Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-13 / 189. szám
MBKTÜVfHFF fi. < ■ KOZELET Legkevesebb négymiliiárd forint bevételre számít a Hende Csaba vezette honvédelmi tárca, amely egy nyílt pályázat keretében piacra dobott nyolc vadászgépet a hadrendből kivont MIG-29-esek közül. A repülőkre szeptember közepéig lehet pályázni. A magyar légtér védelmét már teljesen a svéd Gripenek vették át. Elve eltemetett áldozatok uzsora Négy holttest a csepeli erdőből - Egy ember kiásta magát Csepelen még tegnap is helyszíneltek a rendőrök. Bár cáfolták, hogy szerb az elkövető, de felröppent, a rettegett Árkán kapitány embere lehetett HÍESÁV Orbán Viktor nem mehet szabadságra az ország zökkenőmentes újjászervezése érdekében folyamatos munkára van szükség, így Orbán Viktor is megszakítás nélkül dolgozik, kormánytagokkal, szakértőkkel, tanácsadókkal konzultál - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője, hozzátéve: a miniszterelnök ezért nem mehet szabadságra. Orbán Viktor mindössze négy napot lehetett szabadságon még korábban. Mesterházy nem adja fel a népszavazást az MSZP elnöke szerint nem válhat gyakorlattá a visszamenőleges hatályú jogalkotás, a szocialisták ezért nem törődnek bele, hogy az OVB elutasította az annak tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket. Mesterházy Attila tegnap benyújtotta kifogását az Alkotmánybíróságnak, bízván abban, hogy soron kívül bírálják el. Tűrte a vizsgálatot a törpevíziló-bébi ÁTESETT ÉLETE első általános orvosi vizsgálatán a Nyíregyházi Állatpark egyhetes törpevíziló-bébije pénteken: a kicsiről azt is kiderült, hogy nőstény, a súlya pedig meghaladja a hét kilogrammot. A tizenkét éves nőstény Broutille és a négyéves, Hamlet nevű hím szerelméből született borjú eleinte kissé morcos volt, amiért elszakították anyjától, de összességében jól tűrte a vizsgálatot. Van ötletük, mi legyen a nevem? Egy nehezen megközelíthető tisztáson találta meg a rendőrség azoknak az embereknek a holttestét, akiket élve ástak el Csepelen. Ilyenre még nem volt példa Magyarországon. Vég Márton Négy holttestet találtak a rendőrök még csütörtök délután Csepelen egy elhagyott területen az erdőben. A helyszínelés tegnap délelőtt ért véget. Az élve eltemetett áldozatok halálának okát igazságügyi orvos szakértő állapítja meg. Úgy tudni, hogy a gyilkosságokkal egy szerb vagy macedón uzsorást gyanúsítanak, akit sikerült elkapni. A Nol rendőrségi értesülése szerint a gyilkos az azóta már lelőtt, a rettegett Árkán kapitány vezette Szerb Önkéntes Gárda tagja volt a délszláv háború idején. A rendőrséget az egyik kiszabadult ember értesítette. A hazai kriminológia történetében még nem volt példa arra, hogy élve temessék el az áldozatokat. „Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztaltam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét” - írta internetes naplójában a kiszabadult fiatalember. Az erdélyi származású, de jó ideje Budapesten élő M. M. egy szerb származású férfival barátkozott össze, és adott is neki kölcsön kisebb összegeket. Amikor M. M. fizetést kapott, a férfi elhívta a Csepel melletti erdőbe, egy viskóban élő hajléktalan ismerőseihez. Ott kötéllel fojtogatni kezdték a fiatalembert, aki többször elájult, majd kirabolták, telefonját, pénzét és bankkártyáját is elvéve tőle. Az eszméletlen embert egy előre kiEGY ELSZÁMOLÁSI VITA miatt késsel ölt meg egy férfi két embert pénteken a főváros XVI. kerületében, majd fóti lakásában felakasztotta magát. A támadó elővett egy pisztolyt is, amely elsült, és a férfi megásod. árokba temették, guggoló pózban, nyakig elföldelve. „Azért nem öltek meg, mert nem bíztak abban, hogy a tőlem elrabolt bankkártyához a kínzás során jó PIN kódot adtam" - írta. A fiatalember ki tudta szabadítani kezét a béklyóból, és kiásta magát, majd összekötözött lábbal elmenekült. A járókelők közül senki sem adta oda a telefonját, hogy a rendőrséget hívja, ezért hazáig kellett szaladnia. Szerbia budapestí nagykövetsége tegnap cáfolta, hogy a feltételezett elkövető szerb állampolgár vagy szerb nemzetiségű volna, szerintük a tettes macedón. Az áldozatokat mintegy 25 négyzetméternyi területen áshatsebezte magát. Az emberölés minősített eseteiben a halál- büntetés visszaállítását követeli a Jobbik. Az uzsora büntetési tételeinek emelését is sürgeti. (A halálbüntetés EU-tila- lom alá esik - a szerk.) ta el a tettes, távol az aszfaltozott utaktól. „Általánosnak mondható, hogy az uzsorások áldozatainak testi épsége, sőt élete is veszélybe kerül” - mondta az uzsorásügyek első számú hazai szakértőjeként ismert Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere. Szerinte az uzsora bűncselekmény jobban jövedelmez, mint a drogvagy a fegyverkereskedelem. Példaként említette, hogy egy havi 100 százalékos kamatos kamatra adott 10 ezer forintos kölcsönnél egy év után mintegy 40 millióra rúg a tartozás. A behajtásnál a megfélemlítés, a terror a legfőbb eszköz. Mali Zoltán még azt is el tudja képzelni, hogy a csepelihez hasonló esetben az áldozatok akár maguknak is kiásnák a gödröket, annyira a bűnöző hatása alá kerülhetnek. Addig nem lehet megszabadulni az uzsorásoktól, amíg az áldozat az üldözött vad szerepében marad. „Ha a vad menekül, akkor a vadász mindig is üldözni fogja, de ha szembefordul az üldözőjével, akkor a szerepek felcserélődhetnek” - magyarázta a polgármester. Magyar Sziget: Schmitt és Orbán miért hallgat? „Az úgynevezett Magyar Szigeten elhangzottakkal kapcsolatosan több feljelentés is érkezett a Legfőbb Ügyészséghez” - közölte tegnap az ügyészség. Hozzátették: „Ä szükséges intézkedések megtétele érdekében a feljelentések vizsgálata folyamatban van.” Több LMP-s képviselő csütörtökön jelentette be, hogy a legfőbb ügyészhez fordul, és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezték azért, mert „a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a lobbikkal két éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője, illetve Dér Zsolt olyan állításokat fogalmazott meg, amelyek az LMP szerint felvetik bizonyos bűncselekmények előkészületének gyanúját is”. A Magyar Nemzet pénteki számában azt írták, a Terrorelhárítási Központ (TEK) is vizsgálatot indított a Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt. Egy a lapnak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. A cikk szerint a TEK a vizsgálatot Torocz- kai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, jobbikos önkormányzati képviselő és a Betyársereget vezető Tyirityán Zsolt Magyar Szigeten elhangzott kijelentései miatt indította. A Magyar Helsinki Bizottság pénteken nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz, a miniszterelnökhöz és a legfőbb ügyészhez azért, mert a Magyar Szigeten a jogvédő szervezet információi szerint romák, zsidók és más bőrszínűek megölésére buzdítottak. Orbán Viktortól azt kérdezték, mikor készül nyilvánosan elítélni a magyar közbeszédben példátlan durvaságú nyílt uszítást. Schmitt Pál köztársasági elnökhöz pedig azt a kérdést intézték: „A nemzet egységének megtestesítőjeként miért marad néma, amikor magyarok elleni erőszakra hívnak fel?” ■ Csak a halálbüntetés elrettentő? Berlinben délben 1 percre megáll az élet FAL 50 éve kezdték az építkezést - A mai fiatalok szinte semmit nem tudnak róla Nyugdíjas könyvelőt is öltek a londoni suhancok Berünben ma déli 12 órakor egy percre megáll az élet. Klaus Wowereit polgármester felhívására az emberek egyperces néma csenddel emlékeznek a berlini fal áldozataira. Az egykori keletnémet kommunista hatóságok 50 évvel korábban, 1961. augusztus 13-án kezdtek hozzá a mai német főváros keleti és nyugati felét csaknem három évtizeden keresztül mesterségesen elválasztó, 155 kilométer hosszú fal felépítéséhez. Szombaton 12 órakor megszólalnak a harangok, és egy percre leállnak a buszok, a villamosok és a vonatok. A központi megemlékezésre Berlin keleti felében, a Bernauer Strassén lévő központi emlékhelynél kerül sor. Részt vesz a szabadságát megszakító Angela Merkel kancellár, továbbá Christian Wulff államfő és Norbert Lammert parlamenti elnök is. Az emlékhely melletti kápolnában éjféltől reggel 6 óráig életrajzuk felolvasásával emlékeznek a 136 hivatalos áldozatra. „A berlini fal felépítése az egykori NDK bukásának a kezdetét jelentette” - hangsúlyozta Hans- Dietrich Genscher volt külügyminiszter, utalva rá, semmilyen elválasztó fal vagy határ nem lehet hosszú életű. A né- = met fővárosban élő fiatalok két- | harmada szinte semmit nem | tud a hírhedt falról - derül ki I egy felmérésből. ■ Egyszer csak arra ébredtek, hogy ell vannak falazva egymástól Négy nappal kórházba szállítása után belehalt fejsérüléseibe az a férfi, akit a londoni zavargások csúcspontján, hétfő éjjel támadtak meg a fosztogatók. Richard Mannington Bowes végzetét az okozta, hogy menekülés helyett a lángok oltásába fogott egy bevásárlóközpont mellett felgyújtott konténernél. A fosztogatók ezt rossz szemmel nézték, egyikük súlyosan bántalmazta a nyugdíjas könyvelőt, elvette telefonját és pénztárcáját. A rendőrség elfogta azt. a 22 éves férfit, akit Bowes meggyilkolásával gyanúsítanak. Boris lohnson londoni polgármester A vélhető tettest a rendőrök már elfogták. szerint a helyiek azt szeretnék látni, hogy a bíróság komoly büntetéseket szab ki a zavargások miatt őrizetbe vett emberekre. A polgármester a rendőrség munkáját ért bírálatok kapcsán elmondta: „Utólag könnyű okosnak lenni. A zavargásokért felelősök nem ússzák meg tettüket, és ez a rendőrség erőfeszítéseinek köszönhető.” Már 600 ember ellen emeltek vádat a fővárosban. A londoni, manchesteri és birminghami bíróságok a múlt éjjel másodszor tartottak nyitva a késői órákig, hogy eljárjanak az őrizetbe vettek ellen. Több száz embert ítéltek el a rendbontások miatt. ■