Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1926. október
61 javaslom, hogy elismerésünk és köszönetünk jegyzőkönyvi kivonattal tudomásul adassék. A pesti közép egyházmegye javasolja, hogy iskolás gyermekek felhasználásával eszközöltessék az egyházakban házankénti gyűjtés. Kmf. 1. A közgyűlés boldogult Győry Lóránd emlékét jegyzőkönyvileg kegyelettel megörökíti. 2. A budapesti evang. főgimnázium ifjúsági gyámintézetének és különösen annak kiváló vezetőjének, Bereczky Sándor vallástanárnak, példányképül szolgáló áldozatos munkásságáért a közgyűlés jegyzőkönyvileg köszönetét és elismerését fejezi ki. 3. Felhívja és kéri a gyülekezeteket, hogy templomaiban gyámintézeti perselyeket helyezzenek el. 4. Hasonlóan helyeztessenek el gyámintézeti perselyek az iskolákban is, fillérpersely cimén, az osztálytanító pedig több ízben a gyámintézet céljának ismertetése mellett kedveltesse meg a fogékony gyermeklelkeket a szeretet ezen intézményével. 5. Minden egyházgyülekezetben van gondnoki szoba, oda gyámintézeti persely elhelyezendő. Ahol pedig készpénz mellett gabonában is leróvják a hivek járulékait, felhivandók, hogy a gabonabeszolgáltatás alkalmával egy-egy litert áldozzanak a gyámintézet céljaira. 6. A közgyűlés tisztelettel felkéri Dr. Raffay Sándor püspök urat, lenne kegyes a gyámintézet ügyét szolgáló, a fent javasolt gyűjtések életbeléptetése iránt saját hatáskörében olykép intézkedni, hogy annak kötelezővé tétele mellett az egyházmegyékben és a gyülekezetekben miként történt végrehajtásáról és eredményéről a jelentéseket bekérni kegyeskedjék. 7. Ezekután egyházi elnök imájával a közgyűlés véget ért. Kruttschnitt Antal s. k. Dr. Pesthy Pál s. k. egyházi elnök. világi elnökHatározatok. Kmf. Dr. Pesthy Pál s. k. Dr. Lehotzky Antal s. k. Kruttschnitt Antal s. k. e. elnökök. v. elnök. Törteli Lajos s. k. Jegyző. Hitelesítők: Sárkány Béla s. k. Blatniczky Pál s. k.