Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

127 A másik tényezője a sikernek azonban a szakszerű vezetésben, az állandó és gondos felügyeletben keresendő. Intézetünk mindenkor elvi ellensége volt a szünidei gyalog-kirándulásoknak, melyek ritkán járnak szellemi haszonnal, de a test és lélek épségére nézve annál több vesze­delmet rejtenek magukban. Hiába dicséri valaki azt az önállóságot, bátor­ságot, vállalkozó szellemet, melyet a nyári magánutazások föltételeznek; ezzel szemben a kéregetés, szállás- és étkezésért való kopogtatás semmi esetre sem válik a tanuló önérzetének javára. A mi intézetünk tehát örömmel fogadta a vkm. 97249 sz. rendeletét, amely a gyalog-kirán­dulásokat betiltja. XI. Jótékonyság a) Főtisztelendő Horváth Győző, a kalocsai érseki iroda igazgatója, intézetünknek egykori növendéke, a Zászlónk c. kiváló ifjúsági folyóiratot 8 példányban járatta intézetünk 8 jó tanulójának. Fogadja érte hálás köszönetünk kifejezését. b) Kálmán Kolos-alapítvány. Boldogult Kálmán Kolos emlékét egy ösztöndíj-alapítvánnyal örökítették meg volt tanítványai, jó barátai és tisztelői. Halálos ágyán t. i. az volt utolsó kívánsága, hogy koporsóján ne legyen más koszorú, csak az édes anyjáé, akik pedig koszorút szándé­koznak koporsójára helyezni, azok fordítsák a koszorúra szánt összeget szegény tanulók fölsegítésére. Óhajtása teljesült. Koszorúk nem borították koporsóját utolsó útjában, de koszorú megváltás címén tekintélyes összeg gyűlt egybe. Ez a körülmény azt a gondolatot érlelte meg jóbarátai, tanítványai és tisztelői lelkében, hogy talán legjobb lenne a befolyt összeget gyűjtés útján megnövelni s egy alapítványban megörökíteni a megboldogult emlékét. Egyik kedves tanítványa, a bajai arany fiatalság kiváló tagja, Fehér Lőrinc dr. vette kezébe az ügyet s a gyűjtés megindult. Most már együtt van a szükséges összeg s a bajai főgimnázium igazgatója tájékoztatni akarván az érdeklődő közönséget, hírlapikig nyug­tázza a beérkezett adományokat. Összesen 1125 korona gyűlt össze. A megboldogultnak jó barátaiból és tanítványaiból alakult bizott­ság, melynek tagjai Hegedűs Aladár dr. polgármester, Ertl József, Schőn Géza és Fehér Lőrinc dr., úgy határozott, hogy egy darab 1000 koronás koronajáradék kötvény vétessék, mely az ösztöndíjnak alapját képezze, a fennmaradt összeg pedig az iskolai év végén a szegénysorsú tanulók között kiosztassék. E határozat értelmében megvette a bizottság a koronajáradék kötvényt s kiállította az alapító-levelet, amelyet a főgimnázium igazgatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom