Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-02 / 231. szám
7 PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK SETA Tanulás, stressz, családi viták, kamaszfélelmek: íme a depresszió A tinik is felnőnek egyszer bújőcska A hibáid is kellenek ahhoz, hogy érett felnőtt legyél A magamutogatás, a vagányság és a lázadás is a kamaszokhoz tartozik. Éppúgy, mint a bezárkózás. Az elszalasztott lehetőségek nem kopogtatnak többé vissza Ma már a tizenévesek betegsége is a depresszió és a túlzott stressz. Tanárainktól és általánosságban a felnőttektől mindig azt halljuk, hogy nekünk nincs más dolgunk, csak tanulni. Valóban, de közben azért élni is szeretnénk. És sokszor éppen a felnőttek azok, akik tovább növelik azokat a pluszterheinket, amiket szintén nem hanyagolhatunk el. Nekünk nemcsak a tanulással, a tanulás okozta stresszel, embertársainkkal kell megküzde- nünk, de az egyre súlyosbodó családi problémákkal is. Ezek miatt pedig akár gyógyszerek- . hez, nyugtátokhoz is nyúlunk. Van, hogy sokszor nem találjuk a helyünket, és igazából a felnőttek sem szokták megkönnyíteni a dolgunkat. Ráadásul ehhez jönnek még a kamaszproblémák, amik életkorunk sajátosságai. Bizony, nem könnyű. ■ Opauszki Fanni 10/C AFEOSZ Sok a gondjuk a kamaszoknak. Megvan az újabb bögretulajdonos! Mint azt elmúlt heti SÉTA oldalunkon jeleztük, a lapból kimaradt írásokat kedden feltesszük a www.baon.hu oldalra, a SÉTA lógó alá. Ahol véleményetekkel, a cikkekre adott pontjaitokkal Petőfi Népé-s bögréhez juttathatjátok valamelyik diák újságírót Múlt heti szerzőink közül B06YA ALEXANDRA (Bolyai-gimnázium, Kecskemét) írására érkezett a legtöbb pozitív visszajelzés. Neki gratulálunk - a bögre vár rá a szerkesztőségben -, ti pedig olvassatok, írjatok, szavazzatok bátnm! - a szerk.A kamaszok, akik ezt olvassák, biztosan magukra ismernek. A felnőttek pedig - remélem - elismerik, hogy tizenévesen ők is ilyenek voltak. Intelligensek, de jól titkolják. Tehetségesek, de sokszor letagadják. Szépek, de nem hajlandóak elismerni. Őszinték, időnként mégis nagyokat füllentenek. Érettek, de néha szörnyen idétlenül viselkednek. Elvárják, hogy igazat adjanak és segítsenek nekik, de cserébe sokszor semmit sem nyújtanak. Sajnos sok felnőtt elfelejtette saját „nehéz éveit”, ezért rosszul viseli a tinédzserek szemtelenségét, rátartiságát. Vagy talán nehezen bocsátják meg a fiataloknak, hogy most ők buliznak, ők járnak iskolába, ők találkoznak délutánonként a barátokkal. Néha a felnőttek is megpróbálnak „visszafiatalodni”. Átveszik gyerekeiktől a szlenget, meghallgatják a legújabb zenéket, megveszik a legdivatosabb farmert. Erre azonban semmi szükség! A kamaszok ugyanis - bár jól titkolják - szeretik a szüleiket! Még akkor is, ha azok időnként rájuk szólnak: „Hogy beszélsz?!" - és eközben a szülőn egy régi, fakó pulcsi lóg, és a ’70-es évek slágereit dudorássza vágányán... Es akkor ott vannak a felnőttek hiányosságai, amiket imádunk nekik felróni. A sok (feleslegesnek ítélt) aggódás, hogy nem akarják belátni: nem vagyunk már kicsik. Teszik ezt talán féltésből, szeretetből, törődésből vagy nevelő céllal. Pedig a tinédzserek elégedettek és hálásak már azért is, ha időnként Minden gyerek életében beköszönt az az időszak, amitől a szülők „rettegnek”: a kamaszkor. A kamaszok úgy érzik, hogy szüleik, tanáraik és úgy általában a felnőttek nem értik meg őket. Sokszor adódnak kisebb-na- gyobb viták a tinik és az „ősök” között, de ahogy múlik az idő, ezekből a veszekedésekből komolyabb konfliktusok is lehetnek. egyszerűen békén hagyják őket! (Még ha ez azzal is jár, hogy néha hibákat követnek el.) Nem lehet őket megérteni, de nem is kell, hiszen néha még ők sem értik saját magukat! Éppen ezért nem létezhet felnőtt, aki biztosíSajnos sok korunkbeli ezért inkább magába fojtja bánatát ahelyett, hogy megosztaná szüleivel érzelmeit, titkait. Ez a zárkózottság gyakran viszi a fiatalokat az italozás vagy a drogozás útjára. A családi viták tárgya a legtöbb esetben a rendetlenség, a hanyagság, a lustaság és a szemtelenség. Közben persze a kamasz gyerek a szíve legmélyén tani tudja a maximális megértést, elfogadást, együttérzést. De megsúgom, a próbálkozásaikat azért mindig értékeljük. Elismerem, a szokásaink legtöbbször idegesítitek, a modorunk szörnyű, és a világszemlétudja, hogy a szülők jót akarnak neki. De sértené a büszkeségünket, ha beismernénk a szüléink által felemlegetett hibáinkat. Pedig ha végiggondoljuk, szüléinkre még akkor is számíthatunk, ha valamit nagyon elrontunk. Ők ilyenkor is mellettünk állnak, és mindenben támogatnak. Ne gondoljátok azt, hogy szüléitek nélkül jobb lenne. Mit létünk is teljesen más. De ezáltal fejlődünk és leszünk jobb, tudatosabb, felnőttek. Na és, ki látott már kiismerhető, logikus gondolkodású tinédzsert? ■ Putterer Elisabeth III. Béla Gimnázium, Baja 8/b osztály kezdenénk nélkülük az életben? Ki furikázna ide-oda a városban, vagy a hétvégi diszkóba? Ki segítene a leckében? A lényeg, hogy felnőttek nélkül nincs kamaszkor. És nem kell aggódni - úgy tűnik -, a legtöbb ember azért túl szokta élni a kamaszkor ezen átkait... ■ Szilágyi Réka és Sipos Andrea 8/B III. Béla Gimnázium, Baja Biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki érzett már magában világmegváltó tettrekészséget. Hogy csak akarni kell, és bármi sikerülhet. Mit nekem szülői akarat, iskolai szabályzat, előírások, testi adottságok, készség vagy nyelvtudás hiánya, tiltás, üres pénztárca? Én meg tudom csinálni, és kész! Hihetetlenül bízom magamban, és még véletlenül sem hagyom, hogy valaki „józanságra” hivatkozva egy pillanatra is elbizony- talanítson! Mert ha ez az érzés belédférkőzik, pillanatok alatt maga alá temet, és akkor már nem fog menni a dolog. Ezt pedig nem engedheted meg. ■ A kamaszoknak lételemük a küzdés és a lázadás a szabályok ellen. Nálam ilyen a lázadás. Lázadok az ellen, amit mások szerint nekem „dobott a gép”. Mert én többre, másra érzem magam hivatottnak, még ha ezt rajtam kívül nem is veszi komolyan senki! Ez azonban kétélű fegyver. Ha tényleg komolyan gondolod és teszel érte, áldozatokat hozol, valóban sok minden sikerülhet. (Olyan dolgok is, amit más nem nézett volna ki belőled.) Ha azonban csak a szád nagy, nincs mögötte valódi szándék és elhatározás, rövid időn belül nevetségessé válsz. Arról nem is beszélve, hogy eljátszott bizalmat ritkán lehet visszaszerezni. Lázadni jó. Lázadni igenis kell. Mert mindenki maga felelős a saját életútjának alakulásáért. Elszalasztott lehetőségek nemigen kopogtatnak vissza. Igenis merj álmodni, lázadni! Azonban ez mind csak akkor működik, ha értelmesen teszed. Értelmetlenül értéktelenné válik az egész. ■ Ordasi Ágnes 13/C, ÁFEOSZ Érzékenyek és álmodozók Szülők, forever: akik mellettünk állnak Egymással küzdenek a generációk tinédzserfélelem A kamaszoknak a legnehezebb döntést hozniuk Kemény partiarcok szelíd báránybőrbe bújva Tinédzserkor. Az embernek néha annyira elege van belőle. Akarva-akaratlan folyton konfliktusokba és kínos helyzetekbe keveredik. De van, hogy szép az élet, és örülni kell neki. Mégis valahogy minden tiszta bizonytalanság, és folyton döntenünk kell valamiben. Ebben az állandó, kényszeredett döntéshozatalban ráadásul mindig sürgetnek bennünket: „Dönts már, ne gondolkozz annyit, mi olyan nehéz ezen? ” A felnőttek sokszor elfelejtik, milyen volt gyereknek, fiatalnak lenni. „Bezzeg az én időmben!” - hangzik el nap mint nap a mondat, amitől mindannyian irtózunk. Miért nem képesek az emberek elfogadni a változásokat? Miért kéne nekünk is olyan világban élnünk, mint amilyenben szüléink és az ő szüleik éltek? Honnan tudják olyan bizonyossággal, hogy az a jó, ahogyan ők élnek, ha sosem próbáltak meg változtatni, megismerni mást, valami újat? Szerintem például a mi generációnk sokkal őszintébb és nyíltabb, mint a szüléinké volt. Valószínűleg bennük is megfogalmazódtak ugyanazok a kérdések, mint bennünk, csak hallgatás helyett mi ezeket már fel merjük tenni, és az érzéseinket is ki merjük mondani. Nem azt állítom, hogy mi jobbak vagyunk, csupán mások. És éppen ezt a másságot, a változást kéne elfogadni. Az egyik hétvégén hosszasabban elbeszélgettem a nagyszüle- immel. Rájöttem arra, hogy nemcsak nekik esik nehezükre elfogadni a mi generációnkat, nekünk is nehéz megérteni őket. Egészen más korban éltek, mások voltak az elvárások, a szokások. Az is eszembe jutott, hogy ők megélték a háborút, a Ráko- si-korszakot, és bizony a legtöbben közülük szerény körülmények között élték napjaikat. Más világ volt, más élet. Talán nehéz beletörődni, hogy mi egészen más értékrendet képviselünk. És talán „szerencsésebb” korban születtünk. A generációk közötti ellentétek sohasem fognak megszűnni. Mert a, világ folyamatosan változik. ■ Vígh Fruzsina, Bolyai-gimnázium „Az én fiam nem olyan!” - mondja apuka büszkén az esti sörözge- tésnél a barátainak. Tegyük fel - sőt, előlegezzük meg -, ez így is van, de azért én a magam részéről hozzátennék egy-két gondolatot. Sokszor előfordul, hogy amikor a gyerekkel történik valami számára izgalmas dolog, a szülő intenzív fejrázás közepette, tekintetét forgatva közli „gyémán- tos magzatával”: ez bizony ostobaság volt, elő ne forduljon még egyszer. És ezzel az ügy lezárva. Pár ilyen eset után a gyémántos magzat lehet, hogy nem fog beszámolni élete történéseiről, ezért beszél inkább semmiségekről, ezért titkolózik, vagy ferdíti el a valóságot. Otthon anyuci és apuci dédelgetett kisfia, de amint kilép a házból, züllött partiarc, vagy éppen kemény rocker. Na így állítsa bátran anyuka vagy apuka a csemetéjéről, hogy: „ismerlek, fiam, mint a tenyeremet”! Amikor mi, kamaszok elmegyünk bulizni, „természetesen” nem iszunk, nem dohányzunk, nem flörtölünk, sőt - ha jobban belegondolok - nem is szórakozunk. Ahogy a felnőttek elképzelik, csak ülünk a sarokban, és csendben sakkozunk. Naná, hogy az én személyes tapasztalataim is pontosan ezt igazolják... ■ Barcsik Sára 12/C ÁFEOSZ József Attila: A város peremén (részlet) „moshatja vér is - ilyenek vagyunk. Uj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj./...)”
