Petőfi Népe, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-22 / 93. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. ÁPRILIS 22., PÉNTEK SZERKESZTETTE: GÁL ZITA TELEFONSZÁM: 06-76/518-226 E-MAIL: zita.gal@axelspringer.hu DIÁKVILÁG Nyomor a pillanatnyi öröm helyett Múlt hét szombaton ötven rendőr razziázott egy kecskeméti szórakozóhelyen. Több mint húsz fiatalról igazolódott be, hogy drogot fogyasztottak. A drogkommandó sajnos már Tiszakécskén és Kerekegyházán is sikeres akciókat tudhat maga mögött. A drogprevenciós szolgálat becsült adatai megdöbbentőek. Az iroda önkéntese egy korábbi cikkünkben elmondta: a 15 év feletti korosztály 80 százaléka már minden bizonnyal kipróbált valamilyen drogot, 30 százalékuk pedig rendszeresen fogyasztja is azt. A hivatalos adatok ennek csupán a töredékét jelzik. Az alábbiakban egy internetes fórumból idézünk néhány igaz történetet, amik magukért beszélnek. A topic címe: Miért hagytad abba? grandy: - Minden hétvégén péntektől általában hétfőig, gyakran keddig toltuk magunkba a gyorsot, nem ritkán 18-20- szor szúrtam meg magam egy hétvége alatt, ezalatt semmit nem aludtunk és nem ettünk. Majd keddtől péntekig alvás kb. 24 órában. Pár hónap alatt teljesen befordultam, de nem csak én, hanem a legjobb barátnőm is, akivel együtt kezdtük a fecskendős műsort. Egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, paranoiások lettünk. Az addig tiszta és kitágult világképem egyszer csak beszűkült és már semmit sem értettem. woodrow: - Én kb. 1 évig voltam benne, de fél év után rájöttem, hogy valahogy kezd szétcsúszni az életem. Szétszórt lettem, leszartam mindent, még azt is ami azelőtt fontos volt számomra. A pénz egyszerűen kifolyt a kezem közül, sokszor nem emlékeztem, hogy mire költöttem. A kommunikációs és beszédkészségem nagyot romlott, a memóriámról nem is beszélve. Valahogy betompultam. ogre: - Mindenki drogozik a környezetemben, nincs 1 üszta haverom se, így nagyon nehéz leállni. Ma, 29 évesen, elköltöztem. Ez olyan menekülés fajta a jó barátok elől. 9 hónapja tiszta vagyok, de az agy csak most adja vissza igazán amit tettél vele. A flashback nagyon kemény... hippi: - ffogyan szoktam le? Sajnos sehogy. Én csak azt tudom mondani, hogy ne kapj rá, mert gáz. Egy éve kezdtem, az eredménye meg is van: a bankszámlám leürült, adóssággal teli vagyok, albérletet kell keresnem, mert a kérő is odalett. A pillanatnyi örömök hosszú távú nyomort hoznak. Most tartok ott, hogy talán az aranylövés hozna nyugalmat, lévén a biztosításaim minden j problémát megoldanának legalább a családomnak. Konklúzió: Ne szokj rá! Találkozzunk Félegyházán a Charlie-koncerten! / A belépés ingyenes! Ma este hatkor Petőfi Né- pe-roadshow lesz Kiskunfélegyházán a művelődési központban. Köszöntőt mond Ficsór József polgár- mester, Gazsó László, a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója és Hámori Zoltán, a Petőfi Népe főszerkesztője. Találkozzunk Félegyházán! Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Ízelítő a műsorból:- Kiskunfélegyházi Mazso- rett együttes- Dub-Dub együttes- Akrobat Táncegyüttes- Kiskunfélegyházi Táncszínház- Sztárvendég: CHARLIE - tombolasorsolás Jönnek a sztárok a magyar szigetre A napokban véglegessé vált a Sziget Fesztiválon fellépők listája. Ez alapján az augusztus 10. és 17. közötti héten igazi zenei csemegében lehet részünk. Nick Cave and the Bad Seeds (Aus), rock 'n' roll, poszt new-wave, noise-rock, blues, soul, folk-rock keverék; Brand New Heavies (UK) acid jazz; Mando Diao (S) alterock; Roots Manuva (UK) hiphop; The Wailers (Jamaica) raggae; T.O.K. (Jamaica) dancehall-raggae; Brainstorm (D) hevy metal; Obituary (USA) deth metal; továbbá: Franz Ferdinand; Marianne Faithfull és a Hellacopters; Morcheeba; Underworld; The Hives és még sokan mások... Ezen a héten a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és,Kertészeti Szakközépiskola 11. C. osztályában jártunk. Bamnyi lászlóné osztályfőnök szerint a 20 lány és 12 fiú igazi közösséget alkot. Segítik egymást, és szívesen vállalnak közös feladatot. Mindemellett vidám, jókedvű társaság, szeretnek táncolni, szerepelni, de ha munkáról van szó, nem ismernek tréfát. Mindig a legjobb teljesítményre törekednek, és számukra a siker csak akkor teljes értékű, ha a közösség munkájának eredményeként jön létre. Legutóbb a szalagavatón bemutatott kitűnő műsorral hívták fel magukra a figyelmet, valamint ők nyerték meg a tanterem-dekorációs versenyt. A szavazás alkalmával is szembetűnő volt az osztály egysége, ugyanis kivétel nélkül mindannyian Fodor Tamás magyar-történelem szakos tanár ifjúkorára kíváncsiak. A tanár úrral készült interjúnkat a jövő héten olvashatják. Az intimtorna előnyei Több fiatal lány is az intimtornáról érdeklődött levelében. Többször hallottak már róla, de konkrét információkra lennének kíváncsiak. így munkatársunk Kecskeméten felkereste Villám Erika intimtornatrénert.- Az intimtorna az alhas egészségét szolgáló módszer, amely a medencealap izmaira ható gyorsaság-, állóképesség-, erő-, és irányításfejlesztő gyakorlatokat tartalmaz megelőző és önrehabilitációs célzattal. Az intimtorna módszerét Kriston Andrea dolgozta ki. Mint hivatalos Kriston-torna- tréner számtalan pozitív eredményről számolhatnék be, s szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak a hölgyek, de az urak esetében is. A tréneri munkámat nem az íróasztal mellől kezdtem el, hiszen szülésznői, műtősnői, természetgyógyászati végzettséggel és több éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Maga a tréning 10 óra, amely elméleti ismereteket és a gyakorlatot is magába foglalja, s mindössze egy hétvége alatt elvégezhető. Majd ezt követően mindenki egyénre szabott házi tréninget kap, amelyet a későbbiekben otthon alkalmazhat. Az intimtorna kortól függetlenül mindenkinek előnyös, a tréninget követően 130%-os izomerő növekedés érhető el. Ajánlott megelőzésre, például szülésre való felkészülésben, vagy az inkon- tinencia megelőzésére. Ugyanakkor nagyon sok betegség rehabilitációjára is kiváló, többek között az aranyér vagy orgazmuszavar esetén, illetve nő- gyógyászati, urológiai, prok- tológiai műtéteket követően. Itt szeretném megjegyezni, hogy a sportoló, fiatal lányok esetében is különösen ajánlott. Uj diákpolgármester Idén nyolcadik alkalommal választottak diákpolgármestert és képviselőket a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat testületébe Félegyházán. A GYIÖK új pol- gármestere' Tarjányi Ferenc (18), a Móra Ferenc Gimnázium harmadikos tanulója lett. A fiatal ön- kormányzati tagok közül nyolcan az általános iskolákat, ti- zenketten pedig a hat középiskolát képviselik. Az új diákpolgármester a leköszönő Mazách Attilát váltotta, aki rövid beszédében megköszönte a korábbi képviselők és a segítők munkáját, támogatását. Az újonnan megválasztott testület örömét csak az árnyékolta be, hogy az esős idő miatt elmaradt az estére tervezett, szabadtéri mulatság. ■ B. A. ÜYDJdfMi KECSKEMÉT Club Jamaica: holnap: UV buborék party, extrem táncosok, habgépek, ajándékok Club 69: ma: Kincses Szabolcs holnap: Bálint Club La Fabrique: ma: One Headed Man Blind Myself; holnap: Ritual Beat, Varga Zsuzsa Rock Cafe: ma: Snake Bite; holnap: Kordon, Erased Tiszti Klub-Sasfiókák Étterem: ma: 70-es 80-as évek tuti zenéi, Soma; holnap: Élő .tánczene- Szénási Pál Planetárium: holnap: 16 órakor ünnepi megnyitó, 15 éves a Hubble űrtávcső KISKUNHALAS Dance Tuning Disco: holnap: Bacardi Visual Party KEREKEGYHÁZA Club Colombus: holnap: Dragon S. Fényes tavasz! Fényben úszik minden mit látsz, Szeretet van nincs többé csalódás, itt a tavasz szép ruhában, csak tőled függ mit mutat egymagában. Lépsz egyet, kettőtárván talán? Ott van ő, Tavasz szép ruhában, s várva vár egy kedves hű társat igen a tavasz boldogító fényben várja, hogy hozzád érjen. Fényben úszik minden mit látsz, szeretet van nincs többé csalódás. Eljött a tavasz szép ruhában, s épp csak azt veszed észre, szíved már nem is olyan árva. Ótott-Kovács Mónika, 10/A osztályos tanuló Baja, Szent László Általános Művelődési Központ A Sasfészek Színpadán mindig történik valami Szombaton BIKINI-koncert! A Sasfészek Színpad országosan ismert zenekarok meghívásával Kecskemét élvonalbeli klubjai közé tör. A Csalánosi erdő mellett a bulizáshoz is tökéletes helyszínen a népszerű szórakozóhely közel két hónapja teljes belső felújítás után, 8000 wattos kiváló hangtechnikával és igényes fényélményekkel várja a kikapcsolódni vágyókat. A vendégek a kényelmes emeleti bárban pihenhetnek meg. A Sasfészek Színpad állandó zenekara a P.Mobil-ból és Piramisból alakult The Rock Band (Závodi, Zeffer, Lukács, Kékesi, Donászi), akik havi rendszerességgel lépnek fel. Deák Bili Gyula és a Gold Timers Band (Csomós Péter - Hungária együttes) után ma a Roxigén Band és a Vasmacska rockcsapata játszik. Holnap, azaz szombaton pedig a D. Nagy Lajos nevével fémjelzett Bikini együttes bulija várja a dohányfüsttől és Sasfészek Színpad Kecskemét, Dunafóldvári út az igénytelen zenéktől megfáradt, színvonalas ki- kapcsolódásra vágyó közönséget. 20/33- Közel kétórás koncerttel készülünk Kecskemétre - mondta el lapunknak a Bikifii frontembere, D. Nagy Lajos. - A tavaly megjelent új albumunkról játszunk számokat, de természetesen a régi nagy slágereket is együtt énekelheti majd velünk a közönség. A meglepetéseknek itt nincs vége: jövő héten csütörtökön Nagy Feró jön, a Beatrice élén. A Sasfészek Színpad várja amatőr zenekarok jelentkezését egy hamarosan induló nagyszabású tehetségkutató fesztiválra. Jelentkezni a helyszínen lehet. AKCIÓ! A cikk felmutatója fele áron mehet be a Bikini-koncertre. Minden rockban van valami jó. "I S :Q10d E& v igazi osztályközösség Kiskőrösről