Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-07 / 6. szám

4 BALATONVIDÉK 1909. február 14. A függetlenségi pártot erkölcsileg kötik e pontok s míg annak utolsóját is meg nem valósítja a koalíció, a függetlenségi párt a legsúlyosabb vád és következmények nélkül nem léphet meg előlük. Az álhatatlanság és megbízhatatlanság vádja nélkül most nem idézhet fel ez a párt válságot, nem alapithat párt-egyeduralmat. A személyes szempontoknak, a személyes ambícióknak, sőt a párt uralmi érdekeinek is háttérbe kell szorulniok a nagy nemzeti érdek mellett. Ez pedig azt követeli, hogy válságot most senki ne idézzen föl s ezzel a <helyzetet» senki se komplikálja, mely az annexiósai és bankkérdéssel magában is elég bonyolult s a most kormányon levő államférfiak koalíciójának ís elég fejtörést okoz annak okos kibogozása. Azután pedig nem olvasták-e az urak az Írásban, «ahol a test vagyon, odagyülnek a sasok ?» Ha a szemétyes ambicíókra hallgató urak ma létesitik a koalíciót — nem gondolják-e hogy oda jönnek a sasok a koalíció testén és örökségén falatozni ? Nem látják röpködésüket ? A Nemzeti Társaskör saskeselyüi kiröppentek odúikból s az adóreform elleni agitálás örve alatt kerülgetik a koalíciót a választók uj ligájában s várják az alkalmas pillanatot — a falatozásra ! Tanácsos lesz hát türtőztetni az ambíciókat s ha a mór, vagyis a koalíció megtette a, kötelességét — a mór mehet s jöhet a függetlenségi párt kormányzása, mely elé nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel néz már is az ország, ha vájjon változatlanul fönntartott prog'ammjával, vagy hatvanhetes alapon, de a hatvanhetes pártok kirekesztésével egj'edül kormányoz e ? Ez mindenesetre érdekesnek ígérkezik. Az a 10 éves programmon való kormányzás pedig ugy hisszük, hogy halvaszületett gondolat. És erősen börze izü. Az ország tulon-tul sok kárát látja a határidő üzletnek a börzén és a közgazdaságban — azért nem kér ityenből a politikában sem. Egg királgi kitüntetés viszontagságai. Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter felterjesztésére 0 felsége páter Glassich Eg\ed vasv-lri plébánost «az egyházi és nevelésügy terén« szerzett érdemei elismeréséül a «Ferenc Józsefrendi lovagkeresztjével tüntette ki. Az érdemrend a rendes közigazgatási utou a vasvári főszolgabiróságlioz érkezett le. A király iránti köteles tisztelet, a dolog természete s a bevett uzus ugy ki vánta volna, hogy azt a vasvári járás főszolgabirája nyújtsa át a kitüntetettnek. Igy is volt ez mindig. Mert nemcsak a kitüntetett fél, de a kitüntetést adományozó király iránti köteles tisztelet is igy hozza magával. Ha egy hivatalszolga kapott is érdemrendet, a szokás szentesítette eljárást s az érdemrend átadásával járó alakiságot mindig betartották. Söt — ha — mint ujabban szokásba jö't — a kereskedelmi miniszter egy iparossegédet, vagy a földmivelésügyi miniszter egy gazdasági munkás', vagy uradalmi oselédet elismerő díszoklevéllel és 100 koronás jutalommal tüntet ki, ezt a kitüntetést, az illetékes járási főszolgabíró mindig bizonyos ünnepélyességgel szokta a kitüntetettnek átadni. A vasvári donionkos rendű házfőnök p. Egyed kitüntetésénél most először tértek el a bevett, ősi, a király tiszteletén és hagyományos szokásjogon alapuló eljárástól. Molnárfi, a járás főszolgabirája, a király kitüntetését, r.z érdemrendet, egyszerűen becsomagolta s hivatalszolgájával küldte el a kitüntetettnek. Történt ez egy monarchikus államban, egy apostoli királyságban, a koalíciós kormány uralmának harmadik esztendejében ! Anuak a kormánynak az idejében, mely a közéleti tisztesség megóvását vallotta s hirdette egyik alapvető programmpontjául, történt ez annak a kormánynak az idejében, mely kormányt, egy bevallottan keresztény párt-, kezdettől fogva a legnagyobb loyalitással és önmegtagadással támogat, nem mondjuk éppen, hogy tüskön-bokrou (holmi kvóta felemelési műveleteken) keresztül, de támogat minden üdvös éi hasznos dologban is;. történt ez annak a kormánynak idejébeu, mikor a király személye körüli miniszteri tárcát ennek a kormányt támogató keresztény pártnak — a néppártnak elnöke tölti be. Történik ez a miniszteri tanács határozatával és a király Ö felsége személye körüli miniszter fölterjesztésével szemben. Mert való, hogy ez a kitüntetés a miniszteri tanács rostáján átment — mielőtt 0 felsége színe elé jutott volna. Az a főszolgabíró léhát nemcsak a király iráut.i köteles tisztelet, de a kormány iráuti tisztelet, és engedelmesség ellen is vétett főispánjával együtt. Ez a komiszkodás a sokszor legyalázott, és méltán kárhoztatott szabadelvű kormányzati rendszer alatt meg nem történhetett, volna. Mert abban a kormányzati rendszerben lett, volna annyi rutiu, hogy ilyen perfid, a közéleti tisztességbe ütköző s halósági ós hivatali kötelességgel ellenkező komisz ós rosszmájú mulasztast ós tettet, meg ne engedjen, vagy megtorlás nélkül ne hagyjon ! Am H közéleti tiszteség koalíció* kormányának idejében ez is megtörténhetett. Megtörténhetett az, hogy a király kitüntetését egy elfogult és obskurus főszolgabíró egyszerűen huszárjával kézbesiti a kitüntetettnek. Mert ő t. i. a főszolgabíró, szabadelvű, a kitüntetett pedig kath. pap és hozzá még néppárti. Sokat inerűni- ajánlani, hogy ez a komisz és bornírt eljárás a szeparációs és kommuuistikus fraucia köztársaságban nem történhetett volna meg. Mert abban a Couibes-szellemü szociálista kormányban lett volna annyi energia, hogy egy vele szemben renitens megyefőnököt, és alantasát megrendszabályozzon, vagy lett volna annyi ízlése, ha a FaUieres elnök ur által adományozott kitüntetést megfelelő módon páját. Bajuszát kikenje, kipödörje hegyesre, keményre, mint a bika szarva. Igy kívánja ezt Komorovcsák kapitány. De mit csináljon akkor, ha nincs bajusza ? Szereznie kell a föld alól is. Mert Komorovcsák kapitány azt semmi áron el nem tűri, hogy bajusztalan legény éktelenkedjék az ő századánál. Szerez is bajuszt hamar a regruta. A mit a termeszet nem adott meo- neki, megadja valamelyik öreg katona. Csinál az kócból, szurokból, subickből olyan bajuszt, hogy büszkén hordaná nem egy fővárosi gavallér is. De meg is kell ám nézni a magyar katonát, mikor a parádé reggelén kicsiszolva, kifényesítve haptákba vágja magát. Nincs annak párja sehol a kerek világon. Az őszi nap mosolyogva hinti rá sugarait az égből s ezüstfényben villogtatja, csillogtatja gombjait,, fegyvereit. Felderül még Komorovcsák sötét arca is, ha végigtekint parádéban álló századán. Nem is szólna egy rossz szót a világéit sem. Büszkén tekint rájuk és igy biztatja őket : — Vigyázzatok fiaim. Mutassátok meg, hogy magyarok vagytok. A legények azt meg is mutatják. Hajszálnyi hiba nélkül csinálják végig az egész parádét Már csak a diszfelvonulás van hátra, de az a parádé legfontosabb aktusa. Megperdül a dob, megszólal az ezred bandája. Lelkesitő magyar dalt játszik. A hány regruta van : mind elfelejti egyszerre minden bánatát, szomorúságát. Megdobban a szive, megpezsdül a vére, megvillan a szeme. Most látja, érzi : milyen szép, milyen gyönyörűséges a katonaélet. Nem kell már biztatni, hogy húzza ki karóegyenesre magát, hogy vigyázzon a lépésére. Megteszi magától is. Zeneszóra, nótaszóra daliás lesz a tartása a magyar legénynek, hogy gyönyörűség ráuézni. Hej, ha most látná jó apja, jó anyja, szép szeretője : tele sírná babos keszkenőjét örömében. Es ugy eljárja még a parádémarsot is, hogy ámulatában nyit va marad a szája valamennyi német generálisnak. Nagyra is van századával Komorovcsák kapitány. Oda nem adná egy egész ármádia csehért, tótért, vagy németért. Meg is dicséri fiait egymás után többször. Meg is mutatja, hogy szereti őket. Délutánra szabadságot ad nekik, csapra üttet egy-két hordó sört : hadd örüljenek ők is a parádé sikerén. Igy szokik hozzá a regruta a katonaélethez. A parádés nappal azonban elmúlik a regruta öröme is. Holnap már feledve van a tegnapi dicsőség. Tovább kell gyakorolniok az állást, járást, a fegyverfogásokat. Éppen ugy, mint azelőtt. Csakhogy őrmester ur Sólyom most még mérgesebb, még zsémbesebb. De hiába káromolja, hiába szidja már a regrutákat. Kezdi már az kiismerni a katonaéletet. Ugy tesz, mint az öregek: nem látja őrmester ur Sólyom mérgelödósét, nem hallja kifakadásait. Ha hallja, akkor se törődik vele. Legfeljebb magában káromkodik. Mert a káromkodást leghamarabb megtanulja. Nem is csoda, ha megtanulja, hisz kora reggeltől késő estélig egyebet sem hall. De bizony hall prédikációt is. Minden második vasárnap elvezeti őket a hadnagy ur a templomba. Az ezred papja ott rendszerint megmagyarázza, micsoda csúnya bűn a káromkodás és beszédjének meg is van az a hatása, hogy ott nem káromkodnak' Alig érnek azonban haza a kaszárnyába, elfelednek papot, prédikációt ós ugyancsak káromkodnak. Egyik ugy, mint a másik. Egy ember volt csak a századnál, a ki nem káromkodott. Ez is baptista volt. Jámbor tekintetű, alacsony termetű legény. D. Kiss János a becsületes neve. Hiába szidták, csépelték napkeltétől napnyugtáig : sohase zúgolódott. Szitokra nem nyilt, ki a szája soha. Olyan türelemmel viselte sorsát, mint valamikor Jób a megpróbáltatásokat. El is nevezték apostolnak a többi katonák. Gonosz tévelygőknek tartotta a többieket s azt hitte, neki szent kötelessége a jó útra téríteni őket. Nagy liitbuzgóságában meg is próbálta, de nem tudott jó útra téríteni egyet se. Kinevették, bolondnak tartották. D. Kiss János apostoli működéséről valahogyan tudomást szerzett Komorovcsák kapitány. Azon, hogy napjába ötször-