Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02 / 230. szám
KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Segítség a továbbtanulásban A kamionmotor modellje főleg a fiúkat csábította az autószerelő-szakmához. Nyolcadikosok jártak a tanműhelyben. A kecskeméti Gáspár- szakközépiskolába látogatott el a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola két végzős osztálya. A két osztályfőnök ezzel próbált segíteni a gyerekek pályaválasztásában. Bezsenyi Sándor szakoktató először általános tájékoztatót tartott a gyerekeknek az iskolában folyó szakképzésről. A gyerekek megnézték a tanműhelyt is. Láthatták gyakorlat közben az autószerelő-, a FOTÓ: KOVÁCS JUDIT kárpitos-, a könyvkötőtanulókat. A lányok is elámultak a szobafestő-tanulók munkáin. A fiúknak talán a legjobban egy Mercedes kamionmotor modellje tetszett, amit Kasza József szakoktató mutatott be. Drogellenes buli a Rákócziban Ötezer fiatalara számítanak a Drog és Ifjúság bulin jövő szombaton Kecskeméten. A megyei TIT hatodik alkalommal szervezi meg a közkedvelt drogellenes rendezvényt. A rendezvény célja, hogy vonzó módon hirdesse az egészséges életmódot. Ennek előnyeit ismert sztárok és sportolók mutatják be a Rákóczi-iskola sportcsarnokában. A rendezvény sajtótájékoztatóján Sza- bics István, a TIT megyei igazgatója a neves sztárok mellett több közéleti személyt is köszönthetett. Jelen volt dr. Boda Ilona és Nyitray András parlamenti képviselő is. A program fővédnöke, Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára telefonon jelentkezett be. Elmondta: jövőre az ISM egymilliárd forintot fordít drogmegelőzési programokra. Kérdésként fogalmazódott meg: vannak-e már jelei a kábítószerek fogyasztását és terjesztését tiltó törvény szigorításának. Topolánszky Ákos elmondta, hogy ennek hatását egy-két év múlva tudják majd igazán lemérni. Nyitray Andrástól azt kérdezték meg: a drogellenes küzdelem jegyében miért nem akasztja újra nyakába basz- szusgitárját. Együttesével ő is játszhatna a színpadon. Az egykori rockzenész elmondta, most nem készül ilyen produkcióra, bár szó van egy későbbi fellépésről. A bulin fellépő művészek közül a Show Girls, a Vénusz együttes és Szénási Pál Bertalan vett részt a sajtótájékoztatón. Jelen volt a kecskeméti Komonyi Zsuzsa is, a Miss World Hungary ’99 első udvarhölgye. Zsuzsa érdeklődésünkre elmondta: nem ismeretlen számára a Drog és Ifjúság rendezvény. A Grape Vine tánc- együttes tagjaként már több alkalommal fellépett a bulin. Az október 9-i koncerten - a sajtótájékoztatón jelen lévők mellett - a következők lépnek fel: Akrobat, Anita, Benkő László, Bubble Gum, F. Szabó Szilvia, Grape Vine, Hevesi Tamás, HTN, My Cream, Smile Girls, Shy Gys, Silló Ferenc, Somló Tamás, Szénsav, Utazók és Vikidál Gyula. A sztárokon túl a bulizók találkozhatnak Balogh Gábor öttusa-világbajnokkal, Garami Anett szépségkirálynővel, illetve az Európa- bajnok junior kézilabda-válogatott tagjaival. Sebestyén Hajnalka A kecskeméti Magyar Népi Iparművészeti Múzeum több mint kétszáz éves épületének tetőzetét igencsak megviselte már az idő. Az elöregedett palára nem lehet rálépni, ezért a tűzoltóság segítségével Bimbó Imre tetőfedő az emelőkosárról helyezte el a hiányzó darabokat. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Mire költötték a pénzt? Közelednek az álláspontok, a párbeszéd kialakulóban van. Évek óta először eredményesen tárgyalt egy kecskeméti lakóközösség és a házuk üzemeltetője. A Gőzhajó utca 9-15. szám alatti lakásszövetkezet az Aradi Vértanúk terén lévő lakásfenntartó szövetkezet tagja. A közelmúltban hatórás közgyűlésen végre szót értettek egymással. Sika- ri Kovács Béla lokálpatrióta önkormányzati képviselő, aki a rendkívüli részközgyűlésre meghívást kapott, tájékoztatta lapunkat a hírről. A Gőzhajó utca lakói küldötteken keresztül tartják a kapcsolatot a fenntartóval. Az elmúlt hónapokban ez a kapcsolatrendszer nem igazán Megemlékezés lesz az 1848/49- es szabadságharc vértanúinak emlékére október 6-án este fél hatkor a hetényiegyházi nyíri erdészháznál. Jelen lesz Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár és Bubik István színművész is. A koszorúzás és gyertyagyújtás után felavatják Szulyovszky László erdész emműködött. A közelmúltban sikerült összehívni egy közgyűlést, amin a lakók, a küldöttek és a lakásfenntartó szövetkezet vezetői is részt vettek. A legnagyobb vita azon volt, hogy nem kapták meg a lakók a tételes kimutatást a ház kiadásairól. Kelemen Klára, a szövetkezet elnöke ígéretet tett arra, hogy húsz napon belül ezt pótolni fogja. A gyűlést kezdetben forró hangulat jellemezte. Az összejövetel végére azonban fokozatosan megnyugodtak a kedélyek. Sikari Kovács Béla szerint óriási előrelépés volt már az is, hogy végre leültek tárgyalni. Még jobb, hogy beszéltek a ház problémáiról. S. H. lékművét. A helyszínre kegyeleti emlékmenetet is szerveznek. A gyalogoszlop 13 órakor indul a széchenyivárosi Aradi vértanúk teréről. Az emlékmenet résztvevőit a MÁV külön- vonattal szállítja vissza Kecskemétre. A részletekről a 475-493-as telefonszámon Sugár Györgynél lehet érdeklődni. Üvegtörők Két olyan betörés is történt Kecskeméten kedden, amelyeknél a bejárati ajtó üvegét törte be a tettes. Egyelőre nem tudni, hogy a két eset összefügg-e, esetleg ugyanaz a személy követte-e el azokat. Egy Semmelweis utcai lakásból ékszereket, videomagnót és készpénzt vittek el 850 ezer forint értékben. Egy Kullai közi hajlékból pedig 530 ezer forintnyi arany ékszer, video és mobiltelefon tűnt el. Kedden 135 ezer forintnyi értékkel távozott egy Rávágy téri lakásból a betörő. Készpénzt, ruhát és használati tárgyakat vitt el. A tettes ezúttal nem üveget tört, hanem a bejárati ajtót befeszítve hatolt be. / Asványkiállítás Ásványkincsek a Mátrából címmel kiállítás nyílt Kecskeméten. Az érdekes tárlatot az Erdei Ferenc ÁMK-ban október 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők, 10-18 óráig. A kiállítással egy időben azonban a Református Ókollégium állandó ásványkiállítása október 11-ig zárva tart. Megemlékezés Nyírben Titkosan szavaztak a diákok Titkos szavazáson dőlt el, kik lesznek a diákönkormányzat vezetői. FOTO: KOVÁCS JUDIT Bezzeg György, Csemus Alex, Fehér Anikó és Tölgyesi Krisztina. Ők képviselhetik a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolát a városi diákfórumokon. A vezetőket diák-önkormányzati ülésen választották meg. A negyedikesektől a nyolcadikosokig minden osztály 2-2 fővel képviselteti magát a diákönkormányzatban. A megbízatás egy tanévre szól. Amennyiben az osztály tanulói elégedettek képviselőik munkájával, újra megválaszthatják őket. A gyerekek kéthetente üléseznek. Elmondhatják panaszaikat, kéréseiket, észrevételeiket. Megjegyzik például, ha a mosdóban csöpög egy csap, vagy jó lenne egy kerékpártároló a bicikliknek. Tavaly például nagy sikere volt a showtáncbajnokságnak. Ezt a Lánchíd-iskola szervezte a város iskoláinak. A gyerekek szeretnék, ha az idén is lenne hasonló rendezvény. A mindennapi iskolai életről kialakult véleményüknek bátran hangot adhatnak. Az iskolavezetés felé ezeket Valádi Sándomé Zsuzsa néni közvetíti. Ő a diákönkormányzat felnőtt vezetője. A rendezvényekre, pályázatokra, ünnepségekre Zsuzsa néni hívja fel a gyerekek figyelmét. A diákönkormányzat tagjai aztán saját osztályukban elmondják, mi várható a közeljövőben. Beszámolnak arról is, milyen válaszokat kaptak kérdéseikre az iskolavezetéstől. K. J. Olcsó a banán, drágább a citrom Olcsó a banán Kecskeméten. Tegnap 138 forintért kínálták kilónként a Budai utcai piacon. A gyümölcs minősége is kiváló volt. A túlérett banánokat 130 forintért adták. Érdemes volt azonban körbenézni. Akadt olyan hely, ahol 220 forintért mérték. A narancs ára változatlan: 220-280 forint között mozgott. A citromot viszont drágábban adták. Kilónként 300 forintot kértek érte. A kiwit 45-55 forintért vásárolhattuk meg darabonként. A déligyümölcsökön kívül választhattunk még almát, szilvát, szőlőt és görögdinnyét. Az utóbbi már csak egy-két árusnál kapható. Kilónként 20 forintért pompáztak a standokon. A zöldségfélék közül több termény ára esett. A sárgarépát kilónként 50 forintért vásárolhattuk meg, csomónként pedig 80-ért. A fejes káposztát 40-ért kínálták. A káposztáért például egy héttel ezelőtt még 60-70 forintot kértek. Nagy választékban voltak vitaminos zöldségek is. A csomós retket 20-30 forintért, a sóskát 150-ért adták. A zöldbab ára a különböző árusoknál eltérő volt: 80-120 forintot kértek érte. Több helyen találhattunk vöröshagymát. Kilónként 45-50 forintért mérték. A fokhagymát darabonként 15-25, kilónként pedig 280 forintért vásárolhattuk. Fürtös uborkát több eladó is kínált: 50-70 forintért adták. Tegnap a következő árakkal találkoztunk: alma 70-150 Ft/kg, körte 120-150 Ft/kg, burgonya 40-45 Ft/kg, paradicsom 70-150 Ft/kg, erős paprika 80-100 Ft/kg, fehérpaprika 60-90 Ft/kg, kardvirág 80-100 Ft/csokor, szőlő 120-300 Ft/kg, gyökér 120-150 Ft/csomó, karfiol 80 Ft/kg.