Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-06 / 233. szám

rás: Szonda l[ !!■■■ 2003■ Október 6., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL A keresztény értékrendért Budapest A rendszerváltozás óta lénye­gében felállt Magyarországon a katolikus oktatás teljes rendszere az óvodától az egyetemig - mondta Pápai Lajos győri megyés püspök A katolikus oktatás napja című rendezvényen szombaton. Az eseményen, amelynek fővéd­nöke Paskai László nyugalma­zott bíboros, Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspö­ki Konferencia elnöke és Mádl Ferenc köztársasági elnök volt, a szervezők közlése szerint mint­egy tízezer diák, szülő és peda­gógus vett részt. Pápai Lajos előadásában fon­tosnak nevezte, hogy az egyházi iskolák legyenek élő közösségek, gyermekközpontúak az igényes követelmények következetes megvalósításakor, neveljenek szociális érzékenységre, és mer­jenek bátran szembeszállni a fo­gyasztói társadalom bálványai­val, hasznossági szemléletével, „az erkölcstelenséget gyakran nyíltan hirdető és kívánatosnak bemutató médiával és közgon­dolkodással”. Erdő Péter prímás, esztergom­­budapesti érsek előadásában, amelyet távollétében Blancken­­stein Miklós pápai prelátus olva­sott fel, kiemelte, hogy Magyar­­országon az egyházi közoktatási és felsőoktatási intézmények ese­tében is biztosított az állami finanszírozás. A rendezvényen Bosák Nán­dor püspök Pro Pedagógia Chris­tiana kitüntetést adott át a katoli­kus oktatás területén végzett ki­magasló munkája elismerése­ként Bajzák Erzsébet M. Eszter­nek, a Katolikus Pedagógiai Szer­vezési és Továbbképzési Intézet vezetőjének.________________■ POLITIKUSOK NEPSZERUSEGI LISTÁJA KELETI ORSZÁGRÉSZ +31 1+11 1 Mádl Ferenc i+ir 1+1 ■ 3 Báránoy Péter 1+2 1+1 Dávid Ibolya 2 “1+1 M Medgyessy Péter 4 7 Orbán Viktor pl 1+3 pp 50 0 Kovács Kálmán 6 "1+2 1+1 Demszky Gábor 8 9 Lamperth Mónika +1Í i+2j 11 Jánosi György ■ia|-2^ 15 Lendvai Ildikó 1-1 r- 0| 17 Magyar Bálint o r I-2J 19 Csillag István Csehák Judit 10 1-1 I-2 Kovács László 12 1-1 Kuncze Gábor 14 i-2 0 Juhász Ferenc 16 —11+3 Herényi Károly 18 1-2 1-1 Burány Sándor 20 21 Németh Imre §-3ÜH 2 3 László Csaba 0 IIH+i Kövér László 24 Az országos népszerűségi lista e havi változásai közül legszembetűnőbb, hogy csökkent a miniszterelnök és pénzügyminisztere támogatottsága, s nőtt a volt miniszterelnök Orbán Viktoré. Medgyessy Péter indexe 4 ponttal csökkent, s így nem csak a mostanában mind gyakrabban ámyék-miniszterelnökként fellépő Orbán előzte meg, hanem az alkot­mány megújításáért hadjáratba indult parlamenti elnök, Szili Katalin is. A keleti or­szágrészben stabil a jelenlegi kormányfő előnye. Pozíciója az itt lakó megkérdezet­tek körében most érdemben nem változott, amint Orbáné sem. A volt miniszter­­elnök elismertsége azonban - bár az utóbbi hónapokban mindenütt sokat javult - továbbra is egyenetlen: az ország nyugati megyéiben az átlagnál magasabbra, itt az ország keleti felében alacsonyabbra, s például a budapestiek körében lényege­sen alacsonyabbra értékelik politikusi teljesítményét. László Csaba népszerűsé­ge nyár eleje óta gyors ütemben esik. A választást követő hónapokban a legnép­szerűbb miniszterek egyike volt, ám - feltehetően - a forint pozíciójának nyár ele­ji megrendülése, az infláció növekedéséről szóló újabb és újabb hírek, s a mind jobban romló gazdasági előrejelzések jelentősen gyengítették támogatottságát. Április óta itt Kelet-Magyarországon például nem kevesebb, mint 12 pontot vesz­tett, s a középmezőnyből a listazárók közé csúszott vissza. Csehák Judittól e hó­napban - átmenetileg vagy véglegesen - mindenképpen elköszönünk, hiszen hosszú és fordulatos politikuspályáját most megszakítva vagy befejezve távozott a Medgyessy-koimányból. Személyében az egyik legszélesebb körben elfogadott, legkiegyensúlyozottabban megítélt miniszter távozik a politikai élmezőnyből. A csikdiagram a népszerűségi adatokat tartalmazza. A világos számok az országrész, a feketék az ország adatait jelölik. I Kerekasztalt agrárügyekben Kaposvár Közös nyelvre tanítja az agrárgazdaság szereplőit Pásztohy András országgyűlési képviselő, aki a Magyar Szocialista Párt frissen kinevezett vidékpolitikai ügyvivője, és arra számít, hogy a sikeres európai uniós csatlakozás eredményeképpen javul a vidéken élők helyzete, a gazdák érdekérvényesítő képessége. és meghaladták a 200 milliárd forintot.- Mi haszna lesz a gazdálkodó­nak az ön tevékenységéből?- Az európai uniós csatlakozás leginkább a vidéken élők létfelté­teleit változtatja meg. Ennek tuda­tosítása sokak feladata. Az MSZP országos elnöksége az agrár- és vidékpolitika formálásában ki­emelt szerepet szán az ágazathoz tartozó civil szervezeteknek, az agrárértelmiségnek és a szakmai műhelyeknek. Válaszokat kell ad­ni az uniós léttel kapcsolatos kér­désekre is. Lehetővé válik, hogy a törvény-előkészítés első lépései­től jól szervezett, kellően kimun­kált középtávú stratégia szerint dolgozzunk. Ebben a munkában érintett a szakmai, tudományos műhely, az agrártagozat, a mun­kacsoport, a kormányon belül, több tárca. Elkél hát a közös nyelv. Ha szakmai hibát követünk el, azt nem hozhatja helyre a kommunikáció. A középtávú ag­rárstratégia továbbfejlesztéséhez ■ minden érintettnek egy asztalhoz Pásztohy András azt mondja, az MSZP országos elnökségének ál­láspontja szerint azért van szük­ség agrár- és vidékpolitikai ügyvi­vőre, hogy összehangolja a párt, a kormány, a parlamenti frakció szakmai munkáját és közös me­derbe terelje az agrárkommuni­­kációt. Tanultak azokból a hibák­ból, amelyeket a regionális föld­­művelési és vidékfejlesztési hiva­talok létrehozásakor elkövettek. Ezért az is az új ügyvivő feladata lesz, hogy segítse megfogalmazni az új korszak kihívásaira a vála­szokat és ezeket közérthető mó­don juttassa a vidéken élőkhöz.- Új korszak ez? Ha igen, akkor lezárták a régit?- A torgyám semmittevés után a Medgyessy-kormány hozzálá­tott az ágazat rendbetételéhez. Megkezdődött az uniós intéz­ményrendszer kiépítése, 60 mil­liárd forinttal csökkentettük a gazdálkodók adósságterheit, 40 százalékkal nőttek a fejlesztések, 54 éves, ország­gyűlési képviselő (MSZP). 1973-ban a ka­posvári mezőgaz­dasági főiskolán szerzett üzemmér­nöki diplomát. 1990-ben elvé­gezte a Politikai Főiskola gazdaság­­politikai szakát. A szentgáloskéri Agrária Rt. elnök-ve­zérigazgatója. A parlament mezőgazdasági bizott­ságának alelnöke, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügyvivője. Nős, két felnőtt gyermeke van. kell ülnie: a pártoknak, az érdek­­képviseleteknek és a szakmának. Ez megvalósulhat a nemzeti agrárkerekasztal létrehozásával.- Mivel kezdi a munkáját?- Szervezek egy csapatot, amelyben helye lesz minden érin­tett szervezet képviselőjének. Na­pokon belül megkezdjük a mun­kát. Az első feladatunk olyan ag­rárköltségvetés kialakítása, amely javítja a mezőgazdaság helyzetét, s a csatlakozás kedvező hatásaival együtt megteremti a vidék fel­­emelkedésének gazdasági alapja­it. Ha így lesz, könnyebb a kom­munikáció is. LENGYEL JÁNOS Az MSZP jövője _____Budapest Az MSZP-nek van jövője, a szo­cialista párt képes a megújulás­ra, olyan szervezet, amelynek komoly célkitűzései vannak - jelentette ki Szekeres Imre, a párt alelnöke szombati sajtótá­jékoztatóján. A párt megújulá­sával foglalkozó három munka­­csoport szombati együttes ülé­sén arra kereste a választ, hogy mi az a megújulás, ami az MSZP jövőjét megjelenítheti.______mti „Díszcigányok” nem Szolnok ___ A parlamentnek nem ,«dísz­­cigányokra” van szüksége, ha­nem azokra, akik mögött olyan, a romákat képviselő felelős köz­életi erő áll, mint a Lungo Drom - mondta Orbán Viktor szomba­ton Szolnokon a cigány érdek­­védelmi szervezet kongresszu­sán, amelyen együttműködési megállapodást kötött a Fidesz és a Farkas Flórián vezetésével működő roma szövetség. mm 280 milliárd _________Budapest _____ Jövőre európai uniós forrásból a magyar társfinanszírozással együtt több mint 280 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg, 61 százalékkal több, mint az idén. „A jövő évi költségvetés biztosítja az uniós támogatások maradéktalan igénybevételéhez szükséges mintegy 110 milliárd forintot” - közölték vasárnap a rendkívüli kormányszóvivői tá­jékoztatón._______________jm ► Vásároljon 2003. szeptember 1. és október 31. között legalább 1 liter MOL Dynamic vagy Transit motorolajat a kijelölt MOL-töltöállomásokon! így hetente megnyerheti az úfc­­ravalö nyeremények egyikét vagy a födíjat Részletek a motorolajok.mol.hu honlapon. Mindent a motornak! Egy lenyűgöző modell kihagyhatatlan extrákkal wß A MÓL motorolajokkal csak nyerhet! Sdb 100 OOO Ft értékű utalvány VtEDESTEINIZi A biztonság stílusa FOOIJ: fíenault Mégane Berliné Hírek Kondor és a titok Amennyiben van a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok­nál a Magyar Rádió elnökével kapcsolatos állambiztonsági dokumentum, az soron kívül átkerül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárá­ba, és a hatályos jog értelmében nyilvánosságra hozhatóvá válik- közölte levélben Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálato­kat felügyelő politikai állam­titkár Kondor Katalinnal, mti Iskolaveszély A Magyar Demokrata Fórum szerint az Oktatási Minisztéri­um „összehangolt támadást” in­dított az ezeréves magyar iskola és annak „nemzetmegtartó ér­tékrendje ellen” - jelentette ki Lezsák Sándor a párt pedagó­gus kollégiumának sajtótájé­koztatóján szombaton Budapesten, mti Sikertudomány A kis- és középvállalkozások fi­nanszírozásával összefüggő le­hetőségekről, hitelprogramok­ról, kockázati tőkebefektetések­ről adott ki kézikönyvet a 3TS Venture Partners budapesti iro­dája. Az ingyenes kiadványt a kiadó szakmai szövetségeken, kamarákon keresztül is kívánja terjeszteni, mti Nincs ötös Továbbra sincs telitalálatos szelvény az ötös lottón, így a jövő héten a főnyeremény ősz­­szege várhatóan eléri a 3 milli­árd 500 millió forintot - közölte Somorai László, a Szerencsejá­ték Rt. szóvivője. Már a mosta­ni 3 milliárd 300 millió forint is minden idők legnagyobb ma­gyarországi lottónyereménye lett volna, mti Csipkemúzeum Megnyílt a Csipkemúzeum a Győr-Moson-Sopron megyei Hövej községben. Az állandó kiállítás átteldntést ad a höveji hímző hagyományokról. A tár­lat hímzett fejkendőket, keresz­telőkendőket, térítőkét, függö­nyöket vonultat fel, a bemutató legrégibb darabja az 1930-as évekből való „verbunkos kötény”, amelyet fehér hímzés díszít. MTI Önkéntesek hete Harmadik alkalommal rendezik meg jövő hétfő és vasárnap kö­zött az Önkéntesek hete című rendezvénysorozatot; a hét fo­lyamán civil szervezetek vesz­nek részt önkéntes programok­ban, illetve népszerűsítik a non­profit tevékenységet országszer­te - tájékoztatott az Önkéntes Központ Alapítvány kommuni­kációs munkatársa, mti Eladósodások A Megyei Jogú Városok Szövet­sége úgy ítéli meg, hogy az eddi­gi ismeretek alapján a 2004. évi közponü költségvetés a további eladósodás irányába viszi az ön­­kormányzatokat - áll a szervezet közgyűléséről szóló közlemény­ben. A Nyíregyházán megtartott kétnapos eseményt követően Toller László pécsi polgármester, a szövetség elnöke közölte: az intézményekben már alig jut pénz a karbantartásra, mert a Pénzügyminisztérium évek óta nem számol a dologi költségek emelkedésével, mti OCÖ-közgyűlés Az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) budapesti köz­gyűlésén úgy döntött: nem tá­mogatja a kisebbségi törvény azon módosítását, hogy helyi szinten hozzanak létre kisebb­ségi névjegyzékeket. Kolompár Orbán elnöki beszámolójában- amelyet a testület elfogadott- elmondta: az elmúlt három hónapban megkezdődött a tár­sadalmi párbeszéd a kormány és az OCÖ között, mti ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom