Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-20 / 219. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Ami a nebuló után jár oktatás Pénzükhöz juthatnak az egyházi iskolák A püspöki kar osztja szét a katolikus iskoláknak járó 150 milliót. Felvételünkön Tamás Márk, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény harmadikos diákja. Hét település piknikezhetett az átkelőért Gara mellett Múlidétő: gyalogsági ásó is megjelent a határon ► Folytatás az 1. oldalról Most azonban piknikezni gyűltek össze öt határ menti település küldöttei, akik határátkelőt szeretnének. Mint mondták: a Páneurópai Piknik kerítést bontott, ők árkot szeretnének betemetni. Az jelzi ugyanis az államhatárt, amire átkelőt szeretnének. Akár olyan is lehetne, ami éjszakára bezár.- Trianonnal mindent szétszakítottak, Bácskát is. Az egységes Bácska jelzője volt a kincses, a térség akkor tudna fejlődni, ha ismét egységes lenne. Jelenleg Gara és Regőce is zsáktelepülés, ha lenne átkelő, gazdasági együttműködésekre is gondolhatnánk - sorolja Faa Béla, Gara első embere. Rastina, Gakovo, Regőce, Őrszállás, Nemesmilitics, valamint Bácsszentgyörgy és Gara küldöttei gyűltek össze. A hatóságok nem gördítettek akadályt a rendezvény. elé, a hangulat fokozódásakor még egy órával meg is hosszabbíthatták együttlétet az ároktemetők. Egyébként a helyszínre vezető út is jelezte az egykori együttműködést, hiszen a volt vasúti pálya nyomán lehetett megközelíteni az összejövetelt. Egyébként a határátkelő terve időről időre elkerül, de a pénzügyi feltételekig nem szoktak eljutni az egyeztetések. Legutóbb azzal utasították el őket, hogy az M5-ÖS megnyitása óta Tompánál és Kelebiánál is visszaesett a határforgalom. Ez nem vigasztalja a megye déli részén élőket. Jelenleg az egymástól pár kilométerre fekvő települések lakóinak közel 100 kilométeres kerülőt kell tenniük, ha találkozni akarnak. ■ Az oktatásfinanszírozási rendszerének átalakítása pozitív fordulatot hoz az egyházi intézmények számára. Mit jelent ez Bács- Kiskunban? Magyarvári A. - Popovics Zs. Még az idén egymilliárd forintot pótolna az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának korábbi, mintegy négymilliárd forintos elmaradásából a kormány. A 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva így 757 millió forint lesz, illetve 1 milliárd 17 millió forintot kapnak az egyházak a szociális intézményeik kiegészítő normatívája- ként. A tervek szerint a közoktatás stabil finanszírozásának kialakításáig a kormány az állami és önkormányzati intézményekkel egyenrangúan támogatja majd az egyházi közoktatási intézményeket, ami már a jövő évi költségvetésben is megmutatkozik. A megyénkben működő református iskolák összesen 44-45 millió forintra számíthatnak, az összegből az egyes intézmények tanulólétszámuk szerint részesülnek - mondta el lapunknak Papp Kornél, a Magyar Református Egyház Zsinati Iskolaügyi Osztályának vezetője. A közoktatási kiegészítő támoga- £ tást nem kapták meg az egyhá- | zi intézmények három éven ke- g resztül. 2008-ban Bács-Kiskun | megyében közel 3300 volt a ta- 1 nulói létszám az egyházi intézményekben, tanulónként 13 400 forint tartozással számolva adódik a fent említett összeg.- Az elmaradt kifizetések visszapótlásáról van szó, amire 2008-ban igencsak hiányzott intézményeinknek - mutat rá az osztályvezető. - A kevés tanulóval működő intézmények, pétidén is megrendezte Baja a már hagyományossá vált, a Hajós-Bajai Borvidék és Magyarország borait ünneplő Bajai Újbor Fesztivált. Idén a villányi Gere Tamás dául Dunavecsén, Tiszakécskén látják legnagyobb szükségét a támogatásnak. Értelemszerűen a Kecskeméti Református Kollégiumot érinti a legnagyobb ösz- szegű pótlás, mintegy 15 millió forint. Sok mindent meg lehevolt a díszvendég. AIII. Bajai Újbor Fesztivál tegnap estig fogadta a látogatókat a Szentháromság téren. Az eső ellenére sokan látogattak ki a rendezvényre, és tett volna valósítani belőle 2008- ban. Igaz ez még akkor is, ha mostanra jócskán inflálódott az összeg értéke. Kamatot ugyanis nem fizet az állam.- Nagy öröm lenne számunkra, ha az elmaradások valóban nem feledkeztek meg a borkóstolásról sem. Első alkalommal 2008 szeptemberében népesült be borászok portékáival a bajai belváros. A cél már akkor is a eljutnának az intézményekhez, hiszen mint minden más egyházi iskola és óvoda, mi is alaposan megéreztük a normatíva elmaradást - fogalmazott megkeresésünkre Hörcsök Imre, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója. - A forráshiány elsősorban az eszközbeszerzésben jelentett visszaesést, hiszen a fenntartó nem tudta biztosítani a folyamatosan megújuló eszközöket. így például iskolánkban nihcs még digitális tábla, de a tantermekbe telepített számítógépek számát is szeretnénk növelni. Emellett az iskola épületén is lenne mit megújítani - például a nyílászárók cseréje sürgető lenne - az energiatakarékosság érdekében - mondta az igazgató. A Bács-Kiskun megyei katolikus oktatási intézmények 150 millió forintra számíthatnak, ezt a püspöki kar osztja majd szét az intézmények fenntartói között - tájékoztatta lapunkat Solti Kálmán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke, a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmények igazgatója. A katolikusoknál az összeget elsősorban azon iskoláknak szánják, ahol beruházások, fejlesztések maradtak el a pénzhiány miatt, de a tárgyi feltételek javítására és a pedagógusok bérének „feljavítására” is fordítanának a pénzből- Iskolaigazgatóként a személyi állomány eddig elmaradt juttatásainak legalább részbeni visszaállítását tartom fontosnak - mondta Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda- és Általános Iskola igazgatója. - A megszorítások miatt a korábbi cafeteria-jutta- tásokat és a 13. havi bérüket sem kapják a pedagógusaink, vagyis ezen a területen is lenne mit korrigálni - nyilatkozta az igazgató. Hajós-Bajai Borvidék borainak népszerűsítése volt, de azóta is minden évben találkozhatunk a bajai fesztiválon más borvidékek boraival is. ■ Bikini helyett népviselet iszapbirkózásra is alkalmas óriásringgé változott a hétvégi, kalocsai Paprika Napok helyszíne az előző napok esőzéseinek következtében. Az óceáni éghajlat ellen nem igazán tudtak mit tenni a szervezők. Mentségükre legyen mondva, próbálkoztak. A sár viszont makacs, hiába szórták be szalmával a bográcssorokhoz vezető ösvényeket, azok rendíthetetlenül szippantották magukba a vörös körömcipőket, a frissen bokszolt ünneplőket, és el kell mondjam, még a felkészültebbek dorkói sem voltak biztonságban. A paprikás hangulatot mégsem e bosszúságok alapozták meg. A térdig felázott nadrágosok alkalmi egyesületet alapítva, véleményükre masnit nem kötve, kórusban szidhatták volna a körülményeket, lehúzva ezzel a rendezvényt a sáros földig. De ezen a hétvégén paprikaországban kezüket nyújtották egymásnak az iszapon evic- kélő emberek és mosolyogva új ismertségeket kötöttek alkalmi megmentőjükkel. körülnézve arra eszméltem, hogy ennek alapjait a szervezők tették le, mert ha a dagonyától nem is, de a „trendi fesztivál” érzéstől igenis megkímélték a jelenlévőket, nem keverve téglaport (egynyári sztárocskákat és zsibvásárt) a gyönyörűen pirosló paprikaőrleményről szóló rendezvényegyvelegbe. El kell árulnom, a pap- rikakirálynő-választás jelöltjei sem az időjárás miatt viseltek a falatnyi bikinik helyett ötkilós népviseletet. Mert nem haknipartit, hanem valódi hagyományőrző, de 21. századi népünnepélyt rendeztek a helyiek a Csajda Csárda tövében, fűszernövényük tiszteletére. A kalocsai Paprika Napok vegytisztán a paprikáról szólt, ahol nem nézték Paprika Jancsinak az érkezőket. Baja borba fojtotta az esőcseppeket SpOrtcipŐS SáfdagaSZtás Az eső dacára is háromszáz fős tömeg verődött össze tegnap a Hírős Félmaraton alkalmából a vízműdombnál. Futók, szurkolók, segítők egyaránt dacoltak az időjárással. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont talaját vasárnap délelőttre sár- és tócsatengerré változtatta a több napos kitartó esőzés. A szomorkás időjárásnak következményeként a rajtnál idén jóval kevesebben sorakoztak fel, mint egy évvel korábban. (A félmaratonra például mindössze 3 női versenyző nevezett.) A „létszámhiány” a 300 és 830 méteres gyermekfutamokon is érezhető volt. Az iskolásoknak meghirdetett 2,6 kilométeres távon végül a Kodály-iskola remekelt, erre ugyanis Gerhátné Barna Éva testnevelő tanítványai közül neveztek a legtöbben. A felnőtteknek kiírt 7,14, 21 kilométeres távoknak nagyjából kétszázan indultak neki. A célban, akárcsak a rajtnál mosolygó arcokat láthattunk. A rajtra a jelet Boronkay Péter paratriatlon világbajnok adta meg. (M. A.) Szerb búcsú Hercegszántón a szerb hívők a Szent Szűzanya születése ortodox templomban tartották a búcsú-istentiszteletet. Szombaton a templomkertben a hagyományok szerint kalács- és búzaszentelés volt. Felvételünkön az ünnepi ceremónián Jován Bíbic helyi parókus borral locsolja meg a kalácsot. szűcs BRIGITTA Z.