Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-10 / 35. szám
2006. FEBRUÁR 10., PÉNTEK 6 HAZAI TÜKÖR H1RSAV Volt űrhajóssal erősít az MDF FARKAS BERTALAN az MDF egyéni képviselőjelöltjeként indul az áprilisi választáson- jelentette be tegnap a párt sajtóosztálya. Az első és egyetlen magyar űrhajós Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Baktalórántházán indul harcba a mandátumért. Az MDF eddigi jelöltje, Tóth András megromlott egészségi állapota miatt lépett vissza a jelöléstől. Törvénysértő adatgyűjtés az iskolákban AZ ADATVÉDELMI blztOS fo- gyasztóvédelmi eljárást kezdeményezett a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) középiskolákhoz eljuttatott kérdőíve ügyében. Péter- falvi Attila megállapítása szerint a FISZ felmérése nem felel meg a személyes adatok védelméről szóló törvénynek. Az ombudsman egyebek mellett azzal indokolta érveit, hogy a kiskorúaktól szülői hozzájárulás nélkül kért információkat a FISZ, ez pedig nem törvényes. Fidesz: a közmunka sem segít a romákon A kormánynak nincs használható terve a roma munkanélküliség megoldására- jelentette ki tegnap Farkas Flórián fideszes politikus. Az ellenzéki ország- gyűlési képviselő szerint a kabinet közmunkaprogramja sem jelent kiutat, mivel a romák többsége nem regisztrált munka- nélküli, ezért nem tud abban részt venni. Kisebb balesetet szenvedett a Malév-gép leszállás közben 50 méterrel tűlcsűszott a Malév egyik gépe a jeges kifutópályán a koszovói fővárosban tegnap. A pristinai leszállásnál senki nem sérült meg, és valószínűleg a gép sem rongálódott meg. A Fokker 70-es repülőgépen 45 utas és 5 fős személyzet volt - közölte a Malév. @ további hírek: www.reggel.hu Hamarosan új honatyák ülnek a parlamenti padsorokba, a távozó politikusok bánatpénzre is jogosultak Búcsúznak a honatyák bánatpénz Egy jól kereső képviselő kétmilliót is zsebre tehet Jövő héten ül össze utoljára a 2002-ben megválasztott Országgyűlés. A képviselők egy része a folytatásra készül, a távozók végkielégítést kapnak. Vég Márton A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával, valamint a szokásos zárószavazásokkal fejeződik be majd az Országgyűlés tavaszi ülésszaka jövő hétfői, utolsó ülésnapjának programja. A február 13-ai összejövetel lesz az egész négyéves ciklus záróülése is. Szili Katalin házelnök tegnapi tájékoztatása szerint megkezdődik a jelenlegi képviselők „leszerelése”. A honatyáknak többek között búcsút kell mondaniuk diplomata-útleveleiknek, de nem használhatják tovább az Országgyűléstől kapott laptopjukat sem. Amúgy a személyi számítógépeket megvásárolhatják a képviselők. A legfontosabb fejlemény, hogy a képviselőknek - pártállástól függetlenül - megszűnik a választópolgároktól kapott megbízatásuk. Ha pedig nem szállnak ismét harcba a mandátumokért, vagy nem választják meg őket újra, akkor végkielégítés jár a „néhai” honatyáknak. A törvény szerint a civil életbe visszatérő volt képviselők utolsó hathavi illetményükre jogosultak. Mivel egy bizottsági és frakciótisztségekkel nem rendelkező képviselő - ilyen kevés van - is havonta több mint kétszázezer forintot visz haza, így kiszámítható, hogy a búcsúösz- szeg minimum 1,3 millió forint átlagban. Sok képviselő természetesen ennél jóval többet tehet zsebre. Például a 360 ezer forintos átlagkeresettel számolva ez az összeg már meghaladja a 2 millió forintot. Azt persze nem lehet tudni, hogy hányán poty- tyannak majd ki a Parlament falai közül, de az Országgyűlés Hivatala már felkészült a vég- kielégítések kifizetésére. „A költségvetésben több mint kétmilliárd forint van elkülönítve a ciklusváltásra, de ez a keret nem csak a végkielégítésekre szolgál” - mondta lapunknak Bakos Emil, a hivatal gazdasági főigazgatója. Az azonban biztosnak tűnik, hogy összességében rekordösszeget utalhatnak majd át a bukott képviselők számlájára. Számításaink szerint minimum 400 millió forinttal lesz szegényebb a büdzsé a végkielégítések miatt. Ez az összeg jóval több is lehet. A közvélemény-kutatások adatai szerint ugyanis könnyen előfordulhat, hogy csak két frakcióval (MSZP, Fidesz) alakul meg az új Országgyűlés. Egy ilyen forgatókönyv pedig jelentősen megnövelné a kiadásokat, mivel a SZDSZ-es és MDF-es tisztségviselők mindegyikének fizetni kellene. Négy éve 224 millió forintot kapott a 135 távozó, idén azonban legalább kétszázan intenek búcsút a törvény- hozásnak. Amúgy összességében eladó- sodva búcsúztatják a parlamentet a honatyák. A Fidesz politikusainak csaknem fele, míg az MSZP tagjainak 41 százaléka vett fel valamilyen hitelt. Amíg a fideszesek közül csupán 2-3 honatya vett fel húszmilliónál többet, addig a szocialisták 8 -10 esetben tüntettek fel e fölötti ösz- szeget. A csúcstartó is közülük kerül ki: Nyúl István 45 millió forint építési hitelt vett fel. Az MSZP-sek átlagban 10,8 a fideszesek 8,8 millió forint adósságot könyvelhetnek el. Tizenhat esztendő a parlamentben jelenleg 44 olyan képviselő van a 386 fős Országgyűlésben, aki már három „csereidőszakot” megúszott vég- kielégítés nélkül. Az MSZP-ből többek között Horn Gyula, Kiss Péter és Keleti György tagja a parlamentnek a rendszerváltás óta. Míg a Fideszből 12-en pótolhatatlanok, köztük Orbán Viktor, Áder János és Kövér László. Az SZDSZ-ből Kuncze Gábor, Fodor Gábor, Magyar Bálint, az MDF-ből Dávid Ibolya és Csapody Miklós nem hiányzott még a tönmyhozásból az elmúlt tizenhat esztendőben. Szervátültetés: belépünk a donorkereső szervezetbe Agrárjavaslatok a gazdák felé nyitó MDF-től Részletek az előrehozott nyugdíjról Batiz cáfolja az „eltitkolt” gázáremelést Az Eurotransplanhoz való magyar csatlakozásról tárgyalt a nemzetközi szervadományozó szervezet vezetősége tegnap Rácz Jenővel - közölte az egészségügyi miniszter a y ^ sajtó előtt. A szer- i ződésre várha- 1 tóan két hét múl- jSI vabólintráatár- 1 ca. Rácz utalt arRácz: 12-14 vesét kaphatunk ra, hogy az Eurotransplant- szerződés korábbi feltételeinek Magyarország nem kívánt megfelelni, ám az új megállapodás mindkét félnek kedvez. A tervek között szerepelt, hogy az összes szervátültetésre váró gyerek, a sürgős esetek, illetve azok a vesebetegek, akiknél a szerv kilö- kődési veszélye igen magas, teljes jogú tagként kerüljenek fel a várólistára. Rácz elmondta: Magyarország a donorok számát tekintve eddig a középmezőnybe tartozott, de a megállapodással felsőbb kategóriába léphet. Lapunk kérdésére válaszolva a miniszter elmondta: évente 12-14 vesét kaphatnak a magyar betegek a szervezettől. ■ Bánky Bea Agrárbékére van szükség, ennek keretében olyan törvényeket kell elfogadni, amelyek egyaránt erősítik a jól működő egyéni vállalkozásokat és családi gazdaságokat - jelentette be tegnap az MDF. Raskó György, a párt szakpolitikusa kifejtette: nem fognak a jövőben olyan intézkedést megszavazni, amely a termelők egy-egy csoportjának érdekeit a többi elé helyezné. A tervek között kiemelte: kedvezményes nyugdíjat adnának a mezőgazdasági dolgozóknak, új hitelprogramot vezetnének be és ösztönöznék a biodízel- és a bioetanol-termelést, amely a gabona-túltermelésre nyújtana megoldást. ■ F. K. A megelőlegezett előrehozott nyugdíjra azok az 55. életévüket betöltött állás nélküliek lesznek jogosultak, akik már két éve keresnek eredménytelenül állást, és legalább 31 év szolgálati idejük van. Mindezt Batiz András szóvivő jelentette be tegnap, amikor ismertette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdai bejelentését. Kifejtette: a megelőlegezett nyugdíj összege az ellátást igénylő majdani előrehozott nyugdíjának mintegy 60 százaléka lenne. A juttatás a tervek szerint addig járna, ameddig az érintett be nem tölti az előrehozott nyugdíj megállapításához előírt korhatárt. ■ A Fidesz szerint a kormány január 18-tól úgy emelte a lakossági gáz árát 7,1 százalékkal, hogy azt nem jelentette be, és a fogyasztók erről csak a Fővárosi Gázművek leveléből tájékozódhattak. Mindezt Rogán Antal kampányfőnök jelentette be tegnap. Batiz András kormányszóvivő elmondta: „amennyiben Rogán elővette volna a vonatkozó jogszabályt, vagy csak saját januári gázszámláját, rögtön láthatta volna, hogy január 18. óta egyetlen forinttal sem kell többet fizetnie a gázért a lakosság egyetlen csoportjának sem. Hozzátette: csupán a nagyfogyasztókra érvényes a gázáremelés. ■ Az MSZP mellett kampányol Tony Blair Tony Blair brit miniszterelnök, a brit Munkáspárt elnöke jövő pénteken részt vesz az MSZP kongresszusát megelőző rendezvényen - jelentette be tegnap Hiller István, a szocialista párt elnöke. Kifejtette: az egy napra Magyarországra érkező brit politikus szívesen fogadta a meghívást, és elsőre igent mondott. A pártelnök szerint külön jelentőséget ad a látogatásnak, hogy tavaly decemberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tony Blairrel, az EU elnöki tisztét akkor betöltő Nagy-Britannia kormányfőjével vívta meg a csatát Magyarország európai uniós forrásaiért. Blair nemcsak Nagy- Britannia miniszterelnöke, hanem a baloldali politizálás nemzetközileg is legsikeresebb alakja, akit többször újraválasztottak - fogalmazott az MSZP elnöke. Hitler István azt mondta: a rendezvényen ő köszönti a két miniszterelnököt, Tony Blairt és Gyurcsány Ferencet, majd a két kormányfő mond beszédet. Hozzátette: az eseményen a párt kongresszusi küldöttei és szimpatizánsai vesznek részt. • A pártelnök kérdésre válaszolva közölte: jó esélyt lát arra, hogy a brit baloldali szellemi műhely, a Policy Network egy sorozat keretében megjelenteti Gyurcsány Ferenc Útközben című könyvét. ■ Csere László lesz az új parancsnok Távozik posztjáról a büntetésvégrehajtás országos parancsnoka, a döntést értesülésünk szerint ma jelentik be. Az országos parancsnokságon péntekre rendkívüli értekezletet hívtak össze, várhatóan ezen közük majd az új parancsnok személyét. Úgy értesültünk: a nyugdíjba vonuló Bökönyi Istvánt Csere László, az országos parancsnok eddigi általános helyettese, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka váltja. Ő volt egyébként az, akit 2005-ben a büntetés-végrehajtás átalakításával bízott meg az igazságügy-miniszter. Csere miniszteri biztosi kinevezése december 31-ig szólt. ■ N. E. D. Egy napig lesz hazánkban Tony Blair