Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-05 / 233. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 5., HÉTFŐ A VOSZ-elnök szerint a nagy megrendelések még odébb vannak Egy éve kezdődött a világvál­ság. A gondok ellenére Német­országban bizonyos élénkülés érezhető a gazdaságban.- Kihat-e ez Magyarország­ra? - kérdeztük Vérségi Já­nostól, a VOSZ megyei elnö­kétől.- A hazai vállalkozók arra számítanak, hogy jövő év köze­pétől lesz a fordulat. Előhb Nyu- gat-Európában, indul meg a gaz­dasági fejlődés, majd nálunk.- A cégek panaszkodnak, hogy nem jutnak hitelekhez. Nincs a bankokban pénz?- De van, csak a nemzeti bankban tartják. Ott nagyobb biztonságban látják, mint a termelésben. Sok cégtől visz- szavonták a folyószámlás hite­leket, illetve olyan feltételek­kel adtak kölcsönt, hogy azo­kat nem lehetett teljesíteni. Egyébként az építőipar jelzi, hogy mikor kezdődik a fellen­dülés. Ha ott növekednek a megrendelések, akkor az azt jelenti, hogy a pozitív folyama­tok megkezdődtek.- A kormány tavaly 1800 milliárd forintnyi állami megrendelést ígért az építő­iparnak. Mi lett ebből?- A 200-300 millió forintos iskolafelújítások már beindul­tak, de a nagy megrendelése­ket még várja a szakma.- A körbetartozások csök- keiltésére a hónap elejétől bevezették a biztos kéz prog­ramot. Mit szól ehhez?- Érthető okok miatt szüle­tett a program, csak az a baj, hogy a generálvállalkozók egy részének nincs akkora tőkéje, hogy előre ki tudja fizetni az alvállalkozókat. ■ Barta Zsolt Vérségi János Vadaskerti vádaskodások kecskémét Vizsgálatot kezd az alapítvány felügyelőbizottsága A kecskeméti vadaskert körül zajlik az élet, de ez a látogatókat és az állatokat nem igazán izgatja fel Vizsgálatot kezd a fel­ügyelőbizottság a Kecske­méti Vadaskert Termé­szetvédelmi Alapítvány­nál és az általa létrehozott kft.-nél. A bizottság elnö­ke szerint ugyanis olyan szabálytalanságok van­nak, melyek közül ha egy is bebizonyosodik, abból bűnvádi eljárás lesz. Takács yalentina Veszekedések, vádaskodások kí­sérik a kecskeméti vadaskert életét. Ez a legutóbbi képviselő- testületi ülésen hangzott el, ahol az önkormányzat által létreho­zott alapítványok beszámolóit ol­vashatták a képviselők. A Vadaskert Természetvédel­mi Alapítvány kapcsán Zombor Gábor polgármester elmondta: levelet juttatott el hozzá Villám József, az alapítvány felügyelő­bizottságának elnöke. Ebben az áll, hogy a kuratórium munká­ját évek óta személyi problé­mák kísérik. Az ellentétek mos­tanában már akadályozzák a vadaskert működését. Mint ki­derült: az alapítvány idén februárban létrehozott egy nonprofit kft.-t az állatkert mű­ködtetésére. Azóta a kft. és az alapítvány képviselői szinte semmiben nem tudnak egyet­érteni. A veszekedések során olyan, egymást elmarasztaló vá­dak és az azokat alátámasztó bi­zonyítékok kerülnek felszínre, melyek közül ha egy is bebizo­A másik kilenc alapítvány be­számolóját a testület elfogadta. Mint kiderült: mindegyik a pénztelenséggel küzd. A Ma­gyar Animáció Háza Közalapít­ványnál például jelentősen csökkent a saját tőke, ami ve­szélyezteti a működést. A Leskowsky-alapítványnak pedig az okozza a legnagyobb gondot, nyosodik, az bűnvádi eljárást indíthat el. A felmerült problémákat az el­nök nem részletezte. Mint írta: azokat előbb rendszerezni kell, de az már most látszik, hogy mindkét fél súlyos szabálytalan­ságokat követett el. Ezért a fel­ügyelőbizottság záros határidőn belül megindítja a kuratórium és kft. vizsgálatát. A leírtakat alátámasztotta Pászti András képviselő felszóla­lása is. Mint mondta: ő mindösz- sze két hónapja tagja a kuratóri­hogy az épülete rendkívül rossz állapotban van. A Kecskemét Közbiztonságáért Közalapít­vány kapcsán dr. Nádasdi Mik­lós képviselő azt kérdezte: terve zik-e, hogy továbbra is telepíte nek térfigyelő kamerákat. El­hangzott: van ilyen terv, és ezek már rádióhullámmal működő kamerák lesznek. Mindegyik a pénztelenséggel küzd X GVORSSZAVAZAS ■ Önt szerint mi a baj a kecskeméti vadaskerttel? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. umnak, de az ott folyó veszeke­dések, félinformációk, elképesz­tő napirendek olyan állapotot te­remtenek, melyben nem lehet dolgozni. Már az is eszébe jutott, hogy amíg ez tart, addig nem vesz részt a kuratórium munká­jában. Az üggyel kapcsolatban He- tényi István, á pénzügyi bizott­ság elnöke tájékoztatta a testüle­tet arról, hogy a bizottsági ülésen a kuratórium részéről jelen volt dr. Fekete László, aki kérdésre válaszolva azt mondta: a műkö­dés körül minden rendben van. A közgyűlés ezek után a Va­daskert Alapítvány beszámoló­jával kapcsolatban nem hozott döntést. Egyelőre várják a vizsgálat végét. Kecskeméten egészségügyi elő- kedden 17 órakor lesz a Damja- ván, a megyei kórház adjunktusa zik. A szervezők várják az öüete­adás-sorozatot indít a Rendőrfalu nich-iskolában. A nőgyógyászati tart előadást. A felvilágosító, tájé- két arra vonatkozóan, hogy mi­és a Kósafalu részönkormányza- daganatokról, gyakori nőgyógyá- koztató rendezvényeket márciu- lyen témájú egészségügyi előadá­ta. Az első ingyenes rendezvény szád betegségekről dr. Pataki 1st- sig minden hónapban megrende- sokra van igény. ■ I. V. Az Aradi vértanúkra emlékeznek baja Az Aradi vértanúk napja alkalmából rendezett megemlékezés kedden 17 órakor kezdődik a Vörös­marty utcai emlékműnél. Műsort adnak a gyakorlóis­kola tanulói. (G. Zs.) Csiribiri torna indul bölcsődéseknek Kecskemét Az Erdei Ferenc kulturális központban a böl- csis korosztálynak, az 1 -3 éveseknek Csiribiri torna in­dul. A 40 perces készségfej­lesztő foglalkozásokra olyan gyerekeket várnak, akik szí­vesen felfedezik a kúszás, mászás, pörgés, ringatózás, gurulás örömét. A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játé­kos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat al­kalmaznak. A foglalkozások szerdánként lesznek, a rész­vételhez előzetes bejelentke­zés szükséges. (R. J.) Suzuki tűnt el a Rákóczi útról kecskémét Ellopták egy szentkirályi férfi lezárt Su­zuki Wagon R Plusz sze­mélygépkocsiját a Rákóczi útról. Az autó rendszáma: JVE-Ó94. (M. Gy.) Quad hajtott ki az autó elé kiskörös Tegnap délelőtt 10 óra előtt néhány perccel Izsák és Kiskőrös között quad hajtott ki egy személy­autó elé, és az ütközést már nem tudták elkerülni. A quadnak és a személygépko­csinak is az utasa sérült meg, akiket a mentők kór­házba szállítottak. (Baon.hu) Négymilliós Passatot loptak el éjszaka kiskunhalas Szombatra vir­radóra ellopták a Bercsényi utcán, a Gomba mögötti par­kolóban lezárt KEJ-825 rendszámú VW Passat sze­mélygépkocsit. A kocsi érté­ke 4 millió forint. Az ezüst- metál autónak az első szél­védő kivételével sötétített üvegei vannak. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon HIRDETÉS A megfejtő neve:.......................................................................................................... Címe:...................................................................Telefon: ......................................... A t árgyba kérjük, írja be: JÁTÉK - OPERA A helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk 3 db páros belépőt a premier közvetítésre. A nyertesek nevét az október 8., csütörtöki számunkban közöljük. www.metropolitanopera.hu Pető» Népecw Metropolitan Opera a Malomban The Met ropolitan Opera New Yófk - Kecskemét Metropolitan - Malom Mozi A LEGNÉPSZERŰBB OPERÁK A LEGISMERT EBB SZTÁROKKAL ÉLŐBEN A METROPOLtTANBÓL! október 10-től! Elő New York-i opera közvetítések a Malom Moziban! Stratégiai partner: a Fókusz Takarék. Játékra hívjuk Önöket! Válaszolja meg kérdésünket, és a helyes választ 2009. október 6-áig küldje vissza a kiadónk címére (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.), vagy a hirdetes@petofinepe.hu e-mail címre. Kérdés: A Metropolitanban Miklósa Erika művésznő is fellép, aki a/ október 10-i első előadás háziasszonya lesz. Hol található a Metropolitan Opera? A SZAVUNKAT ADJUK M Fakivágásokról döntött a mezőgazdasági bizottság A közelben élők igényei, vala­mint a szakemberek felmérése nyomán tizennyolc helyszínen huszonhét fát vágnak ki a me­gyeszékhelyen ez év utolsó ne­gyedévében. A szükséges pénzt az önkormányzat biztosítja. Er­ről döntött legutóbbi ülésén a kecskeméti önkormányzat me­zőgazdasági és környezetgazdál­kodási bizottsága. Kiszáradt, lakóingatlanra és járókelőkre veszélyt jelentő fá­kat vágnak ki, a legtöbb helyszí­nen egyet-kettőt. Kivétel a Mar­git utca, melynek területéről hét elöregedett, rossz egészségi ál­lapotú japánakácot távolítanak el. A növényeket egy éven belül kötelesek szakszerűen pótolni az érintett terület használói, pél­dául az ingatlantulajdonos vagy a vagyonkezelő. A bizottsági ülé­sen Kohajda László képviselő nehezményezte, hogy a Lombos utcai fák korábban már tervbe vett leváltása nem szerepel a tá­mogatott kivágások listáján. A városüzemeltetési osztály részéről Gedő Katalin címzetes vezető tanácsos elmondta: két szakvélemény is készült a fák ál­lapotáról, melyek szerint nem indokolt a vágás, szakaszos ritkí­tással elérhető, hogy a fák ne ha­joljanak túlzottan az útszelvény­re, illetve ne dőljenek a lakóhá­zak felé. A nevezett munkálato­kat az osztály megrendelte, a tél beálltáig elvégzik. ■ P. Zs. Bocsa Több százan vettek részt a szombati szüreti felvonuláson. A részt­vevők csettegővel, pótkocsis traktorral, lovas kocsival, lóháton járták kör­be a falut. A rendezvény pénteken kezdődött. Senki sem maradt éhen, mert főzőversenyt is rendeztek. A képgalériát keresse a BAON.hu-n!

Next

/
Oldalképek
Tartalom