Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-26 / 21. szám

Petőfi Népe - 7. oldal | 2000. Január 26., szerda SPORT A síugró világkupa-sorozat első, Japánban zajló csapatversenyét meglepetésre a finnek nyerték a házigazdák előtt. Képűnkön Jani Soininen ugrás közben, ________fkb-fotó Slágerm eccs az elődöntőben Agassi és Sampras 29. csatája Melbourne Az amerikai teniszezők szinte teljes sikert arattak kedden, a melbourne-i ausztrál nemzetközi bajnokság 9. napján: a Sampras ellen vereséget szenvedő Chris Woodruff kivételével valameny- nyien bejutottak az egyéni tor­nák elődöntőjébe. A teniszrajon­gók már a 11 nappal ezelőtti sor­solás óta azért szurkoltak, hogy a férfiaknál kialakuljon az álom­elődöntő, vagyis az elmúlt egy évtized két klasszisának, Andre Agassinak és Pete Samprasnek az egymás elleni találkozója. Nos, kialakult. Az ausztrál nemzetkö­zi bajnokság slágermérkőzésé­nek két résztvevője eddig 28 al­kalommal mérkőzött egymással: Sampras 17-11-re vezet. A nők keddi negyeddöntői egyoldalú csatákat hoztak: Cap­riati két, míg Davenport mind­össze három játékot veszített. A juniorok között Kapros Ani­kó győzelemmel kezdett mind egyesben, mind párosban. A ju­nior párosok versenyének nyitó- fordulójában a Bereg Szatmári Boglárka-Czink Melinda kettős is továbbjutott. A melbourne-i ver­seny 9. napján meglehetősen - legalábbis a helyi körülmények­hez képest - hűvös volt, mindösz- sze 22 Celsius-fokot mértek. Megkezdték a felkészülést Az NB I-es futballcsapatok képviselői teg­nap egyeztették a bajnokság tavaszi menet­rendjét. Az idény február 26-27-én kezdő­dik, ám nem az első tavaszi fordulóval, ha­nem az őszről elmaradtakkal. Tehát a 18. fordulóval folytatódik a bajnokság. Emlékezetes, az őszi utolsó két fordulót a rossz időjárás miatt nem tudták megrendezni. A tavaszi program elég feszesnek ígérkezik, hi­szen öt alkalommal hétközi bajnokira is sor kerül. A Kecskeméti FC együttese minden ha­zai mérkőzését vasárnap délután játssza. Az elsőt február 27-én 14 órakor a Kaposvár ellen (ezt eredetileg november 21-én kellett volna megrendezni). Egyelőre még egyik NB I-es csapat sem jelentette be, hogy vissza kívánna lépni (már ez is hír), de az még nem tisztázó­dott, hogy az Érd milyen körülmények között folytatja a szereplését. A csapatok képviselői elmondták, hogy a pályák állapota az ország minden részén rossz, játékra szinte alkalmat­lan. Ez pedig alaposan megnehezíti a munkát. A KFC egyébként napközis rendszerben, napi két edzéssel készül a bajnokságra. Új játékos is található a keretben: Kvasz Krisztián. Az előző bajnokságban még a profiligás Újpestben sze­repelt középpályás az ősszel Izraelbe igazolt. Ottani egyesülete most fél évre kölcsönadta a kecskemétieknek. *** Az NB II. Keleti csoportjában listavezető Kis­kőrös labdarúgócsapata január 7-én megkezd­te a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Darin János klubelnök elmondta, hogy a csa­patnak az első három héten napi egy, január 31-étől két héten át napi két edzést tart Tel­iinger Vilmos vezetőedző. Jelenleg 25-26 játé­kos alkotja a bő keretet. Közülük szeretné az edző azt a 18-19 tagút kialakí­tani, amelyre majd a bajnok­ság tavaszi idényében számít­hat. A csapat az edzések mel­lett heti két előkészületi mér­kőzést játszik. Január 26-án 13 órakor a Hajóst, január 29: én 11 órakor pedig a BVSC-t fogadja a Honvéd-pályán. Az őszi csapattagok közül egy­előre csak Kovács József távo­zott, ő külföldön kíván futballozni. Az már szinte bizonyos, hogy a profiligás Gázszer FC védője, Viktor Makrickij tavasszal a Kiskőröst erősíti majd. A rutinos ukrán labdarúgó isme­rős lesz a helyi szurkolóknak, hiszen néhány évvel ezelőtt már játszott Kőrösön, aztán pedig a Stadler FC-ben. A csapattal edz a húszéves román ifjúsági válogatott Tenkes. A tehetséges csatárt Teliinger edző a tavaszi bajnokikon is szívesen látná együttesében. *** Az NB III. Alföld-csoportjában szereplő Hajós felkészüléséről Czifra György technikai vezető nyilatkozott: - Együttesünk január 10-e óta na­pi egy edzéssel megkezdte az alapozást. E hét­től már előkészületi mérkőzés is szerepel a programban. A továbbiakban ezekre szerda­szombat ritmusban kerül sor. Ellenfelünk lesz többek között a Baja, a Szekszárd, a Kalocsa, a Fájsz, a Kiskőrös és a Nagybaracska gárdája. Mivel az edzőpályánk elég rossz állapotban van, ezeket a mérkőzéseket mind idegenben játsszuk. A keretben mindössze annyi változás történt, hogy Székely Csaba Bajára igazolt. Ta­vasszal becsülettel végigküzdjük az NB III-at, aztán majd meglátjuk, hogy az átszervezések miatt melyik osztályba kerülünk. SZ. I. Szalay Dakar Team Itthon a Dakar-rali Hazaérkezett Kairóból Szalay Ba­lázs, aki Jakab Tamással együtt el­ső magyar versenyzőként végig­ment a világ legnehezebb autóver­senyén, a Dakar-ralin. A Chevrolet Blazerrel szereplő magyar kettős - a Szalay Expressz Dakar Team pá­rosa - az összesítésben 59. lett. A pilótát a repülőtéren Bodor And­rás, az Ifjúsági és Sportminisztéri­um közigazgatási államtitkára fo­gadta. A rögtönzött sajtótájékozta­tón Szalay Balázs elmondta, hogy az autója néhány nap múlva érke­zik meg Magyarországra, Navigá­tora, Jakab Tamás már hétfőn megjött Kairóból. A legújabb hí­rek szerint elképzelhető, hogy té­vedésből törölték a nigeri szaka­szokat a Dakar-2000-rali szerve­zői. Azok, akiket terroristáknak véltek, csak egy, a térségben vadá­szó kuvaiti „herceg” kíséretének tagjai voltak. A légihíd, amire szükség volt a mezőny Líbiába szállításához, hozzávetőleg 30 milliós plusz költséget jelentett. ___________________________1 R ivaldo a legjobb A brazil Rivaldo az Aranylabda után újab díjat zsebelhetett be. A Barcelona sztárja kapta a labda­rúgó szövetségi kapitányok által az 1999-es év legjobb játékosnak járó díjat. Az elismerést a Nem­zetközi Labdarúgó-szövetség Büsszelben rendezett gáláján hétfőn vette át.- Ez a legnagyszerűbb dolog, ami velem történt a pályafutá­som alatt - így Rivaldo, aki Romario és Ronaldo után a 3. brazil labdarúgó, akit az adott év legjobbjának választottak. Bicskei Bertalan, a magyar vá­logatott szövetségi kapitányának tipp- je: Figo, Rivaldo, Batistuta. Rivaldo, a brazil labdazsonglőr.__■ Ma K OSÁRLABDA Magyar Kupa női mérkőzés a legjobb négy közé jutásért: Cofinec Petőfi Nyomda KKC- BSE. Kecskemét, városi sport- csarnok, 17 órakor. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kiskörös-Hajós, Kiskőrös, Hon­véd-pálya, 13 órakor. Dunaferr- Kecskeméti FC, 14 órakor. Tudósítóink jelentik »Tudósítóink jelentik » Tudósítóink jelentik * Tudósítóink jelentik * Tudósítóink jelentik * Tudósítóink jelentik A tompái focisták nyerték a tornát Asztalitenisz NB I. A-csoportos férfimérkőzés: Lajosmizsei AC-Harkány 7:11. Gy.: Szily 2, Kovács 2, Gergye 2 és a Gergye-Kovács páros. A mérkőzést a lajosmizsei sportcsarnok elfoglaltsága miatt Kecskeméten, a Spartacus termé­ben rendezték. Előzetesen úgy tűnt, hogy az egykori kecskeméti játékosok, Kovács és Szily miatt a helyszínváltoztatás kedvező lesz. Sajnos nem így alakult. Gré- czynek minden meccse l:2-re végződött, vagyis nem tudott mér­kőzést nyerni. Kovács és Gergye átlagos teljesítményt nyújtott. Áz örökifjú Szily György játéka vi­szont minden dicséretet megérde­mel. Rajta nem múlott a siker el­maradása. MEGYEI FÉRFI CSAPATBAJNOKSÁG 1, Tfszakécskel VSE 11 n- ­174: 24 22 2. Soltvadkerti TE 11 9 1 1 147: 51 19 3. Kerekegyháza 11 9- 2 151: 47 18 4. Kalocsai VSE II. 11 8- 3 145: 53 16 5.H1-NET Baja 11 7 1 3 120: 78 15 6. Turmix Baja 11 5- 6 81:117 10 7. Kiskunmajsa II. 11 mm- 7 74:124 8 8. Kiskunfélegyháza II . 11 3 2 8 75:123 8 9. Kecel ■mm 3 1 7 77:121 7 10. Jánoshalma 11 2 1 8 56:142 5 11. Kiskőrösi AC 11 2- 9 89:129 4 12. Csengőd ti­- 11 19:179­Megjegyzés: azonos pontszámot éléit csapatott között a helyezési sorrendet az ejymés allen elért eredmény döntette el. ___________ N B Il-es férfi csapatbajnokság: Kalocsai SE-Szolnoki Jászkun Vo­lán 7:11. A kalocsai győztesek: Tóth 3, Homyák 2, Pásti 1 és a Katus-Pásti páros. A mérkőzésen nem látszott, hogy a listavezető és az újonc csapat játszik egymással. Homyák kettő, Pásti pedig egy meccset veszített el 2:l-re úgy, hogy a harmadik játszmában 22:20 lett az eredmény. Ha tehát a szoros meccsek szerencsésebben alakultak volna, akkor a bajnokje­lölt Szolnok aligha szerzi meg a két pontot. Birkózás Érd-kupa néven utánpótlásver­senyt rendeztek a hét végén, me­lyen a Kecskemétí TE birkózói is részt vettek. Eredményeik, ifjúsá­giak, 54 kg: 1. Zele István, 76 kg: 2. Németh Nándor. Serdülők, 73 kg: 3. Róna Krisztián, 4. Szabó Krisztián. 66 kg: 3. Dajka Zsolt, 6. Rónai Gergő. Diák korcsoport, 55 kg: 1. Dajka Richárd. Gyermek korcsop., 24 kg: 1. Kovács Dániel, 31 kg: 5. Kis László, 6. Bene Zol­tán. 34 kg: 4, Bimbó Tamás, 50 kg: 4. Gere Mihály. Országos felmérő serdülő kö­töttfogású versenyt rendeztek Bu­dapesten. A viadalon indultak a Soltvadkerti TE birkózói is, akik közül hárman kiemelkedően sze­repeltek. Eredmények, 34 kg: 3. Lakatos Péter, 59 kg: 3. Fülöp Dá­vid, 66 kg: 1. Szeg Péter. Kosárlabda NB I. B-csoportos női mérkőzés, rájátszás a 9- 16. helyért: Bajai EFSK- Tatabánya 62-57 (31-26). Baja, 50 néző. Vezette: Kollár, Király. Bajai EFSK: Mázsár, Rátvay 30, Trapl 2, Fedor 13/6, Obádovics 2. Csere: Kiss 15. Edző: Pump Gábor. A 10. percben még a vendégek vezettek (9-13), utána fordított a Baja, és a mérkőzés végéig megtar­totta néhány pontos előnyét. NB Il-es női mérkőzés: Kis­kunfélegyházi KC-Mezőcsát 56-49 (33-26). KKC: Jáger 23, Mátrai 17/9, Ko­vács 4, Laczkó 4, Kolossá 2. Csere: Kiss 6. Edző: Nádasdi József. A félegyházi csapat bravúros győzelmet aratott a táblázat első helyén álló mezőcsátiak ellen. Az együttesből a ponterős Jáger és Mátrai játéka emelkedett ki. NB Il-es férfimérkőzések: Békés-Kiskunfélegyházi KC 109-72 (52-31). KKC: Tóth 14/3, Jáger 14, Rabi 13, Máriás F. 12, Hegedűs 8. Csere: Móczár 5, Zsigó 4, Máriás B. 2. Edző: Bódi Sándor. A jelentősen megerősödött vi­harsarki együttes otthonában a fél­egyháziaknak nem volt esélyük a győzelemre. Budaörsi DSE-Miklósi KékRó- kák 87-114 (47-63). Budapest. Miklósi KékRókák: Ájpli 5, Csányi 24/3, Szolnoki 36, Farkas 20/18, Mester 22/6. Csere: Sziget­fű 3, Perszki 2, Tóth P. 2. Edző: Pálinkó Gábor. Félórás késéssel kezdődött a találkozó, mert a hazai csapat né­hány játékosa késve érkezett meg. Mindez nem zavarta a Róká­kat, akik alaposan el­páholták a házigazdá­kat. A 10. percben már 35-10-re vezettek. Far­kas szórta a triplákat, mellette Csányi és Szolnoki is ponterős volt. Rövid megtorpanás után Szolnoki klasz- szikus centerjátékával tartották előnyüket a vendégek. A második félidőben minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. A KékRókák magas emberei szórták a pontokat, miközben az irányítók sok zavart okoztak a hazaiaknak. Jellemző, hogy Pálinkó edzőnek egyszer sem kellett időt kérnie. Sőt, a kadett korú Szigetfűt és Perszkit is nyugodtan a pályára küldhette. A kérdés csak az volt, hogy mikor érik el a száz pontot a kunszentmiklósiak. Ez a második félidő 16. percében Szolnokinak si­került. Az utolsó kosarat Mester dobta egy gyors akció végén. Békési KK-Basketball Filterm Nagykőrös 82-97 (5146). Legjobb dobók: Balogh T. 32, Szolár 19, Kurucz 19, Szép M.13. A nagykő­rösiek ezzel a győzelmükkel to­vább erősítették előkelő helyüket az NB II-ben. Megyei férfibajnokság: Kecs­keméti Németh L. Gimn.-GAMF II. 81-73, Kiskunhalas-SzG Edu Show 71-76, Profitholding-Univer KSEII. 67-52, Tiszakécske-Kapóka Filter- mat 55-75, Kőrisfa Smekt-Kiskun- félegyházi öregfiúk 71-93. Sakk NB I/B-s csapatbajnokság: Kecs­keméti Széchenyi SE I.-Szolnoki SE 7:5. NB Il-es csapatbajnokság, 6. forduló: Paks II.-Kalocsai SE Longway Travel 4.5:7.5. A kalocsai győztesek: Magony, Widner, dr. Halász, Somorai. Döntetlent értek el: Halász A., Ruppáner, Czibulka, Sáfrán, Nagy I., Decsák, Nagy L. A tavalyi paksi vereségért méltó­képpen vágott vissza a Kalocsa, amely így az 5. helyen áll 42.5 ponttal, mindössze fél pontra le­maradva a második helyezettől. További eredmények: Makói VSE II.-Kecskeméti Széchenyi SE II. 4.5:7.5, Orosháza-Kiskunhalasi SE 75:4.5, Hódmezővásárhely-Kecs- keméti Tákisz SE 6:6, Szekszárd- Bajai Esztétika SC 4.5:75, Buda­pesti Láng Vasas-Kunszentmiklósi ÁMK 4:8. Ulti A Bajától délre lévő községek idei első ultiversenyét az elmúlt hét végén rendezték meg Bátmonos- toron. A 21 induló között egy hölgy, a bátmonostori Vidáné Janotka Mária is szerencsét pró­bált. A dávodi, monostori, herceg- szántói, szeremlei és vaskúti ulti­sok között a hercegszántói Nyer- lucz Zoltán bizonyult a legjobb­nak. A második helyen az ugyan­csak szántói Vélin Marin, a 3.-on a szeremlei Orsós János végzett. Vízilabda Az országos gyermek vidékbaj­nokság szegedi fordulója: Villanó Fókák-BVSC 2-20, góldobók: Mó- cza, Bácsi. Villanó F.-Eger 5-8, gd.: Bácsi 3, Albrecht, Bogdán. Villanó F.-Hódmezővásárhely 74, gd.: Bá­csi 3, Keresztes 2, Bogdán, Alb­recht 1-1. Villanó F.-Szeged 4-6, gd.: Bácsi 2, Keresztes, Bogdán. Labdarúgás Majoros Aladár ifjúsági teremtor­nát rendeztek a hét végén János­halmán, melyen nyolc csapat vett részt. A III.-IV. helyért a házigaz­dák a Bácsalmással mérkőztek és a rendes játékidőben 2-2 lett az állás. Mivel a hosszabbítás nem hozott gólt, hétméteresek döntöttek. Ezt a jánoshalmiak rúgták pontosabban (3:2), így ők végeztek a harmadik helyen. A döntőt a Tompa és a Nagykőrös vívta. A rendes játék­időben mindkét csapat egy gólt ért el, következhetett a hosszabbítás. Ennek a második félidejében a tompái Rencsár József megszerez­te a győztes találatot. A torna végeredménye: 1. Tompa (edző: Kószó László), 2. Nagykőrös, 3. Jánoshalma, 4. Bácsalmás, 5. Soltvadkert, 6. Kiskunmajsa, 7. Grund FC, 8. SZVSE. A torna leg­jobb kapusának Bodrogi Koméit (Bácsalmás), a legjobb mezőnyjá­tékosának Bella Andrást (Tompa) választották. A gólkirály Sándor Gábor (Nagykőrös) és Szőcs Gábor (Bácsalmás) lett 8-8 találattal. A kecskeméti Lánchíd utcai sportcsarnokban hét végén meg­rendezett Interlift teremtornán 14 csapat vett részt. Végeredmény: 1. Matász, 2. Young Boys, 3. Munka­ügy és a Helvécia. Hercegszántón folytatódott a téli teremtorna. Eredmények: Bé- láim-Görcsoldók 3-0, Dávod-Bulls 3-5, Haway-Latabár 4-5, Don Giovanni-Csátalja 44, Pusztítók- Plávik 9-1. A következő, 9. fordulót január 29-én játsszák. MEGYEI III. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT 1. Kunszentmiklós 12 9 2 1 48-11 29 2. Fülöpszállás 12 9 2 1 40-10 29 3. Kaskantyú 12 8 2 2 39-15 26 4. Kmiklós GYFE 12 7 1 4 39-27 22 5. Apostag 12 5 3 4 23-23 18 6. Fülőpháza 12 4 5 3 17-16 17 7. SzalkKzentmáfton 12 4 3 5 32,26 15 8. Ballószögl Váll. 12 5­7 22-27 15 9. Kunadacs 12 4 2 6 17-28 14 10. Kunpeszór 12 3 1 8 25-42 10 11. Ballószögl KSK 12 2 3 7. 18-33 9 12. Csengőd 12 2 3 7 17-36 9 13. Városföld 12 2 1 9 15-48 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom