Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-07 / 210. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Új sportcsarnok épülhet fel a Vacsiköz elején a következő évben Viharban veszélyes terep közterületeink A tulajdonos felel, ha a reklámtábla kárt okoz beruházás Új sportcsarnok építésére nyert pályázatot Kecskemét a Nemzeti Sporthivatal által meghirdetett fejlesztési programban. A csarnok a Kandó Kálmán Szakközépiskola területén épülhet meg. A beruházás költsége 340 millió forint, amit egy befektető finanszírozna meg, majd az önkormányzat és az állam 15 évig 20-20 millió forint beruházási és üzemeltetési költséget fizetne érte. A létesítmény 15 év után kerülhet a város tulajdonába. A tervek 2007 elejére készülhetnek el, őszre pedig megépülhet a 800 négyzetméteres, 200 embert befogadó csarnok. ■ S. I. Á. Bank és butik a Szivárvány és az OTP helyén Bankfiók lesz az áruház helyén. belváros Bankfiókot alakítanak ki a közelmúltban megszűnt Szivárvány áruház Kossuth téri üzlethelyiségében információink szerint. A lordok háza külső üzletsorán található helyiségekben már megkezdődött az átalakítás. Szintén gazdára talált az egykori Sajtóház Szabadság téri sarka. Mint arról már beszámoltunk: az épületet 2006 tavaszán adta el a Kincstári Vagyonigazgatóság. Az OTP által használt, 360 négyzetméteres épületrészre több érdeklődő is volt, köztük egy pénzintézet, illetve kereskedelmi cégek. Úgy tudjuk, hamarosan divatáruüzlet nyílik itt. ■ R. J. Divatáruüzlet nyílik a sarkon. Széllel szemben a táblák sem mindig bírják. A nyári szélviharok idején az utcák tarka táblarengetege percek alatt vált veszélyes tereppé. Ki ellenőrzi, hogy a hirdetőtáblák megfelelő módon, biztonságosan vannak felszerelve?- ennek jártunk utána. Munkatársunktól- Kandeláberek esetén fontos előírás, hogy kizárólag a Démász által levizsgáztatott szakemberek szerelhetnek fel, illetve le reklámtáblákat - mondta dr. Lippai Pál, a Démász tulajdonában lévő villanyoszlopok hirdetési felületeinek bérbeadásával foglalkozó Dél- Kandeláber Kft. ügyvezetője. - A kihelyezéshez tulajdonosi hozzájárulás szükséges, aminek feltétele a bérleti díj megfizetésén kívül az is, hogy a kivitelező megfelelő műszaki megoldást alkalmazzon. A rendszer jól működik, ezt bizonyítja, hogy egyetlen bejelentés sem érkezett eddig hozzánk arról, hogy balesetet okoztak volna villanyoszlopra kihelyezett reklámtáblák. A hirdetőtáblákért minden esetben a tulajdonosok tartoznak felelősséggel. Cégünk csak azokat a táblákat ellenőrzi rendszeresen, melyek kihelyezésével a megrendelők a Dél-Kandeláber Kft.-t bízták meg, ezekért tulajdonosként is felelősséget vállalunk. A közterületen való hirdetéshez az önkormányzat terület- használati engedélyére is szükség van. Mint megtudtuk, az engedély megszerzésének feltétele, hogy a reklámtáblákat kizárólag erre jogosult vállalkozó, illetve vállalkozás szerelheti fel. Tehát csak annak adnak ki reklámtábla kihelyezésére szóló engedélyt, aki birtokában van a megfelelő műszaki ismereteknek. Abba a hivatal már nem szól bele, hogy milyen műszaki megoldásokat alkalmaz a kivitelező. A közterületfelügyelet szakemberei ellenőrzik ugyan a táblákat, lehetőségeik azonban értelemszerűen korlátozottak. Ha a táblák kárt okoznak, az általános felelősség a tábla tulajdonosát terheli, aki rendszerint egybeesik annak kihelyezőjével. ■ Reklámtábla kihelyezéséhez tulajdonosi hozzájárulás és közterület-használati engedély kell. A vihar nem válogat - a választások közeledtével több az utcai hirdetés.- Megrendelőink és cégünk érdeke is az, hogy maximálisan betartsuk a vonatkozó biztonsági előírásokat - vélte Nálhi Tibor, a többek között reklámtáblák készítésével és kihelyezésével foglalkozó, kecskeméti Best Point Dekor Kft. ügyvezetője. - Ezért havonta végigellenőrizzük az általunk elhelyezett reklámtáblákat. A meglétük mellett azt is ellenőrizzük, hogy megfelelő módon vannak-e kihelyezve, nem sérültek-e, s ha szükséges, azonnal elvégezzük a javításokat.- Nemcsak az a fontos, hogy biztonságos legyen, hanem az is, hogy ne rontsa el a sok tábla a városképet - véli a Jókai utcában lakó Nagyné Piroska. - Néhány kecskeméti utcában olyan sok táblát engedélyeztek, hogy a házak alig látszanak a csiricsáré egyvelegben. Szerintem a sok hirdetmény a közlekedést is megnehezíti: kíváncsi vagyok, melyik külföldi tud, például, a Budai úton eligazodni, ahol a reklámok közül alig látszanak ki a tájékoztatótáblák. SZERKESZTETTE: RÁKÁSZ JUDIT TELEFONSZÁM: 06-76/518-248 E-MAIL: judit.rakasz@petofinepe.hu KERÉKPÁROS FESZTIVÁL Szeptember 22-én az autómentes világnap alkalmából nagyszabású rendezvényt szervez a Porta Egyesület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával, a Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesülettel, a Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesülettel, a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületével, valamint a polgármesteri hivatallal közösen. Áz egész napos fesztivál központi rendezvénye egy kerékpáros demonstráció, melyre a szervezők szeretettel várják egyének és csoportok jelentkezését. Délután fél háromkor indul a kerékpárosok menete a főtérről, majd hét kilométert megtéve ugyanide érkezik vissza. Ezt követően zenés programmal, életmód-tanácsadással folytatódik a délután. (G. Z.) IPAROS FAMÍLIÁK A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával könyv készül a kecskeméti iparos famíliákról. A kötet szerkesztője Gábor Ildikó, aki várja azok jelentkezését, akik nevesebb iparos családok leszármazottai, azok ismerősei, és írásos vagy tárgyi emlékekkel rendelkeznek, illetve mesélni tudnak róluk. Különösen érdekes lehet a Bara- nek, Garaczi, Laczi és 77- ringer család története. A könyvben átölelni kívánt korszak: 1850-1950. Jelentkezni a szerkesztőnél lehet a 20/9873-577 számon, vagy a gaborildiko@freemail.hu e-mail címen. Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. (G. Z.) KELE BESZÉLGETÉS Dr. Szécsi Gábor polgármester, az SZDSZ- MSZP polgármesterjelöltje lesz a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesületének vendége csütörtökön. A délután két órakor, a Kele Kápolna utcai irodájában kezdődő beszélgetésen Kecskemét fej- esztési programjáról, lehetőségeiről lesz szó. (R. J.) CSALÁDI NAP A Mária-kápol- nához hívja a családokat szombaton a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. A délelőtt 10 órától 18 óráig tartó programban fellép Dévai Nagy Kamilla, lesznek sportversenyek, kézműves-foglalkozások és piactér, ahova a Kecskeméti Gazdakör családi gazdálkodói hozzák el portékáikat. (R. J.) Űrhajósok válogatásában is részt vett a kecskeméti orvos megyei tudományos díj Dr. Csengery Attila: „Pilóták sorsa Nemrégiben Bács-Kiskun megye tudományos díját vehette át dr. Csengery Attila nyugállományú orvos ezredes, aki évtizedeken át dolgozott a Kecskeméti Repülőkórház repülőorvosi szakterületéért felelős igazgatóként. Rákász Judit Több mint félszáz tudományos publikáció és sok évtizedes, magas színvonalú tudományos munka - így összegezhető Csengery doktor kecskeméti pályafutása. Huszonnyolc évig volt a repülőorvosi bizottság elnöke, így meghatározó kapcsolatban állt a magyar légierő teljes hajózóállományával. Közreműködött az eddigi egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan kiválasztásában, és felkészítésében is. Dr. Csengery Attila 1964-ben, 24 éves korában került Bács- Kiskunba, a kecskeméti katonai repülőtérre, repülésbiztosító orvosi beosztásba. 1968-ban nevezték ki a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézethez, 28 évig volt a Repülőorvosi Bizottság elnöke. 1996-ban vonult nyugállományba, de 2005-ig közalkalmazotti státuszban szolgálta tovább a megye orvosi tudományos életét. A kecskefölött dönteni mindig óriási felelősség” A pilótákért élni, mindig ez volt a jelszavam - vallja Csengery doktor. métiek, persze, gyakorló fogorvosként, fül-orr-gégészként is ismerték, ismerik.- A pilótákért élni, mindig ez volt a jelszavam - idézte Csengery doktor a díj átadása előtt pályafutása mottóját. - A pilóták sorsa felett dönteni mindig óriási felelősség, hiszen mindenük a repülés. Emberséggel, becsülettel mindent megtettem, hogy ezek a fiúk visszakerüljenek a gépekre.- Az emberi erények közül a megbízhatóság, becsületesség, szakmaiság az, ami az orvosi hivatásnál elengedhetetlenül fontos. Csengery doktor mindezen erényeket megtestesíti - mondta a legutóbbi kecskeméti ünnepi rendezvényen dr. Svéd László tábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálatának vezetője. - Főnökként mást sem hallottam, hallok a pilótáktól, akik felett Csengery doktor gyakorlatilag élet-halál uraként döntött évtizedeken át, hogy egy fantasztikusan humánus, segítőkész ember. Nem csak idehaza, de vüágszerte ismert és elismert alakja a repülőorvoslásnak. Sohasem azt kereste, hogy miért nem, hanem, hogy miért igen. Az a tény, hogy több, nevezetes katapultálási eset után is folytathatták pályafutásukat a pilóták, több mmt 50 százalékban Csengery doktor érdeme.