Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-01 / 110. szám
1927 május 1 bAcsmegyei naplö 7. oldal, józan kereskedői gondolkodás megtestesítői voltak, le akarták beszélni a házasságról. Az asszony szülei is ellenezték a házasságot, de a fiatalok mégis keresztülvitték akaratukat. Egyideig gondtalan életet éltek, de később a gazdasági válság a fiatalembert is elsodorta és a gazdag szülők gyermeke kénytelen volt, mint utazó tengetni életét. Amig ötezer dinárt adott havonta, addig jó volt, de amikor nem tudott adni, egyszerre kidobták. Olyan lelki állapotba jutott, amelyről Lenz, a német nagy büntető-pszichológus azt irja, hogy ez az állapot menekülés és valóban a vádlott úgy menekült a sors elől, mint Gerhard Hauptman Schiling Gáborja. Ezért utazott Abbáziába. — Az előre megfontoltságról szó sem lehet, hiszen aki előre megfontoltan gyilkosságot akar elkövetni, az nem lő önmagára is. A vádlott állandóan magánál hordta fegyverét, mert utazásai közben szüksége lehetett rá. Csak akkor nyúlt a fegyverhez, amikor súlyosan sértegették. Ágyuk, puskák és kardok nem okoznak olyan pusztítást, mint amilyet a szavak okoznak gyakran. Nem az a legjobb ítélet, amely a paragrafusokon épül fel, hanem az, amely mindenkinek a jogi érzését kielégíti. A ió ítélet, jó cselekedet és ezért enyhe ítéletet kér. Az elnök a tárgyalást délután félkettőkor felfüggesztette és az Ítélet kihirdetését délután hat órára tűzte ki. Az Ítélet Délután hat órakor a közönség ismét zsúfolásig megtöltötte a főtárgyalási termet. Kinos feltűnést keltett, hogy a vádlott felesége barátnőivel hangos nevetgéléssel vonta magára a figyelmet. Az ítéletet háromnegyed hétkor hirdette ki Radulovics elnök. A bíróság bűnösnek mondotta ki Wertheim Rezsőt erős felindulásban elkövetett emberölés kísérletének bűntettében és tiltott fegyverviselés miatt és a büntetőtörvénykönyv 279. és 271. szakaszai alapján három évi börtönre és három évi hivatalvesztésre Ítélte. Az Ítélet ellen az ügyész és a védő felebbeztek. Szombop nem adóztatja meg a kultúrát Uj iskola a régi fügptlenséni kör helyén — Végrehajtották a tisztviselő-redukciót, még sincs restancia Szomborból jelentik: Szombor város kiszélesített tanácsa szombaton délelőtt tartotta meg rendes közgyűlését. A közi gyűlésen, melyen dr. Níkolics György polgármester elnökölt, nagy számban jelentek meg a kiszélesített tanács tagjai. A napirenden harmincöt pont szerepelt. A közgyűlés megnyitása után felolvasták a polgármesteri jelentést amely kiterjeszkedik arra, hogy sikerült a polgármesternek megvalósítani a tisztviselő redukciót. A város harminc tisztviselőt bocsátott el anélkül, hogy a munka folyásában bárminemű késlekedés lenne érezhető. Minden ügy darabot — mondja a jelentés — hét napon belül elintéznek a szombori városházán. Bejelenti a polgármester a szombori kórház átszervezését, ami elsősorban d{.Grádics Csovics Nada orvosnő érdeme.. Több kisebb fontosságú ügy elintézése után elhatározta a közgyűlés, hogy a diszterem számára Konyovics Milán szombori festőművésszel megfestetik őfelsége Alekszandar király arcképét. Elfogadták a tanácsnak uj tanyai iskola építésére vonatkozó javaslatát, a halpiacon pedig nyolcvanezer dinár költséggel modern halcsarnokot építenek. Elhatározta a közgyűlés azt is, hogy a volt függetlenségi kör épületében amelyet a minisztérium nemrégiben adott vissza jogos tulajdonosának, polgári iskolát állítanak fél. Ugyancsak elhatározták, Jiogy a város a jövőben a kulturelőadások után nem szed városi adót. A közgyűlés a tanács javaslatára elutasította dr. Tomics György volt polgármester nyugdíjazása iránti kérvényét, mert csak nyolc szolgálati éve van. Tyoszics Pál rendőrkapitányt nyugdíjazták, dr. Alföldi Árpád volt alpolgármester és társai nyugdijkérvényét a jogi bizottsághoz utalták. Vallottak a kovini aranyrablók Boljics és társai több rablótámad 1st követtek el Becskcrekröl jelentik: A Kovin községben Szalinacski Dusán földbirtokos eilen elkövetett rablótámadás ügyében a nyomozás befejeződött. A nyomozást dr. Vukovics Mihály kovini főszolgabíró vezette és csakhamar elfogták a tetteseket Boljics Zsiva kovini, Petrovics Radojkó, Pfitrovics Mihály és Milosevics Sztanoje selínaci lakosok személyében. A letartóztatottak kezdetben mindent tagadtak, később azonban mindént beismertek. A banda vezetője Boljics Zsiva volt, ő szemelte ki áldozatul Szalinacskit, akiről tudta, hogy szenvedélyesen gyűjti az ezerdakátosokat. Szalinacskit Milosevics támadta meg először, teteperte a földre, aztán odahívta Petrovicsot, aki azzal fenyegette meg a földbirtokost, hogy agyonszurja, ha az aranyait elő nem adja. A nyomozás során megállapították, hegy Boljics Zsiva és társai rabolták ki Golubovics Dusán kovini földművest és ők követték el a Pariz Iván elleni rablótámadást is, akitől harmíncezér dinárt vijtek el. A rablóbanda tagjait szombaton beszállították a belacrkvai ügyészség fogházába. KEK —ac—VÁROSI MOZI. Május 2—3.: A három ur. A főszerepekben: Vándory Gusztáv, Muzony Bella, Szécsi Ferkó, Jatzkó Cia, Kompóthy Gyula. A viliámsujtott város. Egy tudós fantasztikus álma. VÁROSI SZÍNHÁZ. Május 4-ikén: A Névén horvát énekkar hangversenye. ,. u* , ......... fik — Idöjóslás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Meleg, zivatarra, esőre hajló idő várható, később hősülyedés valószínű. — Fö'egyzöl kinevezés. Matícs Szlavkó volt sztarakanizsai főkapitányt a belügyminiszter főjegyzőnek nevezte ki Novoszélóra. _ Árvizek Németországban. Berlinből jelentik: Mecklenburg! jelentések szerint Bandekow, Gülze és Ballendorf környékén óriási vihar tombol. A hatalmas bandekowi tó megáradt és elborított kétezer ho'id bevetett szántóföldet. A lakosság pánikszerűen menekül a veszélyeztetett területről. A halottak száma még ismeretlen. A katasztrófát súlyosbítja az orkánszerü szél, amely az áradás kiséri. A Vihar szombaton valamivel alábbhagyok úgyhogy a mentőakció már inkább haladhat előre. — Május elsején tilos Magyarországon minden gyűlés és telvonulást. Budapestről jelentik: Május elsejére Magyarországon minden gyűlést és felvonulást betiltottak a hatóságok. A rendőrség az egész ország területén minden intézkedést megtett a rend biztosítására. Budapesten a rendőrség szombat este félhétkor permanenciába lépett és vasárnap reggel hat órától hétfő reggel hatig az államrendőrség egész személyzete készenlétben lesz. — Jcgvzői áthe'yezések. Becskerekről jelentik: A belügyminisztérium szolgálati okokból Szekulics Braniszláv martiniéi községi jegyzőt Majdánba, Szmodeiy Ferenc farkasdihi jegyzőt Martiniéira, Ráclcs Vojiszláv majdani jegyzőt Farkasdinra helyezte át. — Meghosszabbították a vármegyék likvidálására kitűzött határidőt. Beogradból jelentik: A belügyminiszter táviratilag értesítette a bácskai tartományi főispáni hivatalt, hogy a vármegyék likvidálására kitűzött határidőt, a mely május elsején lejárt volna, június elsejéig meghosszabbította. — A parlamenti vizsgálóbizottság ülése. Beogradból jelentik: Hoszszu szünet után szómat délelőtt ismét összeült a parlamenti vizsgálóbizottság. Az ülésen a tagok legnagyobb része megjelent. Bankovics Radics-párti, mint előadó felolvasta jelentését a benzinpanamáról. A jelentés megállapítja, hogy Rajkovics, aki a benzint szállította, az állami szervek hanyagsága miatt valóban nagy károkat szenvedett és javasolta, hogy Kumanudi és Jojics volt minisztereket vonják felelősségre, mert nem adták ki idejekorán a rendelkezést a kifizetésre. Nagy vita támadt ezután arról, hogy hozzon-e egyáltalán döntést a bizottság, miután az ügy rendes bíróság előtt van. Végül úgy döntöttek, hogy Bankovics jelentését kinyomatják, szétosztják a bizottság tagjai között és az ügyet a jövő csütörtöki ülésre tűzik napirendre. — A Societa Polifonica Romana hangversenye a szuboticai színházban. A Societa Polifonica Romana szombaton este tartotta meg hangversenyét a szuboticai Városi Színháziban, amelyet zsúfolásig megtöltött az érdeklődő közönség. A saxtusi kápolna énekkara gazdag műsorral szerepelt és nagy sikert ért el. A hangverseny részletes ismertetésére legközelebb visszatérünk. •— Eltűnt gyerekek. Csonka János novakanizsai lakos annak közlését kéri, hogy két fia, egyik 16, a másik 14 esztendős elszökött hazulról, 2500 dinárt és ruhanemüeket vittek magukkal. Aki Valamit tud a megszökött gyerekekről, értesítse Csonka Jánost Novakanizsán. — A sztarakanizsai zeneegyesület uj vezetősége. A sztarakanizsai zeneegyesület most tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyen elnöknek Milkó Józsefet, karnagynak Kopasz Imrét, ügyésznek dr. Sóti Imrét, titkárnak Losoncz Józsefét választották meg. A közgyűlés az eltávozott Werner Mihály plébános, volt karnagynak hálás elismerését fejezte ki. Az egyesületnek ezidőszerint 30 működő és 50 pártoló tagja van. r-ri Tisztujitás a topolai járási véndéglősegyesületben. A bácskatopolai járási vendéglősök egyesülete e hó 28-ikán tartotta meg évi tisztújító közgyűlését. A tisztikar a következőkép alakult: Elnök Patócs Bonaventura, alelnök Pasaki József, titkár Czigler Sándor, pénztárnok Wittenbérg Géza. Választmányi tagok: Csantavirről: Kövecs Gyula, Pálity Mihály, Pásztor Ferenc, Tölcsér Kálmán, Bartusz Sándor. Szekicsről: Tausz Károly, Eckert Jakab, Jausz Frigyes. Feketicsről: Brandt Tamás, Gabel Jakab, Bútor János. Topoláról: Peizer Elek, Fon* tányi Antal, Tomik István, Varga Dezső, Fontányi Félix, Kucsera Károly, Baj sáról: Barkóczy Sándor, Spisják. Sándor. Moravicáról: Bézi Bálint, Palotás Jenő. Mailidjósról: Pecze Sándor, -Köszó József, Hermecz István. Palicsról: Szimendrik László, Márton Imre, Weiszberger Sándor. Minden ami uj és szép látható Székely divatház kirakataiban. — Halálozás. Szabó Jáno^ a Fischer Ernő-féle nyomda alkalmazottja, április 30-ikán hirtelen elhunyt. Temetése mái ZAGREBI tavaszi különlegességek vására! ★ Automobilok, mezőgazdasági gépek, rádiók, füiö-technika 1927 május 1-től május 8-ig * Kedvezmények, 50% vasúton és gőzhajón, iga olványok bármely utazási irodánál vagy banknál kaphatók — Nem csak vidékiek ülhetnek be-' csei autóbuszra. Sztaribecsejről jelentik: Hirt adtunk arról, hogy a sztaribecsej'i járás főszolgabirája megtiltotta, hogy a Sztari- és Novibecsej között közlekedő autóbusz helybelieket is szállíthasson és csupán az átutazóknak volt szabad autóbuszra ülni. Erre az intézkelt bérkocsisok sztrájkkal fenyegetőztek az autóbusz tűrhetetlen konkurenciája miatt. A vállalat tulajdonosa nem nyugodott bele a végzésbe és arra való hivatkozással, hogy á bérkocsikat csak a tehetősebb közönség veszi igénybe, mig a nagyközönség jóval olcsóbb autóbusz közlekedést választja, a minisztériumhoz fordult jogorvoslatért. A minisztérium helyt adott a felebbezésnek és megengedte, hogy az autóbusz nemcsak átutazókat, hanem helybelieket is szállíthasson. Nyári divatot láthatja Székely divatáruház kirakataiban. ANGYAL DROGÉRIA ÁTKÖLTÖZÖTT NOV1SAD, KRALJA PETRA ÜL. 1». Hám alá az Ö^m^ny-iemDlom mrllett__42. 8 — Bukarestben lefoglalták a szociáldemokraták májusi röpiratait. Bukarestből .jelentik: A belügyminiszter ä szociáldemokrata párt bukaresti' helyiségében leioglaltatta azokat a röpiratokat, melyeket a párt május elsején szét akart osztani. A lefoglalt iratok miatt a párt kártérítési port indít a belügyminisztérium ellen. — Nő az elégedetlenség Albániában. Berlinből jelentik: A Vossische Zeitung albniai külön tudósítójának jelentése szerint vihar előtti szélcsend uralkodik. A lakosság elégedetlensége Achmed Zogu ellen egyre nő, Achmed Zogu bizalmi embereinek egyrésze szintén a miniszterelnök ellen fordult A baranyai menekültek gazdasági egyesületének szuboticai csoportja értesíti tagjait, hogy 1927 május 1-én a Spitzen-féle vendéglőben taggyűlést tart. A vezetőség felhívja a tagokat, hogy tekintettel a tárgyalásra kitűzött ügy fontosságára, teljes számban jelenjenek meg. Felhivatnak a tagok, hogy hátralékos tagdíjaikat feltétlen törleszr.zék, mert ellenkező esetben az egyesületből kizárják. jus 1-én, délután, négy órakor lesz a Plitvicska-ucca 32. szám alatti gyászházból. — Orvosi hír. Dr. Hermann Károly külföldi 'tanulmányúd áról viss/aérkezett és rendeléseit újból megkezdte. , — Felhívás. Az 1917. évben a szuboticai felső kereskedelmi iskolában érettségizett növendékek, azok is,. akik katonai szolgálatra ezen osztályból az előző évben bevonultak, ez év pünkösd vasárnapján (junius 5-ikén) tartják tízéves találkozójukat. Felhívom barátaimat, hogy cimiiket velem mielőbb közölni szíveskedjenek. Ruby Ottmar, Szubotica, Opsta Pr'ivredna Banka. iiuna«a«imrcw«HUBiHMmrcaQ<i!nu»nBEc» — Megverték a páneurópai érzelmű diákokat Budapesten. Budapestről jelentik: Azi egyik Oktogon-téri kávéházba megbeszélésre gyűltek össze a páneurópás diákok. Az ébredő egyetemi hallgatók tudomást szereztek az összejövetelről, berontottak a kávéházba és megtámadták a Páneurópa-érzelmü diákokat. A verekedésnek a rendőrség vetett véget. hez j'^hat kö nyen, ha az állatni o«ztálysórsjáték 5-ílc btutit-L űzi ví részt vesz, ahol május 7-től 31-ig 64,000.000 dinár értékű nyerem' ny kerül kihuzáím. Sorsjegy árak : negyed 125'— dinár, fél 250'— dinár, e:é z 500 dinár, dupla egész 1000 di ár. Eladja éa szétküldi BRISTOL TRAFIK NOVISAD, Željeznička ul. 27 Tel. 25-96 4364