Petőfi Népe, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-12 / 110. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK 13 DIÁKVILÁG A Török fivérek nemzetközi fúvóssikere zene Dániel trombitán, Bálint eufoniumon játszott a brnói versenyen Török Dániel, Szentiné Princz Anita, Török József és Török Bálint a verseny után bodlogan mosolyog Háy János vendégeskedett a gimiben, a lányok kérdezhettek tőle író-olvasó találkozó helyszíne volt a kecskeméti Ward Mária le­ánygimnázium iskolai könyvtá­ra a közelmúltban. A vendég Háy lánost volt, aki író, költő, drámaíró, színpadi szerző, szer­kesztő és képzőművész egy sze­mélyben, így bőven volt miről beszélgetni vele az író-olvasó ta­lálkozón. A kötetlen beszélgetés során a sokoldalú művész beszélt a kez­detekről. A filozófiai, lételméleti problémákat feszegető művei kapcsán a résztvevők hallhatták gondolatait az életről magáról. Szó esett továbbá zenéről, szín­házról, utazásokról és természe­tesen a felolvasás sem maradha­tott el. Háy János őszintesége, nyitott­sága, kedvessége és nem utolsó­sorban humora nagyon kelle­mes délutánt varázsolt az iskolai könyvtárba, a rendezvény dedi­kálással végződött. ■ Első és harmadik helyezés­sel tértek haza a kecske­méti Török fivérek a Cseh­országban, Brnóban meg­rendezett I. Nemzetközi Ju­nior Rézfúvós Versenyről. Bálint eufoniumon, míg Dániel trombitán játszik. Sebestyén Hajnalka A két fiatal tehetség a kecskemé­ti Kodály Iskolában tanul, de ze­nei képzésük a kerekegyházi művészeti oktatás keretében fo­lyik, édesapjuk Török lózsefirá- £ nyitásával. A visegrádi országok | között megrendezett nagyszabá- f sú versenyen a 12 éves Bálint § eufoniummal versenyzett, kivá­ló teljesítményéért a nemzetkö­zi zsűri az első helyezést ítélte meg. A 13 éves Dániel trombi­tán versenyzett, ő is remekül ját­szott, harmadik lett kategóriájá­ban. Zongorán kísérte őket Szentiné Princz Anita, tanáruk Török József volt. A srácok kisiskolás koruk óta zenélnek, a szülői példa is raga­dós lehetett számukra. Édesap­juk tubán játszik, édesanyjuk, Pekáry Andrea pedig magyar-, ének-, valamint szolfézstanár. Bálint és Dániel is a kerekegyhá­zi művészetoktatás növendéke, az ifjúsági fúvószenekar tagja. A helyi rendezvényeken rendsze­resen fellépnek, emellett több ki­emelkedő országos versenyen is bizonyítottak már. Dani mentora Kiskőrösön Boldoczki Sándor trombitatanár, aki gyakran meg­hallgatja, sokat segítve ezzel a képzésében. ■ A srácok nem csak a komoly­zenét szeretik. Gyakran hall­gatnak dzsesszt és különbö­ző filmzenéket, sőt Bálint AC/DC-t is szívesen hallgat.- A fiúk nagyon komolyan vet­ték a felkészülést a brnói ver­senyre, előtte naponta három­szorgyakoroltak - hangsúlyozta Török József. - A zenét kiváló kapcsolatteremtésnek tartom. Bízom abban, hogyha a fiaim külföldön folytatják tanulmá­nyaikat, ahol egy zenekarban játszva könnyen barátságokat köthetnek, beilleszkedhetnek. Németül énekelnek CD-re bolyai A diáklány részt vehet a női futballvébé megnyitóján is A napokban kiderült: kiváló német nyelvi bolyais sikerek szület­tek a különböző pályá­zatokon. A diákok re­mek teljesítményü­kért értékes nyeremé­nyeket kapnak, és Né­metországba is elutaz­hatnak. A Goethe Intézet Deine Stimme / A Te hangod című pályáza­tára két bolyais 11/d-s Börzék Kitti, tanuló, Borzák Kitti és Ivaskó Gergely nevezett, akik a verseny magyarországi győzte­sei lettek, így az ő daluk szerepel a Deine Stimme welweit CD-jén a többi ország győzteseivel együtt. Jutalmul egy júniusi né­metországi utazást nyertek, melynek keretében híres német zenészekkel vehetik fel a dalu­kat egy profi stúdióban. Ivaskó Gergely, Lédeczi Lilla, Somodi Nóra Lédeczi Lilla 11/c-s tanuló is örülhet. A sporttal foglalkozó, di­áklányoknak szóló goethés pályá­zatra a Bolyaiból négy tanuló pá­lyázott, akik aktívan sportolnak is, és jól beszélnek németül. Wie hat der Sport mein Leben verändert? / Hogyan változtatta meg a sport az életem? című pá­lyázatra 18 országból több mint 800 pályázatot értékelt a nemzetközi zsűri. Lilla a 30 boldog győztes kö­zé tartozik, és országun­kat egyedül képviseli a június 11. és 27. közötti müncheni rendezvény­­sorozaton. Nyelvtanfo­lyamon vesz részt, majd egy hetet Berlinben tölt, többek között a 2011-es női futball-világbajnok­­ság ünnepélyes megnyi­tóján és első meccsén is részt vesz. A PAD-ösztöndíjat a bolyais Somodi Nóra 11/d osztályos ta­nuló nyerte el, kiemelkedő tanul­mányi és német nyelvi eredmé­nyei jutalmaként. Augusztusban négy hetet tölthet el Németor­szágban, nyelvtanfolyamon vesz részt, és kirándulások keretében elutazhat Münchenbe, Bonnba és Berlinbe is. ■ Az űrhajóssal is kezet fogtak lánchíd iskola A három diák jó hírét vitte a városnak Medgyesi Viktor, Alas Wad Norbert, Pintér Dávid és Dégi Márta tanárnő A legjobb vidéki csapatként tá­vozhatott a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola csapata a Győrben, a napokban megren­dezett XII. Országos Technika­verseny döntőjéről. A nagysza­bású versenyen Alas Wad Nor­bert (8/a), Pintér Dávid (8/b) és Medgyesi Viktor (7/a) tanulók­ból álló csapat egyedüliként kép­viselte Kecskemétet - és egyben Bács-Kiskun megyét. A Technikatanárok Országos Egyesülete és a Prohászka Otto­kár Orsolyita Közoktatási Köz­pont által meghirdetett verseny három részből állt. Első feladat­ként a csapatoknak egy-egy sza­badon választott, ismert magyar tudós munkásságáról kellett - projektoros vetítéssel - előadást tartaniuk. A lánchidas srácok „Kecskemét büszkeségei” cím­mel a GAMF-ot, valamint Szilá­­dy Károlyt és nyomdáját mutat­ták be. A kiváló prezentációt a zsűri a legjobb, első helyezéssel honorálta. A második megmérettetésben tesztlapot kellett kitölteniük tíz ismert magyar műszaki tudós életpályájából. A harmadik fel­adatban a csapatoknak egy-egy villanymotort kellett elkészíteni­ük a hozzá való technikai egy­ségcsomagokban lévő elemek­ből, tekercseléssel együtt, az odakészített szerszámokkal. Az összesített versenyben az első három helyen budapestiek végeztek. Negyedik lett a kecske­méti csapat! A kecskemétiek a kiváló prezentációjukért építő­elemes egységcsomagokat, az összetett versenyben elért ered­ményükért emléklapot, értékes ajándékokat kaptak az első ma­gyar űrhajóstól, Farkas Bertalan­tól - a verseny díszvendége volt -, aki saját kezűleg írta alá az emléklapokat, majd mindenki­nek kézfogással gratulált. ■ Hat iskola izgalmas versenye feketeerdő A legtöbb aranyérem Helvécián maradt Helvécián, a hagyományok szerint a Feketeerdő Általá­nos Iskola adott otthont a fe­keteerdői atlétikai bajnok­ságnak, melyen meghívásos alapon öt másik, 200 fő alat­ti kisiskola csapata vett részt. A vendéglátó diákok a helvé­­ciai Wéber-iskola, Ágasegy­háza, Ballószög, Szentkirály, Kadafalva csapataival mér­ték össze ügyességüket távol­­ugrásban, magasugrásban, kislabdahajításban és súlylö­késben. Összesítésben első lett a A főszervező Illés Tibor testnevelő tanár volt Feketeerdő iskola csapata 20 éremmel (9 arany, 4 ezüst, 7 bronz), második Szentkirály 10 éremmel (3 arany, 5 ezüst, 2 bronz), harmadik pedig Bal­lószög 8 éremmel (3 arany, 2 ezüst, 3 bronz). Petyovszkiné Kovács Margit, a szervező Fekete­erdő Általános Is­kola igazgatónője a verseny kap­csán elmondta: minden csapat kitett magáért, remekül «verse­nyeztek. Egyéni és iskolacsúcsok is születtek. Saját csapatuk lett az első, mely első­sorban annak is köszönhető, hogy az iskolában kiemeltén kezelik a sportot, a mindennapos test­mozgást ■ S. H. Anyanyelvből otthon vannak magyar ilona A legjobbak között a kecskemétiek és mizseiek A 3. osztályos és a 4. osztályos nyertesek csoportja A 5. osztály és a 6. osztály megjelent nyerteseinek csoportja Idén is megrendezte anyanyelvi vetélkedőjét Kecskeméten, a BELOVÁ Magyar Ilona Általános Iskolája. A hagyományok szerint a versenyre kecskeméti és kör­nyékbeli 3-6. évfolyamos tanu­lók jelentkezhettek. Ezúttal 20 intézményegység 96 diákja mér­te össze tudását. 3. osztályosok 1. Nyíri Anna Eszter, Zrínyi Ilona - Kmét 2. Rónay Aliz, Fekete István isk. - Lajosmizse 3. Zubek Brenda, Szent Imre isk. - Kmét _4. Bozóki Enikő, Zrínyi Ilona - Kecskemét 5. Sebe András, Arany János - Kecskemét 4. osztályosok 1. Erdős Kristóf, Arany János - Kecskemét 2. Kovács Violetta, Református ált. - Kmét 3. Bende Barbara, Fekete I. isk, - Lajosmizse 4. Barna Beatrix, Arany János - Kmét 5. Makai Béla, Református ált. - Kmét ^ 5. osztályosok 1. Béres Mátyás, Fekete I. - Lajosmizse g 2. Zeller Doroti, Bányai Júlia - Kecskemét Z 2. Kele Reá, Mátyás Király ált, isk. - Kmét ? 3. Bódog Balázs, II. Rákóczi - Kecskemét í 6. osztályosok 1. Gyergyádesz László, Reform, ált - Kmét 2. Szokolyai Dóra, Arany J. ált, iskola - Kmét 3. Tuska József, Reform, ált, iskola - Kmét Különdíjak - Legjobb helyesírók 6. o.: Szigeti-Lőrincz Laura, Kodály - Kmét 5. o.: Béres Mátyás, Fekete I. - lajosmizse 5. o.: Kele Reá, Mátyás király - Kecskemét Az ünnepélyes eredményhir­detést a napokban tartották meg a Magyar Ilona iskolában. Tóthné Gondi Ildikó intézményegység­vezető köszöntötte a vendégeket. Ezt követően a feladatlapokat ké­szítő tanárok értékelték a ver­senyt, majd kihirdették az ered­ményeket, és átadták a jutalom­könyveket. ■ S. H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom