Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-07 / 286. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011 DECEMBER 7., SZERDA Házi őrizetben: ikerlányai miatt engedték el Csábi Bettinát ► Folytatás az 1. oldalról Bettina úgy pakolt össze az el­fogása napján a lakásában, hogy fél négyre megy majd az óvodá­ba a kislányokért. Nem gondol­ta volna, hogy ehhez képest ke­reken 2 hétig lesz rács mögött. A kecskeméti börtönben egy két­személyes cellába került, de - mint tegnap elmondta - nem so­kat beszélgetett a zárkatársával. Akitől állítása szerint még azt sem kérdezte meg, hogy miért csukták a börtönbe. A bokszhercegnő tegnap a börtönből történő távozását meg­előzően az édesapjának telefo­nálhatott, aki azonnal autóval in­dult érte Bajáról Kecskemétre és vitte haza lányaihoz. A bokszolónő előzetes letar­tóztatását tegnap délelőtt szün­tette meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Sárközy Szabolcs, a bí­róság szóvivője ugyanakkor azonnal hozzátette: a bűncselek­mények elkövetésének megala­pozott gyanúja továbbra is fenn­áll, ezért Csábi Bettina a bajai la­kásán házi őrizetben marad.- A másodfokon eljáró megyei bíróság arra hivatkozva enyhített a kényszerintézkedésen, hogy a gyanúsítottnak két kiskorú gyer­meke van. A négyéves ikerlá­nyok édesapja szintén letartózta­tásba került, a gyerekek gondo­zását pedig egészségi állapota miatt a nagymama hosszabb ide­ig nem tudja vállalni - indokolta . a döntést Sárközy Szabolcs. ■ Megoldható, hogy Csábi Bettina folyamatosan a nyomozók rendelkezésé­re álfjon. A Bács-Kiskun Megyei Bíró­ság szerint Csábi esetében to­vábbra is fennáll a szökés, elrej­tőzés, valamint az eljárás akadá­lyozásának a veszélye, azonban a házi őrizet elegendőnek látszik ezek kivédésére. Bajai lakását nem hagyhatja el: kivéve hétköz­napokon, 9-től 11 óráig. Ekkor sem mehet el a városból, viszont biztosítani tudja a mindennapi életéhez szükséges vásárláso­kat, illetve orvoshoz is elmehet.- A kényszerintézkedés janu­ár 6-ig szól, azt követően pedig felülvizsgálja majd a Bács-Kis­kun Megyei Bíróság, hogy szük­ség van-e továbbra is az intézke­dés fenntartására - tájékoztatott Sárközy Szabolcs. ■ MEGYEI KÖRKÉP Ar alatt a vidéki porták ingatlanpiac Maradék pénzükkel új otthont teremthetnek A kisebb településeken eladásra kínált otthonok jelenthetnek megoldást az eladósodott családoknak A hitelt törleszteni kép­telen, kilakoltatással fe­nyegetett családok a kis­településeken lelhetnek leghamarabb új otthonra - állítják ingatlanszak­értők. Miklay Jenő A kormány tervei szerint Ócsán épülne fel az a lakópark, ahová a banki hiteleket törleszteni kép­telen, ezért otthonukat vesztett emberek albérletbe költözhetné­nek. A könnyűszerkezetes lakó­házak négyzetméterenként 150- 160 ezer forintból létrehozhatók, vagyis nagyjából olyan áron, mint a hagyományos építőanya­gokból, de lényegesen gyorsab­ban. Sándor István a Kiskun in­gatlaniroda szakértője szerint a lakóparkkal az a baj, hogy fizető- képesség híján fenntarthatatlan.- A lakóparkban is a családi házaknál kalkulált 20-25 év megtérülési idővel számol a tu­lajdonos, ha pénzénél akar ma­radni. Ilyen időtartamon havi 50-60 ezer forintra jön ki a lak­bér. A minimális rezsivel 100- 120 ezer forint a családok feltét­len kiadása. Sokak lakhatása épp azért került veszélybe, mert az ekkora részleteket nem tud­ják fizetni. Ezért gondolom azt, hogy az új építésű ingatlanok­kal nem lehet a hitelcsapdába esett embereken segíteni - bo­csátotta előre Sándor István.- Egyáltalán létezik-e a sze­rencsétlenül jártak számára jó megoldás?- Mindenkinek nem, de a na­gyobb értékű lakóingatlanjaikat elvesztő nagyvárosiak számára a kistelepülések kínálhatnak ott­hont. Magam is megdöbbentem a Bács-Kiskun megyei falvakban álló lakóépületek leértékelődé­sén. Például Soltszentimrén, a főutcán, 3 szobás, 90 négyzet- méteres házat, 300 négyszögöl Sándor István gyümölcsössel 3 millióért árul­nak. Szakmai körökben teljes az egyetértés: ilyen épületeket kéne az államnak vásárolnia, 20 ezer forint lakbérrel kiadva 12-15 év alatt megtérülne az áruk. Jól jö­het az ilyen olcsó ingatlan azok­nak, akik eladván értékes lakó­házukat, a bankkal való elszá­molás után maradék pénzükkel új otthont tudnak teremteni. So­kan juthatnak el így a megoldás­hoz, hiszen tudni kell, hogy Ócsára is zömmel az ellehetetle­nült középosztálybeliek költöz­nének. Nekik rendszerint van gépkocsijuk is, mindegy hon- nan-hová teszik meg a 15-20 ki­lométert munkába menet és jö­vet.- Ilyen helyzetekben számí­tásba jöhetnek-e a még olcsób­ban megszerezhető tanyák?- Ajánlottam családoknak 1,5- 4 milliós tanyaépületeket, de többségüknek ingyen sem kel­lene. Nagyjából 1 millióból lehet városi szintűvé komfortizálni a tanyákat, de nem ez a fő oka az elutasításnak. Ritka az olyan ta­nya, amely közelében műút ve­zet. A tanyaingatlanon azok tud­nak boldogulni, akik értik az ön­ellátó gazdálkodást. De hogyan viszi a fölös portékát piacra a fe­leség, amikor férje jár az autóval munkába? Az eltartó nagygaz­daság pedig két embert követel, de oda a jövedelem, ha elveri az almát a jég. Megannyi veszély van odakint, és a közbiztonság is rossz. A küldöldiek, akik 10-20 éve tanyákat vásároltak, sorra adják el, mert nem tudják ki­használni, sem megvédeni azt. Amíg távol vannak, a szomszéd­dal vigyáztatják, de a szomszéd­nak nincs bátorsága a zsiványok elé állni. Sok ilyen esetről hal­lunk.- Napjainkban Bács-Kiskun megye mely településein a legolcsóbbak a lakóházak?- Általában elmondható, hogy a 2-3 ezres lélekszámú falvak­ban. Ám furcsák a kecskeméti­ek. Akinek van 7-8 milliója, az inkább egy Széchenyivárosban lévő panellakásra költi, holott 10 kilométerre, Városföldön 85 négyzetméteres kertes házat kaphatna garázzsal annyiért. A kisvárosok, például Kerekegy­háza, Nagykőrös ingatlanpiaca is nyomott a kecskemétihez ké­pest. Volt egy ügyfelem, elváltak, eladták az Aradi vértanúk terei lakásukat 6 millióért. Az asz- szony a ráeső 3 millióból Nagy­kőrösön yett házat. Megmaradt az autója, most azzal jár vissza munkahelyére. HÍRSÁV Kecskeméti filmek New Yorkban kecskémét Megkezdődött a New York-i Magyar Intézet­ben a kecskeméti rajzfilm­stúdió vetítéssorozata. Az alapításának 40. évforduló­ját ünneplő alkotóközösség válogatást mutat be a stúdi­óban készült filmekből, me­lyeket a következő napok­ban egyetemi központok­ban is levetítenek. Az inté­zetben a jövő héttől lesz lát­ható Orosz István Kossuth- díjas grafikusművész és, animációsfilm-rendező kiál­lítása. A művész 60. szüle­tésnapja kapcsán rendezett tárlat Orosz István életét, pályafutását, világnézetét mutatja be jelképes arcké­peken keresztül. (R. J.) Nyárra elkészül végre az út? KISKUNMAJSA JÖVŐ aUgUSZ- tusra elkészül a Kiskun- majsát Kiskunfélegyházá­val összekötő út felújítása - mondta Garai István Leven­te a napokban Majsán. Az országgyűlési képviselő rá­mutatott: a rekonstrukció­ról és a másfél milliárd fo­rintos uniós támogatásról még az előző kormány ide­jén született döntés. Azóta Garai István Levente - mint elmondta - többször érdek­lődött, hogy mikor kezdőd­nek el végre a munkálatok, de különböző okokból a dá­tum folyamatosan tolódott. Az illetékesek legutóbbi közlése szerint - mint azt Garai István Leventétől megtudtuk - a közbeszer­zés lebonyolítása után ta­vasszal vonulhatnak fel a munkagépek, augusztusra pedig - a jelenlegi tervek szerint - elkészül a re­konstrukció. (Zs. D.) Már készülnek a bevásárlásra kecskémét Felkészülés a karácsonyi bevásárlásra címmel tartja ma soron kö­vetkező klubnapját az Or­szágos Fogyasztóvédelmi Egyesület kecskeméti váro­si szervezete. Témavezető Fodor Zoltán, Patyiné Garai Andrea és Fehér Fe­renc. Kezdés 16 órakor, a Reile G. u. 22. szám alatti irodában. (P. Zs.) MOST MEGERI HOSSZABB IDŐRE ELŐFIZETNI! Ha Ön már előfizetője lapunknak, fizessen elő egy hónappal hosszabb időszakra jelenlegi előfizetésénél, és mi megajándékozzuk Önt meghosszabbított hónaponként 2 db tiszakécskei vagy kiskunhalasi fürdőbelépővel. > r- Petőfi Nénei Meghosszabbítom a Petőfi Népe előfizetésem | hónappal, u J és ajándékként kérem a: tiszakécskei fürdőbelépőt vagy [~ kiskunhalasi fürdőbelépőt Név: Cím: Telefon: aláírás Előfizetését meghosszabbíthatja: az ingyenes 80/480-756-os számon, e-mailben: teriesztes@petofinepe.hu személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy a kiadóban 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6. Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 olvasóink receptjeiből 2011 + tavalyi Olvasóink receptjei mesterfokon 2010 rendkívül kedvezményes áron, 2500 Nem előfizetőink részére a két könyv együttes ára 9980 Ft. Előfizetőink megtakarítása így 7480 Ft. A Süteményeskönyv külön Is megvásárolható, előfizetőink 1490 Ft-ért, nem előfizetőink 4990 Ft-ért juthatnak hozzá. «=Petői v Népe ^ Megrendelését leadhatja: • e-mailen a terjesztes@petoflnepe.hu címen * telefonon a 76/518-270-es és az Ingyenesen hívható 06-80/480-756-os zöldszámon (hétfőtől csütörtökig: 8.00-16.00 óra között, pénteken: 8.00-14.00 éra között). Személyesen: a Petőfi Népe képzbesítőjénél «agy munkaidőkén a kiadóban (6000 Kecskemét, Széchenyi kit 29., Szabadság tér 6.) \i] ifi] i ■ w k 1 r 1 H I 1 1 ál fWkiimin _ H HI

Next

/
Oldalképek
Tartalom