Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-05 / 122. szám
4. oldal Itt a tauasz és itt a razzia! Az égen, fönn a Göncöl szekere ragyogott, azonkívül felhők voltak még az égen .és holdtalan, antracénkék sötétség. Es a felhők és csillagok alatt rügyező fák közé bevonult a tavasszal együtt a razzia és a szerelem. í #Ptodanovics Mladen rendőrkapitány vezeti a razziát. Kezében kis zseblámpa, mögötte detektívek. Olyan különösen hatott ez az éjszaka, a park csordultig volt illatokkal, detektivekkel és szerelemmé!. A vasúti park egyik sötét padján ült a cugszfürer ur, karját a leányzó derekára fonva. Fenékig merültek a csók örömeibeu, amikor hirtelen az arcukba süt a villanylárapa éles fénye. — A katona mehet — mondja Prodanovics kapitány és a szakaszvezér ur röhögve feláll; megtörli a még nedves szájaszélit, strammul összeüti a bokáját és már indul is. t A kislány sírva fakad. — Tesseuek engem elengedni — zokogja — mi a moziból jöttünk éppen most, nem történt még semmi sem. * Szegény kislány úgy képzeli, hogy a büntetés csak a történés után dukál és nagyon meg van rökönyödve, amiért mégis magukkal viszik a detektívek. Szipogva keresi a pádon a retiküijét, de a retikülnek már hűit helye van, akár a száján a cugszfürer ur csókjainak. A vitéz ur elvitte magával, ezt is, azt is, emlékbe ... Színhely a törvényszéki bokrok, a pázsit és persze a pad. Szereplők: K. ur jót sveifolt noviszadi utazó és őnagysága, a helyiérdekű démon, a karikás szemekkel és a hasonló görbületü lábakkal. Erős világítás. K. ur dadog. Eszébe jut a felesége és a három neveletlen rajkó a családi portán. Izgatottan kotorja elő az okmányait. — De kérem ... de kérem — ezt dadogja folyton és szinte négykézláb menekül, amikor a rendőrkapitány elengedi. A nagyasszony loporzékoh 8ÄCSMEGYEI napló — Én esy ártatlan urinö vagyok — bömböl torkaszakadtából — nem töröm, hogy a becsületembe gázoljanak! — Isten őrizz, hogy az ön becsületébe akarjunk gázolni!— tiltakozik Prodauovics kapitány és odasugjn a hírlapíróknak : — Háromszor volt eddig kórházban, régi ösmerösunk és önagysága ismét bekerül a transzportba. ' • * " Zöld pázsit feltét nélkül. A fűben ketten ülnek. Egy tizenhatéves parasztim és egy negyvenéves parasztasszouy. j Csókolóznak, * j A detektív erélyesen feiráncigálja; — A feleségem !— mondja a kölyök, j A detektívek mosolyognak és a kis ipelyhesállu legénykét elzavarják, hogy í menjen haza az édesmamájáboz, í Az öregasszonyt, aki szemérmesen eltakarja az arcát» besorakoztatják a menetbe és a díszes társaság megindul a városháza felé. Elöl megy á cselédbe, utána a démon és mögötte sorba a többiek, a.tavasz és a szerelem csapdájának áldozatai. Hja, mert a virágnak megtiltani nem lehet... ,, (—) A VÉRENGZŐ FÖLDESUR Tizennyolc embert félhoítra vert és egy embert meggyilkolt Lupsics Velimir deiibláti földbirtokos rémtettei T Belacrkváról jelentik: Az alábbi tör- fél tőle, mindönki kikerüli és .iaj annak, ténet színhelye Deliblát bánáti község. Deliblát község lakossága felerészben szerb, felerészben román nemzetiségű. Deliblát népe gyakran ad dolgot a bíróságoknak. Verekedés, bicskázás-sűrűn fordul elő a faluban. De az utóbbi időben a faiu legényei mintha megjavultak volna. A vasárnapi késelések és egyéb csendháboritások megszűntek. ügy látszik azonban, hogy Deliblát községnek az a végzete, hogy ne legyen békesség a falai közt. Sőt ami most történik Delibláton, az még sokkal rosszabb az eddiginél. Azelőtt aki akarta, ki tudta kerülni fi duhaj legények közelségét, de egy iclö óta olyan veszedelem tört rá Deliblátra, amely elöl nem lehet védekezni és senki sem tudja, mikor éri utói a baj. A deiibláti veszedelem: Lupsics Velimir földbirtokos. Lupsics Velimir mégegészen fiatal ember, alig több huszonnégy évesnél, de óriási ereje van, egy kezével a bikát is térdre kényszeríti. Vagyonos ember, érthető tehát, hogy a faluban nagy a tekintélye. Összeköttetései is olyanok, hogy minden tette, minden elkövetett cselekménye büntetlen marad. Lupsics Velimir a maga erejével, féktelen indulatával, a rejtelmes büntetlenségével valóságos réme a falunak. A falu népét terror alatt tartja, mindenki akit véletlenül mellette visz az útja. Ha este az uccán véletlenül szembekerült valakivel, amikor nem volt a legjobb kedvében, Lupsics minden szóbeszéd nélkül elverte. Tizennyolc áldozat • Eddig nem kevesebb, mint tizennyolc embert vert félholtra Lupsics Velimir. És mindezt aránylag rövid időn belül. Pár rövid hónap alatt. És; mindezért még a hajaszála sem görbült meg a garázda földbirtokosnak. Hogy ez miképpen lehetséges, az a legnagyobb és legcsodálatosabb rejtély, amelyet senki sem tud megfejteni. Egyszer azonban nagyon elkapta a lendülete, amiért kicsiny hijja, hogy meg nem gyűlt a baja. De szerencsésen megúszta ezt is, legalább egyelőre... Gyilkosság Az történt ugyanis, hogy egy vasárnap este Lupsics Velimir betért a dclibláti korcsmába. Benyúlt a zsebébe, elővette a revolverét, felhúzta, magasra tartotta, azután kutató szemmel áldozatot keresve körülnézett. Egyik asztalnál ketten ültek: Zsigorszki Artur szobafestő és Brettschneider Mihály erdész. Rajtuk akadt meg a szeme. Lupsics szó nélkül hozzájuk lépett, célzott és a fegyvert ' elsütötte. 1926 május 5. A következő pillanatban Zsigorszkt Artur holtan iordult le székéről. Azután Brettschneider következett. Kihajszolta az udvarra és a kezében levő bunkósbottal ütlegelni kezdte. Addig verte, amíg életet sejtett benne. Miikor már a szerencséién erdész a földön hevert eszméletlenül, akkor hagyta abba a verést. Biztosan azt hitte, meghalt. De Brettschneider életben maradt, bár hosszú hetekig feküdt. Szabadlábon Másnap a csendőrök Lupsicset letartóztatták és annak rendje és módja szerint, mint ahogy gyilkosokat szokás, bekísérték Belacrkvára az ügyészséghez, ahol lakat alá került, Deliblát népe megkönnyebbült. A falu réme la-; kát alatt van, legalább két-három évigbizonyára nem kerül ki onnan, hiszen embert ölt és a faluban megint helyre-' állt a nyugalom. Mekkora volt azonban a falubelied csodálkozása, mikor a nyolcadik napra, Lupsics Velimir hazatért a faluidba. Kiengedték a nyolcadik napon, óvadék ellenében, de az eljárás tovább folyik el-, lene. .. ,s A legújabb áldozat •Legutóbbi áldozata Bucu Tódor ke-, reskedő. Ezt a szerencsétlen fiatalembert egyszer sötét este arrafelé vitte a végzete, amerre Lupsics Velimir sé-: tálgatott. Szegény Bucu a sötétben észre sem vette, hogy ki jön vele szembe,; csak akkor eszmélt magára, amikon már egy hatalmas pofon csattant el az arcán. A meglepetéstől gyökeret vert a lába, de szólni nem tudott. Ekkor a nagyerejü Lupsics feltépte a közeli híd pallóját és azzal esett neki a még mindig meglepetten álló Bucu Tódornak és ütötte-verte, amíg csak vértől elborítva összo nem esett, ügy, találtak rá vérébe fagyva. Bucu Tódor még most is az ágyat nyomja, pedig az esetnek már több,: mint három hete. Lupsics Velimir pedig még mindig szabadon jár Deliblát község nagy rettegésére. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, nyilván nem' azért, hogy tovább verekedjen. (dr, sz, ra.) Adél kalandja Irta: Vak Béla Hiába puderozta be magát mégegyszer jó!, mielőtt a kupéból kiszállt, csak meglátszik rajta. A sógornője rögtön észreveszi. — Adél, te sírtál? Dehogy, bőgi. Adél. ő nem sirt, mért : si rt volna, nevetséges. Gyorsan be kell tuszkolni a kocsiba, mert mindenki < oaméz- Ilyen falusi állomáson hamar fel- i tűnik az uf arc, pláne urinö és hozzá még olyan elegáns, mint Adél: kicsit ihervadt szegény. a£ igaz, meglátszik rajta, hogy már elmúlt harminchat, de selyemharisnyás bokája vékony és finom. Altkor is megbámulnák, ha nem csorogna a köny végig az ábrázatán. Nem, ; Adél . nem sir, csak elérzékenyúlt kissé a viszontlátástól. A hordárok, akik felhokszoíják poggyászát a bakra, már megszokták az ilyesmit, persze inkább akkor, ha elutazik valaki, nem ha megérkezik. Dehát kiki a maga baját tudja . . . A kocsi ráz, mert ezeket az utakat i'az istennek se javítanák soha, nem is tudom, minek fizetjük azt a teménteien adót, sopánkodik a sógornő. De Adél nem felel, csak mes-megcsuklik a magába fojtott zokogástól. Odaborul az asszony vállára. — Történt valami, Adél? — Nem . . . semmi . . . — Kellemetlenség? — Mondom semmi . . . Butaság, Más fel se venné, de tudod, milyen érzékeny vagyok. Kalandont volt a vasúton Ügy tiszttel Adélnak kalandja... ó, istenem. * Ezt el sem lehet így egyszerűen íinni. — Neked? i _< Tgen, nekem — felelt Adél és a könyfeyek: mosott akt BÉöt» ha c! is mosolyodna. Ö masa sem tartja teljesen valószínűnek, hogy neki kalandja volt. Nem mintha sohasem inzultálták volna a férfiak tolakodásukkal. Sokszór előfordult ilyesmi, különösen régebben. Megszólították az uccán, ismerkedés« célzattal köszöntek neki, egyszer egy fiú hónapokig kisérgette messziről és levelet irt. hogy szeretne bemutatkozni. Igen. Adél nem volt csúnya, inkább nagyon érdekes a barna arcával és najgy fekete szemével: filigrán alakja meg éppen kifogástalan. De úgy tudott ránézni az emberre, hogy az legszívesebben rögtön eMilyedt volna, amiért molesztálni merte Adélt. Ki tudja már. hogyan történt, Adél nagyon egyedülmaradt. Ha úgy veszszük, ő a hibás benne, de természetesen most már kár lenne erről beszélni. Legtöbben másként csinálnák, ha mégcgyszer elölről kezdhetnék az életüket Talán Adél se tépné össze másodszor azt a levelet. Vagy ha össze is tépné, felelne azért rá . . . Lám. most is lejött a bátyjához, pedig tudja, hogy azért hívták meg, mert a Veress Józsi itthon van. Adél valamikor nagyon tetszett a kövér földbirtokosnak. Józsi ezt a maga ügvefogyott módján ki is bökte, mire Adél a legközelebb alig fogadta a kösízönrését. Csak éppen biccentett, amikor találkoztak, de elfordította a feiet és úgy ment tovább. Ennek azonban idestova már tizenkét esztendeje lesz. * Tizenkét évvel ezelőtt, ha meg szólítja egy főhadnagy a vasúti fülkében, Adél egyszerűen keresztülnézett volna rajta. Igaz, akkor nem is történhetett ilyesmi, mert mindig női szakaszba ült ha egyedül utazott. Ma már talán nincs is női nzakasz a vonaton . .. Általában minden másképp van. Most szóbaálít a tiszttel. Megmutatta ösjtí, IsSnyutó Gteas -* m Peer Gynt-öt — és beszélgetni kezdtek Ibsenről. A főhadnagy franciának tartotta Ibsent és fogadást is ajánlott erre, de nagyon kedves íiu volt és Adélt nagyságos asszonynak szólította. Adél anyáskodva bánt vele. Legalább tíz évvel volt idősebb nála és száz esztendővel öregebb. Bizony. Adél már sokat látott az életből, a főhadnagy gyerek volt hozzá képest. Igaz is, Iván (így hívták a főhadnagyot) azt is megkérdezte tőle, hogy vannak-e gyerekei? — Nincsenek — pirult el Adél és gyorsan másról kezdett beszélni. De a tiszt visszatért erre a témára. — Még lehetnek — mondta és snejdigül ránézett. Talán kissé arcátlan is volt ez: a pillantás. de mit lehet várni egy fiatal tüzértiszttől, aki egész nap csizmát és bricseszt hord és Ibsenről azt hiszi, hogy francia. Adél először összehúzta a szemöldökét, de Ivánnak direkt- jó! állt az arcához ez a kis szemtelenség. Enélkül nem lett volna tökéletes. Legfeljebb kevesebbet beszélhetett volna. A nézetei kissé naivak voltak és kifejezéseit többnyire rósz német regényekből szedte. De Adél. aki azl ilyesmit máskor rögtön észrevette ős lehetőleg ki is csúfolta, ezúttal elnézönek bizonyult. Lehet, hogy már fáradt volt a hosszú utazástól és nem ügyelt úgy minden szóra. Az egyik állomásion a főhadnagy kiszállt és narancsokat hozott. Csak kettőt, a katonatiszteket általában nem jól fizetilc. különösen ezredestől lefelé. Adél lehúzta keztyüiét és amikor a narancsot átvette, a fiú keze hozzáért az övéhez. Nagy általánosságban a szerelemről is beszélgettek. Adél igen liberális felfogást tanúsított ezekben a kérdésekben és kijelentette, hogy bárki bármit i$ mond, ő nem tartja a maga részéről Ö8 Vőlésény ég trrtnynsz-szony az esküvő előtt —> de természetesen csak ha már biztos a dolog , — ti tokban csókolóznak. — Hja. ma már ez igy vara — jegyezte meg a főhadnagy olyan hangsúllyal, mintha roszalná a dolgot. Szóba került természetesen az is. hogy a főhadnagy hány évesnek tartja Adélt? — A nagyságos:' asszony majd inkább megmondja — tőrt ki Iván a válasz elől. — Nem, csak találja el! Ilyen esetekben csak a szemérmetlenség segít. — Huszonkettő. — Nanana —- nevetett Adél .boldogan; — Kevesebb?-- Ugyan menjen, maga hízelgő. A tísizt hajlandó volt egyezkedni; — Huszonkettőtől huszonötig. Vagy. mondjuk, huszonnégyig . . . —• Sokkal több — vágta el a vitát Adél clkomolyodva és sóhajtott. Zagrebig utaztak együtt, ott Adélnak át kellett szállni Vinkovci felé. a főhadnagy pedig Mariborba ment. —• Na és? — kérdi a sógornő, amikor Adél elhallgat — nem volt tovább? — Nem — feleli Adél ős megint szipákolni kezd — az étteremben még együtt ebédeltünk és amikor búcsúzni kellett volna, azt mondta, hogy késsem' le a csatlakozást, ő is lekési az övét és töltsünk együtt huszonnégy órát Zagrebbap. — Adél! A lányból megint kitör a zokogás — Nem mertem1 megtenni — búgja bele sógornőié vadonatúj blúzába —pedig szerettem volna, de én már olyan őre? vagyok és akkor . . . és akkor... nagyon szégyellem volna magam, hogy megtudja, hogy ebben a korban még mindig lány vagyok . . . Most . már a kocsis is hátrafordul, Adél olyas hangosan sir1, C ■ > :
