Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1894. október

26 nasium javára tett 10 frtos hagyományai. Dr. Markusovszky Lajos a templomépítési alap javára 500 frtot hagyományozott. Az 1883. évben érettségi vizsgálatot tett tanulók, midőn a mult évben, érettségi vizsgálatuk tizedik évfordulóján találkoztak, egy 700 koronás alapítványt tettek gymnasiumunknál a czélból, hogy annak kamataiból a tanári kar által kitűzendő pályakérdés megfejtője jutal­maztassék. Dr. Oesterreicher Samu ügyvéd a nyugdíjalap javára 20 frtot, dr. Salgó József ügyvéd egy szegénysorsú, de szorgalmas tanuló segélyezésére 10 frtot adományozott, Steinhardt Antal mérnök újonnan 3 darab 10 frankos aranyat adott szegénysorsú, de szorgalmas leány­növendék megjutalmazására. Frank Henrik fiai linczi czég Lotter Ágost szíves közvetítése folytán a polgári iskola könyvtára számára előfizetett dr. Jókai Mór műveinek jubiláris kiadására. Dr. Jármay Gyula az elemi és polgári iskolákát, Krille C. G. pedig a főgymnasiumi irodát látta el a szükséges tintával. A nm. vallás- és közoktatásügyi ministerium, Kármán József beszterczebányai tanító, Szabó Ferencz, n.-eleméri plébános könyvekkel, utóbbi az általa kiadott «Történeti nép- és földrajzi könyvtár»-ral gazdagították a főgymnasium könyv­tárát, dr. Rosner Aladár górcsövi perpetuumot, Kopp Victor, VIII. oszt. tanuló 35 drb különféle német könyvet adományozott. Kókai Lajos, Singer és Wolíner nagyobb mennyiségű tankönyveket, Auer Róbert tankönyvekre 5 forintot, Rauscher János egy nagy iránytűt sárgaréz tokban adományoztak, Benkő Gyula, Schneider Tvpenatlaszát, és a Popp-féle anthropologiai térképeket és néhai Zsigmondy Pál örökösei a Természettudományi Közlöny tíz évfolyamát ajándékozták az iskolának. A magyar egyház a Kossuth Lajos emlékezetére rendezett gyász­istenitisztelet alkalmával 309 frt 35 krt adott ki, melynek fedezésére azonban a székes főváros 210 frtot, dr. Liedenmann Károly 50 frtot ajándékoztak a gyülekezetnek. Cséry Lajos földbirtokos 100, Gregersen György 100 és Grundt József 50 forintot ajándékoztak a magyar egyháznak. Ugyan a magyar egyház káplánja fizetését 200 frttal emelte, 50 frtot küldött a banyalukai alakuló ev. egyháznak, a tűzkárvallott veszprémi egyháznak pedig 100 frtot. Ugyanaz Maszny Sámuel állami iskolai tanítónak 50 frtot szavazott meg a kispesti diaspora ev. iskolai növendékek vallásbeli oktatásáért és 25 frtot Pfeffer József állami iskolai tanítónak az erzsébetfalvai ev. iskola növendékeinek vallásbeli oktatásaért. A kerepesi-úti egyházközség iskolai könyvtárát Deutsch Károly bérházi épületek vállalkozója dr. Jókai Mór műveinek jubiláris kiadá­sára való előfizetéssel és 100 kötet magyar klasszikus írók műveivel és ifjúsági iratokkal gyarapította. A «Zpévnik-bizottság» Baltik Frigyes püspök szives közvetítése mellett 50 drb énekes könyvet, melynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom