Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-01 / 281. szám

4 2011. december 1. HIRDETÉS Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 06-80/480-756. KISSNÉ SAFRANYIK EDIT December 1-től népszámlálási utóellenőrzésre lehet számítani A november elején lezárult Népszámlálás minőségellenőr­zése céljából országosan hu- szonegyezer-ötszáz címen, eb­ből Bács-Kiskun megyében hét településen, közel ezer címen szervez a Központi Statisztikai Hivatal utóvizsgálatot. Az ellenőrzési mintába Baja, Dusnok, Foktő, Jánoshalma, Kiskunmajsa és Tiszakécske egy-egy körzete, illetve Kecs­kemét két körzete (az Akadé­mia krt. és Máriahegy egy ré­sze) került bele. A december 15-ig tartó időszakban megbí­zólevéllel ellátott számlálóbiz­tosok keresik fel a kijelölt címe­ket, ahol egyszerűsített lakás-, illetve személyi kérdőívet vesz­nek fel az ott élők segítségével. A vizsgálat során a lakásviszo­nyokra nézve összesen öt, a személyi kérdőíven pedig mindössze kilenc kérdést tesz­nek fel a KSH megbízottai. A válaszadás így legfeljebb tíz percet vesz igénybe, és orszá­gos szinten fontos minőségi adatokkal fog szolgálni a le­folytatott népszámlálás adatai­nak elfogadhatóságáról. Az utó- vizsgálat során csak személyes válaszadásra lesz mód. A fel­adatot a legjobban teljesítő számlálóbiztosok végzik el, akik a függetlenség biztosítása érdekében nem írhatnak össze ugyanabban a körzetben, mint ahol korábban a népszámlálást végezték. Adventi este a Gondviselés Házában Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, valamint a részön­kormányzati tagok tisztelettel és szeretettel meghívnak min­den érdeklődőt, elsősorban Rendőrfalu, Kósafalu polgárait egy adventi estére 2011. decem­ber 5-én, hétfőn 17 órára a Mál­tai Szeretetszolgálat Gondvise­lés Házába (Matkói út). Fellépnek: Kecskeméti Nótások Baráti Köre tagjai. Vasárnap a Téli Fesztivál keretén belül a kecskeméti főtéren lépett fel a gödi Maszk Bábszínház. A rendhagyó betlehemes előadáson a bábszínészek nemcsak figurákat mozgattak, hanem maguk is szerepet vállaltak az előadásban. Az egyedi megoldás nagy sikert aratott a nézőközönség körében. SZOLGÁLTATÓHÁZ 76/444 444 www.zebrataxi.hu DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, szinyegtisitítás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Panelházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENÖRZÉS Ablonczy Sándor Tel.: 76/321-939; 06 30/9 433 381 FÜGGÖNY, ■I r r rr SOTETITO! Szabó Lakástextil 5 Sz-Latex Bt. Kecskemét, Lestár tér 2 : (A színházzal szemben.) Tel.: 76/418-695 BRONZHÉTVÉGI Í6 VÁSÁR a Szabó Lakástextilben! Szombaton és Vasárnap 9-től 14 órái fi minden teflonos abrosz 20%, függönyök 20-30% engedménnyel! Sz-Latex Bt. Kecskemét, Lestár tér 2 * (A színházzal szemben.) Tel.: 76/418-6951 TOP SHOP • Dormeo, • Kosmodisk, • H20 Mop X5 gőztisztító, • Spider pan, • Walk Maxx stb. Várjuk kedves vásárlóinkat a kecskeméti Szil-Coop üzletház emeletén. ,1X1 Kecskemét. Lestár tér 2. (színházzal szemben) 06-20/362-77-35 Balogné Gál Erika mesterkozmetikus IPL tartós szőrtelenítés: arcon, testen Szeplő, pigmentfolt, öregségi folt, értágulat kezelése Bőrfiataiító arckezelések 3D szálas műszempilla Manikűr, műkörömépítésl-30% fogyasztó, testesítő testközelé beriet vásárlásakor dec. 31-ig. www.jutalomszepsegszalon.mlap.hu (E±LPLASJ wS.. . i i Elvedé és párkanycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 webáruház: www.elplast.hu Élvédők (500 fajta),- vakoláshoz- csempézéshez- padlóburkoláshoz- parkettázáshoz- burkolatváltók- dilatációs profilok- fugakeresztek ________nurn (é LPLAST Va- " i elvedé és parkánycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 Webáruház: www.elplast.hu Párkányok, könyöklők- műanyag, alumínium- márvány, gránit- műgyantás agglomerátum Fa szegő- és pipalécek Rozetták és díszlécek Kádajtók, szellőzők Nyitva: H-P: 7:30-16:00, Szó: Zárva Hozott aranyból ÉKSZERKÉSZÍTÉS ÉKSZERJAVÍTÁS valamint BEFEKTETÉSI ARANY értékesítése. Varga Istvánná aranyműves mester Kecskemét, Akadémia krt. 50. (orvosi rendelő és gyógyszertár melletti 10 emeletes alatt) Nyitva: H-P: 9-12, 14-17-ig. f Tel.: «6-30/2294-890 Szalag­£ avatóra | koktélruhák alkalmi blúzok, szoknyák széles választéka, 36-42-es méretig. Kecskemét, Izsáki út 2. Szil-Coop I. em. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10-18-ig, szombaton 9-13-ig Tel.: 06-70/6387-140 1186903 MAGDI DIVAT a Szil-Cóop emeletén 26-os üzletben Ha BRONZ-, EZÜST-. ARANY­szombatokon és vasárnapokon * jtk ‘ é 10.000 Ft felett vásárolsz, egyes árukból 1000Ft/db áron választhatsz! | Ünnepi nyitva tartásunk = az élelmiszer-áruházéhoz igazodik Klenk Dent Fogászat Üdülési csekket is elfogadunk teljes értékben! Kecskemét, Rávágy tér 5. 2 Tel.: 76/418-892 § www.klenkdent.hu HflNC$E$-KEUPLU$H ZÁLOGHÁZ és ÉKSZERÜZLET segítség a mindennapok gondjaira! Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 06-70/4087-476 Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig g KÖNYVELŐ IRODA Ganda Group Kft. Cégünk vállalja egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k, Rt-k, egyesületek, alapítványok, társasházak teljeskörű könyvelését, bérszámfejtését, akár visszamenőleg is. képviselettel! Megbízható, több éves szakértelem, udvarias kiszolgálás. Könyvelendő anyagokért Igény szerint elmegyünk. Érdeklődni: Tel/fax: 76/504-605. Mobil: 06-20/98-68-986. Cím: Kecskemét, Kristály tér 5. (Március 15. utca felöli oldalon) Diákok Figyelem! NÉMET, illetve ANGOL haladó, nyelvvizsga­előkészítő csoportos tanfolyam indul 2011. decemberi kezdéssel, délutáni órákban! Az óradíj: 450 Ft/óra! KÉPZŐ KFT. Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. wwTV.ovegeskepzo.hu Tel.: 76/505-068 AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06 1186438 BÉR • TB MUNKAÜGY Ganda Group Kft. Cégünk vállalja társaságok, társadalombiztosítási kifizetőhelyek teljes körű bér, tb, munkaügyi ügyintézését. Megbízható, több éves szakértelem! Elérhetőség: Tel/fax: 76/504-605 Mobil: 06-20/98-68-986 E-mail: gandagroup@fibermail.hu Cim: Kecskemét, Kristály tér 5. (Március 15. utca felöli oldalon) ép-ker-Irio- kerámiakémény- vízóra akna- szennyvíz és csapadékvíz tároló aknák Akác tűzifa házhoz szállítva! Kecskemét, (hetényi úti tüzép) 761450-190, 06-30/485-5403, 06-30/943-6495 www.epkertrio.hu 1186919 www.lasersebeszdiu Dr. Kovács László főorvos lézersebészeti magánrendelés 06-30/278-0097 BENŐTT KÖRÖM, ARANYEREK, VÉGBÉLPANASZOK, KISMÜTÉTEK, SZEMÖLCSÖK, BŐRELVÁLTOZÁSOK Rendelő: Kecskemét, Kápolna u. 19., 7-es rendeld ZÁRSZAKÜZLET CSAVARBOLT • kulcsmásolás • névtáblakészítés • zárprogramozás • helyszíni zárszerelés • társasházak karbantartása • hevederzár-szerelés Árukínálatunk: Csavarok, kötőelemek, portálzárak, biztonsági pajzsok, zárbetétek, 1 vasalatok, kilincsek, cilinderek § vagyonvédelem, biztonságtechnika Kecskemét, Széchenyi sétány 4. (Ifjúsági garzon alatt) 06-30/9-63-92-47 www.zarszaküzlet.boltaneten.hu Nyitva tartás: H-P 9-12-ig és 13-18-ig Szivacs Trade Kft. Habszivacs, bútorszövet, kárpitoskellék forgalmazása 6000 Kecskemét, Csíksomlyói u. 15. Tcl./fax: 76/484-732 Nyitva: H-P 8-17 óráig 5 www.szivacstrade.hu § de Télikertek, bevilágítok, előtetők gyártása, szerelése fém- vagy fa- szerkezetteL , ERTEKESITES: polikarbonát lemez és tartozékok, alumínium húzott profilok (méretre szabva is). 06-30/963-99-73 www.pozsar.net Cserépkályha *> kandalló-, kemence-, téglakályha- építés, átrakás. KARÁCSONYI SZŐNYEGVÁSÁR! Szőnyeg: padlószönyeg, futószőnyeg. SzŐNYEGARUHáz Kecskemét, Dózsa Gy. út 20. Nyitva: 9-18-ig, Szó: 9-12-ig. Dec. 4., 11., 18. (vasárnap), 9-13-ig. Tel./fax: 76/485-167 Tel.: 76/504-195 www.szonyegaruhaz.hul SZERSZÁMOK AKCIÓS ÁRON! ■ fGEDOREllüí'’ üBeta <T> MNETONT j ÍZELTA5 SZERSZÁMBOLT Kecskemét, Nyíri út 38/B 1 (Megyei Kórház és a Korona Patika Között.)­Tel.:76/489-154 Fax:76/470-142 web: www.szerszamuzlet.hu Grátisz Kiadja a Pálon Lap- és Könyvkiadó Ktt Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Föszerkesztö-kiadóigazgató: Király Ernő Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet. Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba ISSN szám: 2062-221X A szerkesztőség és a kiadó címe: Kecskemét Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 email cím: petofinepe@axefe.hu Terjesztés: Rádiné Kiss Gizella Telefon: 76/518-292 Telefax: 76/486-539 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481401 Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Futó Imre Nyomdai táskaszám: 510011. Nyomás napja: 2011.11,30. Megrendelés száma: 2011/47/2011.12.01. olvasóinkat, hogy a különböző versenye- n, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályá­szOtt. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok (elhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását Is végzik (Axel Springer-Magyarotszág Kft.. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit.. Népújság Kft.. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megren­delését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szol­érhetnek az általunk kezelt személyes felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását. Illetve törléséi. hirdető ügyfeleinktől készen kaptuk, ezért az abban fog­laltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelőssé­get nem vállat A Grátisz bármely részének másolásával terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. ÜVEGES Üvegezési munkát vállalok rövid határidővel! HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. Tel.: 76/495-384 115MM Kőművesmunkái vállalunk- Kémények, tetők javítása, átépítése, -Ajtók, ablakok cseréje,- Lakások tatarozása, átalakítása,- Épületek bontása törmelék elszállítással,- Hőszigetelés, nemesvakolatozás,- Térkövezés, járdaépítés,- Mindennemű kőműves munka,- Kerítések építése, ' §- Szennyvízcsatorna bekötés. § 06-30/3949-857 es hoRgászbolt állateledelbolt A HORGÁSZCIKKEK 10% kedvezménnyel. fagyasztott csirkeláb 100 Ft/kg Fagyasztott csirkefej 120 Ft/kg Fagyasztott kacsafej 120 Ft/kg Fagyasztott darált 130 Ft/kg stb, Száraz cica-kutya tápok, konzervek, szalámik I Kecskemét, = Bethlen krt. 12/C. A távolsági buszpályaudvarral szemben 500,- Ft-os ajándék kupon amely beváltható késélezésre 2011. december 31-ig / Vas-Műszaki és Rugó Szaküzlet 6000 Kecskemét, Kandó Kálmán u. 8. www.kantor-metal.hu A kupon 1 alkalommal használható fel és készpénzre nem váltható! 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom