Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1940. szeptember
58 elnökeinek odaadó lelkes munkájukért kerületi gyámintézetünk nevében hálás köszönetet mondok és további munkájukra a jó Isten áldását kérem. Jelentem a közgyűlésnek, hogy multévi egyetemes gyámintézeti közgyűlésünket okt. 22-én Ózdon tartottuk meg, amelyen Ziermann Lajos egyetemes gyámintézeti elnök bejelentette, hogy Scholtz ödön dunántúli gyámintézeti elnök, nyugalombavonulása miatt, elnöki állásáról lemondott, amelyet 21 éven át fáradhatatlan buzgalommal és nagyon szép eredménnyel töltött be. Helyébe Nagy Miklós zalaegerszegi lelkészt választotta meg gyámintézeti elnökké az egyházkerületi gyámintézet közgyűlése. A hivataláról lemondott elnöknek a jól végzett munka után hosszú és nyügalmas életalkonyt kívánunk, az új elnököt pedig szeretettel üdvözöljük új munkakörében. Az egyetemes G. A. Gyámintézet egyházi elnökének, Ziermann Lajos soproni esperes-lelkésznek hat éves megbízatása lejárt. Mai közgyűlésünknek lesz feladata szavazatát leadni az egyetemes gyámintézeti elnökre. 3. Felkérem a kerületi G. A. Gyámintézet pénztárosát, hogy jelentését szíveskedjék előterjeszteni. A kerületi G. A. Gyámintézet pénztárosa jelenti, hogy az egyes egyházmegyékből a következő összegek folytak be: Arad-Békésből 643 P 95 fillér (mult évben 715 P 61 f), Békésből 1758 P 47 f (1788 P 01 f), Budapesti egyházmegyéből 2015 P 53 í (2056 P 35 f), Csanád-Csongrádból 938 P 55 f (917 P 36 f), Pestmegyei felső egyház megyéből 811 P 13 f (613 P 86 f), Pestmegyei középegyházmegyéből 667 P 37 f (435 P 60 f), Pestmegyei alsó egyházmegyéből 697 P 9 f (576 P 4 f), Közgyűlési offertóriumból befolyt 38 P 72 fillér (30 P 36 f). Összesen: 7570 P 81 f. Mult évben 7133 P 69 fillér. Tomcsáhyi V. Pál adománya 50 pengő. A befolyt összegből 1993 P 94 f áll a gyámintézet rendelkezésére, amelyből központi költségekre 23 P 94 f-t levonva, segélyezésre marad 1970 P-ig, a többit felterjesztjük G. A. gyámintézethez. 4. Elnök bemutatja a beérkezett segélykérvényeket. A) kerületi gyámintézeti segélyért folyamodtak: Arad-Békésből: Gyula, Gerendás, Bodzásottlaka, Békéscsabai Diakonissza ház. Békésből: Csabacsüd, Gádoros, Szarvasi árvaház, Rákóczitelep, Csanádapáca, Nagymágócs, Mezőtúr. Budapesti egyházmegyéből- Rád, Pilis vörösvár, Kispest, Csillaghegy, > Csepel, Pestújhely, Vác, Budafok, Felsőgöd. Csanád-Csongrádból: Ambrózfalva, Battonya, Magyarbánhegyes, Csépa, Hódmezővásárhely, Nagyrév. Pestmegyei felső egyházmegyéből- Alag-Dunakeszi, Zsidó, Váchartyán, Hatvan, Gödöllő, Mogyoród, Vácbottyán, Rákoshegy, Veresegyháza, Mátyásföld, Csornád. Pestmegyei közép egyházmegyéből: Nyáregyháza, Nagykáta, i Vecsés, Monor*, Mende, Bénye. Pestmegyei alsó egyházmegyéből: Csengőd, Páhi, Kiskunhalas, Gyón, Helvécia. B) Egyetemes gyámintézeti segélyért folyamodtak: Arad-Békésből: Gyula, Gerendás, Bodzásottlaka. Békésből: Rákóczitelep, Mezőtúr, Szarvasi Árvaház, Csanádapáca, Csabacsüd, Gádoros. Budapesti egyházmegyéből: Rád, Pilisvörösvár, Kispest, Csillaghegy, Csepel, Pestújhely, Vác, Budafok, Felsőgöd. Csanád-Csongrádból: Hódmezővásárhely, Csanádalberti, Battonya, Magyar*bánhegyes, Csépa, Nagyrév. Pestmegyei egyházmegyéből: Váchartyán, Zsidó, Mátyásföld, Gödöllő, Mogyoród, Újpest, Hatvan, Csornád. Pestmegyei közép egyházmegyéből: Nyáregyháza, Nagykáta, Vecsés, Monor, Mende, Bénye.