Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1931. szeptember
38 házainak kitüntető bizalma, valamint. Dr. Mikler Gusztáv maglódi egyházfelügyelőt, akit a pesti közép. egyházmegye egyházai választottak meg az egyházmegyei gyámintézeti világi elnöki tisztségre. . Ugyancsak, szeretettel köszöntjük kerületi gyámintézetünk új pénztárosát: Szelényi Gyulát, akit a .budapesti testyéregyházak a nyugalomba vonult Bendl Henrik helyébe pénztárossá választottak és ezen állásából kifolyólag egyházkerületi gyámintézetünknek is pénztárosává lett. A nyugalomba vonult Bendl Henrik kerületi pénztárosnak gyámintézetünk anyagi ügyeinek kezelése körül kifejtett fáradozását hálásan megköszönve, részére a nyugalom éveiben Isten gazdag áldását kérjük. A gyámintézeti munka kipróbált munkásai közül szeptember hó elején nyugalomba vonult a budapesti ev. gimnázium kiváló vallástanára: Bereczky Sándor, aki a gimnáziumi ifjúsági gyámintézetet megalapította és több. mint három évtizeden át apostoli buzgósággal nagy szeretettel és példás hűséggel vezette. Amikor a gyámintézet érdekében kifejtett odaadó munkásságáért neki hálás köszönetet mondunk, kívánjuk, hogy a jól megérdemelt nyugalmat hosszú éveken át zavartalanul élvezhesse. Elismeréssel kell adóznunk buzgó munkásságáért a budapesti leányliceumi ifjúsági gyámintézet buzgó elnökének, Vidovszky Kálmán vallástanárnak, a LutherOtthon igazgatójának, aki három év előtt megalapította és azóta nagy buzgalommal vezeti ezen ifjúsági gyámintézetet. Ezek után -tisztelettel bemutatom a beérkezett segélykérvényeket, ajánlási sorrendjük szerint: A. Kerületi segélyért folyamodnak: Arad Békésből: Gyula, Gerendás, Békéscsabai árvaház, Békéscsabai diakonisszaképző intézet, Ó- és Ujkigyós hitoktatója és Sarkad fiókegyházak. Békésből: Szentctornya. Mezőtúr, Nagymágócs-Arpádhahna. Szarvasi Luther-árvaház. .Budapesti egyházmegyéből: Vác, Kispest, Budapest-Kelenföld, Pesterzsébet, Budafok, Csepel és Rád. Csanád-Csongrádból: Makó, Csépa, Csanádalberti, Battonya. ^eslmegyei alsó egyházmegyéből: Páhi, Gyón. Pest megyei közép egyházmegyéből: Men-r de, Tápiószentmárton. , Pestmegyei felső egyházmegyéből: Fene, Csömör, Nagytarcsa, Rákosliget, Újpest. . Az Ev. Theol Otthon felügyelője: Sopron. B. Egyetemes segélyért folyamodtak: Arad-Békésből: Ó- és Újkígyós, Gyula; Gerendás, Kétegyháza, Sarkad, Békéscsabai diakonisszakepző intézet. Békésről: Mezőtúr, Kardoskút, Szentctornya, Szarvasi. Luther-árvaház, Nagymágócs-Árpádhalma. Budapesti egyházmegyéből: Kispest, Pesterzsébet, Vác, Budapest-Kelenföld, Budafok Csepel és Rád. Csanád-Csongrádból: Battonya, Csépa, Makó, Ambrózfalva. Pestmegyei alsó egyházmegyéből: Gyón, Páhi. Pest megyei közép egyházmegyéből: Káva, Tápiószentmárton, Nyáregyháza és Mende. Pestmegyei felső egyházmegyéből: Csömör, Galgagyörk, Penc. Ezek közül a kis szeretetadományért folyamodtak : Nagytarcsa, Szentctornya, Csépa, Ambrózfalva, Páhi, Nyáregyháza, Káva, Penc, Újpest. C. Gusztáv Adolf egyleti segélyért folyamodtak: Arad-Békésből: Gyula. Békésből: Mezőtúr, Nagymágócs-Arpádhalma. Budapesti egyházmegyéből: Kispest, Budapest-Kelenföld, Rád. Csanád-Csongrádból: Csépa. Pestmegyei alsó egyházmegyéből: Páhi. Pest megyei felső egyházmegyéből: Penc. * D. Bognár-alap segélyért folyamodtak: Arad-Békésből: Gyula. Csanád-Csongrádból: Battonya. Sárkány Béla elnök évi jelentését a közgyűlés köszönetének és elismerésének kifejezésével tudomásul veszi. 4. Az elnök felkéri Szelényi Gyula kerületi gyámintézeti pénztárost, hogy a kerületi gyámintézet számadását terjessze elő. A gyámintézet pénztárosa számadását a következőkben terjeszti elő: Összes bevétel: 3543 P. 58 fill. Az E. e. e. gyámintézeti központi pénztárba fizetendő: 2115 P. 03 fill.