Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-07 / 234. szám
1999. OKTÓBER 7„ CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR - VILÁGTÜKÖR 5. OLDAL Megzavarták az aradi megemlékezést Tegnap az aradi katolikus nagytemplomban ökumenikus isten-tiszteleten emlékeztek meg a vértanúk 150 évvel ezelőtti kivégzéséről. A szertartáson részt vett Dávid Ibolya igazságügyi, Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. Jelen volt Lévai Anikó, a magyar miniszterelnök felesége is. Orbán Viktor még kedden este az aradi szakszervezeti művelődési házban megtekintette Varga Gábor Tábornokok című drámáját. Az előadás után a miniszterelnök tiszteletére az aradi városházán fogadást adtak, majd felkereste a minorita rendházat. Ennek udvarán már átmeneti helyükre kerültek a Szabadság-emlékműnek mostanáig az aradi vár katonai raktárában elzárt szobrai. Elmaradt az alapkőletétel A tegnapi ökumenikus istentiszteletet a romániai történelmi magyar egyházak vezetői mutatták be. Az eredetileg tervezett program az utolsó pillanatokban erősen leszűkült. A szélsőséges Nagy-Románia Párt hívei megpróbálták megzavarni a nagytemplomban tartott istentiszteletet. A templommal szemben mintegy száz ember gyűlt össze: román zászlókat lobogtattak, a román himnuszt énekelték, pártjukat éltették és magyarellenes jelszavakat skandáltak. A rendőrség kordonnal akadályozta meg, hogy a tiltakozók átjussanak az utca túlsó oldalára, ahol a mise folyt. Az engedély nélküli demonstráció órákon át tartott - a magyarok távozását követelve. Szerdán hivatalosan bejelentették, hogy elmarad az Aradon tervezett magyar-román barátsági emlékpark alapkövének letétele, nem kerül sor a közös faültetésre sem. Az istentisztelet után délután négykor azonban az aradi vesztőhely közelében lévő obeliszknél megtartották a központi megemlékezést. Román nacionalisták maroknyi csoportja itt is hangoskodással, folyamatos kiabálással, fütyüléssel próbálta megzavarni az ünnepséget. „Saját koalíciós partnereink vétke is az, hogy Aradon ilyen hangulat alakulhatott ki” - jelentette ki Markó Béla. A romániai magyar politikus emlékeztetett arra, hogy az október 6-ai megemlékezések az elmúlt években csendben, minden rendzavarás nélkül zajlottak. „Az ünnepet megelőző napokban intenzív magyarellenes kampány folyt. Az uszítás természetesen a Romániában még meglévő nacionalista erők műve, de a hangulat kialakulásához az is hozzájárult, hogy a koalíciós partnerek a nacionalista támadás láttán meghátráltak” - mondta Markó. Belpolitikai üzenet Az RMDSZ elnöke szerint el kell fogadni, hogy a román miniszterelnök betegségére hivatkozva lemondta aradi útját. Az viszont már egyértelmű politikai döntés volt, hogy a kormány képviseletével megbizott Valeria Stoica igazságügy-miniszter az utolsó pillanatban bejelentette távolmaradását. Ezeknek a lépéseknek nem Magyarország elleni, hanem belpolitikai üzenete van. Ugyanakkor a koalíció meghátrálása éppen a nacionalista ellenzéknek használ. A román kormányt Gheorg- he Neamtiu megyei prefektus képviselte a megemlékezéseken, aki nyilatkozatában hangsúlyozta: ez a megtiszteltetés teljesen váratlanul, az utolsó pillanatban érte őt. Neamtiu szerint a nacionalista hangulat felkorbácsolásához az vezetett, hogy a román kormány határozatot hozott az aradi Szabadság-emlékmű szobrainak kiadásáról. Mesterséges hangulatkeltés folyt választási célok miatt, azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy a szoborcsoport kiadása a két ország közti alap- szerződésnek megfelelően történt. A prefektus szerint optimizmusra ad viszont okot az, hogy ha kis lépésnyi is, de mégis haladás történt. Úgy vélte, hogy a városnak vissza kellene kapnia a hadseregtől az aradi várat, és ott kellene létrehozni az emlékparkot, amely helyet adhatna a Szabadság-emlékműnek is. Megemlékezések itthon Idehaza országszerte az aradi vértanúkra emlékeztek. Budapesten, a Fiumei úti sírkertben az első magyar miniszterelnök síremlékénél Göncz Árpád államfő arról beszélt, hogy Batthyány Lajos a magyar szabadságküzdelmek jelképe. A Batthyány- örökmécsesnél koszorút helyeztek el a köztársasági elnök, a kormány és az Országgyűlés nevében. A külügyi szóvivő szerint fontos lépés volt a román kormány részéről, hogy eldöntötte: az aradi Szabadság-szobrot fel lehet állítani a Minorita Rend ottani kolostorában Horváth Gábor hangsúlyozta: ha most nem is történt meg az aradi emlékpark ünnepélyes alapkőletétele, a történelem majd ezt is megoldja. Putyin nem zárja ki az újabb terrorakciókat Bármi megtörténhet. Azt sem lehet kizárni, hogy újabb terrorcselekményeket követhetnek el a sztavropoli területen, Dagesztán-ban vagy más orosz körzetekben - Jelentette ki az orosz kormányfő. Orosz katonák ellenőrzik a menekülő csecseneket. FOTÓ: FEB/REUTERS Vlagyimir Putyin szerint az Észak-Kaukázusban hosszú évek anarchiája során felhalmozódott problémákat nem lehet gyorsan rendezni. Csecsenföldre utalva kijelentette: ha most nem visz- szük végig az ügyet, akkor holnap már sokkal súlyosabbak lesznek a következmények. A szövetségi erők tovább szélesítették a csecsen területen, a Tyerek folyó bal partján létrehozott ütközőövezetet. A katonák változatlanul tartózkodnak attól, hogy behatoljanak a csecsenföl- di falvakba, de a települések határaiban védelmi állásokat építenek ki. A botlihi irányban az orosz tüzérség lövette a szélsőséges fegyveresek feltételezett állásait, míg ingus területről önjáró lövegek ágyúzták a határtól húsz kilométerre lévő Bamut települést. Az orosz légierő még nem tudott nyomára bukkanni azoknak a pilótáknak, akik gépét vasárnap, illetve hétfőn lőtték le Groznij közelében. Dagesztán területén muszlim fegyveresek két rendőrposztot is tűz alá vettek, s egy rendőrt megsebesitet- tek. Mahacskalai vélemények szerint a fegyveresek még augusztusban hatoltak be a körzetbe, de a határzár miatt nem tudnak visszatérani csecsen bázisaikra. Igor Szergejev orosz védelmi miniszter szerint a terveknek megfelelően halad a Csecsen- fold körüli ütközőövezet létrehozása, s a szövetségi erők készek átkelni a Tyereken is. Az orosz marsall szerint a katonák több ponton már kijutottak a folyó bal partjára, másutt pedig hamarosan elérik azt. A miniszter elismerte, hogy a csecsen fegyveresek nagy ellenállást fejtenek ki az orosz csapatok előrenyomulásának lassítására. Majbrek Vacsagajev, Csecsen- fold moszkvai képviselője megerősítette, hogy a csecsen erők immár hadban állnak Oroszországgal, s Aszlan Maszhadov elnök rendelete értelmében nemcsak védekezésre, hanem ellencsapásokra is vállalkozni fognak. Vacsagajev bejelentette, hogy egy orosz páncélos telibe talált egy csecsen polgárokat szállító autóbuszt a Tyerek folyó közelében, s 45 ember vesztette életét. A sebesülteket menteni igyekvőket, illetve a csecsen tévé egyik operatőrét is mesterlövészek vették tűz alá, sokakat megsebesítve. Ruszlan Ausev ingus elnök szerdán ismét tárgyalásokat szorgalmazott Groznij és Moszkva képviselői között, elvetve a cse- csenföldi probléma erőszakos megoldását. A politikus szerint a terrorizmussal ugyan valóban fel kell venni a harcot, de ehhez szövetségesként kell megnyerni a csecsen népet. Haderőcsökkentés több variációban Részletekről ne essék szó! A nemzetbiztonsági kabinet elfogadta a Honvédelmi Minisztérium tanulmányát a hadsereg reformjáról. Ám mindössze eny- nyit kívánt nyilatkozni Szabó János honvédelmi miniszter tegnap este a Parlamentben tartott két és fél órás ülést követően. A kabinet ülésén részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. Wachsler Tamás, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára elmondta: még e hónap végéig a kormány elé kerül a koncepció. A felülvizsgálat egyébként számos területen több megoldást vázolt fel. Ezek közül egyet- egyet fogadott el a kabinet - tette hozzá az államtitkár. A hadsereg közép- és hosszú távú koncepcióját előkészítő stratégiai felülvizsgálat megcélozta, hogy létrejöjjön egy, a feladatait jobban ellátó kisebb, finanszí- rozhatóbb védelmi szféra. A honvédelmi miniszter egyik korábbi nyilatkozatában megerősítette, hogy a koncepcióban foglaltak értelmében 61 ezerről 45 ezer főre tervezik csökkenteni a minisztérium és a honvédség együttes létszámát. A sorozáskor kevesebb katonát hívnak majd be. A koncepció ugyanis azt is tartalmazza, hogy a honvédség feladatköréhez nem tartozó funkciók - például az oktatás vagy az egészségügy egyéb területei - más tárcák fennhatósága alá kerülnek, gazdasági társaságokká alakulnak, illetve meg is szűnhetnek. Az minisztériumi körökből származó korábbi információk szerint a felülvizsgálat a sorkötelezettséget illetően egyaránt foglalkozott annak hat, illetve három hónapra való csökkentésével, valamint a szolgálat egy részének pénzzel történő megváltásával. Ha a kormány elfogadja a terveket, akkor a Honvédelmi Minisztérium várhatóan december végéig dolgozza ki azokat részletesen. Kegyetlenek a gyerekek A fiatalok brutalitására nincs magyarázat Az elmúlt évben csökkent a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. Áttörés azonban nem következett be - mondta dr. Gibicsár Gyula, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője. Az ügyész szerint ez a tény nem ad okot optimizmusra. Az is elképzelhető, hogy a rendőrség derített fel kevesebb bűnügyet, vagy kevesebb bejelentés érkezett. A rendszerváltás óta a veszélyeztetettként nyilvántartott kiskorúak aránya folyamatos növekedést mutat. Két évvel ezelőtt közel négyszázezer volt a számuk, ehhez képest tavaly kismértékű javulás volt kimutatható. Változatlanul a vagyon elleni bűncselekmények vezetik a listát a fiatalok körében. Várhatóan a következő években, évtizedekben a drog lesz a legfőbb közellenség, vélekedett Gibicsár Gyula. A közelmúltban előfordult olyan eset, amikor az iskola pedagógusa, vagy a szülő biztatta drogfogyasztásra, majd kereskedelemre a gyereket. A fiatalok egy részénél már megjelent a bűnözői karrier eszményképe. Ez pedig komoly aggodalomra ad okot. Arra a kérdésre, hogy mivel indokolható az a különös kegyetlenség, amely ennek a korosztálynak a bűnelkövetésére jellemző, az osztályvezető nem tudott konkrét választ adni. De azt megerősítette: a fiatalkorú- aknak kisebbek az erkölcsi gátlásai, mint a felnőtt bűnözőknek. Jelentős előrelépés csak akkor várható, ha a társadalom nagyobb odafigyelést szentel a család összetartó erejének - összegezte álláspontját a szakember. Már hetven halottja van a londoni vasúti balesetnek A kedd reggeli londoni vasúti katasztrófa halálos áldozatainak száma a rendőrség szerint is meghaladja már a 70-et. A rendőrség tegnap este további száz utast kezelt még eltűntként. Leszögezték: hogy aligha bukannak további holttestekre a felismerhetetlenségig össze- gyűrődöt roncsok között, amelyeket az ütközés nyomán elborítottak a lángok. „A rendelkezésünkre álló bizonyítékok világosak - legalább 70 halálos áldozatról tanúskodnak. Ennél azonban jóval több is lehet a számuk” - jelentette ki a rendőrség képviselője újságírók előtt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az eltűntként kezelt emberek között olyanok is lehetnek, akik valamilyen módon megmenekültek a katasztrófától, de nem értesítették a rendőrséget. Hírek röviden Biztatás Ankarának Határozatot fogadott el az Európai Parlament, amelyben elismeri Törökország jogát, hogy csatlakozását kéije az Európai Unióhoz. A strasbourgi testület szerint a török tagjelöltség fontos hozzájárulás lenne az európai békéhez és biztonsághoz. A parlament mindamellett azt kéri Ankarától, hogy ne végezzék ki a kurd munkáspárti vezetőt, Abdullah Öcalant. Nem várunk változást Hazánk az ausztriai választások után nem számít változásokra Magyarország EU-csatlakozása és a magyar-osztrák kapcsolatok terén. Erről a Külügyminisztérium szóvivője. Horváth Gábor beszélt. Hozzáfűzte: nyugati szomszédunk hosszú évekre visszatekintve kiállt az Európai Unió bővítése mellett. Pótolják az elvesztegetett időt A NATO és Oroszország pótolja a kétoldalú kapcsolatok építésében a koszovói hadművelet miatt elvesztegetett időt. Ezt Javier Solana, a szövetség főtitkára jelentette ki a Le Soir című belga lapnak. A NATO-tól tegnap búcsúzó Solana azt tartja hivatali ideje legnagyobb eredményének, hogy „a szövetségnek immár van külpolitikája”. A NÁTO kapcsolatokat teremtett Oroszországgal, Ukrajnával, a Földközi-tenger déli partja mentén fekvő államokkal, és az Euroatlanti Együttműködési Tanácsnak immár 44 tagja van. Tűzpárbaj Kelet-Timoron Az ausztrál béketeremtő erők katonái tegnap tüzet nyitottak függetlenségellenes kelet-timori milicisták- ra. Kettőt megöltek közülük. Az összecsapásban két ausztrál katona is megsebesült. Az összetűzést az váltotta ki, hogy a milicisták rátámadtak az ausztrál béketeremtők autókonvojára. Megerőszakolta a szépségkirálynőt Bűnösnek mondta ki nemi erőszak vádjában a tel- avivi bíróság Slomo Nur izraeli-egyiptomi kettős állampolgárt. Ő az, aki tavaly októberben Milánóban megerőszakolta a két hónappal később világszépévé választott Linor Abargil 19 éves izraeli lányt. Nur a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, és állította, hogy Abargil erőszakolta meg őt. A 44 éves férfi megkérdőjelezte az izraeli bíróság elfogulatlanságát. Tüntető állatok. Két tehén és egy borjú is elkísérte a strasbourgi parlament elé vonuló farmereket, akik a takarmány minőségének hatékonyabb ellenőrzését követelték az Unió országaiban, ahol többször is adódtak ezzel kapcsolatos kifogások. FOTÓ: FEB/REUTERS