Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-05 / 233. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. OKTÓBER 5., SZERDA SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu BAJA. BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ Kijelölnék a Duna-híd helyét mohács A Nemzeti Fejlesztési Tervben 2010 utáni megvalósí­tással szerepel Mohács térségé­ben egy híd építése. A város rendre szorgalmazza is e beru­házás indítását. A kormányzat részéről biztosított 25 milliár­dos forrásból - amit az uniós tá­mogatások megszerzéséhez pá­lyázat-előkészítő tervdokumen­tációkra szántak - Mohács is remélt akkora összeget, amivel hozzáfoghatnának az érdemi munkához, de nem kaptak. - A kohéziós alapokból 2007-től a dél-dunántúli régió évente 50 milliárdra számíthat. Ezt a pénzt ott lehet felhasználni, ahol elfogadott feladattal, konk­rét tervekkel rendelkeznek - említette Szekó József polgár- mester. - A mintegy 16 milliár­dos Duna-hídhoz az engedélyes tervekre több mint 100 milliót önerőből nem tudunk előterem­teni. De ha ehhez semmi segít­ség sem jön, akkor is hozzáfo­gunk az olyan időigényes mun­karészekhez, mint a látvány­terv elkészítése, véleményezte­tése, a leendő híd helyének ki­jelölése. az előzetes szakhatósági és üzemeltetési egyeztetések is leg­kevesebb 13 millióba kerülnek. A város és térsége fejlődését eredményező, fontos beruházás belátható időn belüli megvaló­sítása érdekében javasolni fo­gom a testületnek, hogy vállal­juk föl - hangsúlyozta a mohá­csi polgármester. Kajla fülű keverékek is vetélkednek majd petőfi-sziget Baján szombaton az Állatok Világnapja alkalmá­ból 10 órakor cica szépségver­seny kezdődik az ifjúsági ház­ban. Agiliti címmel kutyás be­mutatókat tartanak 11 és 13 órakor a rendezvénytéren. Egy­től kettőig keverék ebeket must­rál a zsűri (nevezés a verseny előtt). A Gemenci erdő állatai címmel vetítés, beszélgetés és számítógépes játék várja az ér­deklődőket. Fogadj örökbe egy kutyát! mottóval a Hesser Gyu­la Állatmentő Misszió kutya- menhelye szerető gazdákat ke­res. A játszóház 17 óráig tart. Játékos versenyeket rendeznek fél 3-tól. Jelentkezni az intéz­mény előtt lehet, tájékoztatta la­punkat Csobán Judit Lovas ko­csizásra is lehetőség lesz. Városi megemlékezés baja Az aradi vértanúk tiszteletére holnap, ok­tóber 6-án 17 órai kez­dettel tartják Baján a városi megemlékezést az Aradi Vértanúk Em­lékművénél. Az Alsó­városi ÁMK tanulói ad­nak emlékműsort. Ün­nepi beszédet mond Zsigó Róbert országgyű­lési képviselő. A koszo­rúzást közös gyertya- gyújtás követi. Nyáron nagy volt a pezsgés • • idegenforgalom Ot év alatt kinőtte magát a bajai iroda Idén ünnepelte fennállá­sának ötéves évfordulóját a bajai tourinform iroda. Amint az irodavezető tá­jékoztatásából kiderül, évente átlagosan ötezer turistát tájékoztatnak személyesen, telefonon vagy írásban. Turizmus A tavalyi év végi, valamint az idei első negyedévi értékelés alapján az ország 150 irodája közül a legjobbak között tartják számon a bajait. Szakmai mű­ködését tekintve az első 28 közé sorolták. Az iroda munkatársai pályázati pénzekből járulnak hozzá a működés költségeihez. Öt év alatt a Széchenyi-terv, il­letve más minisztériumi pályá­zatok révén 4,2 millió forintot nyertek. Nemrégiben pedig több mint 1,3 milliót kaptak a bácskai térséget népszerűsítő marketingte­vékenységre. A bajai tourin­form iroda ve­zetője, Jfaty- mári Vanda a feladatokról, tervekről számolt be a Petőfi Népének. - A nyári forgalmat összesítve kiderült, hogy sze­Nagy vonzerő a gemenci kisvasút, sok turista ezért érkezik Bajára. Ám az állomás mögött árválkodik a 2001- ben felújított Rezét gőzös, mely hatósági engedélyezési viták miatt nem gördülhet a síneken. mélyesen több mint 1500-an ke­restek fel bennünket. Nonprofit irodánk évente mintegy 25 ezer ingyenes kiadványt terjeszt. Lá­togatóink elégedetten nyugtáz­ták szolgáltatásunkat, hiszen a prospektus mellett a régiót be­mutató térképeket, könyveket, videokazettákat árusítunk. A : szeretnénk megjelentetni egy, a város turisztikai értékeit be : mutató könyvet (több nyelvű, színes, fotókkal illusztrált). Nap, • mint nap keresik az ilyen jellegű kiadványt ügyfeleink. Várjuk, : hogy rendeződjön az iroda raktárgondja, mixel jelenleg a tér : túloldalán van a raktárunk, nehéz megközelíteni Eg}'ébl<ént is : kinőttük ezt a pici helyiséget. Szeretnénk egy tágasabb irodát, : ahol helyi népművészek kiállításával tudnánk meghittebbé ten- : ni a fogadóteret, tájékoztatta tudósítónkat az irodavezető. Magyar Turiz­mus Rt. által irányított szakmai fel­adatok mellett megyénk sajátos helyzetben van. Bács-Kiskun kevés tourin­form irodájára jelentős többlet- feladat hárul. Baján kívül 34 megyei település - turisztikai szempontból hasznosítható - adatait gyűjtjük, frissítjük. Napi kapcsolatot tartunk fenn a térség turisztikai vállal­kozóival, „egyesületeivel, szak­mai szervezeteivel. A vendég­panaszokra odafigyelve, az ész­revételeket ismertetjük az érin­tettekkel. Sajnos, még mindig Ka bajai tourinform iroda forgalma június július augusztus (fő) személyesen 335/55» 674/216 554/176 telefonon 73 73 52 írásban 41 38 29 * - Külföldi FORRÍS: TDURIW08MI80BA Kitüntető címeket adományoztak csátaua A képviselő-testület nevében Kovács Antal polgár- mester elismeréseket nyújtott át. Bodnár Attila (hátul) és Bodnámé Erdődi Éva (balra) díszpolgári címet kapott a tele­pülés sport- és kulturális életé­nek fejlődése érdekében vég­zett munkájáért. Csátalja közsé­gért kitűntető díjat kapott Jaegpr Mihátyné (balról a máso­dik) gyémántokleveles tanító­nő, aki 28 évi tanítás után ment nyugdíjba, 1982 óta a könyvtár vezetője. Hajós Istvánná (közé­pen) tanítónő is a községért ki­tüntető címet vett át, 39 évi ta­nítás után az idén ment nyug­díjba. Csaknem négy évtizedes nevelő-oktató munkáját kö­szönték meg. Beme Árminnak dicsérő oklevelet adományoz­tak a Nemzetközi Balaton Baj­nokságon felállított ifjúsági or­szágos csúcsért. Virágcsokorral köszöntötte a polgármester a Népművészet mestere címmel kitüntetett Tamás Menyhértné (jobbra) hímzőt. ■Tölgyesi Gábor I AN YAKÖNYVI HÍREK • Bt L JA Születtek, 2005. szeptember 21. és 28. között anyakönyve- zettek: Faragó Rajmund (anyja neve: Faragó Katalin) Bács- bokod, Bártfay Rómeó (Mészá­ros Éva) Nagybaracska, Kákonyi Szabolcs (Szendrei Ágnes Mária) Baja, Kocsner Sebastian (Domo­kos Anikó) Gara, Ambrus Georgi­na (Német Mónika Katalin) Sükösd, Török Szabina (Somogyi Szilvia) Madaras,' Bolvári István (Papp Eszter) Dusnok, Kovács Kristóf (Ászity Andrea) Baja, Pé­tiké Botond (Dobokai Ivett) Nagybaracska. Házasságot kö­töttek 2005. szeptember 24-én: Csáki Norbert Zoltán és Illés An­namária Karolina, Dávid Péter és Bánóczky Brigitta, Demeter András és Droznik Rita Erzsé­bet, Nagy Zoltán és Dávid Gabri­ella. Meghaltak, 2005. szeptem­ber 21. és 28. között anyaköny- vezettek: Lakatos Józsefné Szűcs Erzsébet (Dávod), Bárdos Tibor (Érsekcsanád), Csémy Titusné Horváth Irén (Bácsbo- kod), Fonyódi Györgyné Kozma Teréz (Baja), Volentér Imre (Ba­ja), Márkus György (Baja), Fábi­án Istvánná Horváth Matild (Ba­ja), Mihálovics Pálné Vuity Mag­dolna (Bácsborsód), Bartek Ist­ván (Bácsborsód), Szentesi László (Érsekcsanád), Lehoczki Péter (Baja), Kollár Sándorné Folkmann Mária (Baja), Guzs- vány Terézia (Baja), Major Péter- né Tóth Erzsébet (Vaskút). L: 8 I V Á s 1SK01AZZA BE DOLGOZÓJA T- Pénzügyi és számviteli ügyintéző vagy- Elelmezésvezető képzésre 111íllU-Q.któbor 15 én, 9 órakor. Részletre 17.500 Ft/hó Munkahelymegtartó támogatás kérhető Jelentkezés: Oktatási Centrum (AI.: 340) Baja, Szent Antal u. 23/B % Tcl./fax: 79/322-629; 30/370-4185 g SZAKMASZERZÉS MUNKANÉLKÜLIEKNEK RQY1PESEN1NPUU • Villa nyszerelő • Szakács • Gipszkarlonos • Asztalos • Gyógymasszőr • Cserópkályhás •Szociális gondozó • Festő RÉSZLETFIZETÉSSEL: • Boltvezető • Vendéglátós • Munkavédelmi technikus • Kéz-, lábé póló • Mökörömópítő • Gyógyszertári asszisztens Jelentkezés: Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B AL: 340 _______Tel./Tox: 79/322-629, 30/370-4185 7056761 gy akori panasz a nem megfele­lő színvonalú kiszolgálás, az ételek minősége. Bizonyos mű­emlékeket sem lehet megtekin­teni a sajátos nyitvatartási idő miatt. Érdekességként jegyzem meg, szívesen fényképezik a tu­risták a felújítás alatt álló Szentháromság teret. De az itt élők is készítenek felvételeket, hogy emlékként megőrizzék, miként alakul a tér és a város arculata. ■ Rab Rita Négy nap, két méter vízállás Mára 268, szombatra pedig 424 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 283, illet­ve 423 centit várnak. Ami a víz­hőmérsékletet illeti, tegnap Bajá­nál és a mohácsi szakaszon is 16 Celsius-fokot mértek. Gólzápor Baján labdarúgás Megyei serdülő bajnokság. Déli csoport, 7. forduló: Madaras- Nagybaracska Csátalja 4-0, Bácsalmás-Sükösd 4-0, János- halma-Kelebia 5-3, Gara-Mélykút 3-2, Érsekcsanád-Nemesnád- udvar 04, Tompa-Vaskút 1-5, Baja-Szeremle 15-0. ■AZ ALLOS: 1. Baja 7 7­­614 21 2. Bácsalmás ?!» 6 h -7 Ül 45-2 18 3. N.nádudvar 7 5 1 1 23-8 18 4. Madaras 7 6 n 1 24-19 18 5. Sükösd 7 5­2 27-16 15 ! 6. Jánoshalma 7 4 1 2 25-12 13 7. Gara 7 3 2 2 24-27 11 8. Vaskút 7 3 |;|/ 4 22-21 9 9. É.csanád 7 1 2 4 19-35 5 t 10. N.baracska 7 1 2 4 11-28 5 11. Mélykút 7 i 1 5 14-26 4 12. Szeretnie 7 1 1:1 5 21-43 4 13. Kelebia 7 1 1 6 14-35 3 14. Tompa 7 Ili­7 10-64 0 Az Aktív Kft. pályázatot hirdet „Épületgépészeti, vaskohászati termékek mi nagykereskedelmi ügyintéző” munkakörbe. Elvárásaink: • szakirányú végzettség, gyakorlat • kereskedelmi végzettség gyakorlat •jó kommunikációs készség • „B” kát. jogosítvány • „C” típusú nyelvvizsga (angol, német vagy szerbhorvát nyelveken) Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • hosszú távú munka egy dinamikusan fejlődö cégnél • fiatal, lendületes csapát A pályázatokat kizárólag Írásban, önéletrajzzal a következő címre kérjük: Aktív Kft.6344 Hajós, Kossuth u. 21. 703604 ' Bácsalmás Város Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a Bácsalmás, Szent János u. 19. szám alatti társasházi ingatlanban az önkormányzat tulajdonát képező 2029/A/2 és 2029/A/3 hrsz. alatti, a természetben a jelenlegi húsbolt és süteménybolt helyiségeket, tőkehús-forgalmazási kötelezettséggel. A részletes pályázati kiírás 2005. október 4-étől munkaidőben, a polgármesteri hivatal portáján átvehető. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. október 21., 14.00 óra. s r Köszönetét mondunk mindazoknak, akik az "ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT" Alapítvány részére ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1%-át. A 2004. évben befolyt összeg 124.125 Ft, amely a folyószámlán maradt, vásárlás nem történt. 5 Az alapítvány kuratóriuma A Türr István Gazdasági Szakközépiskola közgazdász tanári állást hirdet. Az álláshely 2006. január 1-jétől tölthető be. Érdeklődni: Berger József igazgatónál, a 79/524670 telefönszámon lehet. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom