Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-05 / 14. szám
8. BALATONVIDÉK 1908. m á rc iu s 15. dologgal azonban még nem készültek el, miért is a belügyminiszter a minap újból fölhívta az alispánokat, hogy az elkészített, kimutatásokat most már haladék nélkül terjesszék föl a minisztériumba. — A vármegyei főorvos látogatása Thassy Gábor vármegyei főorvos a mult héten a kórháztelek és a gyógyszertárak megvizsgálása végett, egy napig városunkban időzött. A főorvos a kijelölt kórház telket megfelelőnek találta s mint hisszük véleményes jelentésében meg fogja sürgetni az évek óta húzódó kórházépítés mielőbbi megkezdését. — Tanulmányi kirándulás. Főgimnáziumunk ifjúsága a héten Berkes Ottó igazgató, Erdélyi Irén, Göiiczy Ede és Molnár Szauiszló tanárok vezetése alat.r, hosszabb tanulmányi kirándulásra indul. Mint értestilünk az 6 napra tervezett kirándulás végcélja a magyar tengerpart és kikötő városa, Fiume megszemlélése, a szomszédos Abbázia •és Crkvenica üdülőhelyek meglátogatásával kapcsolatban. A kirándulók 11-én délben indulnak s 15-én >zerdán délután fognak hazatérni. — A főgimnáziumi ismeretterjesztő felolvasások Vut.skits György dr. tanárnak a mult héten tartott felolvasásával befejeződtek. Az érdeklődő közönség uevében hálás köszönetünket fejezzük ki az összes felolvasó uraknak azokért az igazán élvezetes délutánokért, melyeket nekünk magas nívón álló felolvasásaikkal szerezni szívesek voltak. A felolvasások az ősz folyamán folytatódni fognak. — Hymen. Köveskáli Gjőrffy Károly urod. intéző Postupiciről, a napokban váltott jegyet özv. Kosztka Alajosné bájos leányával — Micikével, Keszthelyen. — A Dunántuli Dalosszövetség versenye Piros pünkösd ünnepin hódító útra indulnak a nagy Dunántúl dalosai. Székesfehérvár látja őket szíves vendégül. A «Dunántuli Dalosszövetség» ugyauis ez évben ott tartja meg tizenötödik, tehát jubiláris díszközgyűlését, és vele kapcsolatosan versenyt, rendez Eddig Győr, Sopron, Tata, Komárom, Pécs, Nagykanizsa hívták meg és látták ritka vendégszertettel a didosszövetséget. A június 6., 7. ós 8 án Székesfehérvárott rendezendő verseny bizonyára méltóan fog beilleszkedni az eddigi versenyek diszes keretébe. A székesfehérvári ünnepség programmja egyébként a kövntkezö lesz : Június 6-áu délután a városház-téren gyülekeznek a szövetségbe tartozó dalárdák, melyeknek zászlóit a székesfehérvári hölgyek megkoszorúzzak. Juuius 7-én délelőtt lesz a szövetség jubiláris közgyűlése és esetleg zászló|ának felszentelési ünnepélye. Ugyancsak 7-én délután kötött haugvermeg ezer emberéletet követelő pusztításaikról. De bármennyi és bármilyen nagy szerencsétlenségeknek és csapásoknak voltak előidézői a múltban ós lesznek a jövőben is, meg kell mindig gondolnunk, hogy a föld tüze hatalmát mindig arra használta fel, hogy földünk még nagyobb hatalmának a minden szárazföldet romboló viznek hatását, valamiképpen ellensúlyozza. Vulkanikus erőktől függött ós fog függni minden időben a szárazulatnak alakja és kiterjedése. A szárazföldnek és viznek szerencsés eloszlása, a föld felszínének sokféle változata, a fenföldektől a mélyföldekig pedig nagy befolyással vannak, nemcsak az éghajlati viszonyokra ós termékekre, hanem kihatnak az emberiségszellemi fejlődésére is. A tűzhányók munkásságát csak a laikus minősítheti kizárólagosan vad rombolásnak, a szakember az üdvös^ egyensúly egyik fáradhatatlan létrehozójának tekinti. Ha a harmadkorban, mikor hazánk földjének nagy részét tenger borította nem tört volua nagy mennyiségű trachit ós bazalt ki földünk belsejéből, nem tagolodhatott volna a majdnem összefüggő mély tenger kisebb és sekélyebb sóval majdnem telített medencékké, melyből hatalmas és értékes kősótelepeink ülepedtek le. A traohit kitörésekkel együttesen tódult ki a seny. Junius 8 án pedig díszhangverseny a Székesfehérvárott felállítandó Szent István szobor javára. A székesfehérváriak nagy ünnepséggel készülnek fogadni a városukban összegyűlő dunántúli dalosokat. Mint, értesülünk a. «Keszthelyi Iparosok Dalköre* is erősen Készülődik a versenyre. Ez évben a nehéz műdal csoportban fognak versenyezni ós a versenydarabot — mellyel már teljesen elkészültek — a húsvéti ünnepek után fogják előadni, egy, a dalosverseny költségeire rendezendő hangversenyen. Teljes reménységgel vagyunk az iránt, hogy Dalkörünk e versenyen eddig szerzett babóraihoz ujabbakat fog szerezni, — Sorozás. Kedden, f. hó 7-én kezdődik a sorozás városunkban s tart négy napig. E négy nap alatt — hacsak rendőrségünk meg nem erőlteti magát — lesz módunk a különféle nótákban ós éktelen óbógatásokban gyönyörködni. Eddig legalább igy szoktuk meg, bár kis jóakarattal máskép is lehet,n?. — Szomorú elsőség. A belügyminiszternek a mult óv december havában tüdő gümőkórban elhaltakról közzétett kimutatásában vármegyénk 150 es számmal az első helyen áll. Szomorú elsőség, melyet, — mint hisszük — egyik vármegye »em irigyel tőlünk. Érdekes, hogy mig más megyékben az elhaltak átlagos száma a 70 et nem haladja tul, nálunk ez átlagos számnak a kétszeresénél is több az áldozatok száma. Igazán itt volna már a legfőbb ideje, hogy a szegény tüdőbetegek megmentése érdekében intenzivebb társadalmi akczió iudulna meg. — Siófoki községi ügyek. Siófok nagyközség választópolgársága mult hó 23-áu Kányái József főbíró vezetése alatt a községi képviselőtestületet kiegészítette ós a megürült helyekre megválasztaltak községi képviselőknek : Antal János, Cservény Ferenc, N. Csepeli János, Deutsch József, Kálmán Lőrinc, Kőszegi József, Látrányi József, Makarész László, Takáts Lajos ós Walch Vilmos. A községi bíró ós elöljárók választása pedig f. hó 9-ón lesz. A község érdeklődéssel néz e választás elé, mert sok függ ezen választástól, ami Siófok jövőjére nézve is kihatással fog birni, — Munkás-nyugdij A magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletének keszthelyi fiókpéiiztáránál április hóban — tekintettel a liusvéli ünnepekre — a befizetések és tagfelvételek 5 ón és 12-én tartatnak meg. — Öt és 50 filléresek. Debrecen város feliratot intézett a pénzügyminiszterhez, melyhez való cxutlakozásra Zalamegye törvényhatóságát, is felkérte. A felirai a koronáéitékben való számítás megkönnyítőid gyomrából valószínűleg gőzállapotban arany, ezüst, vas, réz fémünk és ércünk. Vulkáni kitöréseknek köszönjük épület ós kövezet köveinknek legnagyobb részét. A nagy ipar kenyerének — kőszén telepeinknek keletkezése a vulkánossággal hozható kapcsolatba. Vulkáni működésnek köszönjük egyedüW magyar drágakövünket a páratlan szinjátéku nem-s opált, az iparilag értékesíthető ként és sok más ásványos kincsünket. Sőt, hogy mélyen tisztelt hölgyeimnek is valamivel kedveskedni tudjak szíves megjelenésükért és bámulatos türelmükért, elmondom, hogy a forró égöv vulkanikus szigeteinek kihűlt láva talaján terem Ázsiában és Amerikában a legízletesebb kávé és tea, mely nyelvecskéiket társas összejöveteleik alkalmával oly pergő mozgásba hozza, vulkanikus vidékeken terem a cukornád és a legnemesebb fűszerek, melyekkel életünket, megédesíteni óhajtják, sőt még nagyobbat mondok, ha elárulom, hogy a női bírvágy netovábbja, mely sajnos nálunk nem terem, a ragyogó tüzű és gyönyörű szinjátéku gyémánt legnagyobb része a föld izzó gyomrában az alaktalan fekete kőszénből kristályosodik ki és egyes kitörések alkalmával került a föld felszínére. Vulkánikus kőzetek elmállott ásvátése szempontjából a 20 filléres pénznemek megszüntetését, s helyűkbe 5 filléres bronz és 50 filléres nikkel pénzek forgalombahozatalát mondja szükségesnek. — Értesítés. A hadkiegészítő parancs" nokság értesítette a közigazgatási hatóságot, hogy a póttartalékosokat figyelmeztesse, miszerint a behívó jegyben kitüntetett, bevonulási időt pontosan tartsák meg, mert a késői bevonulás szigorú megtorlást, von maga után. — Kereskedelemügyi m. kir. miniszter Fábián Lajos vállalkozó mérnök, budapesti lakosnak a m. kir. államvasutak Somlyóvásárhely megállóhely vagy Devecser állomásától kiindulva a dunántuli h. ó. vasutak Sümeg vagy Ukk állomásáig vezetendő h. é. vasútvonalra meghosszabbított, előmunkálati engedélyét tovább egy évre megadta. — Siófok nagyközség képviselőtestülete f. hó 4-én szombaton rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Az építendő uj községház építésére vonatkozó tervek és költségvetések. 2. A Kele-, Kossuth Lsjos ós Sió-utca lakosainak kérelme aszfalt járda ügyben. 3. A csatornázás, (vízvezeték) ügyében kiadott miniszteri leirat tárgyalása. Ez utóbbi pont lényeges Siófokra nézve, mert ha e fölött csak könnyen napirendre térnek, ugy Siófok, mint fürdőtelep nem nyerni, de lassan veszíteni fog értékéből. — A bécsi vigéc. Lapunk egyik barátja közli velünk a következő esetet : A mult napokban az egyik keszthelyi füszeresbollba egy bécsi cég kölyökvigéce állított, be 8 többrendbeli hajlongás ós udvarias köszöntgetés után kifogástalan magyarsággal . kínálta áruit. Egy perc múlva azonban mar németre fordította a társalgási nyelvet. Ezt hallván egy a boltban üldögélő öreg ur, nyugodt, jóindulatú atyai hangon figyelmeztette a vigécet, hogy Magyarországon a magyar közönséggel magyarul kell ám beszélni az ügynököknek, akik ezt a nyelvet ugy birják mint ö. Erre ez az alig fórfiszámba sorozható gyerekember, a kinek az orra alatt, a bajusz még csak mÍDt valami a mosdásnál vélttclenül ott maradt szenny mutatkozik, dühös kifejezésüábrázattal oda állt az öreg ur eló és sértő hanghordozással dühösen kiálltotta: Kell ?! Igen, kell, — mondj* az öreg ur nyugodtan. «Und jetzt werde ich just nicht mehr uugarisch spreohen !» (Es most már azért sem fogok többé magyarul beszélni.) Az öreg ur természetesen nem maradt adós a válasszal s alaposan kioktatta a mosdatlan szájú, hepciáskodó gyerkőcét a köteles tiszteletről és az üzleti világban uélkülözbetetlen előzékenységtől, melyekről ugy látszik halvány sejnyaiból lesznek a talajt termékenyítő nólkü özhetetlen sók, melyek az élőlények egyedüli világkonyliáját a növényvilágot arra képesitik, hogy zöld leveleikkel — titkos vegyikonyhájukban — a levegőből ós annak szénsavából, meg a gyökereik által fölvett, vízből nekünk embereknek és az állatvilágnak szerves tápanyagokat, vagyis mindennapi kenyeret, készítsenek. Gondolatnak szép ugyan, hogy a Hegyalja vagy Somlyó boraiba a láva tüze ment át, de a növénytan ezt csak költői képnek minősítheti. Ha már most megfontoljuk, hogy csakis a növényvilág képes szerves vegyületek létrehozására, de erre az állatvilág által kilehelt szénsav nélkül képtelen volna, lehetetlen azt a feuséges harmóniát meg nem látni, melynek létrehozásán a természetnek három országa vállvetve dolgozik. Kutassuk tehát tovább is a természet jelenségeit, keressük fel azokat mindenütt és tanuljuk meg a természetet nemcsak csodálni, szeretni, hanem bölcs alkotóját imádni. A vallás és a természet szeretete oly sok szépnek és jónak vált már kutforrásává, legyen azért a mi jelszavunk: imádjuk az Istent ós szeressük a természetet, nülönösen drága hazánkat, hol élnünk, halnunk kell !