Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1902
57 Irodalmi 11, történelmi 1, természetrajzi 2, egyéb tárgyú 3. Szavalás 34 hangzott el. Monolog 3. A megbírált és elfogadott dolgozatok száma 16, még pedig 13 értekezés, 2 műfordítás, 1 verses dolgozat. Díszgyűlést tartott a kör október 5-én az aradi vérnap emlékére a következő programmal: 1. „Szózat" előadta az ifjúsági zenekar. 2. Az önképzőkör elnöke ünnepi beszédet mondott. 3. „Tizenhárom." Ábrányi E. Szavalta Bettelheim S. VIII. o. t. 4. A vértanuk. Felolvasta Horváth Imre VIII. o. t. 5. „A vén cigány." Farkas Imrétől. Szavalta Hesser Ágoston VII. o. t. 6. ,, Hymnus" előadta a zenekar. A gyűlésen a tanári kar nagy része is jelen volt. Nagyobbszabású nyilvános közgyűlést tartottunk 1903. márc. 15-én: 1848. márc. 15-ének emlékére. Délután 4 órakor folyt le az érdeklődő közönség előtt a következő sorrend szerint. 1. „ Nemzet őri induló." Átírta Juhos B., előadta az ifjúsági énekés zenekar. 2. Az irodalom és nemzeti újjászületésünk. Ünnepi beszéd, mondotta Dr. Dombi Márk, az önképzőkör elnöke. 3. „Honfidal." Irta Petőfi Sándor, zenéjét szerzette Doppler K. Előadta az ének- és zenekar. 4. „Emlékezés 1848-ra" Lampérth G., szavalta Bettelheim S. VIII. o. t. 5. Téli utazás Schuberttól, előadta a zenekar. 6. „Vándormadár" Ábrányi E.-tői, szavalta Rohrböck Ferenc IV. o. t. 7. „Keringő"' Richter A.-tói, előadta a zenekar. 8. „Induló" Zsasskovszkytól, előadta az ének- és zenekar. A tevékenység fokozására a kör ez évben is tűzött ki pályatételeket. Jutalmat nyert dolgozatok a következők: 1. Epikai költészetünk fejlődésének föltüntetetése Tinódi, Gyöngyösi és Zrinyi között vont párhuzam alapján. Jutalma : Dr. Nyilasi Rajmund tanár úr adományából 1 db. 10 koronás arany. Beérkezett 1 pályamű, szerzője Geiringer Bertalan VIII. o. t. 2. A szatmári béke (1711.) politikai és társadalmi következményei. Jutalma : Rónai Lajos tanár úr adományából 1 db. 10 koronás arany. Beérkezett 2 pályamunka. Nyertes lett Horváth Imre VIII. o. t. 3. Magyarország, mint a kereszténység védőbástyája. Jutalma N. N. adományából 1 db. 10 koronás arany. Beérkezett 2 pályamű. Nyertes lett Horváth Imre VIII. o. t. 4. Arany J. „A walesi bárdok" c. balladájának széptani fejtegetése. Jutalma: Madách Imre válogatott munkái. Beérkezett 1 pályamunka, szerzője Bettelheim S, VIII. o, t.