Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-12 / 109. szám
8. OLDAL PETŐFI NÉPE 1999. MÁJUS 12., SZERDA Hat év alatt hatszoros árbevétel Egy kisebb gazdasági csoda A hagyományos STILL- napot május 20-án rendezik Környén. Ezen az alig négyezer lakosú Ko- márom-Esztergom megyei településen található a STILL Magyarország Kft., Európa legnagyobb targoncaforgalmazó konszernje leány- vállalatának magyarországi központja. A cégnek Egerben, Pécsett, Kecskeméten, Tatabányán és Budapesten dolgoznak üzletkötői. A vállalat szervizbázisai a fővárosban, Egerben, Szek- szárdon, Kiskunfélegyházán, Debrecenben, Győrött, Vasváron és Mosonmagyaróvárod működnek. A májusi nagyszabású eseményre így az ország minden részéről érkeznek üzletemberek, partnerek. A társaság ügyvezető igazgatója, Kesztler Róbert elmondta, hogy a céget hat éve alapították, és ez idő alatt meghatszorozták az árbevételüket. Ez bizonyítja, hogy az élő munka csökkentésében, az anyagmozgatás gépesítésében a vállalat élenjár Magyarországon. A konkurencia meglehetősen nagy. A csaknem húsz hazai targoncaforgalmazó közül a környeiek piacvezetők, 17 százalékos részesedésükkel. A cég az idén - az első fél év eredményei ezt mutatják - további 10-15 százalékkal növelheti árbevételét. P. J. A Magyar Nemzeti Cirkusz tegnap tartotta nagy sikerű bemutató előadását a kecskeméti szabadidőparkban. A lelkes közönség vastapssal jutalmazta a világszerte újdonságnak számító produkciókat. A cirkusz vasárnapig szórakoztatja a hírős város lakóit. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT flSÜA HAZAI DílfíWH (l /I gsflt Multifilter phonia TISZTA HAZAI mmwmmmmm Az 1997. évi LVIII. törvény 13. §-a: A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét! Amerikai űrhajós a Repülőkórházban Újra űrbe kerülhet a kecskeméti Balaton? (Folytatás az 1. oldalról.) Jeffrey A. Hoffman korábban ötször járt a világűrben, 1211 órát töltött „odafönn”, s ezalatt 21,5 millió mérföldet tett meg a Discovery, a Columbia, az Atlantis és az Endeavour űrsiklók fedélzetén. Úgyhogy avatott szakemberként szemlélhette a kecskeméti Repülőkórház azon részeit, ahol korábban s jelenleg is űrkutatással kapcsolatos munka folyik. Dr. Pozsgai Attila orvos ezredes, a Repülőkórház parancsnoka bemutatta az intézet működését, s vázolta az űrkutatással kapcsolatos eddigi eredményeket. Tette ezt különös tekintettel arra, hogy itt, Kecskeméten választották ki az első, s mindmáig egyetlen magyar űrhajóst. A bemutatót követően Hoffman úr a következőket nyilatkozta látogatásának céljáról a Petőfi Népe riporterének:- Két nap alatt igyekszem végiglátogatni azokat az intézeteket, ahol számunkra fontos munkát végeznek. Célunk, hogy az esetleges együttműködési lehetőségeket felkutassuk; ennek jegyében vagyok most itt Kecskeméten is.- A tervezett együttműködési szerződés tartalmaz-e konkrétumokat?- Hangsúlyoznom kell, hogy ez egy keretegyezmény, nem határoz még meg semmiféle konkrét programot. De elmondhatom, hogy már most is vannak olyan területek, ahol megkezdtük a NASA és Magyarország közötti együttműködést. A PILLE nevű sugárdózismérő, melyet a Központi Fizikai Kutatóintézet fejlesztett ki, minden bizonnyal már 2000-ben felkerül a nemzetközi űrállomás fedélzetére. A Miskolci Egyetem mérnökei által kifejlesztett űrkemencét a NASA szintén tesztelte, s valószínűleg kisebb átalakítások után ennek a szerkezetnek is helye lesz a nemzetközi űrállomáson. El kell mondanom azt is, hogy a magyar kutatók remek munkát végeznek. A tervezett keretegyezmény elősegíti, hogy a magyar kutatóintézetek bekapcsolódhassanak az aktuális fejlesztésekbe. A nemzetközi űrállomás üzembe helyezése után ugyanis fokozódik az űrélettani kutatások, vizsgálatok szerepe. Hogy mindez nemcsak a vendéglátónak kijáró udvariasság mondatta a világűrt ötször megjárt Hoffman úrral, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy figyelmét meglehetősen felkeltette a kecskeméti repülőorvosok által kifejlesztett BALATON nevű műszer. Prof. dr. Crósz Andor, orvos ezredes, a Magyar Honvédség repülő főszakorvosa mutatta be a „pszichokalkulátort”, mely az űrhajós csaknem hatvan különböző élettani és pszichológiai paraméterét képes rögzíteni. A készülék annak idején megjárta az Interkozmosz-prog- ram több küldetését is. Nemcsak a mi Farkas Bertalanunk vitte magával a kozmoszba, de bolgár, román és mongol űrhajósok is hasznát látták. Most már természetesen fel kellene fejleszteni a mai kor színvonalára, s akkor vélhetően további szolgálatokat tehetne az űrkutatásnak. Hogy lesz-e a kecskeméti BALATON-ból működő műszer a nemzetközi űrállomáson? Talán. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy az űrkutatás nem csak tudomány, de üzlet is. Olyan üzlet, ahol nagyon éles a verseny. A hazai szakembereknek most talán lehetőségük nyílik arra, hogy bekapcsolódjanak ebbe a versenybe. (Jeffrey A. Hoffman űrbéli küldetéseiről a következő Petőfi Népe Vasárnap Reggelben olvashatnak!) Bán János Diszperzitet legolcsóbban a Color festékboltban vásárolhat Kecskeméten, u. 26. sz. alatt. 76/324-901. Rendkívüli akciói KIA Clarus 2.0 fantasztikus felszereltséggel, ■égkondicionálóval, ABS-el 3.699.900 Ft-ért, amíg a készlet tart. Pregio kisteherbusz ' ‘ * 2.399.000 helyett * . 2.299.000 Ft + afa i^ :•*«*... 100.000 Ft ......... K IA Besta még mindig csak 1.999.000 Ft-ért! KIA MOTORS Kecskemét, Március 15. u. 3-5. ) Tel.: 76/477-263, 30-9/456-333