Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-24 / 223. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ SPORT 13 Csak egyórás állóháború után bombáztak labdarúgó akker tüzép megyei i. osztály Az adok-kapok után vált élvezetessé a mérkőzés m A mérkőzés előtt Kis Péter, a vendégek edzője úgy nyilatkozott, hogy egy pontért érkeztek Kiskőrösre. Szlovák László a hazaiak mestere viszont a három pont begyűjtésében reménykedett. Szentirmay Tamás A találkozó elején a kiskőrösiek léptek fel támadólag. A halasiak védekezésre kényszerültek. A vendégek előre vágott labdákkal kísérleteztek, de eredménytelenül. Negyedóra elteltével kiegyenlítődött a játék. Mind a Kiskőrös - Kiskunhalas 1-1 (0-01 Kiskőrös: Kiskunhalas: Mlinkó Aszódi Mokrickij Rózsa Dedák K. (Gombár) Sárközi Somlyai Pecznyik Füleki Dedák B. Balogh (Tóth) (Schiszler) Edző: Szlovák lászló Cs. Kovács Zavarkó Bogdán File (Vágó) Kárász Sörös (ficsoi) Török Gilich Snyehola Csáki Mészáros Edző: Kis Péter két csapat küzdött, de nagyon sok volt az eladott labda. A körösiek többet birtokolták a játékszert, a kapuk azonban egyáltalán nem kerültek veszélybe. Egy-két keményebb belemenés tarkította a játékot. A második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint az első. A kiskőrösiek döntésre akarták vinni a dolgot, de a csatárok ezúttal is az öltözőben hagyták a góllövő cipőjüket. Aztán a halasiak egy óra elteltével, váratlanul megszerezték a vezetést. Nem örülhettek túl sokáig az előnynek mert a középkezdés utáni támadásnál óriási bomba zúdult a kapujukba. Az adok- kapok után mindkét csapat felszívta magát, és kimondottan élvezetessé vált a találkozó. Bár a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, az eredményen már nem tudtak változtatni. A halasiak jó csapat benyomását keltették, erővel is jól bírták a kilencvenpercet. Védőik jól romboltak hátul, előretolt csatáruk, Török azonban nem tudta kihasználni a lehetőségeket. A döntetlen igazságos. >**•>' mmmm m , S/NÍ > mrnm 1 .. Az apró termetű kiskőrösi SOMLYAI PÉTERT (középen) több alkalommal két kiskunhalasi játékos együttes erővel tudta csak szerelni. A hazai középpályás »sÄ usyanaWtor s°k H labdát eladott. ' ' *0 ‘ ' . Kiskőrös, 350 néző. Vezette: Aradi (Pólyák, Török). Gól: Füleki, ill. Ficsor. Sárga lap: Dedék K., Somlyai, Aszódi, ill. Snyehola, Mészáros. Kitűnt: Aszódi, Pecznyik, ill. Kárász, Zavarkó, Bogdán, Török. Ifi: 2-2. Mestermérleg .. SZLOVÁK LÁSZwlJÖ: - Nehéz JJf Ällr é beszélni erről * ||4 * a mérkőzésPj ről. Mezőnyföszóltunk, sajnos nem sok helyzetünk volt, de azokat kihagytuk. Úgy érzem, hogy igazságos döntetlen született. Ennyi volt most a csapatban. Szerettük volna begyűjteni a három pontot, de ilyen játékkal nem lehet. KIS PÉTER: Tudtuk, hogy egy jó csapathoz jövünk. Egy pontot akartunk szerezni, és ez be is jött. Azt azért sajnálom, hogy kicsit bátortalanul játszottunk, mert ha rámenősebbek vagyunk, akkor talán még nyerhettünk is volna. Percről percre a Kiskörös-Kiskunhalas meccsen 8. perc: Füleki adott be a bal oldalról, Dedák Balázs tizenkét méterről lőtt, Cs. Kovács lábbal védett. 12. perc: Sörös meghúzódott és le kellett cserélni. 59. perc: Török három védő között adta be a labdát, Ficsor a tizenhatoson belül tartózkodott és laposan a hálóba lőtt 0-1. 60. perc: Balogh bal oldalról átívelte a labdát a másik oldalra, Füleki pedig kapásból hatalmas gólt lőtt 1-1. 64. perc: Török bal oldali beadására Ficsor jól ugrott fel, de fejéről a labda a felsőlécet érintve hagyta el a játékteret. 88. perc: Füleki beadását követően Dedák Balázs mintegy hét méterről Cs. Kovács kezébe rúgta a labdát. Kerekegyháza-TomDa3-2f0-l) KunszállásDusnok 5-2 (2-1) Kerekegyháza: Tompa: Kunszállás: Dusnok: Fekete Vasuth Bánó (Kürtösi) Bakula András Szilvási Váczi Sánta Kovács Bálind Cseh (Samu) Simonits Duzmath Rencsák Bertus Bárdos Szombati Kovács (Tumbász) Vincze Óbéri Kecskeméti (Nagy) Mezedi Rádi(Fekete) Jagicza Gazdag Kiss PöszmetT. (Jaskó) Bogárdi Balogh Huszárik (Horváth Koleszárik Kristály HugyeczGy. B.) PöszmetZs. Varjú Polgár (Pánczél) Kisa (Béleczki) Kertész Á. (Pataki) Maros Juhász Horváth T. Lapsánszki Sátrán (Jacskó) Csa mangó Edző: Edző: Edző: Edző: Gazdag Attila Poljakovics Marinkó Kertész Gábor Bárdos László Kerekegyháza, 150 néző. Vezette: Rácz (ÁllaKunszállás, 200 néző. Vezette: Fülöp (Orosz, ga, Salamon). Gól. Juhász 2, András, ill. HorKucsora). Gól. Bertus, Vincze, Kertész Á., váth B., Tumbász. Sárga lap: Kovács, DuzLapsánszki, Pataki, ill. Simonits 2. Sárga lap: math, Polgár, ill. Mezedi. Kitűnt: András, FekeJaskó, ill. Simonits, Bárdos, Jagicza. Kitűnt: te, Balogh, ill. Kisa, Bálind, Rencsák. Ifj: 6-3. az egész csapat, ill. Simonits, Jagicza. Ifj: 1-2. Izsák - Tiszakácske 3-0 (0-0) Harta - Bácsbokod 4-1 (2-1) Bácsalmás -Solt 0-0 Izsák: Tiszakácske: Harta: Bácsbokod: Bácsalmás: Solt Házi Beke Kovács (Badó) Nuszpl Zsemberi Ungureapu Garaci ' Anka (Marton) Vékony (Lázár) Simon Szűcs Márics Kovács Zs. (Pap) Pálinkás Czigler Monzai Zarics Ruppert Kovács A. Maczkó Kiss Tóth Suknovics(Vujevics) Fekete Márton (Aczél) Bakos (Habony) Tomolik (Vajda) Papp Varga Nagy Ferenc Golovics Duzmath Bosnyák Józsa (Torma) Abonyi Riscutia Bagi Szabadi (Mamuzsics) Maravics Unyi Jakab Tóthi. Balogh TettingerZs Snyehola Tóta Hleba Péntek Vejtei Szénási (Kreszló) Rudics (Berényi) Fejes Valkai TóthT. KovácsJ. (Szauer) Tettinger T. (Mojzes) Páncsics Turcsik Parti (Takács) Sáfrány Lisztmaier (Németh) Máté (Füstös) Barcsák Jenei (Király, Sallai) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Gréczi Gábor Lódi László Szabó László Barákovics István Florin Nenad . Miskovicz Bálint Izsák, 100 néző. Vezette: Körösi (Péter SzaHarta, 250 néző. Vezette: Fülöp (Kriván, HeBácsalmás, 300 néző. Vezette: Kis (Patyi, bő, Kollár). Gól: Parti 2, Riscuüa. Kitűnt: Jagyi). Gól: KovácsJ. 2, Duzmath, Vajda, ill: Kohajda). Sárga lap: Józsa, Barcsák, Snyekab, Riscuüa, Parti, Garaczi, ill. senki. Ifj: 5-0. Tettinger Zs. Kitűnt: az egész csapat, ill. hola, ill. Márics, Fekete, Tóta, Turcsik. Piros lap: Tettinger Zs, Monzai, Tóth. Ifj: 12-0. Ruppert Kitűnt: Szűcs, Varga, Zarics, Snyehola, ill. Fekete, Nagy, Abonyi, Tóta. Ifi: l-O. Kalocsa - Nemesnadudvar 1-0 (0-0) Akasztó - Soltvadkert 4-1 (1-0) Kalocsa: Nemesnádudvar: Akasztó: Soltvadkert megyei 1. osrrttr Klézli László Aman M. Hatvanyi 1. Solt B 4 2 0 14-5 14 Knafz Barta Varga B. Gusztos 0 4 0 2 9-8 1? Bata. A. Haász Németh Szarka Kerekes Varga Nagy Hirsch 3. Harta ö 3 2 1 14-6 11 Mácsai Harsányi Juhászt NagyL 4. Akasztó 6 3 2 1 14-8 11 Klipács (Boros) Pesti Megyes Papp 5. Kalocsa 6 3 2 1 11-9 11 Balogh (Dana) Szahler (Vinter Z.) Ispán Kelemen (Font) 6. Kiskőrös 6 3 1 2 11-9 10 Markela Mezőfi Csehi Kirchner 7. Bácsalmás fi 3 1 2 11-10 111 Kovács 1. Vinter B. (Jaksitz) Lázár (Judák) Juhász Gy. Kovács Gy. Kossá Supka (Varga Z.) Tyúkász (Marton) Farkas (Tóbiás) Bécsi (Kovács G.) Áman K. (Antal) Gillich 9. Izsák 6 2 2 2 12-7 8 10. Kiskunhalas 5 2 2 1 11-7 8 Edző: Edző: Edző: Edző: 11. Tompa 6 2 0 4 13-16 6 Márton Zsolt Jagicza László Agócs Zoltán Nagy Lajos 12. Kerekegyháza 6 2 0 4 8-14 6 Kalocsa, 300 néző. Vezette: Tóth S. (Tóth R, Akasztó, 250 néző. Vezette: Tóth 1. (Tamás 6 2 0 4 8-14 fi Balázs Á.) Gól: Kovács Gy. Sárga lap: KereR.,Tamás N.) Gól: Juhász 2, Áman K„ Lázár, 1 2 3 8-11 s kés, Bata, ill. Varga, Szahler, Kossá, Vinter Z. ill. Hirsch. Sárga lap: Lázár, ill. Papp, Piros lap: Bata. Kitűnt: Klézli, Kovács Gy., ill. Kirchner. Kitűnt: az egész csapat, ill. Szarka, 15. Bácsbokod 6 1 0 5 7-24 3 Haász, Mezőfi, Pesti. Ifj: 9-0. Hirsch. Ifj: 2-1. 16. Dusnok s 0 2 4 6-16 2 ORVOSTECHNIKAI eszközöket gyártó cég irodai értékesítésre munkatársakat keres, kiemelt jutalékos rendszerben, kecskémét és kiskörös térségből. Érd. 9-17 óra között. 06-20/919-0788.----------------------------------------------------------------*888949* OSZTRÁK Rt. felsőfokú végzettségű munkatársakat keres több területre. 30/219-1286.----------------------------------------------------------------*888963* ÖN OTTHONOSAN mozog az irodák berendezésében és bútorok értékesítésében? Akkor van egy jó ajánlatom az Ön számára: üzletvezetőhelyettest keresek kecskeméti üzletembe. Info: 30/94-36-519------------------------------------------------------*-------*889134* ÖS SZESZERELŐI munkára dolgozókat keresünk Tatabányára kiemelt kereseti lehetőséggel. Szállást biztosítunk. Tel.: 06-20/935- 7895, 06-30/585-3325, 06-20/263-9528----------------------------------------------------------------*891227* SHELL benzinkutakra keresünk fiatalos munkavállalókat Fast Food eladó, kútkezelő, shop eladó munkakörökbe Lajosmizsére: 30/670- 1985, Kecskemétre: 30/633-6538, 30/633- 6539 munkaidőben.----------------------------------------------------------------*890936* »SOFŐRT keresek MAN tehergépkocsira, hajósi telephelyre. 30/348-2363.----------------------------------------------------------------*891295* SZAKÁCSOT keresünk azonnali belépéssel kecskeméti 300 adagos konyhánkra. 76/323- 639.----------------------------------------------------------------*890878* SZERKEZETI lakatosokat és légtechnikai szakembereket, KÜLFÖLDI munkára felveszek. 70/321-6895.------------------------1---------------------------------------*890777* SZ 0BAFESTŐ-MÁZ0LÓ szakmunkást felveszek. 30/9245-413.----------------------------------:-----------------------------*890960* TARGO NCAVEZETŐI engedéllyel rendelkező raktári dolgozót felveszünk. Érdeklődni a 30/415- 1718-as telefonon lehet----------------------------------------------------------------*890930* TEHENÉSZETBE bentlakással dolgozót keresek. 20/559-1865.-----------------------------------------r---------------------=*889323* Több éve működő kecskeméti könyvelő iroda legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres önálló munkára. Iskolai végzettségről szóló szakmai bizonyítvány szükséges. Fényképes pályázatokat "Precíz munka" jeligére a Kiadóba várjuk nov. 10lS* *891172* TERÜLETI képviselőt keresünk új orvostechnikai készülékek bevezetéséhez Kunszentmiklós környékéről. Érdeklődni: 20/973-5341.--------------------------------------------— ................*888949* T.G ÉPKOCSI-VEZETŐT keresek ponyvás, nyerges szerelvényre, belföldre! 70/244-94-81.----------------------------:-----------------------------------*891022* ÁL LÁST KERES FIATAL, rugalmas, nagy szakmai tapasztalattal és autóval rendelkező tanítónő magántanítást vállal. Tel.: 06-20/3465-402------------------------------------------,---------------------*891314* KE RESKEDŐ-BOLTVEZETŐI képesítéssel 9-16 óráig állást keresek. 70/516-9725.---------------------------------------------------------------*891383* MA X. 6 ÓRÁS munkát keres nyugdíjas, diplomás férfi. T.: 20/9326-852.-------------------------------------------------------------- *66000* » KÖZÉPFOKÚ kereskedelmi végzettséggel állást keresek, Mélykútról. 06-77/460-790.----------------------------------------------------------------*891428* ADÁSVÉTEL CITERA eladó: 20 E Ft. Tel.: 30/589-0484.----;---------------------------------------------------------- *66000* AKÁC és hulladék tűzifa eladó 20/532-5751.-------------———-------------------------------*891393* ÁLLATS ZÁLLÍTÓ kocsi, 2 db hízóönetető eladó. 20/352-3193.---------------------------------------------------------------*891326* SALGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tételben. 30/455-6432. AKCIÓS akác tűzifa eladó. Érdeklődni: 20/3344-280.----------------------------------------------------------------*891399* TŰZIFA akció szeptember 30-ig 7500 Ft/m3 ingyen házhoz szállítva. Érdeklődni: 30/233- 4649.----------------------------------------------------------------*891403* VÁGOTT akác és tölgy tűzifa eladó, 2400-2200 Ft/mázsa. Érd.: 30/9-358-362.----------------------------------------------------------------*873304* X-B0X konzol rengeteg extrával, jó áron eladó. 70/346-2929.----------------------------------------------------------------*891425* ÁLLAT »LOVAK, csikók, birkák eladók. 30/3046- 558.----------------------------------------------------------------*891296* » MALACOK eladók (Sükösd). 70/631-0096.----------------------- *891405* » MANGALICA malacok Kháza: 76/371-561. — -------------------------------------------------------*891363* RÁNTANI való csirke fehér és sárga eladó. Kmét, Máriahegy 62. 76/475-486. * 15 *890808* SZELÍD 5 éves pej ló csikójával és 2,5 éves sárga heréit magyar ló eladó Kiskunfélegyházán, vagy malac és borjú csere érdekel. Tel.: 30/3301-666. — ------------------------------------------*889303* 15 HETES vörös jércék-kakasok eladók. 70/369-2991.----------------------------------------------------------------*891377* 2 DB 130-140 kg-os hízó eladó. 76/325-853.----------------------------------------------------------------*891431* OKTATÁS A B0LVÁRY Security Kft. személy és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ. 06022702,1: 30/925-8127 .. -----------------------------------------------------------*885102* A K0VACSICS Masszőriskola októberi kezdéssel fürdős, és gyógymasszőr OKJ-s tanfolyamot indít Kecskeméten. Elméleti és gyakorlati képzés biztosításával! Érd.: MALAWI Bt. Győr, 96/518- 272,96/518-273. Nytsz: 08-0043-05.------------—--------------------------------------------*832621* BI ZONYÍTVÁNYT adó masszázs tanfolyam indul október elején Kiskunhalason, Kalocsán. 20/9762-111.--------. 1 . ;-------;-----------------------------------*888650* B KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s tanfolyam Kecskeméten, szeptember 22-től. (06- 0030-07) 30/376-1702. —--------------------------------------------------------*881051* MI XER Tanfolyam indul Kecskeméten a Bols Mixer Akadémián! Érdekel a koktélok világa2 Szeretnél exkluzív környezetben bártenderként dolgozni2 Gyere hozzánk, mi megtanítjuk neked a profi koktélkeverést, nemzetközi diplomát szerezhetsz. Tel.: 30/973-5981,30/677- 04-43 www.mixertanfolyam.hu--------------------------------------------------------------*886932* SZ OLGÁLTATÁS KECSKEMÉTEN esztergályos és villamos gépek javítását vállaljuk. 30/9859-077.---------------------------------------------------------------*890809* TÁ RSKERESÉS ADRIENN társat keres Kméten. 70/603-2070.----------------------------------------------------------------*891139* ANASZTÁZIA Kméten ismerkedne. 30/357- 9663.--------------------------------------------------------- *891319* ANNA Kméten ismerkedne. 20/510-9293.----------:----------------------------------------------------*891350* BÁ JOS, dúskeblű, szép, csinos 35 éves nő ismerkedne Kecskeméten. 30/945-8057.----------------------------------------------------------------*891353* DUCIKA Kméten ismerkedne. 20/383-0343.---------*--------------------------------:--------------------*891352* FÜG GETLEN? Segítünk! 30/259-4334.---------------------------------------------------------------*886492* KEC SKEMÉTEN 23 éves Móni ismerkedne. 06- 20/4394-536.----------------------------------------------------------------*891395* KECSKEMÉTEN csinos Tina keresi partnerét. 06-70/295-3996.---------------------------------------------------------------*891346* KEC SKEMÉTEN fiatal csinos Maya diszkrét környezetben ismerkedne. 06-70/396-7608.----------------------------------------------------------------*891350* KECSKEMÉTEN 28 éves, kedves, dúskeblü Rita ismerkedne. 20/378-1883.----------------------------------------------------------------*890778* KECSKEMÉTEN 30-as csinos, kedves, fekete hajú Orsolya ismerkedne. 70/566-5390.---------------------------------- *890778* MA GAS, csinos, fiatal egyetemista lány keresi társát. 70/244-9533.----------------------------------------------------------------*891208* MÓNIKA Kméten ismerkedne. 20/427-9726.------------------------------------------------------- *891319* *882600*