Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-10-06 / 40. szám

XI. évfolyam. Keszthely, 1907. október 6. 40. szám. BALATON VIDEM 1 ^oliliküi hetilap. MEGJELENIK HBTENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség ciWre kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évro Fél évre . 10 K. 5 K. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 f. Nyilttér petitsora alku szerint. Vértanuk napján. A nemzetek életében gyakran feszítetik keresztre az igazság, de ahol a nemzet nem lett hűtlen ön­magához, nem vesztette el hitét, bi­zodalmát ott mindig kitört sírjából, feltámadott és fel fog támadni akár­hányszor pusztítják is el, mert egy nemzet igazságát nincs azaz erö, amely mindörökre el tudná temetni. Hazánk történetéből nem egy Grol­gotha magaslik ki és nem egy di­csőségteljes feltámadásról tud be­szélni krónikánk. Vérzivataros szá­zadok folyamán többször gázolt el bennünket a sors, de a nemzet ős­erejében vetett hit, bizalom több-ke­vesebb idő alatt, de mindig meg­hozta a feltámadást. Csak egy, a legutóbbi gyászos Nagypéntekünkre nem akar elér­kezni a feltámadás dicső hajnala. A nemzetre nehezedő komor gyász­lepel csak nem akar lehullani s nem akarja helyét a feltámadás ra­gyogó biborpalástjának átengedni. Gyászolunk még s emlékezünk. Emlékezzünk is minden alka­lommal, mert hitünket, bizalmunkat egyedül csak ez emlékezések erősít­hetik, szilárdíthatják. Emlékezzünk, mert az idő kereke hihetetlenül gyorsan forog. Az emberek a napi robotban elfásulnak, a mindennapi kenyérért véres verejtéket izzadnak, lótnak-futnak naphosszat és gondo­lataik széiforgácsolódnak. Az em­berek felejtenek. De a krónikás áll­jon mindig a helyén. És ne szorít­kozzék csupán arra, hogy a tova­iramló nap eseményeit tartja számon, hanem világosítson be szövétneké­vel a multakba, idézze fel ennek a sokat hányatott nemzetnek minden gyászát és rázza fel velük aléltsá­gukból az aléltakat, közönyküből a közönyöseKet, álmukból az alvókat. A rég letűnt dicsőségből fakasszon uj lelkesedést, a gyászból pedig fa­csarjon keserű könnyeket, amelyek — mig végiggördülnek az arcokon — tettre késztetnek és nagy, me­rész elhatározásokat teremtenek. Mert a gyász önmagában nem elég. A tehetetlen siránkozás csak az egyén privilégiuma. Egy nemzet i másképen gyászol. Fogadalommal. Megfogadja, hogy elhalt nagyjainak ideáljaihoz hü marad. Vagy ökölbe szorult kezekkel. Ha a hatalom el­rabolja tőle nagyjait. Az aradi ti­zenhármat bitófára vitték. . . Azóta egy emberöltőnél is több mult el. És sok minden megválto­zott. Főkép az emberek. Manapság az a nézet uralkodik, hogy sokkal jobb megélni a hazafiságból, mint meghalni a hazáért. Vagy kényel­mesebb elhagyni a hazát, mint nyo­morogni a hazában. Szomorú, de igy van. És ez az olca, hogy az aradi mártírok emléke kettős súllyal ne­hezedik a lelkünkre. Hiszen ők az­zal a szent meggyőződéssel tették oda a nyakukat a hóhér hurokjába, hogy gyötrelmes kimulásuk a mi újjászületésünk lesz. Hogy az ideál, amelyért meghalnak, kikél a sírjuk­ból és mint a szélviharban terjedő tüz, eget és földet betölt. x^.zt hit­ték, hogy az ő martiromságuk meg­váltja ezt az országot és hogy az ő haláluk lesz az engesztelő áldozat, amely minden bánatnak, minden szenvedésnek elejét veszi. Ebben a fölemelő tudatban mentek a halálba. Meghaltak. És a szenvedéseink nem multak el. Voltak napok, ami­A BALATONVI!)ÉK TAHCA.IA. Hogyan fogtam komát? Irta : Bicsak L. Még jóformán be se záródott a Mú­zsák szent templomának ajtaja, már is fogtam vándorbotomat, hogy bekóboroljam édes hazánk legszebb vidékét, a Balaton­vidéket, keresvén, amit élnem ves/.tettem: egy tisztességes keresztkomát. — Hja ! — mondogatta egyik másik barátom — az n»gy sor ! Meghat ilyen drága világbnn ? . . . a mikor öt krumpli 2 krajcár, 10 krumpli 4 krajcár, 100 krumpli 40 krajcár, 1GOOO krumpli ? . . . Tessék ilyen szűk világban még komázni is valakivel ! Megtépett, de teljesen el nem szaki­tott reménnyel jártam végig a vidék ösz­szes bucsr>ját, gondolván : csak találok egy bucsui haugulatban ellágyult, könnyelmű családapát, ki legalább is biztosan meg­ígéri, hogy komolyan fog e fölött gondol­kodui. . . Reményem szédületes magas­ságra szökött, a mikor láttam, hogy a bu­csui vacsora réceaprólékkal kezdődött és hatalmas csókolózá*sal nj'ert befejezés'. Az előbbit özvegy K'mkolyné őnagysága adta vendégeinek, az utóbbit pedig Gere M. Náci barátunk hasonló kereszt-névre hallgató komájának. A réceapi ólékot a satöbbivel nagyon szívesen láttam, de már a komái szeretet ilynemű megnyilatkozá­sának láttára fellázadt a gyomrom. Vet­tem a Jakab barátom vadonat uj Schvei­ger-féle kalapját, szó és koma nélkül el­távoztam. Becsengettem lakásomra. Vártam az édes viszhangot de sajna. . . Feleségem ölelő karjai helyett egy pár idült korú szomszédasszonyom fogadott, nem a leg­uagyobb gyengédséggel. Tudtomra adták a maguk bőbeszédűségével, bogy a 7-ik gólyát várják. Várhatjátok — gondoltam magamban — mikor még komát se talál­tam !" Kihúzódtam az udvarvégi szalma­kazal tövébe, hol a házőrző kutyám odú­ját elő- és utóengedélye nélkül elfoglaltam. Nohát tisztelt ifjú uraim, ilyen a sokat megénekelt és irigyelt családi fészek ! Gon­dolataim nem voltak. Csak néztem, csak bámultam, mint ama kiállitásbeli ozmán­menyecske, akit Ignác barátom ajkon csí­pett. Bámultam a Fiastyúkot s irigyeltem boldogságát. Ha sok is a csirkéje, elég tá­gas a lakása. Nincs kőfallal körülvéve, bátran mászkálhat a Göncöl-szekere alatt, anélkül, hogy a mennyei rendőrséggel ösz­szeütközésbe jönne. . . Már-már magam is oda gravitáltam elkeseredésemben — de csak visszaszív­ható gondolatban, — amikor, mint villám csapott le udvaromba egy kiállhatatlan hosszúlábú gólya, szájában egy gyanús te­henei. Balgatag — mormogtam magam­ban — mit akarsz te én nálam, hat kor­pótlékos ós hót gyermekes családapánál ? Látszik, hogy a gólya-társadalomban uem statisztikai hivatalnok, hanem holmi ——an——————— wmaM—mm^^sBammmmamma~ Van szerencsém a n. é. vevőközönséget, értesíteni, hogy a közeledő őszi idényre rak­táramat felszereltem a legdivatosabb és a leghirnevesebb gyártmányú mindennemű ­Raktáron tartok a legolcsóbb minőségtől a legfinomabb kivitelig. Igyekezetem oda fog irányulni,hogy ugy olcsó árakban, mint jó minőségben a t. közönség bizalmát kiérdemeljem. Kiváló tisztelettel Hosenberg Béla uri- éa nöi divatáruháza. J® fe h j® $

Next

/
Oldalképek
Tartalom