Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-23 / 19. szám

2010. január 23. Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 OLÁHNÉ CSÓKÁS ANDREA Ml ÚJSÁG? Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 SZABAD IDŐBEN Válogatott játékosok tömkelegét nevelte Hét évig volt szövetségi kapitány, csúcsra mászott a Magas-Tátrában. Skaliczki László Újkígyóson járt általánosba, a békéscsabai Ró­zsa-gimnázium orosz tagozatán érettségizett. Matek-testnevelő tanár akart lenni, mégis a szege­di főiskola matematika-fizika szakára jelentkezett.- Szeged akkor a kézilabda fellegvára volt. Főiskolásként a Volánnal több mint negyven NB I-es meccsen játszottam, MNK-t is nyertünk. Matek-fizika tanárként Új­kígyóson lett testneveléstanár.- A fiúkkal megnyertük az or­szágos úttörő olimpiát, és az NB II-ben játszó helyi csapat edzője lettem. Elvégeztem a testnevelés szakot is, a TF-en pedig edzői diplomát kaptam. Aztán elindult országot járni. Békéscsabán az ifiknél kezdett, aztán jött Komló, Szeged, Tisza- vasvári és Dunaújváros.- Szegeden bajnokságot nyertünk, a Dunaferrnél is baj­nokok lettünk, és megnyertük a Magyar Kupát, KEK döntőt ját­szottunk, a Szuper Kupában bronzérmesek lettünk. Kitüntették a Magyar Köztár­saság Érdemrend Lovagkereszt­jével és mesteredzői címet ka­pott. A kézilabda-szövetség edzőbizottságának a tagja, Újkí­gyós díszpolgára. A férfi váloga­tott szövetségi kapitányaként hét év alatt három Európa-, két világbajnokságon és egy olimpi­án vett részt. 2008 októberétől az NB I-es kecskeméti gárda szakmai igazgatója. ■ Együtt a fél család. Apa és fia most Kecskeméten edzősködnek. * Amikor ide jöttem, a biztos bennmaradás volt a cél. Az idei bajnokság végére reálisnak tű­nik, hogy az első nyolc közt vé­gezzünk. Feleségére a főiskola nyári tá­borában figyelt fel. Lányuk mű­szaki menedzser, a fiúk segítő edző a kecskeméti csapatnál.- Albérletben lakunk itt Laci­val. Reggelente megbeszéljük az aznapi feladatokat, aztán kezdődik a délelőtti edzés. Ebéd után van egy kis szieszta, és fel­készülünk a délutáni edzésre. Esténként a csapatunk munká­ját értékeljük vagy az ellenfél já­tékát elemzzük. Korábban a 2499 méteres Rysy-csúcsot is megmászta.- Színházba tavaly három­szor jutottam el, moziban ősz­szel voltunk utoljára. A tévében a könnyed krimiket és a humo­ros filmeket nézem legszíveseb­ben. Gyakran olvasgatok, a tör­ténelmi kalandregényeket és Passuth írásait szeretem. Ifjú kora óta szeretne megta­nulni főzni.- Talán majd nyugdíjasként lesz rá időm. Egyébként nem vagyok válogatós, amerre járok, a helyi specialitásokat is mindig megkóstolom. Tunéziában pél­dául valami nagyon finomat et­tem, hazaérkezésem után aztán napokig tíz méternél messzebb nem mertem menni a vécétől. Házi munkára önként sosem jelentkezik.- Tudom hol tartja a felesé­gem a porszívót - próbálom ke­rülni a környékét is. Bütyköl- getni is inkább a fiam szokott. Ha valami elromlik, nem kell a csavarhúzót keresgetnem, elég, ha tudom, hol van a fiam. G. s. FÉNYMÁSOLÁS A/O-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS - HÓKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: napoleonkft@t-email.hu SERLEGEK SPORTSZOBROK GRAVÍROZÁS, Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét^ Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 i Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: napoleonkft@t-email.hu DIGITÁUS NYOMTATÁS IRODA­BÚTOROK ^76/417-823 www.szilfer.hu. R MÉTERÁRU 20 évesek lettünk és az ünnepelt most minden szövet árából 20% kedvezményt ad! Akció január 20-tól február 13-ig tart Nyitva: H-P: 10 18; Szó.: 9-13 óráig Kecskemét, Csányi u. 1-3. (Piramis Udvar) [É T.: 06-30/747-32-43 ! TVV térti JL- Extra méretű, /m egyedi tervezésű női molett ruházat közvetlen a készítőtől 40-62 méretig. Január-február KIÁRUSÍTÁS! Kecskemét, Akadémia krt. 31. Nyitva: H-P: 9-12; 14-18, 1 Szó.: 9-12 óráig ___ ' Te lefon: 06-30/2288-132 TAXI HÍVÓSZÁM 444444 KECSKEMÉTEN MOBILHAZAK KECSKEMÉTEN teljes felszereltséggel, bútorozva, 300 m2-es saját telekkel, vízzel, villannyal, 45 napon belüli költözéssel 2.990.000 Ft-tól eladók. Telefon: +36-20/344-1566, +36-30/9252-407, 1108484 +36-70/376-3677. EV ELEJI SZŐNYEGVÁSÁR SZŐNYEGÁRUKÁZ Kecskemét, Dózsa Gy. u. 20. T./F: 06-76/485-167 T.: 76/504-195 Nyitva: 9-18 Szó: 9-12, Vas: 9-13-ig www.szonyeganiliaz.hu FAKTUM GYERMEKÁRUHÁZ • Gyerekbútorok • Babakocsik, -hordozók • Járókák, etetőszékek • Textíliák, játékok FAKTUM 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. (a Szil-Coop Áruház mellett) ­Tel.: 76/417-387 tVbctbci vH" komfort^ ßobobolt és bizományi Új és használt babafelszerelések. Keresünk minőségi babakocsit, autósülést, bababútort... Kecskemét, Cimbalmos u. 22. 76/328-158 és 06-30/938-41081 uiuiw.bobokomfort.hu/: A Klenk Dent Fogászat üdülési csekket is elfogad! Nyílva: H, K: 8.3014.30 Sz, Cs: 14.00-20.OÓ, P: 8.30-11.30 Kecskemét, Rávágy tér 5. Tel.: 76/418 892 uan. Kecskeméti Prohomine Alapítvány Házisegítségnyújtó szolgálat Kecskeméten és Tiszakécskén Ápolás, gondozás, gyógyszerelés, felügyelet, igény esetén betegeink szállítása Elérhetőségünk; „ 06-20/494-7734 ! 06-20/923-8523 = Házi segítségnyújtás DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, szőnyegtisztítás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Pan«lházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. ; KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS' Ablonczy Sándor Tel.; 76/321 939; 06-30/9 433-381 LÁSZLÓ Árnyékolás­technika Kecskémét, Bemutatóterem: Akadémia krt. 65. 76/410-254 Redőny • Reluxa • Szúnyogháló Napellenző • Harmonikaajtó MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK Könyöklők, párkányok, beltéri ajtók. Ingyenes felmérés szaktanácsadás. Telefon: 06-30/224-3650 ferenczablak@vivamail.hu www.laszloarnyekolas.hu Somodiné Sebők Júlia asztrológus, számmisztikus tanár várja régi és új ügyfeleit. Születési és számmisztikás horoszkóp, szolár horoszkóp, tenyérelemzés, többféle kártya. | Bejelentkezés szükséges! ­Telefon: 06-30/4856-855 Iroda: Reile Géza u. 3-as garázs. !l# .. ir Kézimunka üzletben Gobelin vásár! Január 30 ig! Térjen be hozzánk, megéri! Kecskemét, Fehér u. 16. k Tel.: 76/476-598 1 A szép kézimunka., a kötött foírni öTof divat." TELI —!VÁSÁR 2s-20ä5W ^ kedvezmény 2010. január 6-tól a készlet erejéig Kecskéméi, Izsáki út 2. Szil-Coop I. em Nyílva tartás: hétfőtől péntekig 10 18-ig, szombaton 9-13 ig M08571 VERVETEL Sorban állás és időráfordítás nélkül otthonában. Hívjon és megyünk! GYOGY-ASZ KFT. 06-20/5195-789 1 INGATLAN ROMOS tanyát vennék. 06-30/2666-479------------'-------------------------4069932* SOLTS ZENTIMRÉN, saroktelken 100 m2-es, 3 szobás, összkomfortos családi ház 2623 m2-es telekkel eladó. 76/328-627, 06- 20/448-9148--------------------------------------*1068502* BÉ RLEMÉNY KMÉTEN, belvárosi üzletbe kozmetikust v„ pedikűr-, manikűröst keresek. 06-30/612- 6710-------------------------------------------------------------------------------*1069718* ALBÉRLETET KÍNÁL KMÉTEN, belvárosban, 31 m!-es (szoba, konyha, fürdőszoba) ingatlan lakásnak, vagy irodának kiadó: 35 E Ft/hó. 06-30/670- 1985------------------------------------------------------------------------------*1069844* __________JÁRMŰ__________ LA DA 1200S, 87-es, 36 E km-rel, Wartburg 1.3S, 10 E km-rl, Suzuki Swift 99-es, 25 E km-rel, újszerűén eladók. 06-30/9257-514-------------------------------------■-----------------------------------------»4070000* MER CEDES 410 platós ponyvával: 06- 20/9268-641-------------------------------------------------------------------------------«4069907* SIMSONT újszerűt vennék. 06-20/5375-135-----------------------------------------------------------------------------------------------»4069985* SU ZUKI Swift 99-es eladó. 06-30/2666-479-------------------------------------------------------------------------------*4069934* VOLVO V40 97, tulajtól eladó 06-30/8598­159----------------i--------------------------------------------------------------*4069728* VW PASSAT Comfortline eladó. 2005-ös, el­ső tulaj, szalon állapot. 06-30/998-5838-------------------------------------------------------------------------------»4067592* GÉPEK ffiMTZ-80 hátsó gumit vennék! 06- 20/9615-549-------------------------------------------------------------------------------*4070006* RÁBA 15. gyárit vennék. 06-20/5375-135-— ---------------------------------------------------------------------*1069985* w ÚJ terményhordó csigák eladók (hízócse­re érdekel). 30/412-4704-------------------------------------------------------------------------------*-1068671* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATFARMRA főállásba, szakképzett állator­vost keresünk napi 8 órában. Magánpraxis is megengedett. Fizetés mege^ezés szerint. Je- lentkezni fényképes önéletrajzzal és végzettsé­get igazoló dokumentummal: Kmét, Szabad­ság tér 6. Jelige: „Állatszeretet1'-------------------------------------------------------------------------------*4069676* ECC Consulting Zrt. számlaképes területi képviselőket keres. Érd.: 06-70/381-1333-------------------------------------------------------------------------------»4069056* IZSÁKI telephelyünkre rönkszállító darus MAN-ra kollégát keresünk kizárólag olyan sofőrök jelentkezését várjuk, akik tudnak daruzni és járatosak az erdőben való rako­dás terén. Tel: 06-30/2288-213------------------------------------------------------------------------------»4070010* ÁL LÁST KERES HÁZTARTÁSI kisegítő. 06-30/820-5848-------------------------------------------------------------------------------*1069738* ADÁSVÉTEL SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.ford- expolcok.hu 06-30/583-5001, 06­30/455-8432-------------------------------------------------------------------------------*1069134* 10 HL-ES műa. tartályok: 06-30/973-6916-------------------------------------------------------------------------------*-1067715* ÁLLAT ® Hízó nagysúlyú, húsjellegű, nem tápos el­adó. 06-30/296-4247------------------------------------------------------------------------------*1069639* SZ OLGÁLTATÁS FRISSÍTŐ, lazító masszázs. 06-70/215- 8769-------------------------------------------------------------------------------»1069713* KÁRTYAVETÉS! 76/494-392, 06-30/532- 5804------------------------------------------------------------------------------*1070004* LAKAT OSMUNKÁT vállalok. 06-30/418- 2323 —————----------------------------------------------------»4070001* NY ÍLÁSZÁRÓK, árnyékolók minőségi szerelése, cseréje. 06-30/224-3650 Ferenczablak Bt.-------------------------------------------------------------------------------»4069796* ______TÁRSKERESÉS______ HA KOMOLYAN gondolja! Társkereső iroda, Kmét, http://kecskemet.ctk.hu 06- 20/9379-013-------------------------------------------------------------------------------*1067789* 38-AS Niki partnert keres. 06-70/225- 1251-------------------------------------------------------------------------------*1069040* _________UTAZÁS_________ NÉMETORSZÁGBA háztól-házig. +36- 20/440-1662-------------------------------------------------------------------------------*4069788* VEGYES AKKUMULÁTORT sz.fémet ve­szek: 20/543-8165!.1067076* s Jó állapotban lévő Salgo sparheltet ven­nék. 76/427-310 18 h után-------------------------------------------------------------------------------*1069931* 20,5 ha földterület energiafüvei bevetve el­adó. Érd.: 06-30/273-2042-------------------------------------------------------------------------------*1068675* Esély Munkaruházati Bolt ajánlata: J munkaruhák, esőruhák, bakancsok, gumicsizmák, védőeszközök, nagy választékban kaphatók. Cím: Kecskemét, Szent Miklós u. 21, Tel.: 76/326-346 Nyitva tartás: H-P.: 8-12, 12.30-17, Szó.: 8-12. 3 www.eselymunkaruhazat.hu Tanfolyamok * * gyerekeknek .1 í; )’A t>n troli Kecskemét 10-14 éveseknek 2010. február 0-7. Tanulás kontroll Kiskunfélegyháza felsőseknek 2010. február 21. középiskolásoknak 2010. március 0-7. Jelentkezés: Hártyán iné Barin Judit 06-30/955-6611 www.langelme.hu AIM Dl ICutya Szépségszalon Cicák szakszerű kozmetikázását is vállaljuk! 200 Ff kedvezmény a hirdetés felmutatójának! Bejelentkezés után 1 napon belül tudjuk fogadni kedvencét. «3 Kmét, Téglagyár u. 28. (Máriaváros)S 06-70/7019-388,76/485-062 ­http://andikutya.hostei.com DON PULI PIZZA SZOLGÁLAT Frissen sütött pizzák 590 Ft-tól, 3 méretben! Házhoz szállítás Kecskeméten mindennap 11-23 óráig! § 76/7*17-075 iAfww.donpuli.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom