Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-27 / 174. szám
1998. július 27., hétfő Sport 9. oldal ✓ Jóakarat Játékok az Egyesült Államokban iráni birkózóbotránnyal Magyar tomászmérleg: volt jobb Az első férfi szinkronúszópár. Az amerikai kettős a második helyen végzett, 98.067 ponttal, fotó: feb-reuters Az orosz Állna Kabajeva kapta a legmagasabb pontszámot (9.941) a ritmikus torna kötélgyakorlatáért. Emigrációban élő, ellenzéki irániak tiltakozása miatt szombaton félbeszakadt az Egyesült Államokban zajló Jóakarat Játékok keretében megrendezett amerikai-iráni birkózó-csapat- mérkőzés. Az követően, hogy Behnam Tajebi 5-0-ra legyőzte az amerikai Sam Hensont, a következő mérkőzőpáros iráni tagja, Mohammad Talajé nem jelent meg a szőnyegen, mert a teremben lévő iráni ellenzékiek hangosan becsmérelni kezdék a teheráni kormányt. Húsz perccel később az iráni birkózó mégis megjelent a szőnyegen, méghozzá hazája zászlajával, és az összecsapás végül megkezdődhetett. Időközben biztonsági emberek szállták meg a termet, és néhány zajongó iránit ki is vezettek onnan. A Jóakarat Játékok hetedik versenynapján az Egyesült Államok női labdarúgó-válogatottja az elődöntőben Mia Hamm pályafutásának kilencedik mesterhármasának segítségével 5-0 arányban legyőzte Dánia csapatát. A házigazdák ezzel bejutottak a döntőbe, ahol ellenfelük a norvégokat tizenegyesekkel legyőző kínai együttes lesz. A strandröplabdázóknál szintén az elődöntőket játszották, ahol az amerikai szuperduó, a 38 éves Karch Király és a 33 éves Adam Johnson alkotta páros könnyedén győzte le az ausztrál Julien Prosser, Leo Zahner kettőst, így az aranyéremért mérkőzhet. A másik ágon a világ legjobb párosaként számon tartott brazil Guil- herme Marques, Para Ferreiera kettős jutott a döntőbe, miután magabiztosan nyert az argentin Martin Conde, Esteban Martinez duó ellen. A női műugrók 3 méteres versenyében a világbajnok orosz Julija Pakalina győzött, javítva az 1 méteres versenyben elért negyedik helyén. Hét órán át tartott az a műtét, amelyet az ugrásgyakorlata közben csigolyatörést szenvedett kínai tomászlá- nyon, a 17 éves Lang Szangon hajtottak végre a nassaui megyei kórházban szombaton. A műtét célja a tomászlány csigolyájának stabilizálása volt, és a beavatkozás sikeresnek mondható - amint azt Shelley Lotenberg, a kórház szóvivője nyilatkozta. A Jóakarat Játékok magyar vonatkozású eredményei, torna vegyespáros, 1. forduló: 11. Magyarország (Varga Adrienn, Csollány Szilveszter) 18.800, 2. forduló: 12. Magyarország 36.150 ponttal. Vádemelési kérelem a síbajnok ellen Európa-bajnokságra utazik a biliárdos A felnőtt magyar bajnoki címmel is rendelkező, 13 éves ifj. Földes Vilmos, aki az NB I-ben ezüstérmet szerzett Kecskeméti Fordán BSE tagja, augusztus 2-9. között Hollandiában vesz részt a korosztályos Európa- bajnokságon. A tehetséges versenyző augusztus 1-jén kelne útra. Földes Vilmos kéri, hogy az az autós, aki ugyanebben az időben Hollandia felé veszi az irányt, és az autójában még van két szabad hely, jelentkezzen a 76/401-193-as telefonon, Szalai Zoltán szakosztályvezetőnél. A bolognai ügyészség vádemelési javaslatot tett adócsalás miatt a világhírű olasz alpesi síelő, a többszörös olimpiai bajnok, Alberto Tómba ellen. A szombati olasz sajtó beszámolói szerint az ügyészek kérték Tómba szüleinek, valamint volt menedzserének és két könyvelőjének bíróság elé állítását is. A vád szerint Tómba 1990 és 1995 között 23 milliárd lírányi, szponzoroktól származó jövedelmet titkolt el az olasz adóhatóság elől. A szponzorok az olasz síszövetséget megkerülve kötöttek szerződéseket az olasz bajnokkal, s az így kifizetett pénz külföldön alapított társaságok számláira került. A feltételezett adócsalás ügyében egy évvel ezelőtt kezdődött meg a vizsgálat. Tómba azzal védekezik, hogy ő a pénzügyi kérdésekről semmit nem tudott, jövedelmei kezelésével, az adóbevallások készítésével a szülei, illetve a szakértők foglalkoztak. Az olasz síbajnoknak nem az első alkalommal gyűlik meg a baja az olasz igazságszolgáltatással. Az adócsalás vádjához képest azonban eddigi ügyei jelentéktelenek: a bíróság mostanáig kétszer azért marasztalta el Tombát a lehető legenyhébb büntetést kiszabva, mert a sportoló egyszer megsebesített egy lesipuskás fotóst, egyszer pedig közlekedési dugóba kerülve visszaélt azzal, hogy sportolóként az olasz csendőrség állományába tartozott. A csendőrség kötelékéből már elbocsátották, igaz nem ezekért a vétségekért, hanem azért, mert parancsnokai úgy vélték, hogy szégyent hozott az egyenruhára, amikor egy reklámfilmben ruha nélkül mutatkozott. Bajai birkózó Pretoriában Igaz, hogy két éve a Vasas színeiben nyeri halomra a bajnoki aranyérmeket, ám Kollár Norbert (a 16 éves fiatalember ötszörös magyar bajnok!), mint mondja, mindig bajai marad. A közelmúltban meglátogatta szüleit, majd visszatért a serdülő válogatott kecskeméti edzőtáborába. Örült, hogy már nem lesznek olyan kimentő edzések, mint előtte, csak a súlyára kellett nagyon odafigyelnie. Londoni átszállással vasárnap repültek a serdülő világbajnokság helyszínére, a dél-afrikai Pretoriába. Az esélyeiről így nyilatkozott: - Mindenki győzni szeretne, természetesen én is, ezért nem tudom előre megjósolni, hogy mi történik majd a szőnyegen. Egy biztos: mindent megteszek majd, hogy ellenfeleim megemlegessék a magyarokat, s akkor lennék elégedett, ha az első hat hely valamelyikén zárnám a világbajnokságot. Kollár Norbert vb-re való kiutazása sokáig kérdéses volt, mert a szövetség csak a költségek felét vállalta, a többit a birkózó szüleinek kellett előteremteni. Abban, hogy Norbi ott lehet a világversenyen, lapunk is nagy szerepet játszott. A boldog édesapa elmondta, hogy a Vasárnapi Petőfi Népében megjelent cikknek köszönhetően a pénzt rövid idő alatt sikerült összegyűjteni. Ezúton szeretné megköszönni a Petőfi Népének és a főbb támogatóknak (Mobil Irodabútor, Belvárosi Húsbolt, Jagicza testvérek, Homyák Józsefnél, hogy Kollár Norbert szőnyegre léphet a serdülő világbajnokságon. (lőrinczi) Pólóssiker kecskemétiekkel A magyar női junior vízilabdaválogatott - amelynek a kecskeméti Valkay lányok is tagjai - tizenöt gólos győzelmet aratott Csehország felett az angliai Millfieldben zajló junior Eu- rópa-bajnokság A-csoportjának első fordulójában. Magyaror- szág-Csehország 17-2 (5-0,3-0, 2-1,7-1). A magyar gólszerzők: Valkay Erzsébet 6, Drávucz Rita 5, Primász Ágnes‘és Valkay Ágnes 3-3. Amagyar csapat hétfőn Jugoszláviával mérkőzik. Öt magyar birkózóaranyérem A magyar birkózóválogatott öt aranyérmet szerzett a Brassóban megrendezett Román Nagydíjon, amelyen 12 ország sportolói vettek részt. A pontversenyt a 90 pontos magyar csapat nyerte, a 88 pontos románok és a 85 pontos irániak előtt. A magyar győztesek, kötöttfogás: 58 kg (12 induló): 1. Majoros István, 63 kg (14): 2. Rónai Péter (Kecskeméti TE), 69 kg (17): 1. Hirbik Csaba, 76 kg (8): 1. Berzicza Tamás, 130 kg: (6): 1. Deák Bárdos Mihály, szabadfogás, 85 kg (11): 1. Kapuvári Gábor . Háromnapos terepjárófesztivált rendeztek Mendén. A népes mezőnyben, a trial kategóriában a kecskeméti Lé- gárdi Attila és neje alkotta páros (képünkön) a 3. helyen végzett. A nehéz terepviszonyok ellenére az autó jól bírta a megpróbáltatásokat. A másik kecskeméti páros, Czigány Lajos és neje ugyancsak jó eredménnyel zárt. Harmincnégy egyesület hatszáz sportolója között vetélkedtek a bajaiak Országos vidékbajnoki címekért úsztak Országos vidékbajnokság, Nagyatád. A versenyen harmincnégy egyesület mintegy hatszáz sportolója lépett rajtkőre, hogy eldöntse, ki lesz 1998. vidékbajnoka. A Bajai Spartacus Vízügy SC úszóinak eredményei (korosztályukban): 200 m hát: 1. Kocsis Kyra 2:35.38, 5. Buczkó 2:44.87, 7. Aradi 2:49.1, 8. Saághy 2:49.59, 200 m mell: 1. Buczkó Anikó 2:48.34, 3. Saághy 2:52.84, 4. Sipos 3:03.14, 100 m hát: 1. Buczkó 1:14.25, 100 m mell: 1. Buczkó 1:18.75, 400 m gyors: 2. Kocsis 4:59.47, 5. Gergely 4:59.42, 7. Poros 5:03.68, 100 m pillangó: 1. Kocsis Kyra 1:11.95, 3. Gergely 1:10.81, 100 m gyors: 1. Kocsis Kyra 1:06.11, 4. Poros 1:05.32, 5. Gergely 1:05.42,5. Sipos 1:09.36, 200 m vegyes: 1. Gergely Andrea 2:36.64, 2. Poros 2:43.83, 50 m gyors: 1. Kocsis Kyra 34.45, 3. Poros 30.42, 200 m gyors: 1. Kocsis Kyra 2:23.54, 2. Poros 2:24.03, 4x100 m vegyesváltó: 1. Bajai Spartacus Vízügy SC (Buczkó, Poros, Gergely, Saághy) 4:58.95, 4x100 m gyorsváltó: 1. Bajai SVSC (Aradi, Gergely, Poros, Saághy) 4:33.72, 4x100 m vegyesváltó: 2. Bajai SVSC (Huszár, Kocsis, Sipos, Van- csura) 4:41.11, 4x100 m gyorsváltó: 2. Bajai SVSC (Huszár, Kocsis, Sipos, Van- csura) 4:44.11. Edző: Paksi László. Kocsis Kyra öt bajnoki címet szerzett az országos vidékbajnokságon. Egyéves eltiltás A Nemzetközi Űszószövetség (FINA) szombaton egyéves eltiltással sújtotta Michael Fib- bens brit úszót, akinek szervezetében a tiltott szerek közé tartozó kokain egyik származékát mutatta ki az ellenőrzés márciusban, a Sheffieldben megrendezett rövidpályás világkupaversenyen - jelentette a Reuters brit hírügynökség. A döntés szerint Fibbens 1999. március 14-ig - a doppingellenőrzés időpontjától számítják a büntetést - semmilyen hazai, valamint nemzetközi rendezvényen nem szerepelhet. A huszonkilenc éves sportolót egyébként hazája szövetsége előzetesen, már áprilisban eltiltotta a versenyzéstől, s a brit szervezet végleges döntése akár kétéves kényszerszünettel is sújthatja Fibbenst. É t ü z é p Alaptól a tetőig Tüzelő- és építőanyag kis- és nagykereskedés Építkezzen az AKKER-PLUS Kft.-vei! B-30 tégla l.oszt.: 38 Ft/db AKCIÓS művi áron! II- oszt.: 35 Ft/db áfás áron! Július 31-óig! Rendkívüli akció egyes termékeinkre! Érdeklődjön a soltvadkerti telepünkön! V.B. gerendák -30% kedvezménnyel! minőségi műanyag ablakok AKCIÓS . ÁRON! gipszkarton Orosz hullámpala 820 Ft/db áfás áron! Viszonteladóknak további kedvezmények! } Telepeink: Akasztó: 78/451-040. Kiskőrös: 78/413-164. Soltvadkert: 78/381-032.? Irodáink: Kecskemét: 76/484-566. Baja: 79/422-764. ^