aláírása érdeké­ben. Az USA már az elmúlt év júliusában annyi katonai felszerelést adott át a Li-Szi-Man klikknek, ami 50 ezer főnyi hadsereg felszerelésére elegendő rikaiak koreai támadását.. A jelen,­Az USA kongresszusa képviselő- házának külügyi bizottsága jelen­tést készített, amelyben rámuta’ azokra a széleskörű előkészületek./ re, amelyek megelőzték az amev Az Oroszországi Szövetséges Szo­cialista Szovjet Köztársaság Leg­felső Tanácsának csütöltök délelőtti ülésén folytatódott a vita a Szö­vetséges Köztársaság állami költ­ségvetésével és az 1949. évi költ­ségvetés teljesítésével foglalkozó előadói beszédről. Magrafa Mav- lj utóvá, a Baskír Autonóm Köz­társaság küldötte hangsúlyozta, hogy a szocialista állam bókesze- rető külpolitikájának világos bi­zonyítéka a Szovjetunió költség­vetése. Hinnék a költségvetésnek kétharmada gazdasági, társadalmi és kulturális célokat szolgál. Pro- foranszov, az Oroszországi Szövet­séges "Szocialista Szovjet Köztár­saság közületi gazdasági minisztere elmondta, hogy az utóbbi években a köztársaságban 50 millió bégy­tésekből kitűnik, hogy az elmúlt év júliusában, amikor az amerikai megszálló csapatok állítólag teljes számban elhagyták Dél-Koreát, az zetméter lakóterület, több' mint 60 ezer kilowatt teljesítőképességű villamos erőmű létesült. Ebben az esztendőben több mint 2 milliárd rubellal szolgálja a nagyarányú ta­tarozás célját. Ezen kívül jelen­tékeny összegeket irányoztak elő lakásépítésre a Szovjetunió mi­nisztériumai is. Az amerikai imperializmus — mu­tatott rá a szónok — közvetlen agressziós cselekedetbe kezdett, új háborút igyekszik kirobbantani. Ugyanakkor az Oroszországi Szö­vetséges Szocialista Szovjet Köztár­saság Legfelső Tanácsa olyan költ­ségvetést vitat meg, amely az előző költségvetésnél nagyobb összeget irányzott elő a dolgozók kulturális es anyagi szükségleteinek kielégí­tésére. Amerikai Egyesült Államok no millió dollár értékű fegyvert ad­tak át a Li-Szi-Man klikknek. Ez a hadinyag mennyiség, amelyet az Amerikai Egyesült Államok a múlt évben adott a Li-Szi-Man klikk­nek, elegendő volna egy 5o ezres hadsereg felszerelésére. Az USA támadó előkészületeiről tanúskod­nak azok a hivatalos személyeknek a nyilatkozatai, akik kapcsolatban álltak a Marshall-terv igazgatósá­gával. Foster, az úgynevezett gaz­dasági együttműködés helyelles ve­zetője junius i3-án nyíltan beszélt a délkoreai katonai előkészületek­ről, az »erőteljes kiképzési terv következtében létrejött ioo ezer főnyi délkoreai hadseregről«, slb. Hasonló hangnemben beszélt John­son a Koreának nyújtandó »segít­ség« irányitója. Johnson nyilatko­zata elárulta az amerikai imperia­listáknak azt a törekvését is, hogy Koreát nyersanyagforrásként és) különösen mint a wolfram érc lelőhelyét akarják kiaknázni. Felszólalások az Oroszországi Szövetséges Szoeialista Szovjet Közttírsaság költségvetési vitájában I koreai népi hadsereg Ho-Kanig nyomult előre Mac Aarthur főhadiszállásának közleménye szerint Szuvon térsé­gében felszabadító tevékeiíység fo­lyik. A Reuter Iroda hírügynöksége jelenti, hogy az északkoreai cá­pátok a 37. szélességi foktól délret előrenyomulva megtámadták a déli partig vezető ut egyharmadát. Csütörtökön a koreai népi haderők elfoglalták Phenthek városát és egészen IIo-Nangig nyomultak elő­re, amely mindössze 60 kilomé* térré fekszik Taojentől, a Li-Szin­Man bábkormány legutóbbi szék­helyétől. Az utóbbi két nap alatt a népi haderők jelentése szerint egyre több délkoreai csapat száll szembe az amerikaiak parancsával, Délkorcai katonák tönkreteszik fegyvereiket, hogy ne kelljen test­véreikre tüzelni. Még a newyorki Post is kényle’en beismerni, hogy Dél-Koreában egyre erősödik aLi- Szin-Man kormány elleni partizán­tevékenység. A délkoreai nép a partizánokat támogatja. ft Német Demokratikus Köztársaság és kománykiildöttsége Görlitzbe utazott az Qdera-Neisse határ rendezéséről szóló egyezmény aláírására A Német Demokratikus Köztár­saság kormányküldöttsége csütörtö­kön Otto Grotevvohl miniszterelnök vezetésével Görlitzbe utazott, hogy szerződést írjon alá az Odera—Nei- sse határ alapvető rendezéséről Lengyelország és a Német Demok­ratikus Köztársaság kormánya kö­zött. A küldöttséget csütörtökön Be.linben Waiter Ulbricht helyettes miniszterelnök ünnepélyesen bú­csúztatta, Ulbricht az Odera—Nei­sse béke-határról szóló egyezmény küszöbön álló aláírását jelentős bé- keműnek nevezte. Grotewohl vála­szában megköszönte a jókívánságo­kat és hangsúlyozta, az Odera—Nei- sse határ a béke határa a jövőben nem engedi meg a háborús uszítók- nak, hogy a német és a lengyel népet egymás ellen izgassák. A kormány- küldöttség azzal az érzéssel utazót Görlitzbe, hogy nagy hazafias kö­telességének tesz eleget. , A Szabatlsághareos Szövetség levele az imperialisták koreai agressziójáról Egyre több levelet, táviratot kap a békemozgalom országos tanácsa Országszerte elemi erővel tör ki a dolgozókból a felháborodás az amerikai imperialisták agressziója ellen. Mindenünnen levelek, táv­iratok tömege érkezik a «Megvéd- a békét» mozgalom országos ta­nácsának titkárságához. A Magyar Szabadságharcos Szövetség országos vezetősége levelében kiemeli: a mi szabadságunkat a Szovjetunió a német fasizmus elleni véres karó­ban vívta ki, ezért tudjuk külö­nösen értékelni, mit jelent a ko­reai nép számára a szabadságukra törő aljas támadás. Feladatunk­nak látjuk, hogy Pártunk veze­tésével munkánkat fokozzuk, mind­jobban erősítsük a béketábort, igy segítve a koreai népet az imperia­listák ellen vívott harcában. Biz­tosak vagyunk abban, hogy a Ko­reai Néphadsereg, mely országának igazi érdekeiért harcol és egy re­nn ás ra méri csapásait a nép ellen küzdőkre, győzelemre fogja vinni a szabadság zászlaját. Éljen a koreai nép nagy és igazságos harca a béke ellenségei, a háborús uszi- tók ellen! Csehszlovákiai kereskedelmi küldöttség érkezett Romániába Anionin Gregor külkereskedel­mi miniszter vezetésével cseh­szlovákiai küldöttség érkezeit a román fővárosba, hogy beruhá­zási egyezményt kössön a Ko­mán Népköztársasággal. Ázsia népei egyesüljetek, verjétek vissza az amerikai támadásokat, harcoljatok lakájaik ellen A Béke Itivei Kinai Bizottságá­nak felhívása: A Béke Ilivei Vi­lágkongresszusának Kinai Bizottsá­ga felhivást intézett a kinai nép­hez, hogy június 7-én a Ja pán elleni háború kitörésének i3. év­fordulóján tüntessen az amerikai imperializmus ázsiai agressziója el­len. Korea népe háborút folytat az amerikai rablók és csábos kutyáik ellen hazájuk egyesítéséért és füg­getlenségének biztosításáért. Har­cukat elszántan támogatni kell. Fel kell készülni Taivan felszaba­dítására, támogatni kell V iefcnám, Fülöp-szigetek és Japán küzdel­mét. Fegyveresen tiltakozunk aa ellen, hogy az amerikai imperia­listák továbbra is megszállva tart­sák Japánt, amerikai gyarmattá és háborús támaszponttá alakítsák! át. Jelszavunk: Ázsia népei egye* sülje'ek! Verjétek vissza az ame­rikai támadásokat, harcoljatok la­kájaik ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom