Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-03 / 78. szám

4. oldal - Petőfi Népe VILÁG TÜKÖR 2001. Április 3., kedd Milosevics: ártatlan vagyok Nagy mennyiségű fegyvert találtak a rezidencián Szimbolikus jelentősége van Milosevics letartóztatásának - mondta Józsa László, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke. A politikus szerint „ez világos jele annak, hogy megszakadt a korábbi hatalmi rendszer folytonossága.” Belgrad - Újvidék FOTÓ: EUROPRESS/EPA A balkáni népek, nemzeti kisebb­ségek több mint egy évtizedes szenvedése összefonódott az im­már letartóztatott belgrádi exdik- tátor nevével. Mintegy ötven-hat- vanezer magyarnak is el kellett menekülnie a háború, a mozgósí­tás elől, és 40-50 magyar vesztet­te életét a harci cselekmények­ben. A vajdasági magyarok, akár­csak az ország többsége, fülléleg­zett az őrizetbe vétel hírére, ami­vel végleg lezárult a „véres bohó­zat korszaka”. Milosevics és hívei a 19. századot idéző hódítással akarták megteremteni Nagy- Szerbiát - mutattak rá vajdasági magyar politikusok -, de elvesz­tették Koszovói, sőt a jelek sze­rint Montenegró is hátat fordít Belgrádnak. A milosevicsi dráma utolsó je­lenete szintén csaknem túl zajos­ra sikeredett. Nagy mennyiségű fegyvert találtak ugyanis a volt ju­goszláv államfő rezidenciáján. Több mint harminc automata fegyver, három géppuska, egy ak­navető, valamint rengeteg lőszer és kézigránát került elő a ház­kutatás után. Milosevics lányától is elvettek három pisztolyt és egy kis kaliberű kézifegyvert. Hírek szerint a letartóztatásakor végre­hajtott rendőrrohamban legalább húszán életüket vesztették. A B92 független rádió szerint „kompro­mittáló dokumentumokra” talál­tak a volt elnök testőrségének pa­rancsnokánál „egy fegyveres fel­kelés tervéről”. Milosevics végül annak fejé­ben egyezett bele, hogy együtt­működik a nyomozó hatóságok­kal és bevonul a börtönbe, hogy garanciát kapott: letartóztatásá­nak semmi köze a hágai Nemzet­közi Törvényszékhez - állítja egy diplomáciai forrás. Jugoszláviá­ban nincs olyan törvény, amely­nek értelmében az ország állam­polgárait nemzetközi elfogató pa­rancs alapján le lehetne tartóztat­ni. Milosevics ellen gazdasági bűncselekmények címén emel­nek vádat, egyebek között amiatt, hogy hatalmi pozícióit saját egyé­ni meggazdagodására használta fel. A volt jugoszláv államfő vi­szont tagadja, hogy visszaélt vol­na a hatalommal. Miközben a jugoszláv főváros­ban folynak az exállamfő elleni per előkészületei, a nemzetközi törvényszék főügyésze népirtás vádjával újabb elfogatóparancsot készül kiadni Milosevics ellen. Caria Del Ponte reméli, hogy a le­tartóztatott politikust még az idén felelősségre vonhatják Hágában. A főügyész szerint Milosevics őri­zetbe vétele azt bizonyítja, hogy a nemzetközi törvényszék és a jugoszláv hatóságok képesek együttműködni. Hága mindamel­lett azt szeretné, ha a nemzetközi közösség közreműködésével si­kerülne az igazságszolgáltatás ke­Nem volt szükség rájuk... zére juttatni a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzics és Rat- ko Mladics volt boszniai szerb vezetőket is. Schröder német kancellár azt várja a belgrádi kormánytól, hogy „középtávon” kiadja Milosevicset a hágai Nemzetközi Törvény­széknek. Nyilatkozatában a né­met kormányfő hangsúlyozta: időt kell adni a jugoszláv kor­mánynak, hogy tegye azt, amit helyesnek lát, de végre kell hajta­nia az exállamfő kiadatását. Schröder emlékeztetett arra, hogy Milosevicset háborús bűnökkel vádolják, és az ezek fölötti ítélke­zés a Nemzetközi Törvényszék hatáskörébe tartozik. ÍRORSZÁG elkötelezetten tá­mogatja az Unió bővítését, és várja Magyarországot az új ta­gok sorába - mondta Dublinban a magyar külügyminiszternek az ír államfő. TERJED a száj- és körömfájás Hollandiában. Áz új fertőzésgó­cot a már korábban érintett kele­ti országrészen azonosították. A gazdaságot vesztegzár alá he­lyezték és valamennyi állatát le­vágják, illetve injekcióval el­pusztítják. A másik súlyosan érintett nyugat-európai ország­ban, Nagy-Britanniában elha­lasztották az angliai és walesi helyhatósági választásokat a járvány miatt. AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG tu dontányos tanácsadó bizottsága újabb jelentést hozott nyilvá­nosságra az EU-n kívüli orszá­gok szarvasmarha-állományá­nak szivacsos agyvelő-sorvadási kockázatáról. Magyarország az országok négyfokú besorolásá­ban, amelyeknél valószínűnek tekinthető a marhakór jelenléte, a harmadik csoportba került. SZLOVÁKIÁBAN tizenkét kerü­letet és tizenkét megyei önkor­mányzatot hoznak létre a köz- igazgatási reform keretében, ami azt jelenti, hogy mégsem lesz magyar megye. „Számunkra ez nem eszményi megoldás, de aligha lehetett volna többet elér­ni” - mondta Csáky Pál minisz­terelnök-helyettes Pozsonyban. KÁRPÁTALJÁN 84 lakóház dőlt össze a hét végén, ezzel a megsemmisült épületek száma csaknem kétezer; 274 lakóház még mindig a víz fogságában van. A víztömeget tíz szivattyú- állomás és harminc telepített berendezés juttatja vissza a fo­lyókba. FRANCIAORSZÁGBAN to vábbra is fennakadások vannak a vonatforgalomban: immár ötö­dik napja sztrájkolnak a vas­utasok. Hazánk 2003-ban uniós tag lehet Az Európai Bizottság elnöke szerdán Budapestre érkezik Brüsszel Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország jó esetben már 2003-ban csatlakozhat az Unióhoz. Prodi, aki szerdán érkezik egyna­pos budapesti látogatásra, ma­gyar újságíróknak adott interjújá­ban elmondta: ha Magyarország a jövő év közepén lezárja a csatla­kozási tárgyalásokat, akkor a rati­fikációs folyamat fél év alatt is le­bonyolódhat, s így már 2003-ban Névjegy Romano Prodi Nemzetisége: olasz Született: 1939. aug. 9. Végzettsége: jogász, 1963-99 egyetemi tanár, 1968-78 kutató 1978-79 ipari miniszter 1982-96 intézetvezető 1996-98 miniszterelnök 1999- az Európai Bizottság elnöke sor kerülhet az ország csatlako­zására. A csatlakozási tárgyalások sok­kal jobb ütemben haladnak, mint azt akár egy éve bárki is gondolta volna, s az unió mesterségesen biztosan nem fogja fékezni a len­dületet - jelentette ki a bizottság elnöke, hozzáfűzve, hogy sze­mély szerint jelenleg a bővítést tartja a legfontosabb politikai cél­nak. A mezőgazdaság, a környe­zetvédelem, a strukturális politi­ka és a munkaerő szabad áramlá­sa természetesen kényes tárgya­lási fejezet, nagyobb feszültségek azonban Prodi szerint ezeken a területeken sincsenek. A kényesebb kérdések kezelé­sét illetően a bizottsági elnök jó­zan észen alapuló megközelítést szorgalmazott, amelyben a tár­gyaló felek kölcsönösen tekintet­be veszik, hogy egymás közvéle­ménye fokozottan érzékeny bizo­nyos problémákra - például a né­metek a munkaerő szabad áram­lására vagy a lengyelek a termő­föld külföldi tulajdonba kerülésé­nek lehetőségére. A csatlakozási tárgyalások technikájaként az unió olyan módszert választott - a joganyag fejezetekre bontását és az ezek sorra vételével történő előrehala­dást -, amely talán vitatható, de mindenképpen tisztességes, és eddig be is vált - állapította meg az elnök. Ugyanakkor szerinte nem az ideiglenesen lezárt fejeze­tek száma a döntő tényező az elő­rehaladás megítélésében, hanem a mögöttük lévő folyamatok dina­mikája. MTI Újabb támogatás Macedóniának Az Európai Unió és a NATO hétfőn ismét határozottan kiállt Macedónia szuverenitásának, területi épségének és stabilitásának megőrzése mellett. Az állásfoglalást az EU Politikai és Biztonságpolitikai Bizottsága (Cops) és az Észak-atlanti Tanács (NAC) együttes ülésén fogad­ták el, amelyet ezúttal kizárólag a macedóniai helyzet megvitatásának szenteltek a két szervezet képviselői. rópai Bizottság kiilkapcsolatokért felelős tagja hétfő délután ismét Szkopjéba utazott, hogy folytas­sák a köztársaság vezetőivel az ország politikai stabilitásának helyreállításáról kezdett tárgyalá- sokat.Lord Robertson a térségbe­li katonai helyzet számottevő sta­bilizálódásáról számolt be. MTI ________Álláspont__________________ T ORONYI ATTILA A romakérdés közügy A zámolyi romák „már az Európai Unióban vannak” - de ettől nem oldódott meg a magyarországi cigányügy. Sőt, egyre kuszább a kép. A legfrissebb híren alighanem el kell gondolkodni. Jászladányban a minap azért tiltakoztak a romák, mert a polgármester el akarja különíteni őket, s állítólag meg­nyirbálta a segélykeretet. Se munka, se megélhetés, a helyzet kilátástalan - mondják az érintettek. A Roma Pol­gárjogi Alapítvány vezetője úgy fogalmaz: a jelenség nem elszigetelt, igen sok településen egyszerűen nem akarnak együtt élni a cigányokkal. Közben a zámolyi ügy sem zárult le. Egy titkosan kezelt dokumentum szerint kábítószer-elszámolási vita állt az 1999. évi gyilkosság hátterében, és a Strasbourgban tar­tózkodó cigányok között van, akit eddig - indokolatlanul - nem vontak be a büntetőeljárásba. A halált okozó testi sértés miatt csak két zámolyi roma kiadatását kérték a magyar hatóságok: egy 13 éves lányét és egy majdnem vak asszonyét. Közben a sajtó és a parlament egyik bizottsága az orosz titkosszolgálat állítólagos szerepét feszegeti. Elgondolkodtató, hogy a romák közül egyre többen ki akarnak vándorolni. Á Kanadában tartózkodó Pintér Sándor belügyminiszter az észak-amerikai országba irá­nyuló menekülthullámról folytatott eszmecserét. Idén ugyanis hazánkból kértek a legtöbben politikai menedék­jogot Kanadában - több mint hétszázan -, s ezzel megelőztük Pakisztánt és Srí Lankát is. Komlón tegnap válságstáb ült össze, hogy a Cigány Önkor­mányzat és a Szociális Minisztérium közösen dolgozzon ki foglalkoztatási programcsomagot. Több mint figyelem­re méltó, hogy a tanácskozás hírére a komlóiak nem utaznak, mint ahogyan az árvízkárosult jándi romák is inkább maradnának és dolgoznának. Ez a példa csak ap­rócska reménysugár, csak egy a kezdeményezések között a sokrétű, bonyolult romaprobléma megoldásához. Any- nyit azonban mindenképpen igazol, hogy az érintettek akkor tudnak segíteni magukon, ha mások is segítenek rajtuk. SZALAY ZOLTÁN Drukkerek-ISM 0:0? Vesztésre áll az Ifjúsági és Sportminisztérium - a klubok­kal és a rendőrséggel együtt - a fociszurkolókkal vívott meccsén. A honi futballrajongók (?) ádázabbik fajtája ugyanis a letámadás taktikáját alkalmazza. Igazodva a sportág mai követelményeihez, ellenfelét folytonos véde­kezésre késztetve, tehetetlenségre kárhoztatva. Szurkolj! Ne háborúzz! - adta ki a jelszót tavalyelőtt az ISM. Sok millió forintot áldoztak a nemes célra, miután egyes drukkerek atrocitása már heves utcai csatává (Fradi-Újpest mérkőzések) vagy vadnyugati lövöldözéssé (Kispest siófoki vendégszereplése) fajult. A szándék di­cséretes volt, ám megfelelő jogi szabályozás híján nincs kellő foganatja. A futballderbiken botrányt okozó szűk kör brutalitása tovább rémisztgeti a tisztességes sport- kedvelőket. Legutóbb Egerben randalírozott a diósgyőri kemény mag. Szerencsére csak egy védpajzsot sikerült összezúzniuk, s egy egyenruhást megsebesíteniük. Előállítottak viszont 11 hangadót, akik ellen rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárás. A többi, jócskán ittas vendégszurkolót lo­vas rendőrök kísérték a busz- és a vasútállomásra. Összecsengett a történelmi városban történtekkel az ifjú­sági és sportminiszter tegnapi nyilatkozata, miszerint a klubok tízmillió forint körüli összeggel tartoznak a rend­őrségnek, amely sok helyütt - lám, itt is érvényesül a pi­acgazdaság - pénzért vállalja a focimeccsek biztosítását. Az egri zsaruk nem kaptak eddig egyetlen fillért sem a rendfenntartásért. Ám örülnének, ha a jogalkotók tör­vényben igyekeznének rendezni ezt a társadalmi problé­mát. Úgy vélik, már a döntetlen - Drukkerek-ISM 0:0 - is győzelem lenne. Vitorlás az űrben Washington - Moszkva Kísérleti jelleggel „nap­vitorlást” indítanak útnak az idén egy orosz atom­tengeralattjáróról. A prog­ramban részt vevő ameri­kai űrkutatási hivatal, a NASA a Naprendszer legtávolabbi bolygójára, a Plútóra is szondát akar küldeni. Mindkét program tervezési illet­ve pályázati szakaszban van, s a megvalósulásig éveket kell még várni. Az első valószínűleg a Plútó-expedíció lesz, mert a 2400 kilométeres átmérőjű bolygó fokozatosan kihűl, mi­közben távolodik a Naptól. A planétát kutató szonda a tervek szerint 12 évig lesz úton; ener­giáját iontelep biztosítja. Á szélkerék elvén haladó „vi­torlást” az úgynevezett napszél, az űrben áramló fotonok bizto­sítják majd. A parányi részecs­kék a különleges jármű vitorlái­ba akaszkodnak, amelyek felü­lete 720 négyzetméter, s vékony, szilárd műanyagból készülnek. A fotonáram egy ideig csak na­gyon lassan mozgatja az objek­tumot, de végül akár 600 ezer ki­lométer sebességre is felgyorsít­hatják óránként. Ez tízszerese annak, amilyen sebességgel a Voyager űrszondák száguldanak a Naprendszer határain. Felbocsátása után - az igaz start 2010-ben várható - a nap­vitorlás olyan fényesen világít majd az égbolton, mind a Hold. Az egyelőre kérdés, hogy meny­nyi ideig figyelhetjük ezt a je­lenséget. A terveken orosz és amerikai tudósok párhuzamo­san dolgoznak, s várhatóan mindkét fél kifejleszti a maga változatát. EUROPRESS Brüsszel - Szkopje A két szervezet közötti kül- és biztonságpolitikai egyeztetés és együttműködés jegyében a Cops és a NAC az idén már harmad­szor tartott együttes ülést. A ta­nácskozás után mind Javier Solana, az EU kül- és biztonság- politikai főképviselője, mind Lord Robertson NATO-főtitkár kiemel­te, mennyire zökkenőmentes az együttműködés. A főtitkár szerint a két szervezet tevékenysége jól kiegészíti egymást, Macedóniá­val kapcsolatban sincsenek fe­lesleges párhuzamosságok. Az EU-NATO együttműködés minta­ként szolgálhat a térségben tevé­kenykedő más nemzetközi szer­vezetek számára is. Solana és Chris Patten, az Eu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom