Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-16 / 88. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 16., PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE VILLÁMINTERJÚ Önkéntesek akcióban: felolvasás időseknek, játszóház kicsiknek Az önkéntesség anyagi ellen­szolgáltatás nélküli kultúrá­ját kívánja népszerűsíteni a kiskunhalasi Önkéntes Pont. Kis Hajnalka, az egyik szer­vező mutatja be a januárban alakult civil kezdeményezést.- Beteg emberek, fogyaté­kos gyermekek, idősek gon­dozásában, életminőség-javí­tásában veszünk részt azzal, hogy önkénteseket közvetí­tünk az általunk megkeresett fogadó intézményekbe. Leg­közelebb április 21-én szerve­zünk irodalmi teaházat az idő­sek halasi napközi otthoná­ban. Kis Hajnalka- Mitől irodalmi a teaház?- Prózák, versek felolvasá­sával szórakoztatjuk az időse­ket. A szépkorúak természe­tes igénye, hogy odafigyelje­nek rájuk, meghallgassák őket. Ebben mi partnerek va­gyunk.- Egyéb programok, akciók?- Márciusban a helyi kór­ház gyermekosztályának kis betegeivel kézműveskedtünk, aminek lesz folytatása. A fo­gyatékos gyerekeket ellátó vá­rosi intézményekkel is együtt­működünk. Faültetést terve­zünk a halasi Sóstó körül, megtisztítanánk a városi te­metőt. Ehhez várunk segítő­ket, akik hétfőnként a Boróka Civil Házban jelentkezhetnek (Kossuth u. 21.).- Általában kik vállalnak önkéntességet?- Leginkább az egyéb elfog­laltság nélküli, negyvenes-öt­venes korosztály. A fiatalok egyelőre kevésbé fogékonyak. Az emberek érett fejjel jutnak el odáig, hogy nem minden a pénzről szól. Aki szeretetet ad, odafigyel másokra, az maga is kap, feltöltődik érzelmileg. ■ Bőghetnek a terepjárók szánk Versenypálya épül a volt szemétlerakó helyén Sajátos módon hasznosít­ják a falu felszámolt sze­méttelepét Szánkon. A hulladékból szánkódomb épült, a telep többi részén motoros krosszpályát, il­letve formula off-road au­tóverseny-pályát alakíta­nak ki. Popovics Zsuzsanna Ősz óta dolgoznak az erőgépek a falu határában, a szeméttelep re­kultivációja e hónap végén ér vé­get. 1973 óta mintegy 45 ezer köbméter hulladék halmozódott fel a lerakón, ennek kisebb ré­szét a kiskunh'alasi regionális hulladéklerakóba szállították, a többit - a falu harmincévnyi sze­metét - átrostálták, kiválogat­ták. A nehezen bomló anyago­kat tömörítették, ebből emeltek dombot egy hatalmas betonit- paplanon, mely nem engedi át az esővizet. A tíz méter magas halmot is szigetelik, majd 40 centiméter vastag humuszréteg­gel terítik, füvesítik.- Alföldi embernek ez már domb, télen kiváló szánkózóhely a gyerekeknek - mondja Patkós Zsolt szanki polgármester, aki kezdetben maga is úgy gondolta, a szemét a regionális lerakóban lenne a legjobb helyen. - Ekko­ra mennyiség jelentősen lerövi­dítette volna a befogadó hulla­déklerakó élettartamát, gazdasá­gossági szempontból érdeme­sebb volt helyben tartani a sze­mét egy részét. Tájba illő, funk­cionálisan megfelelő szerepet kerestünk a területnek. Az illetékes környezetvédelmi felügyelőség is engedélyezte a szemét helyben történő depózá­sát. A szarkofágból szennyező- anyag nem szivárog ki, tehát nem veszélyezteti, terheli a kör­nyezetet. A rekultivációs mun­kálatokat közbeszerzés után vállalkozó végzi, ezt követően a területet a helyi önkormányzat kezeli. A motoros krosszpálya ötletét az élet hozta. Kialakításával azoknak a fiataloknak biztosíta­nak kikapcsolódási lehetőséget, akik motorjukkal korábban a fa­lu utcáin, megművelt földjein száguldoztak, amit - érthető mó­don - nem néztek jó szemmel a helyiek. A különböző igénnyel bíró mo­toros- és autóspályákat a meglé­vő terepviszonyokhoz igazítják. A helyszín kiválóan alkalmas egy speciális off-road pálya és versenyhelyszín kialakítására.- A vállalkozás hiánypótló, a megyében sehol sincs kimon­dottan off-road versenyzésre ki­alakított pálya, melynek sajátos­sága, hogy a különböző tereptár­gyakat számos variációban, más és más nehézségi fokozatú nyomvonalon járhatják be a te­repjárók - mondta el Vigh Gábor kiskunhalasi autósport-szakér­tő, aki a pályatervezésben, a ver­senyszervezésben segíti a szan- kiakat. Mindez új kihívást jelent a kö­zösségnek, de egyben kitörési pontot, lehetőséget nyújt a fejlő­désre, a lépéstartásra is. A tereprendezés végeztével kiépülhetnek a krossz- és az off-road pályák Kivan a négy kerekük... AZ off-road sportág gyökerei a huszadik század első feléig nyúl­nak vissza, az első versenyeket a húszas években rendezték az Egyesült Államokban. Magyaror­szágon Somogybabodon volt az első off-road fesztivál 1986-ban, ez mára Európa egyik legna­gyobb terepjárós eseményévé fej­lődött. Az off-road kifejezés a tevékeny­ség körülményeire utal: a jármű­vek a legváltozatosabb terepviszo­nyok között - folyómedrekben, meredek sziklafalakon, homo­kon, sárban - teljesítik a kijelölt távokat. Tágabb értelemben á tereprali (a Dakar) is off-road ka­tegória, a kettő közötti lényeges különbség, hogy míg előbbinél a gyorsaságon van a hangsúly, az utóbbinál az ügyesség dominál az ügyesség sokféle járművel próbára tehető, ám a vérbeli off- roadosok az összkerék-meghajtá- sú terepjáróra esküsznek. Fő, hogy kilegyen a négy kerekük - tartják. Egy-egy pálya különböző nehézségű szakaszokból épül fel, bizonyos távok szériaautókkal is teljesíthetők, mások tuningolt jár­műveket igényelnek. ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Zöld Hanna Sára (anyja neve: Kakuszi Viktória) Kiskőrös, Várszegi Anna (Lak- ner Beáta), Várszegi Kata (Lak- ner Beáta), Kiss Olivér (Német Andrea) Kiskunhalas. házasságot kötöttek: Suhajda Miklós és Konkoly Batrix, Vö­rös Sándor és Balázs Szilvia, Patai Zsolt és Sós Mónika meghaltak: Kerekes Ferenc, Vass Lajosné Gulyás Aranka, Szefcsik József, Sütő Pálné Czinkóczi Etelka Anna, Kun- Szabó Dénesné Madarász Ró­zsa Jolán, Vajda Károly, Tamás Imre, Szitás József (Kiskunha­las), Digner József, Torgyik Sándomé Torgyik Zsuzsanna, Baranyai Sándorné Kis Jolán, Babucsik Antal (Kiskőrös), Ba­logh Péterné Erdélyi Erzsébet, Magyar Imre Mihály, Tanács Imréné Dózsa Erzsébet (Kis- kunmajsa), Wirnhardtné Rigó Julianna (Páhi), Benyeda János- né Varga Mária Anna, Fodor Andrásné Vancsura Mária, Csizmadia Gyuláné Rákóczi Ágnes (Kecel), Beszedics István Antal, Hegedűs Antalné Poloz- nyik Veronika Ilona (Akasztó), Leknár Istvánná Szili Margit (Kunfehértó), Varga Mihályné Berta Terézia (Imrehegy), Szalai Sándor (Tabdi), Balázs Sándorné Naszvadi Mária (Já­noshalma), Miskolczi Antal Péterné Jenovai Irma Margit (Tompa), Nagy Péterné Fehér Etelka Rozália, Czombos Fe- rencné Tóth Rozália (Zsana), Konkoly János (Balotaszállás), Vida Andrásné Rázsonyi Er­zsébet (Bocsa), Nánai Ferenc (Csengőd). Összegyűjtik, amit eldobtak csólyospálos Zsákba szedik az autókból kidobált szemetet A Föld napján idén is ön­kéntes szemétgyűjtési ak­ciót hirdet a négy éve ala­kult „Szeretem Csólyos- pálost Mozgalom”. Évente kétszer - tavasz- szal és ősszel - rendeznek nagytakarítást a község­ben. Az önkéntesek a fa­lun áthaladó, Kiskunmaj- sáról Szegedre vezető mű- út közel tíz kilométeres szakaszán, valamint a Csólyos- pálos-Kömpöc közötti út szélén gyűjtik zsákokba a főként az au­tókból, kamionokból kidobált szemetet. Újság, csomagolópa­pír, temérdek PET-palack kerül szemeteszsákba, ám olyan is elő­fordult, hogy eldobott pénztár­cát, személyes okmányokat ta­láltak.- Első alkalommal 150 zsáknyi hulladéktól tisztítottuk meg az utakat, a félévente ismételt akciók során 50-60 zsáknyi szemetet gyűjtünk - mondta el lapunknak Á. Fúrús János csólyos- pálosi polgármester, a mozgalom alapítója. A Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. védőkesztyűt, láthatósági mellényt, műanyag zsákot biztosít a tavaszi akcióhoz, valamint térítésmentesen elszállítja a hulladékot. Április 22-én a helyi ál­talános iskola növendékei - a hetedik és nyolcadik évfolyamosok - is kesztyűt húz­nak, hogy a felnőtt önkéntesek­kel együtt lássanak neki a mun­kának. Szögi István és Temesvári János helyi vállalkozók jóvoltából hagyományosan ízletes ebéd és fagylalt lesz a környezetvédők ju­talma. ■ P. Zs. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Erdélyi testvértelepülés küldöttségét fogadják csólyospálos Első ízben lát­ja vendégül az erdélyi Bardoc község küldöttségét a csólyospálosi önkormány­zat ezen a hétvégén. Közel húsz éve ápol barátságot a két község, tavaly nyáron Bardocon kötöttek testvér­települési szerződést. A hét­tagú küldöttséget a Vén Dió­fa vendégházban fogadják. A vendégek szombaton ellá­togatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlék­parkba, vasárnap pedig a házigazda település életével, lakóival ismerkedhetnek meg. (P. Zs.) Gyarapodik a falu, elkelnek az új telkek zsana A falvak manapság inkább elnéptelenednek, mint telekhiányban szen­vednek. A gázlelőhelyéről híres Zsana kivétel, ahol idén tavasszal 26 új telket méret ki az önkormányzat házépítésre. Gazdája is ke­rül valamennyinek, sőt többre is van igény. Az el­múlt két évben öt fiatal há­zaspár, gyermekes család költözött a településre. Új orgona kíséri a zenés áhítatot kiskunmajsa Jótékony célú zenés áhítatot tartanak ma, 16 órai kezdettel a kiskunmajsai református templomban. Közreműködik Basky István énekművész és Pálúr János orgonamű­vész. Utóbbi a Budapesti Ze­neakadémia orgona- és imp­rovizációtanára, a Fasori re­formátus templom orgonis­tája, az egyetlen magyar or­gonista, aki megkapta az 1995-ben alapított Párizsi Előadói Nagydíjat. Az egyhá­zi énekek művészi előadása mellett jeles zeneszerzők or­gonaműveit is hallhatják az érdeklődők az egyházközség új orgonáján. (A. Cs.) Református iskolások versengenek kémiából kiskunhalas Ma érkeznek a XII. Országos kémiaverseny és kémiatanári továbbkép­zés résztvevői a Kiskunhala­si Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumá­ba. A hetedikesek, nyolcadi­kosok szombat délelőtt ír­nak versenydolgozatot, majd ellátogatnak a Csipkeházba. A 9-10-11. évfolyamosokra írásbeli dolgozat, laboratóri­umi gyakorlat is vár. Az ün­nepélyes eredményhirdetés szombat délután, 16 órakor kezdődik. További hírek a BA0N.hu hírportálon KALOCSA ÉS KISKÖRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Hamarosan gyepszőnyeget kap a szemétből épült szánkódomb ™

Next

/
Oldalképek
Tartalom