Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1936. szeptember
30 32-33. bizottságnak Dr. Mikler Károly budapesti egyházmegyei felügyelő részéről előterjesztett javaslata alapján a ker. közgyűlés az egyházmegyei közgyűlésnek a szavazatbontó bizottság jelentését helyben hagyó határozatát megsemmisíti és a megejtett szavazások eredményének helyesbítésével megállapítja, hogy az egyházmegye főesperesévé Honéczy Pál, felügyelőjévé Tahy László, II. felügyelőjévé báró Kaas Andor választattak meg. Egyben a közgyűlés Bódy Pálnak a főesperesi tisztségbe történt beiktatását semmisnek nyilvánítja. Dr. Raffay Sándor püspök bejelenti, hogy a pesti középegyházmegye megszüntetése és felosztása iránt előterjesztett javaslatát egyelőre visszavonja, tudomásul szolgál. 33. Tárgyaltatott a Baldácsy-alapítványra vonatkozó intézőbizottsági javaslat: A báró Baldácsy-alapítvány jövedelmének felosztása tárgyában előadó főjegyző jelenti, hogy a Baldácsy-alapítvány igazgatósága kerületenként 6000 pengőt irányzott elő osztalékul a folyó évre, de mivel ez előirányzott összeg esetleg csökkenhet és nem lehet előre tudni, hogy mennyi lesz a kiosztható segély, a bizottság javasolja, hogy a befolyó jövedelmet az előző években lefektetett elvek és arány szerint ossza fel a közgyűlés. A közgyűlés a bizottság javaslatát elfogadja és határozati erőre emeli. Előadó főjegyző bejelenti, hogy a báró Baldácsy-segélyért a következő kérvények érkeztek be: a) A pusztuló, ínséges és építkező egyházak közül folyamodtak: Gyula, Gerendás, Bodzásottlaka, Gádoros, Nagymágócs-Árpádhalma, Csorvás, Békési misszió, Kispest, Csepel, Budafok, Pesterzsébet, Rád, Vác, Battonya, Magyarbánhegyes, Páhi, Csengőd, Dunavecse, Monor, Káva, Mende, Nyáregyháza, Vecsés, Peine, Gödöllő, Vácbottyán, összesen 26 egyház. A bizottság javasolja a közgyűlésnek, hogy a rendelkezésre álló segélyt egyenlő arányban a következő egyházak között ossza fel: Nagymágócs-Árpádhalma, Békési misszió, Budafok, Battonya, Dunavecse, Mende, Penc. b) A szegény lelkészek közül folyamodtak: Abaffy Gyula, Kiss Benő, Chovan József, Pusztai József, Bottyánszky János, Egyed Bertalan, Petrovics Pál, Benkóczi Dániel, Bakay Péter, Murányi György, Irnreh Sámuel, Droba Márton, Rácz Gyula, Valent Márton, Tóth-Szőllős Mihály, Komjáthy Béla, ifj. Blázy Lajos, Jeszenszky Gyula, Kuntz Henrik, Nandrássy Elek, összesen 20 lelkész. A bizottság javasolja, hogy „a szuperintendens urak illő díjazása és csekélyebb fizetésű lelkészek javadalmazására" hagyományozott kéthatod részből utaljon ki a kerületi közgyűlés a püspök úrnak egy hatodrészt, az alább következő lelkészeknek pedig szintén egyihatod részt a következő kulcs szerint: Bakay Péter, Abaffy Gyula, Egyed Bertalan 1, Pusztai József kapjanak 3—3 egységnek megfelelő segélyt, Droba Márton, Kuntz Henrik. Rácz Gyula, Petrovics Pál, Imreh Sámuel kapjanak 2.2 egységnek megfelelő segélyt, Bottyánszky János, Komjáthy Béla, Tóth Szőllős Mihály, ifj. Blázy Lajos, Murányi György, Valent Márton kapjanak 1—1 egységnek megfelelő segélyt. c) A szegény papözvegyek és árvák közül segélyért folyamodtak: Csepregi Györgyné, Liffa Jánosné, Czinkóczky Jánosné, Kiss Kálmánné Lukácsik Mihályné, Petrovics Sománé, Thomay Józsefné, Leszich Lászlóné, Kálmán Rezsőné, Freitag Jánosné, Zvarinyi Jánosné, Placskó Istvánné, Scholtz Gyuláné, Szlabey