Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-22 / 195. szám

KEGYELET 2005. augusztus 22. Gyászhirdetését, köszönet- nyilvánítását és emlékezését MUNKAIDŐBEN feladhatja a Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodáiban és hirdetésfelvevő helyein. GYASZHIR "Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, | távozásod, míg élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk | mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA GYULA I kecskeméti lakos, 54 éves I korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. augusztus 26- án, 1/2 11 órakor lesz a kecskeméti KÖZt 6016101)60. A gyászoló család. gyászhír 1 GYÁSZHÍR 1 i Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUDAI IMRE türelemmel viselt súlyos i betegsége után, 68 éves korában elhunyt. Temetése 2005.08.2 J-án, 1 4 órakor lesz az orgoványi római katolikus temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. 1 Mély fájdalommal tudatjuk f | mindazokkal, akik ismerték j ! és szerették, hogy GILJON MIKLÓS t 62 éves korában elhunyt. S Temetése 2005. augusztus É 25-én, 11 órakora szegedi Alsóvárosi temetőben lesz. A gyászoló család. _______________________________ i GYÁSZ HÍR "Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében. Mély fájdalommal tudatj~.v hogy LÉNÁRT JÓZSEFNÉ Kiss Ilona tiszaalpári lakos, hosszú betegeskedés után 79. éves korában elhunyt. Temetése római katolikus szertartás szerint 2005. aug. 24-én, 10 órakor a tiszaalpári Felső temetőben, gyászmise a temetés után. Gyászoló férje, testvérei és keresztfia. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal A SZALAY Autóház Kft. nagykőrösi telephelyére felvételre keres legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szerkezet- vagy géplakatos munka­társat. Követelmény: szakirányú végzettség, C kát. jogosítvány előny. Jelentkezni lehet: 06- 20/92-62-888 telefonszámon. _____________INGATLAN______________ JÁ SZSZENTLASZLÓ, Vasút út 57. sz. alatt ház eladó na$ telekkel. 77/492-236; 06-30/63- 16-429. *667094* KMÉT-BALLÓSZÖGBEN a Köcsög Csárda közén közművesített, jogerős építési engedélyekkel rendelkező építési telkek áron alul eladók. Irányár: 2,8 M Ft-tól 70/282-0178; 17 h után: 76/494-663.------------------------------------------------------------------------"*666794* s Lakitelek-Szikrán eladó 2 rendbeli családi ház. Kecskeméti lakáscsere érdekel. 70/211­88-00.-----------*----------------;-----------------------------------------*657159* NA GY FORGALMÚ söröző apartmanokkal, plusz üzlethelyiséggel eladó. 06-20/391- 8591. .------------------------------------------------------------------------*666447* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673. BÉRLEMÉNY KECSKEMÉTEN, a Szil-Coop Üzletházzal egy udvarban különböző nagyságú, zárható raktár- helyiségek kedvező árfekvésben kiadók: 06- 30/9686-028. •666464* JÁRMŰ CHEVROLET Spark kedvező hitelfeltételekkel, alacsony havi törlesztőrészlettel, használtautó­beszámítással elvihető. 70/450-1220.------------------------------------------------------------------------*593189* Co rdoba 1,4 Reference Coot-két elektromos ablokkot -klímaberendezéssel -ködfényszóróval -központi zárral -két légzsákkal 2.699.000 Ft-tól Brill Kft KECSKEMÉT Halasi út 32. 6000 30/219-46-30 _ 20/540-42-43 __ SSÜfWT 30/402 10 92 SEBT DACIÁT, dízel ARO-t vennék. 06-70/576-4017---------------------------------------------------:--------------------*666511* DA IHATSU Charade 1.0 diesel, klímás, 1985. 200 E km, 2. nem dohányzó hölgy tulajdonos­tól eladó. Friss műszaki, zöldkártya, 4 1/100 km fogyasztás, vonóhorog. Tel.: 30/94-93- 003--------------------------------------------------------- *666552* Hirdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. ELADNÁM 5 személyes, ezüstmetál, megkímélt állapotú '98-as Daewoo gépkocsimat. Tel.: 06-78/486-817 *666843* FUVAROZÓK, figyelem! IVEC0 12 t Palfinger 6700 tip. daruval szerelt 2 éves, friss műsza­kival, magasítóval, klímával, kanállal, sárga rendszámos, hitelátvállalással, áron alul eladó. Érd.: Habran, 30/488-3612.-------------------------:--------------------------------t-------------*659306* IVEC0 3 5-C-13 platós 2002. évj. eladó 4,50x2,15-ös platóval. Ár: 3.150.000 Ft 30/342-94-89.-------------------------------------------------------------------------*666633* NYUGATI gépkocsikat 10-17 évesig készpénz­ért megvásároljuk. Tel.: 06-20/9834-198-------------------------------------------------------------------------*630380* PLATÓS ZSUK eladó vagy haszonállatcsere ér­dekel. Tel.: 06-30/234-05-81----------------------------------.-------- *666899* UT ÁNFUTÓK nyárvégi akcióval! 20/9530-663.----------------------------------------------------------- *664089* VW GOLF III. 1.9TD 1992. évj. eladó. Ár: 700.000 Ft 30/342-94-89. *666633* GÉPEK »Eladó Delta 50-es gabonarakodó gép és 682-es kettősoros burgonyakombájn. 20/334-28-91. *666508* ELADÓ 420-as nehéztárcsa 450.000 Ft, szán­tóföldi vegyszerező 1000 I tartállyal és 22 irr­es kerettel 300.000 Ft. I: 20/560-9960------------------------------------------------------------------------*666701* 8 Gumiszerelő és -centrírozó gép újszerű ál­lapotban eladó. 20/498-84-94. —.------------- *666379* KRO NE 3 m függőborona: 30/22-57-570.-------------------------------------------------------------------------*666311* MTZ-80 nagy fülkés műszaki nélkül, Vogel eke eladó; váltva forgató eke csere is érdekel. 20/998-32-96.-----------------------------------------------------------*------------*666832* SM TZ-82 1994. és Weimar T174/2 1988. évj. eladó. 30/34-96-434.--------------------------------------------------------------------------*666779* MVE, T0S esztergagépek, Tornádó silózó, hó­eke vásár, listaár -25%, morzsológép, MTZ lán­cos árokásó adapterrel, IFA W50L, Skoda pla­tó alvázzal eladó. I: 70/311-9538-----*------,--------*665907* 8 öldalkonténer-emelős IFA, 453-as bálázó, SPC-6 vetőgép eladó. 20/5735-232.----------------------------------------------------------*666866* T­150 eladó, termény és haszonállat érdekel. 70/631-59-80.---------------------------------------------------------------------—*666632* 1500-AS kínai eszterga tartozékokkal, 1500- as M-61 eszterga eladó. 1:70/2-922-655-------------------------------------------------------------------------*666885* állást kínál A HUNGARY Meat Kft. kiskunfélegyházi vágó­hídja a most nyíló csomagoló üzemrészébe élelmiszer-ipari felsőfokú végzettséggel, vala­mint nagy gyakorlattal rendelkező termelési irányítót keres. Érd.: 06-70/523-08-22 vagy 06-70/577-19-62.---------------- —;-------------------------------------------------*666530* MŰ SOR KECSKEMÉT 2005. augusztus 22, hétfő: Otthon mozi: Este 7 órakor: 2046. *666440* A MÁV Ingatlankezelő Kft. Szegedi Területi Főmérnökség kecskeméti munkavégzési hellyel felvételt hirdet PORTÁS-TAKARÍTÓ munkakör betöltésére megszakítás nélküli, forduló szolgálatos munkarendbe. A jelentkezéseket a pozíció megjelölésével a MÁV Ingatlankezelő Kft. 6725 Szeged, Indóház tér 11. címre vagy a inav-ik-kTt.sgi«;vnet.hu _________e-mail címre várjuk. 68Q707 AN GLIAI munkák szerződéssel közvetítői díj nélkül: szakács, recepciós, felszolgáló munka­körben. D.H.I.R (4502-3/2005) http://invi- tel.hu/dudaslaszlo 30/596-72-32. _____________________________________-r.'Y:­Fe lvételre keresünk: A kecskeméti Kaiser's Szupermarketünkbe ELADÓ­PÉNZTÁROSOKAT, (kereskedelmi végzettség és gyakorlat előny) Jelentkezni személyesen az üzletvezetőnél lehet. 6000 Kmét. Nagykőrösi u. 2. _________Tel.: 76/506-360 W)W AU TÓMOSÓBA férfi munkaerőt felveszünk. Ér­deklődni személyesen az István kir. krt.-i autó­mosóban, a Szőlőfürttel szemben.---------;--------------------------------------------------------------*664029* BE LVÁROSI szalonomba fodrász, manikűr-pe­dikűrös és kozmetikus jelentkezését várom. 30/501-0026.- -----------------------,------------------------------------------*666922* BU DAPESTI pénzügyi cég kecskeméti iroda nyi­tásához keres munkatársakat. Elvárások mini­mum érettségi, határozottság, jó kommuniká­ciós készség. Diploma előny! Amit kínálunk: kimagasló kereseti lehetőség, magas színvo­nalú oktatás. Tel.: 20/91-03-185-------------------------------------------------------------------------*666657. AKTV új száma: 570-440 2005. augusztus 22., hétfő: 17.00: HTV: Kincses Sziget Zenei magazin 17.30: Reneszánsz varázslat ismétlés 18.00: Kecskeméti arcok ism. 18.35: Plan moziajánló ism. 18.50: Meseország 19.00: Hírős Hírek 19.25: Mozaik 20.10: Hírős Hírek ism. 20.30: HTV: Nyitott Egyetem dokumentumfilm 21.00: HÍV: Szörnyeteg a mélyből amerikai film 23.00: Hírős Hírek ism. 23.25: Mozaik ism. 00.10 - 7.00: Képújság EMLÉKEZÉS KÖSZÖNET| „Fognám a kezedet, simogatnám, könnyem hiába hull, utadra indultál. Drága szerettem, bár még szólhatnál! Szf/em szakad meg, hogy örökre itthagy tál. Hiába hordok majd sírodra virágot, 1 Köszönetét mondunk mindazon | ismerősöknek, munkatársaknak, akik eltemettem veled az egész világot." felejthetetlen halottunk 5 ■ • lg: Prof. Dr. TÓTH GYÖRGY FRIGYES I 1 KOVÁCS PÁL halálának 2. évfordulóján. Szerető családja. temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • Szeged. V____________________________________________________________________________________J BURGONYA, hagyma, alma árusítására eladó­kat keresek. 20/520-6621.------------------------------- *666659* CE GLÉDEN a központban pizzéria-kávéház fel­szolgálókat keres. 30/239-95-12.--------_............................................ -*666722* CU KRÁSZT keresünk kecskeméti munkahelyre. Érd.: 70/317-12-46.------------------------------------------------------------------------*666829* DI ÁKMUNKA! 18 éven felüli diákokat keresünk folyamatos nyári munkára! Kiemelkedő kere­seti lehetőség! Fürge Diák 76/504-818, 70/370-1002 —------------------------------------------------------------------*666418* ÉP ÍTŐIPARBAN jártas, józan életű segédmun­kásokat Kecskemétre felveszek. 30/941- 8090.----------------------:----------------,---------------------■— -----*666525* ÉP ÜLETBONTÁSHOZ munkásokat, ill. brigádo­kat keresek. 70/581-5290.------------------------------------------------—— .................*666470* EU RÓPAI uniós cég érettségizett munkatársa­kat keres ügyfélszolgálati, vezetői, oktatói te­rületre átképzéssel. Érd.: 06-70/579-55-21.--------------------;--------------------------------------------------*666472* ÉV HALASZTÓ, évismétlő, egyéni tanrendes diá­kokat keresünk hosszú távú munkára, azonna­li kezdéssel. MELÓ-DIÁK 76/412-255; 30/9- 686-056.-----------------------------------------------------------------------*664396* FE LVÉTELRE keresünk raktáros-kertész munka­körbe munkavállalót, kizárólag lajosmizsei la­kóhellyel. Feltétel: raktáros vagy kertész mun­kakörben szerzett tapasztalat, B kát. jogosít­vány, nem dohányzó. Érd.: 70/275-49-31 vagy 76/507-995.---------- - — - -------------------------*666363* GÉ PKOCSIVEZETŐT keresünk belföldi gabonás gépkocsira. T.: 30/351-23-53------------------—---------- *666833* HA BIZTOS, hosszú távra szóló munkahelyet keres, és szívesen dolgozna kulturált, multina­cionális környezetben, hívja a 06-20/973-53- 41 telefonszámot!----------------------------------------------------------------•--------*666705* HA MAROSAN nyíló belvárosi szépségszalonba munkájára igényes fodrászt, kozmetikust és pedikűröst keresünk. Tel.: 30/395-0110, 30/748-4353------------------------------------------------------------------------*666481* HE LVÉCIÁI úton lévő baromfivágóhídra 1 fő fér­fit keresek kopasztógép mellé. 30/91-54-723.---------------:--------------------------------------------------------*666458* HE TÉNYI úton lévő presszóba gyakorlattal ren­delkező, fiatal, megbízható pultoslányt felve­szünk. 20/587-04-24, 20/365-42-03.--------------------------:---------------------------------------------*666286* HIR DETÉSSZERVEZÉS 200.000 Ft-tól! Telefon: 06-70/23-64-953------------------------------------------------------------------------*662095* JÖV EDELEMKIEG. munka mellett! 20/2432- 189------------------------------------------------------------------------*654583* JÓ ANGOLNYELV-TUDÁSSAL és alapfokú fel­használói számítógépes ismerettel 6 órás ál­lást keresek. 76/403-235, 70/450-3264 dél­után------------------------------------------------------------------------*664464* JÓL fizető mellékállás: 70/4525-240.--------------------------------" ;-----------------------------------*666860* KE CSKEMÉTEN lakik? Nincs munkája, de van személyautója? Hívjon! Mi ajánlunk egy jól fi­zető munkát. Érdeklődni 10-13-ig, ill. 17-19- ig. Tel.: 06-20/513-40-03---------------------------------------------------------------------—*664487* KEC SKEMÉTEN, tápraktárba gyakorlott targon­cás raktárost, valamint keveröbe zsákolót fel­veszünk. 30/25-75-083.-------------------------------------------------------------------------*659299* KECSKEMÉTI férfiak jelentkezését várjuk udva­ros munkakörbe. Munkaidő reggel 6-tól du. 2- ig. Érdeklődni lehet: Produkteam Kft. 30/683- 9790.-------------------------------------------------------------------------*666995* KECSKEMÉTI szakközépiskola magyar-történe­lem és matematika-fizika szakos egyetemi végzettségű tanárt keres határozatlan időre. Érd.: személyesen Kecskemét, Szent Imre u. 9., 08.22-étől 8-12 óráig. Pályázatokat 6000 Kecskemét, Pf. 32 címre kérjük.------------------;--------------------------;----------------*--------.*666715* KE CSKEMÉTI székhelyű informatikai vállalko­zás keres fejlesztő rendszergazda munkatár­sat! Jelentkezés szakmai önéletrajzzal! Jelige: "Projekt 2005"--------------------------;---------------------------------------------*665559* KE RESKEDELMI cég jó beszédkészséggel ren­delkező munkatársakat keres irodai munkára. 20/232-58-87.----------------------------------------------------|---------, , -664&13­KE RESKEDŐ munkatársat keresünk minimum középiskolai kereskedelmi végzettséggel, fel­használói szintű számítógépes ismeretek, né­met és/vagy angol társalgási szint és gyakorlat szükséges. Raktáros munkatársat keresünk középiskolai végzettséggel, számítógép fel­használói szintű ismerettel, gyakorlattal, tar­goncavezetői engedély előny. Időpont-egyezte­tés: 76/424-672. Jelentkezés yemélyesen ön­életrajzzal: Tiszaalpár, Kátai sor 41.-------‘666493* KI SVARR0DÁBA gyakorlott szériaszabászt kere­sünk. 20/9-540-275.--------------------------------------------------------.----------------*664266* KM ÉTI autómosóba fiatal, B kát. jog. rendelke­ző autóápolókat keresünk. 30/2551-372.------------------------------------------------------------------------*666331* KO ZMETIKUSTANULÓT felveszek. 20/3365- 272.-------------------------------------------------------------------------*666845* KŐMŰVESEKET, ácsokat, szobafestőket kere­sünk írországi munkára; angol nyelv ismerete előny. T.: 30/943-38-84, Szabó, 18 h után-------------------------------------------------------------------------*666590* MAGASABB jövedelmet szeretne? Szorgalmas, ambiciózus? Ha igen, és legalább érettségi­zett, 35 év feletti, hívja a 20/242-6690 tele­fonszámot!------------------------------------------------------------------------*664335* ME GHÍVÓKÁRTYA-KÉZBESÍTŐT kereslek a me­gye területére gépkocsival, mobillal. Érdeklőd­ni: 06-30/99-25-599,12-15 óra között------------------------------------------------------------------------*666810* ME GVÁLTOZOTT munkaképességűeknek ottho­ni munkalehetőséget kínálunk. Érdeklődni: 06- 20/235-31-96.------------------------------------------------------------------------*666780* NAGYKŐRÖSÖN a Budai kapu szakképzett, önállóan dolgozni tudó szakácsot felvesz. T.: 30/98-53-278; 70/372-10-18------------------------------------------------------------------------*664268* NÉ METORSZÁGI combcsontozásra gyakorlott hentes szakmunkásokat keresünk. Márki Hús Bt. Tel.: 1-4501570-------------------------------------------------------------------------*666982* NEMZETKÖZI cég kereskedelmi munkára ga­rantáltjutalékot ad. 20/397-6308.-----------;-----------------------------------------------------------*666241* NÖI­FÉRFI fodrászt keresek. 30/488-3616.-------------------------------------------------------------------------*666897* OSZTRÁK rt többféle területre diplomás mun­katársat vesz fel. Tel.: 30/219-70-08-------------------------------------------------------------------------*649716* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó, jogosítvánnyal ren­delkező FESTŐ-MÁZ0LÖT felveszek. 76/497- 280, 70/337-96-56.------------------------------------------------------------------------*666916* PÉ KET, cukrászt keresünk azonnali belépéssel. Érdeklődni: 06-30/677-59-41. ...........- ----------------------------------------------------------*666984* PÉKS ÉGBE GYAKORLATTAL rendelkező péket, dagasztót, kemencést felveszek, váltó műszak­ra.'70/360-85-50.------------------------------,-----------------------------------------*666290* PULTO S kollégát keresek Kecskemét- Kadafalvára. Érdeklődni: 06-30/296-9943.--------------------------------------------------------------—*666841* SERTÉSGONDOZÓT felveszek! Lakást biztosí­tok. Érd.: 06-30/97-58-399.-------------------------------------------------------------------------*666620* S0FART Kft. felvételre keres számítógépes gya­korlattal eladót. Fényképes, kézzel írott önélet­rajzokat Kecskemét, Ladánybenei át 1. szám alá kérjük.-------------------------------------------.----------------------------*664441* SV ÁJCI minőségdijas kereskedelmi cég kérdő- ívezéshez, gyógykezeléshez keres munkatársa­kat fő- és mellékállásba (főiskolások és nyug­díjasok jelentkezését is várjuk). Érd.: H-P: 9- 14-ig, 20/9190-788 és 15-18-ig: 20/555-89- 85.-------------------------------------------------------------------------*666707* SZAKÁCSOT felveszünk Kecskeméten, Iskolai konyhára. Jelentkezés: 06-20/344-72-51.--------- ------------------------------ -------- -----------*666880* 4 FŐ szakács- és pincértanulót keresünk Haty- tyúszéki Csárdába. 70/33-48-900.---------------------;--------------------------------------------------*664263* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A Bajai Napló felelős szerkesztője: Géczy Zsolt A szerkesztőség és a kiadó címe; 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539. E-mail-cím: petofinepe@axels.liu Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.695 Ft; negyedévre: 5.085 Ft; félévre: 10.170 Ft; egy évre: 20.340 Ft. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS^en, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Készült: Szilády Nyomda Kft. Telefon: 76/481-401. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető Ügyfele­Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 inktöl készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ___________% *1« M letefcstget mm »ám___________________ A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. ' Í s' SS Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő Nyitva: 7-20 óráig; Tel/Fax: 56/568-465; www.cserkeszolo.hu Látogasson el a cserkeszőlői fürdőbe. Különlegességeink: Európa első kétpályás ponyvacsúszdája Csendes óceáni hullámokat gerjesztő hullámmedence Szuper gyógy centrum. Minden szombaton éjszakai fürdőzés 21 órától 02 óráig. Tősfürdő 6065 Lakitelek Tőserdő Tel.: 76/449-006, Fax: 76/449-001; www.lakitelek.hu; turisztika@lakitelek.hu Nyitva; H-V 9-19 óráig Belépők: felnőtt 650 Ft, diák 440 Ft, családi 1.700 Ft, apartman 11.000 Ft/éj/4 fő. Tősfürdő a nyugalom és csend szigete egy rohanó világban! GYÓGYVIZŰ STRAND ®mm JONATHERMÁL Rt. Gyógy- és Élményfürdő avQavrtwoo. moto- Kiskunmajsa, Kőkút 26. Kiskurifélegyházán Blaha Lujza tér 1. sz. Tel.: 76/463-201 Tel.: 77/481-855; Fax.: 77/481-013 (Korház mellett) E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http: www.jonathermal.hu Mozgásszervi betegségeit megelőzheti, gyógyíthatja a strandon! 2005. július végétől ój hullámmedencével is NYITVA TARTÁS: várjuk vendégeinket! Hétfő-Péntek 6.00-19.00-ig, NYITVA TARTÁS: Szombat-Vasárnap 8.00-19.00 óráig Éjszakai fürdő, jótékony félhomály: Pénteken és Szombaton hétfő-vasárnap 9-19 óráig ÉJSZAKAI FÜRDŐ: 19.00-23.00 óráig péntek, szombat 20-24 óráig Strand és Termálfürdő Napfény Camping Csipke Gyógyvízzel, mozgássérült lifttel gyermek élménymedencével és játszótérrel. KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel.: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu Nudista napozó terasz! NAPONTA: 7.30-TÓL 19.30-IG PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉSI LEHETŐSÉG 19.45-TŐL 22.30-IG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom