Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-05 / 64. szám
. BACSMEGYEI NAPLÓ 64. szám. Sobotica késedelmes bérlői A véres szerződés-bontó port indított hátralékos bérlői eilen rA’ városi tanács ggyik legutóbbi üiéeén érdekes határozatot hozott, amellyel ugyan tudatosan szembehelyezkedett az érvényben lévő lakásrendelettel és amely döntés az első látszatra bizonyos fokig kérlelheíetleu szigorúnak tetszik, vég. eredményben azonban ennek is a város rossz anyagi helyzete ad magyarázatot. A város több épületnek a tulajdonosa és igy igen sok bérlő fizet a városnak üzlethelyiségekért és lakásokért házbért. A város ezeket a lakbéreket, amelyek egyik fontos jövedelmi forrását képezik, most nem nélkülözheti, mert a jelenlegi helyzetben minden jövedelmére rá van szorulva. Most, hogy a febniári házbérnegyed alkalmával a bérlők nagyrésze hfctn fizette meg az előirt időben a házbért, a város tanácsa minden külön felszólitás megkerülésével egyszerűen utasította a tiszti főügyészt, hogy indítsa meg a szerződés-bontó port a késedelmesen fizető bérlők ellen. Ez már több esetben meg is tor-1 fent, azonban a pontatlan bérlők, ákik többnyire hanyagságból nem fizették meg az előirt időben házbérüket, megtudva a váios állásfoglalását, siettek a városi pénztárhoz, hogy lefizessék a hátralékos béröszszeget. Ennek folytán most több pőre van a városnak folyamatban olyan bérlők ellen, akik időközben már megfizették a hátralékos házbérüket. Nem adnak apanázst Károly exkiráEynak Becsből jelentik: Parisból ma távirat érkezett ide, mely szerint az osztrák-magyar monarchia utódállamainak egyformán elutasító magatartása következtében a nagyköveti konferencia olyképpen határozott, hogy Károly é x-k irály részére nem állapit meg évjáradékot. Ezzel kapcsolatban Parisból azt jelentették, hogy a nagykövtti konferencia Károly e x-k irálytól vagy on i leltár beter j észté |*ét követelte. Erre vonatkozóan S c h a g e r osztályfőnök, a Habsburg-család S'n vagyonának kezelője, egy estilapban kimutatást tett .közzé. a Habsburg-család Ausztriában levő vagyonáról. A család tulajdonában van a Reichenauban levő Wartholz-villa, valamint a Stájerországban * fekvő Feistritz-kastély. 1921 december 21-én a Habsburg-család készpénzvagyona 6.357.000 osztrák korona volt, azonfelül 1,300.000 koronányi értékpapirállománnyal rendelkezett. Károly ex-király tulajdona a Róma melletti Este-villa, valamint a Felső-Olaszországban levő cadajoi-viila. Ide- Számifcandók még a koronagyémánfofe és egyéb értékek, amelyeknek értéke 28 millió. A Habsburg-család javai közé tartozik Csehországban egy csomó földbirtok, két cukorgyár és egy serfőző. Ausztriában százhhüíó korona értékű papírok és tár%. cMal. __ gyakon kívül több bécsi ház. Ma-J gyarországon pedig körülbelül husz-í millió korona értékű hadikölcsön és* a budapesti Apponyi-tér 1. számi alatti bérház, valamint a ráckevei! birtok. Scháger osztályfőnök kejelentése szerint azonban úgy a Hahsburgcsaládnak, mint Károly ex-királynak a vagyona nagyrészt zár alatt van, sőt igen tekintélyes részét el is kobozták. All a harc Magyarországon Béjjassal és Fróaayal tár yai Göta .os a választásokról Budapestről jelentik: A választásokra való készülődés elevenné tette az egységes pártban az életet. Sok az uj arc és ezek mindegyike kerületet, jelölést, mandátumot remél. Szombaton fentjárt Prónay Pál őrnagy és Héjjas Iván főhadnagy az egységes pártban, ahol egyenruhájuk élénk feltűnést keltett. Hosszabb ideig tárgyaltak a párt ügyvezető-elnökével, Gömbös Gyulával a választási harcról. ügy látszik, mégis csak katonai gyakorlatnak akarják egyesek a választást tekinteni, hogy a nyugalmazott őrnagy s a szolgálatonkivüü viszonyban levő főhadnagy uniformisban jelennek meg. A kereszténypárt még mindig a válaszúton áll. Nem tudják eldönteni, kormánypártiak legyenek-e, vagy ellenzékiek. Egyelőre azt határozták, hogy megtartják önállóságukat s a választási küzdelembe olyan taktikával mennek bele, hogy kerületenkint fogják eldönteni, hogy az ellenzéki jelöltet támogatják-e vagy a kormányét. A Rassay-nártban is élénk a pártélet. Több lap azt irta, hogy a Rassay-párt fuzionálni fog a függetlenségi párttal és a demokratapárttal is. A pártok azonban megcáfolják ezeket a híreszteléseket. A három párt közt csak a választási küzdelemre nézve történnek megállapodások. A lex-Garami. A Bácsmegyei Napló a rendelet nyilvánosságra kerültekor rögtön megállapította, hogy annak egy rendelkezése azt a célt szolgálja, hogy Garami Ernőt ne lehessen jelölni, aki a szociáldemokratapárt listavezetőként kívánt szerepeltetni. A budapesti liberális sajtó s az ellenzéki politikusok most fölháborodva tárgyalják a kormánynak ezt a lépését. A Népszava ezt írja: A rendeletnek ez az intézkedése azok ellen irányul, akik Somogyi. Bacsó és Cservenka brutális és megtorlatlan meggyilkolása miatt kénytelenek voltak elhagyni az országot. Furcsa konszolidáció az, amelyik nem bírja el ar munkásság legmérsékeltebb vezetőit: Garamit és Buchingert. Lehengerelik a kisgazdákat. A régi kisgazda kerületekben megjelennek a Move-nek és az Ébredő Magyarok Egyesületének tagjai, akik a helyi szervezetek segítségével a régi kisgazda képviselők ellen kezdenek harcot. A Move tagjai és az Ébredők közül egyébként azok, akik eddig nem voltak az egységes párt tagjai, most tömegesen belépnek a pártba. Szó volt arról is, hogy Prónay Pál hivatalos jelölt lesz a sárospataki kerületben. A kisgazdákat rendkívül elkeseriti az a tény, hogy valósággal ki kell harcolniok, hogy régi kerületeidben hivatalos jelöltek legyenek. Hiisvét alánra halasztják a górnia! konferenciát Az európai politika tisztázására és az újjáépítésre nézve oly fontos génuai konferencia dátuma még mindig bizonytalan és egyre halasztódik. Az angol politikai körökben mozgalom indult meg annak érdekében, hogy a konferenciát április 25-én tartsák meg. Lehetséges, hogy ez a dátum is elhalasztódik, úgy, hogy a konferencia megtartásának ideje egyelőre nagyon problematikus. Távirataink a következők: Paris. A génuai konferencia időpontjának meghatározása elé újabb akadályok gördülnek. Oroszország azt kívánja, hogy a dátumot előbbre tegyék, ezzel a kívánságával azonban Angliához fordult, holott Olaszország küldte szét a konferenciára szóló meghívókat. A londoni lapok azt hiszik, hogy Anglia valószínűleg nem is felel Oroszország kérésére. Annál kevésbé, mert komoly mozgalom indult meg Angliában annak érdekében, hogy a konferencia dátuma április huszonötödikére tolassák el. Lehetséges, hogy a közvéleménynek ezzel a követelésével végül is számolni kell majd, mert nagy felzúdulást keltene, ha a tanácskozás ideje busvét hetével esnék egybe, Az orosz sajtó a bouhgnei tanácskozásról. Moszkva. A boulognei kormányelnöki tanácskozás eredménye meglehetősen kedvezőtlen hatást keltett a moszkvai sajtóban. A lapok legnagyobb része felháborodva ir arról a boulognei határozatról, mely a szovjetkormány elismerését beláthatatlan időkre kitolja és a kereskedelmi összeköttetés ujrafelvételére szorítkozik. Az Izvesztija különösen ingerült hangon kommentálja Lloyd George-nak azt az indítványát, hogy Oroszországot hat havi próbának kell alávetni, minekelőtte az elismerés kérdése szóba kerülhetne. Az Izvesztija kijelenti, hogy Oroszország a leghatározottabban visszautasít minden előzetes próbaidőre vonatkozó indítványt s általában minden ilyenféle követelést. Tittonit elejtették. Róma. Az olasz minisztertanácson Facta miniszterelnök bejelentette hogy a génuai konferencián csak miniszterek vehetnek részt és igy Tittoni nem lehet a konferencia el- Döke. A franciák befejezték a génuai konferencia előmunkálatait. Páris. Ä miniszterközi bizottsági a génuai konferenciára vonatkozó előmunkálatait befejezte. A Petit Párisién jelentése szerint a tanácskozások előterében az orosz probléma állott és a bizottság első intézkedéseként az orosz környező területek újjáépítését ajánlotta. Az első törekvéseket Déloroszországra koncentrálják, a Donee vidékére, ahol gazdag szén- és vasbányák vannak, Kubánra, ahol búza terem és a Kaukázusra, ahol petróleumot bányásznak. A palicsi lakásrekvirálás ellesi Elkészültek aziszapfürdő tervei A sutoticai városi tanács szomb ti ülé ének nagyrészét a palicsi ügyek foglalták le. Palics fejlesztését szolgálja annak a modern iszapfürdőnek a berendezése is, amelynek a tervével már ikkor foglalkoztunk, amikor Petro, vies Koszti főmérnök elutazott a belföldi iszapfürdők berendezésének anu!mányoz isára. A nyert tapasztalatok alapján most elkészültek ennek az iszapfürdőnek a tervei. A cél az volt, hogy minél melegebb iszaphoz jussanak és erre többféle terv merült fel: meleg vizzel teli csővezetékkel, gőzzel, majd az iszap alatt elhelyezett forró vizzel telt medencével akartak kísérletezni, véül is azt a tervet fogadták el, hogy a mostani iszapmedencét fölemelik és alatta egy a földbe épített tégla kemencét létesítenek, amelyet állandóan erősen fűteni fognak. Az iszap fürdő c<ak orvosi rendelésre lesz használható és külön egy személyes valamint közös medencék készülnek. A munkái hamarosan megkezdik, hogy a «szezon kezdetén már üzembehelyezhetö legyen. Ugyancsak a szombati tanácsülés állapította meg az uj palicsi lakás árakat is. A lakásárak a szállodában ennek alapján a következők lesznek : egy fél szezonra két ágyas szóba előszobával 1250 dinár, két ágyas szoba előszoba nélkül 950 dinár, egy ágyas szoba 700 dinár f s a „Nadas" épületben 600 dinár. A szobák n pi ára 20-25 dinár között váltakozik. Ezek a lakásárak tehát a tavalyiakhoz képest 20—30 százalékos drágulást mutatnak. A lakáskérdésse! kapcsolatban foglalkozott a városi tanács azzal a Kér léssel is, hogy be kellene szüntetni a lakásrekvirálásokat Palicson. Az utolsó időben igen sok lakást rekviráltak el úgy állami tisztviselők mint orosz menekültek részére és ennek következtében még kevesebb lakás fog a nyaralók rendelkezésére állni. Egy rendelet van már arra vonatkozólag, hogy az állami fürdőhelyeken nem lehet lakásokat hatóságilag igény bevenni, miután azonban Palics nem tartozik *z állami fürdők közé, ide a rendelet nem is vonatkozik. Most azonban a városi tanács felterjesztést intéz az illetékes miniszter umhoz, amelyben kifejti, hogy Palicsnak látogatott fürdőhellyé vaió feile z ése megkívánja, Iv^y a laásrekv rálások megszűnjenek. Miután az eddi i re virálásokat már nem lehet megsemmisíteni, a város kívánsága az, hogy a jövőben ne re virálhassanak el több lakást P licson. Kívánatos lenne még az is, ha a város tanácsa érvényt szerezne annak a korábbi határozatának, amely-