Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-18 / 115. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK MAI MAGAZIN 11 Száztíz éve született Márton Áron püspök vetélkedő A tervezett tizenkettő helyett huszonhét csapatot hívtak meg Lakitelekre A vetélkedő résztvevői: diákok, tanárok, szervezők a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey-háza előtt Tizenkét magyarországi, illetve erdélyi és felvidéki csapat részvételével rendezték meg az elmúlt hét végén a középiskolások Kárpát-medencei Márton Áron-vetélkedőjének döntőjét a Lakitelek Népfőiskolán. A száztíz éve született erdélyi püspök emlékére meghirdetett vetélkedőre eredetileg tizenkét csapatot tervezett meghívni a szervező Lakitelek Népfőiskola és a Keresztény Élet című hetilap. Ám a nagy érdeklődés és a selejtezők magas színvonala alapján végül úgy határoztak, egy elődöntőt is közbeiktatnak. A huszonhét induló csapat közül pénteken írásbeli vizsga alapján választották ki a döntőbe jutó tizenkettőt. A pénteki vacsora után a Kárpát-medence különböző tájairól érkezett versenyzők és felkészítő tanáraik találkoztak a Kalo- csa-kecskeméti Főegyházmegye vezetőjével. A kötetlen beszélgetés során minden résztErdély legendás püspöke 1886. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredán, illetve Gyulafehérvárott végezte. Négy évig katonáskodott (1915-1918), háromszor sebesült meg, hadnagyként szevevő megkapta ajándékba dr. Bábel Balázs közelmúltban megjelent legújabb könyvét, melyet az érsek a helyszínen dedikált is. A szombati program szentmisével kezdődött a Szent István- kápolnánál, melyet Bagi Ferenc relt le. Teológiai tanulmányait 1920-ban kezdte el Gyulafehérvárott. GrófMajláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá 1924. július 6-án. Az Apostoli Szentszék XI. Piusz pápa által 1938. december 24-én Gyulafehérvár püspökévé nevezte ki. Cassulo Andrea lakiteleki plébános celebrált, a diákokat felkészítő pap-tanárok, valamint Sillye Jenő dalénekes és muzsikustársainak közreműködésével. A szertartást követően a diákok és tanáraik átvonultak a Kölcsey-házba. A vetélkedő döntőjét Olajos István pápai nuncius 1939. február 12-én szentelte püspökké a kolozsvári Szent Mihály- templomban. 1949 és 1955 között különböző börtönökben sínylődött. 1957 és 1967 között házi őrizetben tartották. 1980. szeptember 29én hunyt el. történelemtanár, a lakiteleki általános iskola igazgatója vezette. A csapatok szó- és írásbeli válaszait a dr. Hídvégi Máté, Czoborczy Bence, Lezsák Sándor, Bagi Ferenc, Olajosné Kádár Ilona és Harmatos Áronná alkotta zsűri értékelte. A déüg tartó vetélkedőt a gyulafehérvári Scandicus csapat nyerte. Felkészítő tanáruk: főtisztelendő Ferencz István. Második helyen a mosonmagyaróvári Piár angyalok, míg a harmadikon a szlovákiai Komárom Erdély csillagai nevű csapata végzett. Felkészítő tanáraik: Zombó Katalin, illetve Hozmán Zsanett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének ötvenedik évfordulójára tekintettel a döntőbe jutott 12 csapat meghívást kapott a Corvin-köz közelmúltban elhunyt legendás parancsnoka, Pongrátz Gergely által létrehozott kiskunmajsai ’56-os Múzeumba, amely idén nyáron több tematikus tábort is indít: ’56 az irodalomban, a filmekben, a honvédelemben, a képzőművészetben, illetve a történelemben címmel. Az első három csapat utazási költségeit a népfőiskola vállalta fel. A győztesek mellett a vetélkedő valamennyi résztvevőjét és tanáraikat is értékes könyvekkel ajándékozták meg. Az értékelést követően Hídvégi Máté biokémikus, művelődéstörténész, az ESTERIN koleszterinszint-csökkentő tabletta és a daganatos betegek tápszereként törzskönyvezett AVEMAR feltalálója, részletesen beszélt Márton Áron boldoggá avatásának vatikáni előkészületeiről. A világhírű tudóst rokoni kapcsolat fűzi a püspök személyi titkárához, Dávid Lászlóhoz. A díjkiosztó után a házigazda Lezsák Sándor országgyűlési képviselő bejelentette: jövőre ismét meghirdetik a Kárpát-medencei vetélkedőt, melynek témájául Árpád-házi Szent Imrét választották. Tekintettel a herceg születésének ezredik évfordulójára a vetélkedővel párhuzamosan a Lakitelek Népfőiskola a Keresztény Élet című lappal közösen Szent Imre-emlékévet is előkészít. A vetélkedőre és az emlékév eseményeire meghívják a szentéletű herceg nevét viselő települések, intézmények és közösségek képviselőit. Ennek kapcsán Lezsák Sándor megemlítette: tavaly a népfőiskola Szent Imre-szobrot ajándékozott és avatott a partiumi Hegyköz- szentimrén, melynek határában - a legenda szerint - egy megsebzett vadkan oltotta ki a herceg életét. ▲ Márton Áron püspök életrajzi adatai ■ Isten hivatást adott nekem, és én életemet ennek a hivatásnak szentelem és jó népemért becsületesen dolgozom, s a kijelölt úton vezetem - vallotta Erdély legendás püspöke. M NAPKELTE 5.04 - NYUGTA 20.18 HOLDKELTE 1.03 - NYUGTA 9.12 ERIK, ALEXANDRA napja Múzeumi világnap érik. Germán eredetű név, jelentése: nagyra becsült, hatalmas. Védőszentje: Szent Erik svéd király, a finnek apostola. Alexandra. Az Alexander férfinév nőiesített változata, jelentése: harcra kész. Alexa: önállósult, rövidített forma. A viking Vörös Erik fedezte fel Grönland szigetét 983- ban, és normannok telepedtek meg ott. EGYÉB NÉVNAPOK: Alexa, Ali- cia, Bódog, Erika, Félix, Ju- litta, Klaudia, Szandra, Tosz- ka. A katolikus naptárban I. János pápa, Szent Alexandra emlékezete, Erik napja. A református naptárban Erik napja. Az evangélikus naptárban Erik, Alexandra napja. A zsidó naptárban Ijár hónap 20. napja. napi IGÉK: Katolikus: ApCsel 15,7-21; Zs 95; Jn 15,9-11. Református: Fii 1,18-26; 2Sám 7. Evangélikus: lKor 14,6-9.15- 19; Jón 4,1-11. Ha megérted vereséged okát, fel tudsz készülni a győzelemre. (MAO-CE TUNG) bika (IV. 21-V. 20.). Idejét teljesen leköti munkája és egyéb mindennapos teendői. Pünkösd hava szerencsésnek ígérkezik, különösen, ha szerelemről van szó. ikrek (V. 21-VI. 21.). Nagy precizitással kell megterveznie feladatait, ha azt szeretné, hogy munkahelyi és otthoni kötelezettségei mellett magánéletére is jusson ideje. RÁK (VI.22-VII.22.). Délelőtt jó hírt hall, amitől derűs lesz a napja. Jókedvét növeli, hogy egyik ismerőse még üzleti ajánlatot is tehet Önnek. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). A Merkúr felső együttállásban a Nappal, és Ön megint hajlamos a türelmetlenségre. Ha távlatokban gondolkodik, legyen visszafogottabb! HOROSZKÓP szűz (VHI.24-IX.23.). Nem csüng már folyamatosan a televízión, lassan megnyugszik. Ez nemcsak vonzerejét fokozza, de jót tesz az egészségének is. mérleg (IX. 24-X. 23.). Különleges élményben lehet része. A múzeumok nemzetközi napján mondjon le a nagytakarításról. Éljen a lehetőségeivel! skorpió (X. 24—XI. 22.). Fejtörést okozhat ma Önnek a Merkúr és a Nap együttállása. Az a kérdés, hogy mi fontosabb Önnek, a karrier vagy a kényelem. A döntést még a nyári szabadsága előtt meg kell hoznia. nyilas (XI.23-XII.21.). Az egyik pillanatban királynak érzi magát, de jön egy front, és Ön máris elbizonytalanodik. Az események túl gyorsan követik egymást. bak (XII. 22-1.20.). Több olyan probléma merül fel, amelyeknek nem látja át egyből a megoldását. Ne aggódjon, mert végül is mindent megold. Szerelmi élete érdekesen alakul. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Túl sokat dolgozik, emiatt észre sem veszi, hogy mennyi új lehetősége van a szerelemre. Kellő motiváltsággal rendelkezik, hogy sikereket is elérjen. halak (II. 21-111.20.). Személyisége meglehetősen aktív, merész, versengő személyiségeket takar. A bőkezű Merkúr igen nagy vonzerővel látja el. KOS (IN- 21—IV. 20.). Egy kis egészségügyi probléma jelentkezhet Amint érzi, hogy valami nincs rendben, azonnal forduljon orvosához. Alkalma nyílik egy új kapcsolat kialakítására! MIT FŐZZÜNK? Nyelv olajbogyós paradicsomszószban HOZZÁVALÓK: egy nagy marhanyelv (1-1,2 kg), 0,5 dl olaj, négy nagy fej vöröshagyma, 5-7 dl paradicsomlé, 12 nagyszemű, fekete olajbogyó, 3- 4 babérlevél, 1-2 evőkanál ketchup, 3-4 evőkanál cukor, pirospaprika, só, ételízesítő, oregánó, őrölt bors. ELKÉSZÍTÉS: A nyelvet enyhén sós vízben feltesszük főni. 15 perc után kivesszük a főzőléből, vastag bőrét lehúzzuk, és a porcogós részeket is eltávolítva megtisztítjuk. A vékony karikákra metélt hagymát az olajban üvegesre pároljuk, meghintjük piros- paprikával, hozzáadjuk a nyelvet, és felengedjük annyi vízzel, hogy épp csak ellepje. Sóval, borssal, ételízesítővel, oregánóval, babérlevéllel ízesítjük, aztán lassú tűzön addig főzzük, amíga nyelv teljesen megpuhul. Közben az olajbogyót leforrázzuk, majd leszűrjük. Miután a nyelv megpuhult kiemeljük. A visszamaradt léhez hozzáadjuk a paradicsomlét a ketchupöt, a cukrot, az olajbogyót, és besűrítjük. A kihűlt nyelvet ferdén, vékony szeletekre vágjuk, a paradicsomszószhoz adjuk, és még tovább sűrítjük. A kész ételt az edényben hagyjuk kihűlni. A szószt egy nagyobb tálalótálba tesszük, ízlésesen belehelyezzük a nyelvszeleteket és az olajbogyókkal díszítjük. Hidegen tálaljuk. Nem VÍ£C - Kedves uram, maga két kilóval nehezebb, mint tavaly Ilyenkor. Azonnal fizessen 50 000 forint gyarapodási adót! REJTVÉNY OKOSSÁGA DO, RE, ADÓNEM, RÖVIDEN JÓZSEF ATTILA VERSE ÜLŐ HELYZETI" OLASZ VÁROS LÓVERSENY ÉLETFA L ▼ AGGÓDIK ► "▼ " ▼ FÜRTVIRÁGZAT HOZZÁ, NEMETUl ► AFRIKAI TÖRZS TEGEZŐ VISZONY TIPP1* ▼ IHAJ ► CSIGA, HAJFÜRT ÓDA VÉG! FOGVÁST ► ▼ ISTENSÉG TERMET L f SZÜNET ► ▼ NÉVELŐK ÉVA, BECÉZVE TAPOS ► ▼ HINDU ISTEN ► T FÉLIG RAVASZ! RÉSZBEN SÓS! t ÓLOMMAL BEVON ▼ ► CSEKÉLY ► NÓGATÓ SZÓCSKA ► A rejtvények megfejtéseit legkésőbb kedden adják postára!