Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-25 / 351. szám
64 OLDAL * ÁRA 6 DINÁR POSTARINA PLAÚENA BACSMEGYEI XXV. évfolyam Subotica, CSÜTÖRTÖK, 1924 december 25 351 > szám Siegjeleaik mimten reggel, ünnep után él hétfőn délben Telefon szám: Kiadóhivatal 8—53, Szerkesztőség 5—10 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár Kiadóhivatal: Subotica, Aleksandrova uI.l.{Leibach-j>alota) Szerkesztőség: Aleksandrova ni. 4. (Rossia-Fouciere-paloia) A százesztendős Irta: Dettre János s az idő száz-A magyar., esztendo'^öwkflaíán égi pályájá nak uj1-? azt az útját futja, melyet a mennybolt legragyogóbb, örökfényű őrtüzei tettek tündöklővé. Csokonai, Madách és Petőfi csillagképei gyuladtek fel egymásután a magyar firmamentumon. S ebbe a tulvilági tündöklésbe most beleragyogja fényét a százesztendős Jókai is. Az ég mezőin kigyufiednak a pásztortiizek s fölparázslik az emlékezés tüze a szivekben is. Múltak olvasmányainak soha ki nem hunyó emlékei nagy pipafüsíszárnnyal szálldosnak körül s visznek magukkal bennünket is fölkeresni a régi arcokat, a régi uccákat, az ódon kapubokokat s a leomlott kúriákat. Ránk nyit a lőcsei fehér asszony s Erdély bércei közül . ránkfüggsszu bizópar^ncsoló két nagy szeméjk az „Egy az Isten'" apostola, bekukkannak hozzánk „Az aradi nők" s Pozsonyból küldi köszöntését a magyar nábob. Mennyi gazdagság volt a legnagyobb magyar regényíró írásaiban s milyen fölmérhetetlenüi növekedett ez a gazdagság — azóta. * A magyarság politikai egységét széttörhette a végzet, de a magyar kultúra egységét aranypántok tartják össze. Csokonai, Petőfi, Madách, Jókai az egész magyarságé, születésük százesztendős évfordulóját meg szabad, meg lehet ünnepelni még egyszer — a Kárpátoktól az Adriáig. Jókai ünneplésében összeírom'hat ez a kicsi magyarság. Bennünket öszszetéphet a sors és léig ázhat a végzet. De az ég csillagai meg nem zavarva folytatják örök pályájukat s egyformán sugározzák ránk büszke fényüket, akár véres orcáinkat fordítjuk feléjük, akár elbizakodottan versenyezni akarur.k velők a gőg lopott fényével. * És mégis, akármilyen erővel, akármilyen őszinte meggyőződéssel valljuk is a magyar kultúra egységét s az egyenlő osztozkodás jogát a magyar kultúra kincseiben, mégis ereznünk és látnunk kellett s ma már be is kell vallanunk, hogy „más értelme lett a magyar igének“. A magyar kultúra egysége megvan, de hatását eddig ismeretlen tényezők szabják meg. Eddig egyformán olvastunk, egyformán hallgattunk, egyformán figyeltünk; vérmérséklet, beidegzettség, egyéni diszpozíciók vezethették ítéletében az iglest, de Jókai — egyformán volt Jókai Budapesten, Kassán, Kolozsvárit és Szabadkán. Ma azonban kétarcú lett a magyar kultúra s kétarcú lett a magyar kultúra minden alkotása. A kisebbségi sors uj szempontokat adott, az igényesség uj jogcímeit teremtette meg, az értelmet uj vizsgálódások elé állította s a lelki hangosságot egészen uj matériával töltötte meg. Ma máskép olvasunk itt, mint ahogy olvasnak a magyar határon belül. Előbb csak más hangsúlya lett minden kimondott szónak. A határokon túl minden sző hangosabban zengett, itt suttogóbb tett a beszéd. Aztán kezdett a szó jelentése is megváltozni. Itt minden útjára bocsátott szóhoz a gondok és aggodalmak, a tépelödésnek és önmarcangolásnak fájdalmas rezonanciája tapad A magyar kultúra magyaror .'Ago íerüietén mar nem apuul a mé'-r ségből szakadnál: föl a szavak 0 nem ennek a vérnek alvadt törmelékeit viszik fel magukkal. Nemcsak a magyar impérium, a magyar sors is darabokra tört s ha minden darab, mint üvegcserép az egész égboltot, tükrözi is a magyar kultúra egységét s ha Jókai ünneplésében összetalálkozik mindenki, okit magyar szóra tanított az édesanyja, az elszakadt, a kisebbségi magyarságnak Jókaija már más, mint a régi Mdgyarországé volt. S ha az ünneplés melegségében, a büszkeség örömében s az írói nagyság elismerésének alázatában nincs is különbség, más a mi Jókaink és más Budapest Jókaija. Nem csak mi változtunk meg — óh nem a magyarságunkban, csak Ítéletünkben, érzéseinkben, egész mentalitásunkban — de megváltozott minden, amit magunkkal hoztunk uj történelmünk útjaira. A talaj meg a régi, de más eke vágja belénk vasát s más magvak hullanak a felszántott barázdába. * Csak egyetlen példát. „Es ha az élők el akarnák hagyni ezt a hazát, a halottak visszatartanák őket." Olvashatja-e ezt a felejthetetlen sort valaki úgy, mint mi most s érezhettük-e mi is valaha, hogy korbácsolja föl ez az örökké fülünkben csengő sor a lélek sötéten örvénylő mélységeit. Ez a sor Budapesten csak Ankerschmidt lovag megható fájdalmát jelenti. Az olvasó, a magysr olvasó is —- Trianon előtt — csak a fájdalomban megtört apai szív, a gyász előtt meghódolt büszke ség zokogó viaskodását találta meg benne. Csak a küllői szépségével hatott. De azóta mi, kisebbségi magyarok, át is éltük ennek a pár szónak szivbemarkoló értelmét. Senki nincs köztünk, akit ennek a sornak visszajáró emléke nem rázott föl álmából s nem állt elébe hirtelemváratlansággal mindennapi munkavégzésének megnyugvást mimelő rendjében. A lét vagy nem lét kérdése néha pár pillanat elhatározásán múlik. De ez a kérdés hónapokig gyötört, hónapokig tett lázassá, hónapokig tette álmatlanná az éjszakákat, könyessé a párnát, keserűbbé a kenyeret és meghajszolttá a nappalokat. És hányán vannak közöttünk, akik, amikor már túlestek a tépő gondokon s az önkinzó tépelödéseken keresztül eljutottak az elhatározásig, még sem tudtak elmenni, mert elébük állt — mint két kitárt kar — egy keresztfa, az ap ju'nak, anyjuknak, talán gyérének sirdombja meilől és — 0 m ’■ *■' az élők el akarták hagyni 9. v a hazát, .a - hSloítak visszatartották őket. Ón ne mondja senki, hogy egy szó mindenkinek egy értelmet jelent s egy mondattal csak ugyanazt lehet mondani mindenki számára. * Mi mór világosan látjuk : az extra Hungáriám non est vita érzéskomplexumának, gőgnagybirtokának, bóditó mámorának, kanosaiul festett egekbe néző ábrándjának, konok és makrancos baihitének — Jókai Mór volt a legzseniáli sabb és legtermékenyebb, legköitőibb és legnépszerűbb kitermelője. Regényeiben valóban kiélhette magát a nemzeti gőg, minden lapjátói kövérre hízhatott és a sárga földig lerészegedhetett. A csodálkozástól szájattátó világ előtt el kérkedhettünk: nézzétek mit tud a' magyar. Gondoljunk csak Kadarkuthy Viktorra, Berciid Ivánra, az Eppur si muove-nak vagy az Egy az Isten hősére. Ami nagyságot, szépséget, erőt, a férfiasság csodatevő hatalmát, hősiességet és zsenialitást egy rendkivüü költői erő, vagy ahogy Péterfy Jenő mondotta : a mese démon meg tud eleveníteni s egy férfi tulajdonságaivá tud összegyúrni, az mind maradéktalanul együtt van a Jókai regényhósökben. Einstein es Eddi Polo, Gunner Tolness és Edison, Bergonié és Szemere Miklós, ha a véletien valami páratlan series-ébői egy személyben születtek volna meg, az erő, tehetség, tudás, zsenialitás és úri gavalléria ez óriássá gyúrt Gólemének is még hogy kellene szégyenkeznie Tatrángi Dávid mellett. Jókai kifogyhatatlan patakzásu teremtőereje uj magyar mitholőgiát teremtett, hősökkel és félistenekkel népesítette be a magyar ugart. Az ö hősei szinte kivétel nélkül Iában keltek Pantheonban vasra. a magyar Walhaléletre s a magyar térhetnek nyugo-Az a kor, melyben ezek a regények megszülettek, Magyarország föllendülésének, iparosodásán«!:, a városi élet kivirágzásának kora volt. A feudális Magyarország okkor tért át az indusztris• iizálódás útjára. Ebben a rohamos, lüktető, hónapok alett évtizedes mulasztásokat pótló lázas korban mindenki csudát várt és mindenki csudát látott. A feudális társadalomtól az ipari nekilendülésig, Arany János klasszicizmusától Jókai Mór zsurnaiizmusáig és mutatványos rögtönzéséig — Jókai a világirodalom legnagyobb rögtönzője — a fejlődő élet egyre gyorsulóbb üteme vezetett el. Ebben a korban, melyben mindenki csodát várt és csodát látott, ei keilet: jönnie Jókai varázsó*: mesemondásának s el kellett jönniük — igazolásul és bátorításul — a Jókai hősöknek. íme, mire képes a székely gyáros, mit tud, ha akar, a magyar bányamérnöki Az ország rohamos fejlődése igazolla a csodákat s ezek a csodák magyarázták meg a nagyszerű lendület' okait. Jókai teremtette meg a mindenható és mindentudó magyar száz arcú alakját, s a fizikai törvények fölbontását s a pszichikai törvények átlépését a magyar élet megnyilatkozásával dekorálta él. Amit e kor teremtett meg, azt Jókai regényhősei a faji büszkeség oltárára helyezték. A nemzeti gőg alattvalói szolgálatával teremtette meg Jókai zsenije azt a korszellemet, mely a világ minden népe közölt a magyarságot ruházta fel a magasabbrendüség álhitévei, mely ennek a szegény magyarságnak azzal okozta vesztét, hogy a nemzeti büszkeségnek, a fajt ráíartiságnak, a történelmi küldetés hitének s a legyőzhetetlenség babonájának tüzes trónjára ültette. * És bizony-bizony mondom : a Jókai regények gyönyörű álmainak, napsugaras délibábjainak terhes öröksége bénítja meg azt a lelki erőt, amitől a termékeny magyar kisebbségi mozgalom a nekilóditást várja. Más nép, ha az uralom széles országútiéról a kisebbségi élet ösvényére parancsolja végzete, magával viheti az ősöktől örökölt tradíciókat, a küzdelem emlékeit, magéval viheti „vezéreit és prófétáit“, magával viheti a tapasztalatok iránytűjét s a tanulságok hamuban sült pogácsáját az ismeretlen utakra. Nekünk magyaroknak nem voltak tradícióink és nem voltak prófétáink. A mi generációnk a világtörténelem első ma-
