Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-19 / 65. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 19., SZOMBAT 10 Nem sikerült a tavaszi idénynyitó labdarúgó nb i/B A csaknem a teljes szezont otthon játszó KTE még javíthat A kecskeméti Farkas nagy csatát vívott a dunaújvárosi Lukáccsal. A meccs végén utóbbi örülhetett. Mielőtt elkezdődött volna a játék, Magyarország eddigi egyetlen űrhajósa, Farkas Bertalan állt a labda mögé, s elvégezte a kezdőrúgást. Ezt követően elkezdődhetett a játék, s a rövid ismerkedés után beindultak a dunaújvárosi csatárok, folyamatosan veszélyt jelentve ezzel a hazaiak kapujára. A veszélyből pedig hamarosan vész lett. A bekapott gólt követően valamivel többet támadtak a kecskemétiek, de a kapu előtt többnyire totojáztak, s rendre megvárták, amíg a Duna-parti alakulat felszabadít. A szünetben Farkas Bertalan elmondta: a hazai pálya sokat kellene hogy jelentsen, ám az J első 45 perc alatt ez nem így 2 történt. Remélte, a második fel- 5 vonásra összeszedi magát a KTE. Fordulás után úgy tűnt, bejön az asztronauta jóslata, de a kontrákra építő vendégek rácáfoltak erre. A nemrég még Kecskeméten játszó Kalina adta meg a kegyelemdöfést. A hazaiak idény eleji formát mutattak, s a továbbiakban ennél jóval többre lesz szükségük. Kecskeméti TE-DunaúJvéros 0-3 (0-1) Kecskemét, 400 néző. V.: Vukovics (Ortó, Kerékgyártó). KTE Nagy Zs. - Babos, Pandur, Barna Zs„ Farkas, Burzi (Mojzes a 66. p.), Ulrich, Kuru- csai, Nagy A. (Sallai a 66. p.), Kiss P. (Kása a 75. p.), Balia M. Edző: Leskó Zoltán. Dunaújváros: Sólyom - Mics- kó, Szepessy, Sztanó, Pénzes, Kalina, Tamási, Báló, Lukács, Hámori (Szauter a 66. p.), Csehi (Kocsis G. az 59. p.). Edző: Szepessy László. Sárga lap: Sztanó a 17., Micskó a 34., Lukács a 41., Kiss P. a 70., Kocsis G. a 75. percben. 10. perc: Kalina továbbított a leshatáron álló Csehihez, aki a bal oldalon betört a 16-osra. Továbbjutott Nagy Zsolton, de kisodródott, s már nem tudta pontosan visszagurítani a labdát. A kecskeméti védők felszabadítottak. 1L perc: Micskó ívelt jobbról a kaputól 7 méterre álló Hámori elé, aki gyönyörű ollózó mozdulattal lőtt. A kapu közepére tartó labdát Nagy vetődve védte. 13. perc: Csehi kapta a labdát a 16-oson belül, baloldalt, a kaputól mintegy 14 méterre. Nem sokat teketóriázott: jobbal laposan Nagy Zs. mellett a bal hosszú sarokba lőtt, 0-1. 44. perc: Bállá passzolt a 16- oson álló Burzihoz, aki fordulásból kapura lőtt. A labda a jobb felső sarok mellett suhant el. 52. perc: Kalina szaporázta lépteit, majd a 16-os jobb sarkától tüzelt. A bal alsó felé tartó labdát Nagy vetődve kiöklözte. 54. perc: Kalina tört be a kapu elé. A kifutó kapusnak sikerült elkotornia előle a labdát, ami Hámori elé került. Nagy azonban előle is menteni tudott. 57. perc: Kurucsai ívelt balról a kaputól 6 méterre álló Kiss Péterhez, aki szépen levette a labdát, majd ballal lőtt. A labdát könnyedén felszedte Sólyom. 73. perc: Szauter harcosan labdát szerzett a jobb szélen, majd laposan az érkező Kalina elé lőtt, aki 6 méterről a kapu közepébe pörgetett, 0-2. 82. perc: Gyors ellentámadást követően Kocsis G. az érkező Kalinához passzolt, aki 16 méterről lőtt. Nagy vetődve hárította a bal sarokra tartó labdát. 86. perc: Kalina majdnem a fél pályánál vette át a labdát, majd lerázta őrzőit. A kifutó Nagyot kicselezve jobbal a jobb alsó sarokba lőtt, 0-3. Kitűnt Nagy Zs., Barna Zs., Kurucsai, illetve Sólyom, Báló, Micskó, Lukács, Kalina. Leskó Zoltán: - Teljesen megérdemelt a vendégsiker. Szepessy László: - Egy nehéz első félidő után a másodikban a kitámadó ellenfelet lekontráztuk, s több góllal is nyerhettünk volna. i Borbély Károly Az űrhajós imádja a focit farkas Bertalan: - Valamikor majdnem focista lett belőlem. Gyulaházán, ahol születtem, két labda volt: az enyém és a csapaté. Imádtam és imádom a focit, a megyei I. osztályban is játszottam. Később választanom kellett a labdarúgás és a repülés között. Utóbbi mellett döntöttem. Ám amikor újra civilként kezdtem el dolgozni, visszatértem a focihoz, ami azóta is a hobbim. Ha az ismerősök hívnak, megyek. így jöttem el Kecskemétre is, s nagyon jól éreztem magam. SPORTMŰSOR Minden osztályban folytatódik a futballszezon Szombat kosárlabda Magyar Kupa férfimérkőzés a nyolc közé jutásért, visszavágó: Körmend-Univer KSE (első meccs: Univer KSE-Körmend 102-67), Körmend, 18 óra. A visszavágó csupán formalitás az Univernek. NB ll-es női mérkőzés: Nyíregyháza- Kiskunfélegyházi KC, 16.30. LABDARÚGÁS U17, U19-es kiemelt bajnokság U17: KTE-Pécs, Hetényegyháza, 11 óra, U19: KTE-Pécs, Hetény- egyháza, 13 óra. PROFIBOKSZ Dr. Csábi Bettina is szorítóba lép ma este Tapolcán, a Bajnokok Éjszakája profiboksz gálán (TV2, 20 óra). Vasárnap ASZTALITENISZ Megyei II. osztály, férfiak: Turmix III. Baja- Soltvadkert II., Hardt Speednet Soltvadkert-Turmix IV. Baja, Jánoshalma-Kiskunmajsa, Csengőd- Köszolg II. Kiskunhalas, 10 óra. Nők: Turmix I. Baja-Kalocsai SE, Matécsa Kecel-Turmix II. Baja, Soltvadkert l.-Kerekegyháza, Virtus Kiskörös- Hüvelyk Kecskeméti Sp. II., 10 óra. BIRKÓZÁS Felnőtt szabadfogású válogató, Szigetszent- miklós, 10 óra. Tihanics Tibor, az Univer-KTE edzője: - Tőlünk a 60 kilós súlycsoportban Zelei Gábor és Bánkuti Zsolt - aki az első válogatót megnyerte - indul ezen a versenyen. Bánkuti egy betegséget követően lép szőnyegre, de bízom benne, hogy ezúttal is jól szerepel, s részt vehet majd a kontinensviadalon. Horváth András - aki tegnap indult Belgrádba a kötöttfogású válogatottal egy nemzetközi versenyre - már biztosan tagja az Európa- bajnokságra utazó csapatnak. FORMA-l Malajziai Nagydíj, Sepang, 8 óra. A Malajziai Nagydíj pénteki két szabadedzésével folytatódott az 56. Forma-l-es világbajnokság, s máris meglepetéseket hozott, hiszen Ricardo Zonta és Felipe Mássá sikerével zárult a két gyakorlás. FUTÁS Vásárhelyi Félmaraton, Családi futófesztivál - IV. Fometti Kupa, a Bács-Kiskun megyei körverseny I. állomása, Kecskemét, Vásárhelyi Pál Általános Iskola. Rajt (félmaraton, családi futás - 600 m): 11 órakor, felső tagozatosoknak 1200 m: 11.35-kor, 10 km: 11.15-kor, 2500 m: 11.40-kor, 4x1200 mes- váltó: 11.50-kor. A nevezést a rajt előtt 20 perccel lezárják. KÉZILABDA NB l/B, Nyugat, férfiak: Szentendre-Kalocsai KC, 18 óra. NB II., Délnyugat, nők: Kozármisleny-Her- cegszántó, 16 óra. NB II., Dél, nők: Érd- Soltvadkerti TE, 17 óra. NB II., Dél, férfiak: Miklós KC-Kecel KC, 18 óra. KOSÁRLABDA Országos junior fiú bajnoki döntő, Kecskemét, városi sportcsarnok (8 csapat részvételével): helyosztók, 8.30-tól. LABDARÚGÁS NB /.; Újpest-Kaposvár, 11.20. U13, U15, Kelet: U13: Kecskemét-Békéscsaba, 11 óra, U15: Kecs- kemét-Békéscsaba, Kmét, Műkerti pálya, 13 óra. 1991-es születésűek: Kecskemét-MAC Népstadion, Hetényháza, 11 óra. NB Ili., Dráva csoport Bonyhád-Bajai LSE, 15 óra. Akker-Plus megyei I. osztály. Kiskunfélegyházi HTK-Harta, TiszakécskeTompa, Kerekegyháza-Nemesnádudvar, Izsák-Ka- locsa, Jánoshalma Mélykút KSE-Akasztó, Solt- Kunszállás, Szabadszállás-Dusnok, Kiskunmajsa- Soltvadkert, 15 óra. Heibl Isoliertechnik Megye II. Észak: Kecel-Pálmonostora, Kiskörös-Városföld, Tiszaalpár-Bugac, Nyárlőrinc-Lakitelek, Dunave- cse-Tabdi, Jakabszállás-Helvécia, Ladánybene- Kiskunhalasi Spartacus, 15 óra. Szabadnapos: Csólyospálos. Mege II. Déli csoport Bácsalmás- Vaskút, Szakmár-Nagybaracska Csátalja Híd SE, Bajaszentistván-Bácsbokod, Szeremle-Érsekcsa- nád, Kelebia-Kunbaja, Bátmonostor-Hajós, Fajsz- Sükösd, Bácsborsód-Dunaszentbenedek, 15 óra. Megyeim, osztály, Északi csoport Adrenalin Ágas- Helvéciai Vállalkozók, Kunadacs-Fülöpháza, Ti- szaug-Fülöpjakab, Kunbaracs-Hetényegyháza, Ballószögi KSK-Miklósi GYFE. Szabadnapos: Tass. Nyugati csoport: Foktő-Géderlak, Dunapataj- Császártöltés, Uszód-Bátya, Apostag-Dunatetét- len, 15 óra. Szabadnapos: Miske. Keleti csoport Harkakötöny-Jászszentlászló, Kaskantyú-Csen- gőd, Kecel-Soltszentimre, Kiskunfélegyházi Vasutas-Rém, Kunfehértó-Szank, Vadkert-Öregcser- tő, Fülöpszállás-Tázlár, 15 óra. RÖPLABDA NB ll-es női mérkőzések: Dabas-Bács Tak Mélykút, 11 óra, Kerekegyháza-AÁMK Sugovica Baja, 14.30. VÍZILABDA OB Fes női mérkőzés: Solárker Villanó Fókák Kecskemét-OSC, 18 óra. Országos serdülő mérkőzés: Kecskemét-Szeged, 14 óra. Országos gyermekmérkőzés: Kecskemét-Szeged, 16 óra. Országos ifjúság mérkőzés: Kecskemét-Szeged, 17 óra. Hollandiában küzdenek karate Vasárnap rendezik meg Hágában a 15. nyílt kyokushin karate Európa-bajnokságot, ahol hazánkat a body-contact szakág válogatottja képviseli. A mérkőzések 3 menetesek és ringben zajlanak, így nagyon hasonlatosak a body-contact karate szabályaihoz. A válogatott tagjai közül többen megyebeliek, valamennyien a bajai Union Team sportolói. Vancsik Nándor (80 kg) az Union Team keceli versenyzője, profi body- contact Európa-bajnok, kyokushin japán bajnoki ezüstérmes, thai box Eb-ezüstérmes. Blum Richárd (70 kg) a Union Team jánoshalmi versenyzője, többszörös korosztályos magyar bajnok kyokushin és shi- dokan karatéban, thai boxban és kick-boxban, shidokan karate Világkupa 2. helyezett és junior thai box vb-ezüstérmes. Horváth Zoltán (80 kg) a Union Team kiskunhalasi versenyzője, többszörös korosztályos magyar bajnoki helyzeti kyokushin karatéban. Kiss Norbert (70 kg) a Union Team vaskúti versenyzője, kyokushin karate magyar bajnoki helyezett. Imre Zsolt (80 kg) a Union Team keceli versenyzője, a verseny idején lesz 18 éves, a válogatott legfiatalabb tagja, junior magyar bajnok thai boxban és body-contactban. Koller István edző szerint egy-két érmes helyezés már sikernek számítana, de szeretné, ha valamennyi versenyzője az első nyolc hely valamelyikén zárná a hollandiai Európa-bajnokságot. ■ L. CS. NB ll-es férfi kosárlabda-mérkőzés: Univer KSE A-Kiskunfélegyházi KC 102-93 (28-22, 28- 27, 22-22, 24-22). A két jó képességű csapat magas színvonalú mérkőzést játszott. A találkozó folyamán nem tudtak jelentősebb előnyt kicsikarni a felek, végül a hazai pálya előnyét élvező hazaiak 9 ponttal nyertek. NB IFes női mérkőzések: Kiskunfélegyházi KCMiskoic 72-83 (18-18,25-20, 17-24,12-21). Az ősszel elmaradt mérkőzést pótolták a csapatok Félegyházán, mivel az ellenfél lemondott a pályaválasztói jogáról. A tehetséges fiatalokból álló miskolci együttes lendületes, jó játékának köszönheti a győzelmet. Kiskunfélegyházi KC-Miskolc 69- 65(12-17, 19-16, 13-13, 20-14). A hazai mérkőzések próbára tették a KKC-t, de a végén megnyerték a második meccsüket. Országos fiú junior kosárdöntő, Kecskemét Tegnap véget értek az OJK csoportküzdelmei a kecskeméti városi sportcsarnokban. A nyolccsapatos tornán a házigazda Univer KSE korosztályos gárdája a B-csoportban kapott helyet, s mindhárom csoportmeccsét elveszítette. így a kvartett utolsó helyén végzett,ami azt jelenti, hogy ma 11.30-kor az A-jelű négyes harmadik helyezettjével, a Kaposvárral játszik. Ha nyer az Univer, úgy az 5., ha veszít, akkor a 7. helyért folytathatja vasárnap. Eredmények, A-csop.: Kaposvár- MAFC 66-88, ZTE-Falco 78-62, Falco-Kaposvár 73-98, ZTE-MAFC 73-59, MAFC-Falco 63-70, Kaposvár-ZTE 65-75. B-csop.: BLF Palota-Univer 74-66, PVSK-Sopron 66-81, Sopron-Palota 49-57, PVSK-Univer 67-65, Univer-Sopron 70-90, Palota-PVSK 74-61. Gyes és társai: mikor kell járulékokat fizetnie az egyéni vállalkozónak? Az egyéni vállalkozónak - a társadalombiztosítási szabályok szerint - nem kell társadalombiztosítási járulékot, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot (a továbbiakban együtt: járulékok) fizetnie az idő alatt, amíg gyermekgondozási segélyben részesül - kivéve, ha vállalkozói tevékenységét személyesen folytatja. A családtámogatásról szóló törvény megengedi, hogy a gyermekgondozási segélyben részesülő személy (a nagyszülő kivételével) a gyermek egyéves korától napi 4 órát meg nem haladó időtartamban vagy az otthonában időkorlátozás nélkül keresőtevékenységet folytasson. Mivel az egyéni vállalkozó esetében nem beszélhetünk munkaidőről, mert ilyen fogalmat az egyéni vállalkozásról szóló törvény nem ismer, a gyermek- gondozási segélyben részesülő egyéni vállalkozó e minőségében csak otthonában folytathat keresőtevékenységet. Ilyen esetben az ellátás folyósítása mellett a vállalkozói kivét, illetve az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeg után meg kell fizetni a járulékokat. Az egyéni vállalkozásról szóló törvény kimondja, hogy az egyéni vállalkozó személyesen köteles közreműködni a vállalkozásában. Tágan értelmezve megvalósul a személyes közreműködés akkor is, ha a vállalkozó nem az igazolványában meghatározott tevékenységet (a szakmát) gyakorolja, hanem csak szervezi, irányítja a vállalkozását, és a tényleges munkavégzésre alkalmazottat, segítő családtagot foglalkoztat. Ezzel összhangban: ha a vállalkozói igazolványában meghatározott tevékenységet maga a gyermekgondozási segélyben részesülő egyéni vállalkozó nem gyakorolja, hanem alkalmazottat foglalkoztat, akkor (saját maga után) nem terheli járulékfizetési kötelezettség a minimálbérnek megfelelő összeg után. De, ha a vállalkozó az ellátás folyósításának tartama alatt akár csak egy napig is személyesen folytatja vállalkozói tevékenységét (pl. a tulajdonát képező élelmiszerboltban az alkalmazott betegsége miatt beáll a pult mögé kiszolgálni), akkor erre az egy napra meg kell állapítani és meg keíl fizetni a járulékokat a minimálbér egy napra eső összege után. Még abban az esetben is, ha erre a napra vállalkozói kivétet nem számol el. Ha az egyéni vállalkozó állítása szerint személyesen nem folytatta a vállalkozói tevékenységét, de a költségei között vállalkozói kivétet számolt el, úgy a vállalkozás személyes folytatásának ténye külön bizonyítás nélkül is megvalósultnak tekinthető. A fentiek irányadók a gyermeknevelési támogatásban és az ápolási díjban részesülő egyéni vállalkozókra is. A egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény a tételes eho vonatkozásában némileg eltérő szabályozást tartalmaz. Főszabály: az egyéni vállalkozónak akkor kell tételes egészségügyi hozzájárulást fizetnie, ha nem áll a törvényben felsorolt más jogviszonyban (pl. munkaviszonyban, stb.) A gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási támogatás folyósításának időtartama alatt azonban az egyéni vállalkozónak egyáltalán nem kell tételes eho-t fizetnie. Az ápolási díjban részesülő egyéni vállalkozó mentessége viszont csak arra az időtartamra áll fenn, amíg nem végez munkát. ▲ Ügyfélszolgálatok: 6S00 Baja, Kenderes u. 5-7. TeL: 79/323-613; 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder I. u. 1. TeL: 77/522-110; 6300 Kalocsa, Bátyai utca 2. TeL: 78/461-067,461-255; 6000 Kecskemét, Kuruc krt. 16/B TeL: 76/512-600; hétfő: 8.00- 15.30; kedd: nincs ügyfélfogadás; szerda: 8.00- 18.00; csütörtök: 8.00-12.00; péntek: 8.00-11.00. 6090 Kunszentmiklós, Fürst Sándor u. 5/A hétfő: 8.00- 12.00; kedd-szerda: nincs ügyfélfogadás; csütörtök: 8.00-12.00,13.00-17.00; péntek: 8.00-11.00 * APEH