Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

83 Díszgyülést tartott a kör okt. 8-án az aradi vértanuk emlékére a következő programmal: 1. Himnusz, előadta az ifjúsági zenekar. 2. A kör elnöke ünnepi beszédeit mondott. 3. Tizenhárom. Ábrányi Emil. Szavalta Spiegl J. VIII. o. t. 4. Október 6. Felolvasta Posta Sándor VIII. o. t. 5. Szózat, előadta az ifjúsági zenekar. Nagvobbszabású ünnepélye volt a körnek márc. 15-ikén, a sajtó­szabadság kivívásának évfordulóján. Kiválóbb jelentőséget adott az ünnepélynek az a körülmény, hogy ez alkalommal adatott ki először a bajai agg honvédektől tett alapítvány kamata, s maguk az életben levő öreg honvédek is teljes számban megjelentek az ünnepségen, mely­nek ügyrendje a következő volt: 1. Nemzeti himnusz, előadta az énekkar. 2. Ünnepi mer/nyitó beszéd, mondotta a kör elnöke. 3. Részlet a Bánk bán c. operából, előadta a zenekar. 4. A pályanyertes művét felolvasta Grünwald Dezső VIII. o. t. 5. Ezer év. melodráma Pósa Lajostól, szavalta Spiegl János VIII. o. t., zongorán kisérte Bachrach László V. o. t. 6. Kossulh-nóta, előadta az ifjúsági ének- és zenekar. A kör tagjainak munkásságuk serkentésére ez évben is tűzött ki pályatételeket. Jutalmazott dolgozatok a következők: 1. Az 1848-49-iki szabadságharc hőseinek, vagy nagy eseményei­nek prózában vagy versben való dicsőítése. Jutalma „1848—49-es Hon­védalapítvány" kamatja, melyet Grünwald Dezső VIII. o. t. nyert el. A beérkezett másik érdemes mű szerzőjét, Posta Sándor VIII. o. t. az öreg honvédek külön 5 koronával jutalmazták. 2. Mennyiben termékenyítették meg költészetünket a hazafiság szép példái ? Jutalma tek. Wagner Antal könykereskedő úr adományából Szalay-Baróti: Magyarország története c. mű. Nyertes Posta Sándor VIII. o. t. dolgozata. 3. Az elnyomatás korának költészete. Jutalma főt. Werner Adolf dr. igazgató úr adományából 1 drb. 10 kor. arany. A beérkezett dolgozat szerzője: Posta Sándor VIII. o. t. 4. Az epikai és drámai jellemek különbözősége. Jutalma Shakes­peare remekei diszk.; elnyerte Posta Sándor VIII. o. t., Réder Dezső VII. o. t. dolgozata dicséretben részesült. 5. Idegen költői irányzatok hatása költészetünkre. Jutalma: A Niebelung-ének és Frithiov-monda 2 diszk. Nyertes lett Wiesel Ernő VIII. o. t. dolgozata. 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom