Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-29 / 73. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 29., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Színitársulatot alapítanak szabadszállás Amatőr színjátszó csoport alapításához fogott a helyi Nőszirmok klub. A társulat a tervek szerint a közösségi ház kebelén működik majd. Várnak maguk közé mindenkit korhatár nélkül, a leendő színészeket Szekeres Mihály, a kultúrház vezetője veszi lajstromba. (M. J.) A témák egyharmadát zárt ülésen tárgyalják Bácsalmás Ma 14 órakor képviselő-testületi ülést tartanak a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. Napirenden szerepel többek között az önkormányzati intézmények térítési díjai, a közösségi rendezvények előkészületei és a 2010-ben nyújtott támogatások elszámolásai. Zárt ülésen a városi könyvtár és közművelődési intézmény pályázatáról és a szennyvíz-csatornázási beruházás finanszírozásáról döntenek a városatyák. (J. J.) Térítésekről is döntenek kerekegyháza Az önkormányzat megváltoztatja néhány szociális ellátás térítési díját. Erről holnap dönt a városi képviselő-testület. Napirenden szerepel még egyebek közt a háziorvosi támogatás, a közszolgáltatási díjak és a telekárak megállapítása, valamint a közrend és közbiztonság. (M. J.) További hírek a BAON.hll hírportálon • A KECSKEMÉTI szocialisták folytatják a „Hallasd a hangod!” aláírásgyűjtő akciójukat, ezúttal dr. Steiner Pál országgyűlési képviselővel csütörtökön, 15.45-től a Malom üzletház előtti sétányon. A kitelepülés után, 17.00 órakor lakossági fórumot tartanak a képviselővel a Kőhíd u. 8. sz. alatt. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő szerdán 14 és 15 óra között Bugacon, a polgármester ri hivatalban tart fogadóórát. Támogatás híján nem megy munka Egymilló állástalanból negyvennek már lenne helye Elektronikai hulladékot szerelnek szét a hetényegyházi cégnél. Sok rokkantnyugdíjas dolgozna, ha lenne munkahely. Sorban állnak a rokkantak egy hetényegyházi cég kapuja előtt. Munka is lenne, de a vállalkozás új dolgozókra nem kap támogatást. Barta Zsolt Egymillió munkanélkülinek akar állást teremteni tíz év alatt a kormány. Az elhelyezkedni akaró, de nem képes személyek egy része olyan leszázalékolt ember, aki ma néhány tízezer forintos járadékon tengődik. Az összeg a legtöbb, megváltozott munkaképességű ember esetében az éhenha- láshoz sok, de a gyógyszerek kiváltásához, pláne a megélhetéshez kevés. A hetényegyházi EL-Szabó Kft.- nél 63-an dolgoznak, akik közül 47-en megváltozott munkaképességűek. Elektronikai hulladékot, tönkrement háztartási gépeket szednek szét, majd a bontott alkatrészeket értékesítik a nyersanyagpiacon. A dolgozók között sokan magas vérnyomással, gerincproblémákkal, siketnémasággal és egyéb olyan betegséggel küszködnek, melyek miatt sehol sem alkalmaznák őket a magánszektorban. Szabó János, a cég ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy naponta háromnégy ember is érdeklődik nála munka után. Ha az állam bővítené a támogatási keretet, illetve a pályázati kiírásokat, akkor a jelenlegi létszám duplájának is hasznos elfoglaltságot tudna biztosítani. Ugyanakkor - ahogy fogalmaz - az állami támogatás mértéke az elmúlt években csökkent. Míg korábban a megváltozott munkaképességű emberek kiszolgálóinak bérét az állam teljesen megtérítette, mára ez 70 százalékra csökkent. A dolgozók bér- és járulékterheinek támogaflllástalanok a megyében Foglalkozások Regisztrált létszám segédmunkás 9538 eladó 3183 adminisztrátor 1809 tehergépkocsi-vez. 955 kőműves 829 festő és mázoló 807 felszolgáló 779 szabó 736 lakatos 727 bútorasztalos 375 hentes 342 pék 248 villanyszerelő 222 FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT tása 50 százalékra csökkent. Nem hallani olyan híreket, hogy ez az arány növekedett volna, vagy legalább a támogatottak körét bővítené az állam. A cég azon, államilag akkreditált vállalkozások közé tartozik, amelyek rendelkeznek olyan infrastruktúrával, mely lehetővé teszi a betegségekkel küszködő, de dolgozni akaró emberek alkalmazását. Mint mondja: a bizonytalanság a munkájukban az egyik probléma. Csak most, márciusban derült ki, hogy az állam az idén is hozzájárul a munkavállalók bér- és járuléktámogatásához december végéig. Ha nem tenné, akkor csak veszteségesen lehetne, fenntartani a munkahelyeket, melyek nem csak bevételt jelentenek az alkalmazottaknak, de lelki rehabilitációt is a sorstársaknak. Lábadozik az építkezésen megsérült férfi ► Folytatás az 1. oldalról - Súlyos, életveszélyes állapotban szállították be hozzánk szerdán a fiatalembert, napokig kérdéses volt a tragédia kimenetele. Mostanra azonban orvosainknak és a szerencsének is köszönhetően a fiatalember kikerült az intenzív osztályról, és a baleseti sebészeten fekszik. Úgy tűnik, megúszta a balesetet maradandó fizikai és szellemi sérülés nélkül - mondta a sajtóreferens. Hozzátette: olyan gyors a férfi állapotának javulása, hogy hamarosan újra elkezdhet járni, így várhatóan a balesetin sem marad sokáig. A jelenlegi állás szerint későbbi rehabilitációs kezelésre sem lesz szüksége. A férfi szerdán délelőtt szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést, amikor egy emelőkosárból kihajolva egy betongerenda és a kosár széle közé szorult a nyaka. Elvesztette eszméletét, és az agysejtek elhalása miatt agyduzzanata keletkezett. ■ G. Z. Német diákok vendégeskednek az AFEOSZ-ban cserebere A rüsselsheimi gyerekek az aradi vértanúk nevét is megtanulták Német diákok vendégeskednek a kecskeméti ÁFEOSZ-középisko- lában. A rüsselsheimi testvériskola 12 diákja és három tanár vi- szontlátogatásra érkezett, és egy hetet tölt el a hírős városban. Ez idő alatt helyi cégeknél dolgoznak néhány órát, illetve játékos programokon ismerkedtek meg Kecskeméttel. A város egy-egy nevezetes épületéhez kapcsolódóan feladatok várták őket, hol rajzolniuk kellett, hol eurót keresniük, sőt még az Aradi vértanúk nevét is meg kellett tanulniuk. Batkáné Tóth Mariann, az egyik szervező tanár kiemelte: nagyon jól érzik magukat a vendégek, örömmel gyakorlatoznak a cégeknél, és az állomásokra osztott kecskeméti városnézés is elnyerte tetszésüket. Emellett salsázni tanultak, Baranta-bemu- tató részesei is lehettek, és voltak a kerekegyházi kalandparkban. A tanulók ma délután bemutatják egymásnak és az érdeklődőknek az általuk meglátogatott intézményeket, vállalatokat angol és német nyelven. Holnap utaznak haza.- Mint némettanár számomra az a legfontosabb, hogy a német és a magyar diákok az egész napjukat együtt töltik, s így folyamatosan lehetőségük van a nyelv gyakorlására. Érezhető a változás a kommunikációban, egyre bátrabbak a magyar diákok - hangsúlyozta a tanárnő. ■ S. H. A magyar és német diákok tanáraikkal a kecskeméti városházánál Mit mutatnak a számok? egymillió álláshelyet teremtene a kormány 10 év alatt. Ez üdvözlendő, csak az a kérdés, hogy ki biztosít piacot azoknak a termékeknek, szolgáltatásoknak, amelyek gyártásához éppen ennyi emberre van szükség. piacot szerezni ugyanis elképesztően nehéz. Azok a termékek kapósak a világon, amelyek vagy nagyon olcsók, vagy magas hozzáadott értékkel rendelkeznek. olcsóságban nem tudunk versenyezni a kínaiakkal. Magas minőségű árut ugyan exportálunk Magyar- országról - Opel, Audi, Suzuki autókat, gyógyszer-, egyéb gépipari termékeket de azt a bizonyos hozzáadott értéket többnyire nem mi, magyarok állítjuk elő. importáljuk az alkatrészeket, melyeket a mi szerelőink raknak össze, majd az adott cégek exportálják a termékeket. Ráadásul azok a vállalatok, melyeket név szerint említettem, külföldi tulajdonúak, azaz a nyereség nagy részét hazautalják. Nálunk többnyire a munkabér, a nyugdíj-, a tb-járulék marad. ne legyünk telhetetlenek! Kecskemét legalább felkerült a térképre, mert a Mercedes itt épít gyárat. Igaz, a cég dolgozónként 8 millió forintot kap az államtól (összesen több mint 20 mil- liárdot), a termelését bővíteni tervező Audi 6 milliót kér munkásonként. A mi kisvállalkozásaink sem maradnak ki az osztásból: március 31-éig ha valamelyik kis cég állásteremtő támogatásra pályázik, akkor (egy 5 milliárdos keretből) kétmillió forintot nyerhet el személyenként. így 2700 új állás születhet Magyarország 19 megyéjében. mikor lesz ebből egymillió új álláshely, nem tudni. Mindenesetre a számok önmagukért beszélnek. HIRDETÉS ^EGON HIRDETMÉNY Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdijpénztár Igazgatótanácsa összehívja a pénztár 1. számú választási körzetében, Bács-Kiskun megyében lakó tagjainak küldöttválasztó részközgyűlését magánnyugdijpénztári ágazatban a következő időpontban: 2011. április 13-án 8 óra 20 perces kezdettel. A küldöttválasztó részközgyűlés helye: A nyugdíjpénztár telephelye (1088 Budapest, Kálvin tér 12. Kálvin Center irodaház kijelölt helyiségei) A küldöttválasztó részközgyűlés napirendje: Küldött választása. Minden pénztártag csak egy helyen, a lakóhelye szerinti választókörzet, pénztári ágazatonként szervezett részközgyűlésén választhat küldöttet és pótküldöttet. A nyugdíjpénztár tagjai a küldöttválasztó részközgyűlésen személyesen vagy meghatalmazott útján vehetnek részt. A meghatalmazást közokiratba, vagy két tanú által, aláírt, teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Amennyiben a küldöttválasztó részközgyűlés határozatképtelen, úgy a megismételt küldöttválasztó részközgyűlés az eredeti napirenddel, az eredeti küldöttválasztó részközgyűlés helyszínén 2011. április 13-án, a meghirdetett időponthoz képest 20 perccel később kerül megtartásra. Az új küldöttválasztó részközgyűlés az eredeti napirend tekintetében, a megjelentek számától függetlenül határozatképes, az Igazgatótanács