Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-24 / 197. szám
HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 UDVARI SÁNDOR, 63-AS TAXI (VAJSZÍNŰ, MCRCCDSS) HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 HORVÁTH LAJOS, 64-CSTAXI (FIHÍ VOLKSWAGEN PASSAT) HÍRŐS-DIADAL. A kecskeméti Hírős Kommandó (képünkön) győzelmével ért véget az Öregcsertő-Csornapusztán megtartott tegnapi lóverseny. A Nemzetközi Rendőr Szövetség (IPA) kalocsai szervezete által rendezett versenyen 2. a Csongrád megyei IPA csapat, 3. pe- dig a kecskeméti repülőtér férfi gárdája lett. ______________fotó. ml Időben helyszíneltek Kelebia ___________ Tegnapi lapunkban arról írtunk, hogy több kérdőjel is felmerült az emberekben Jakus Csaba határőr halálesete kapcsán. Szülei feljelentést tettek halált okozó testi sértés miatt ismeretlen tettes ellen. Az édesanya elmondta: úgy tudta, az éjszakai baleset helyszínére csak másnap délelőtt mentek ki a rendőrök. Hortobágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense cikkünkre az alábbiakban reagált:- Július 14-én a kora hajnali órákban, közvetlenül a baleset bejelentését követően a halasi rendőrök megtették az ilyenkor szokásos helyszíni szemlét. Ezután a Jugoszláviából visszaérkezett vonatot (ami az elhunyt mellett is elhaladt) megvizsgáltuk. Kihallgatták a mozdony vezetőjét is. A vonaton ütközésre utaló vérnyomot, vagy más egyéb nyomokat nem találtak, de ez nem zárja ki az ütközés létrejöttét. A mozdonyvezető a balesetből nem észlelt semmit. Az ügyet feljelentés-kiegészítés keretében vizsgáljuk, aminek a határideje első ízben 15 nap. Ez meghosszabbítható 15 nappal, majd ismét 30 nappal. Összesen tehát a rendőrségnek 60 nap áll rendelkezésére, hogy megállapítsa a bűncselekmény tényét. Ebben az esetben elrendeljük a nyomozást. Ellenkező esetben megtagadjuk - mondta az őrnagy. ________________bj. OLVASÓINK SZAVAZTAK AZ INTERNETEN Hol nyaralt az idén? Sehol, otthon voltam egész nyáron. ■■k 47% Belföldön nyaraltam. Fontos, hogy megismerjük saját országunkat. IBI 24% A környező országok egyikében. Távol, egy egzotikus országba utaztam. Forrás: Petőfi Népe Online: www.petofinepe.hu A Petőfi Népe honlapját látogatók között nagy számban akadnak olyanok, akik idén nyáron nem mentek nyaraim. Ez derült ki az elmúlt héten „leadott” internetes szavazatokból. A voksok alapján azonban elmondható az is, hogy előnyben részesítik olvasóink a belföldi turizmus által kínált lehetőségeket. Új témánk weblapunk Szavazás-rovatában: mennyit muszáj költeni tanévkezdéskor. Voksoljon Ön is! www.petofinepe.hu Gazdasarok Tökmagból készült liszt? Bármilyen hihetetlenül hangzik, tökmagból is lehet rendkívül értékes lisztet őrölni. A Balkán-félszigeten évszázadok óta ismerik és használják ezt a különleges ízű lisztet. Újabban a vegetáriánusok, a makrobiotikus táplálkozás hívei is alkalmazzák ezt a jól bevált alapanyagot, méghozzá annak vegyszermentes változatát. A tökmagliszt kedvező összetételű növényi olajat, keményítőt és sok értékes fehérjét tartalmaz. Egyaránt használható a héj nélküli és a hagyományos héjas tökmag. Távolítsuk el a tökből a magot, erős vízsugárral mossuk le róla a növényi rostokat, majd szárítsuk meg a magot a napon. Ezután zománcozott tálcában, vékonyan rétegezve süssük a tökmagot 150 fokos meleg sütőben addig, amíg egy árnyalattal söté- tebbek lesznek a nyers tökmagnál. Amikor a tökmag kihűlt, mozsárba tesszük és finomra összetörjük. A lisztet a héjától szitálással lehet elválasztani. Minél apróbb lyukú a szita, annál finomabb lisztet nyerünk. Használható a tökmagliszt rántásnak, krémlevesek besűrűsítésére, valamint húspótló töltelékként is. Például töltött paprikát is készíthetünk belőle úgy, hogy darált hús helyett tökmaglisztet keverünk a töltelékbe. Póréhagymából vagy gombából készült önteteket is tökmagliszttel lehet besűríteni. Főtt, szeletelt tojások mellé is felszolgálhatjuk ezeket az önteteket majonézzel, mustárral, vagy snidling zöldjével ízesítve. Édes sütemények készítésénél ugyanúgy hasznosítjuk a tökmaglisztet, mint a darált diót, mogyorót vagy mandulát, természetesen ha szükséges, búzaliszttel keverve. Amennyiben odahaza magunk dagasztjuk és sütjük a kenyeret, ajánlatos a rozskenyér, vagy a teljes magkiőrlésű búzalisztből készülő kenyértésztához adagolni ízlés szerint. Önmagában a tökmaglisztből apró sós kiflit is készíthetünk. k. l. Az őzek 90 százaléka nem élte túl a dunai árvizet Az első becslések szerint az őzeknek csupán tizede élte túl az árvizet. Az állatok utolsó erőtartalékaikat élik fel. Hétfőtől javulhat a helyzet, hiszen gyorsan apad a Duna. Ez azonban újabb gondokat okozhat. Gemenc Esett a vízszint Gemenc térségében. Az erdő vadjainak védelmében Pörböly és Baja között, az 55- ös főúton nappal két-, éjjel négyóránként engedik át a járműveket, mert az értékes állománynak az erdészet szakemberei az útra helyezik ki az eleséget. A hídon is felváltva engedik át a forgalmat - rendőri irányítással - Baja, illetve a másik irányból, Bátaszék felől. A Gemenc Rt. szakemberei nehéz napokat BECSLÉS A VADAK PUSZTULÁSÁRÓL (GEMENC TÉRSÉGÉBEN) Szarvas 20% Vaddisznó ,J7» 60-70% Öz 90% Forrás: PN-infó élnek át: a világhírű vadállományt igyekeznek menteni. A legkritikusabb helyzet a pörbölyi területen alakult ki, ahol kevés a magaslat, az úgynevezett vadmentő domb. A pörbölyi vadászházhoz vezető utat 50-70 centi víz borítja, itt vélt menedéket találni mintegy 250-300 szarvas. A részvénytársaság dolgozói az 55-ös főúttól nem messze húzódó száraz területre visznek takarmányt az állatoknak, ám az úton elhaladó autók miatt - még ha korlátozott is a forgalom - a vad a száraz területről a vízbe menekül. A Baja-Pörböly közötti út forgalmának visszaállításához nincs mértékadó vízszint. Erről a környezetvédelmi és a közlekedési tárca dönthet, ugyanis kérdéses, mikor térhetnek vissza a vadak a felázott gemenci erdőbe. A többnapos vízben állástól viszont már több állaton látni, hogy utolsó erőtartalékait éli fel. Hogy mennyi állat pusztult el, az csak az ár levonultával állapítható meg. Egyes becslések szerint a szarvasok 20, a vaddisznóállomány 60-70, míg az őzeknek 90%-a is elpusztulhatott. Az áradást követően újabb veszély, az éhség és különböző fertőző betegségek fenyegetik a gemenci erdő vadállományát; az erdészek állatorvosok segítségét kérték az újabb, tömeges pusztulás megelőzéséhez. A megmenekült állatok többsége legyengült, nagyon rossz egészségi állapotban van. Az árhullám csak lassan húzódik vissza Gemencnél, ezért a vadak jelentős része még mindig vízben áll és éhezik, mert a folyamatos és szakszerű etetés ellenére sem jut elegendő zöld táplálékhoz. A hosszan tartó áradás miatt az állatokat sújtó fertőző, hasmenéssel járó megbetegedés ütötte fel a fejét, több szarvas már eldőlt a vízben és feladta a küzdelmet. Az erdőt fenntartó Gemenc Rt. hétfőn megkezdi a károk felmérését, amely az előzetes becslések szerint sajnos jóval meghaladja a 100 millió forintot. Az rt. állami támogatást remél a helyreállításhoz. A pénzből újabb, az eddigieknél magasabb vadmentő dombokat kellene létesíteni, hogy az ideihez hasonló vadpusztulás többé ne következhessen be. Az első felajánló a British American Tobacco Hungary, tízmillió forintot adományoz a gemenci erdőben keletkezett károk helyreállítására - jelentette be Bede Rita, a cég sajtószóvivője. Tegnap munkatársaink Janotka János erdészvadász vezetésével ladikon járták be Koppány, Rezét és a Cserta térségét. Az erdő zöme még motorral is hajózható, a nagyvadállomány a magaslatokon keres menedéket. Őzek és rókák is behúzódtak ideiglenesen a vadászházak udvarába, tetejére. Gondot okozhat a gyors apadás is, mivel egy ideig sem ladikkal, sem pedig szárazon nem lehet majd megközelíteni az erdő egyes részeit. Elképzelhető, hogy a hullámtérben csak - jó két hetes késéssel - szeptember közepén kezdődhet meg a vadászati idény. MUNKATÁRSUNKTÓL Menekültekkel teli a határ Kiskunhalas térsége Az utóbbi két napban több esetben, különféle helyszínekről gyűjtöttek be olyan menekülteket, akiket jugoszláv embercsempészek juttattak fel a déli zöldhatárig. Szinte mindegyik csoportban voltak kisgyermekek, illetve nők is. Az embercsempészek - a menekültek elmondása szerint - ezer és kétezer amerikai dollár közötti összeget kértek és kaptak azért, hogy az illegális határátlépőket hazánk zöldhatáráig elkísérték. Az utóbbi napokban összesen négy alkalommal kellett a határőröknek menekültek ügyében intézkedniük. Csütörtökön Ásotthalom külterületén 17 iraki és 8 afgán állampolgárt vettek észre a helybéli lakosok. A menekültek a jugoszláv oldalon Ásotthalom fényeit követve jutottak át hazánkba. A határőrök a békéscsabai és a debreceni menekülttáborba irányították őket. Kevéssel ez előtt ugyanitt 24 afgán állampolgárt - közülük kettő kisgyermek volt - gyűjtöttek össze a határőrök. Ugyancsak ezen az estén Hercegszántón a Ferenc-csatorna partján három pakisztáni férfit fogtak el. Az idegenek meghallgatása során kiderült, hogy egy magyar állampolgár is segítette őket a szökésben. A határőrség bűnügyi felderítő szolgálatának adatgyűjtése során előállítottak egy helybéli férfit, aki elismerte, hogy részt vett az embercsempészetben. A határőrök büntetőfeljelentést tettek a hercegszántói férfi ellen, aki ügyében szabadlábon védekezhet. Pénteken ugyancsak Ásotthalom külterületén lettek figyelmesek az arra járók gyanús, idegennek tűnő alakokra. Az ügyeletes járőrök az elfogott 3 etiópot, 6 szudánit, 2 pakisztánit és egy palesztint előállították. Az idegeneket átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél- Alföldi Regionális Igazgatóságának ügyük rendezése céljából - derült ki Czene László határőr alezredes lapunk számára kiadott sajtóközleményéből, berki erika Madárfütty A madarak még a hűtőládában is óz olaszoknak fütyülnek. Csütörtökön ötszáz védett . madár tetemét próbálták olasz vadászok behozni az országba, lebuktak s gyorsítottan meg is büntették őket hatmillió forintra. A madarak eszmei értéke 7,2 millió forint. A különbség tiszta haszon nekik. Ellopok százezer forintot, megbüntetnek nyolcvan- ezerre, húszezer ott marad a zsebben, nem? Jó, bonyolítja a helyzetet, hogy a madarakat Horvátországban lőtték, rajtunk keresztül próbálták kicsempészni, nyilván a horvátok is benyújtják a kártérítési számlát. Ha tudják. Arany Jánosnál a bíró ítélt a fülemiléről úgy, hogy mindenképpen neki „fütyöl”, ma viszont az olaszok fütyülnek az egészre. ___________-hámomTolvaj a vonaton Kecskemét Rendőrök vártak az állomáson csütörtökön egy 20 éves román állampolgárt. Lopás alapos gyanújával őrizetbe vették. loan K. meglopott egy szegedi nőt a Bu- dapest-Szeged között közlekedő gyorsvonaton. A hölgy kára 15 ezer forint. b Légvezeték Félegyháza A félegyházi rendőrök elfogták a 37 éves helybeli P. K.-t. A férfi az egyik hajnalon 1,5 millió forint értékű Démász-légvezetéket lo- pott el a Körösi útról. ________■ Közlekedés Az 51-es út 138+500-139+500. km-ében félpályás lezárás várható. A bajai Türr Istvánodon nappal csak 2 óránként, éjjel 4 óránként lehet áthajtani. TRAFFIPAX: Ma Bátmonostor, Csátalja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas és Kecskemét területén számíthatnak a gépjármű- vezetők radarellenőrzésre. r DDDK Cégünk dinamikusan fejlődő, külföldi tulajdonú vállalat, amely vezető autógyárak beszállítója és hangtechnikai eszközök gyártója. TERMELÉSI ASSZISZTENS munkatársat keresünk. Feladatai közé tartozik; >- a termelési vezető napi munkájának támogatása >• adminisztratív teendők ellátása >- dokumentációk kezelése, felügy elete és karbantartása >- kapcsolattartás külföldi partnerekkel Önre gondoltunk, ha >■ középfokú végzettséggel >• szóban és írásban aktív angol- és/vagy németnyelv-tudással >- jó kommunikációs és szervezőkészséggel és >- magas szintű számítógép-felhasználói ismerettel (MS Office) rendelkezik Hasonló területen szerzett tapasztalat előnyt jelent. Munkájáért versenyképes jövedelmet biztosítunk. Ha ez a pozíció felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképpel ellátott, magyar és idegen nyelvű szakmai önéletrajzát „MOE” megjelöléssel juttassa el címünkre, 2002. szeptember 6-áig. Digital Disc Drives Kft. Kecskemét, Wéber Ede u. 10/A E-mail: peter.eIias@hu.bosch.com ,y ' PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AFSZ A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet Baja, Bácsalmás, Kalocsa, Kiskőrös és Kiskunhalas kirendeltségek illetékességi területeire összevontan, pszichológiai tanácsadó tevékenység, a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló, 30/2000. (IX. 15.) számú GM rendelet alapján nyújtható támogatás keretében történő ellátására. A részletes pályázati felhívás és a pályázati adatlap beszerezhető az érintett kirendeltségeken, valamint a munkaügyi központ munkaerő-piaci osztályán. A pályázatok beadásának határideje: 2002. szeptember 10. A pályázatok elbírálása: 2002. október 10-éig megtörténik. A pályázattal kapcsolatos további információkat a következő címen lehet kérni: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Osztály 6000 Kecskemét, Balaton u. 24. Tel.: 76/320-266 www.bacsmmk.hu • e-mail: mkozp@mail.datanet.hu 4, ■V A Gáspár András Szakközépiskola, ^ Szakiskola és Kollégium /fTW felvételt hirdet érettségizett fiatalok részére ^ MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS OK.T-s szakképesítés megszerzésére. A képzés 2 éves, nappali tagozatos, modulrendszerű, 22 éves korig ingyenes, efölött költségtérítéses. 05 Korábbi szakmai tanulmányok beszámíthatók. | Jelentkezés az iskolában: ^Kecskemét, Hunyadi tér 2. fszt. 8. Tel.: 76/480-744^