Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-04 / 129. szám
4. oldal Világtükör 1998. június 4., csütörtök Úton Európába Magyarország az európai integráció új dimenziójaként fogja fel az unió közös kül- és biztonságpolitikáját - hangoztatta szerdán, a téma brüsszeli átvizsgálásakor a magyar tárgyalóküldöttség vezetője. Ud- vardi Iván, a külügyminisztérium főosztályvezetője kijelentette, hogy Budapest nem kér átmeneti időszakot vagy könnyítést a témára vonatkozó jogszabályok esetében, hanem a tagság első percétől kezdve hatékonyan be kíván kapcsolódni a folyamatba. Az ország már az elmúlt 8-9 év folyamán folyamatosan alkalmazkodott a nyugati gyakorlathoz. Juhász Endre, az Európai Unió mellett dolgozó brüsszeli magyar misszió vezetője meggyőződését fejezte ki, hogy az Orbán Viktor vezette új, jobbközép kormány nem fog változtatni Magyarország európai uniós politikáján. Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár- külügyminiszter támogatásáról biztosította a Közép-európai Kezdeményezéshez tartozó országok közül az Európai Unió tagjelöltjeit. * Tisztázni igyekszik a mohi atomerőművel kapcsolatos gondokat Thomas Klestil osztrák államfő, aki ezért megbeszélést folytatott Jacques San- terrel, az Európai Unió Bizottságának elnökével, valamint Mohammed el-Baradeivel, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójával. Albán szakadárok tüzet nyitottak Koszovóban a Pristina és Pec városa közti főúton a jugoszláv hadsereg konvojára. Halálos áldozat állítólag nem volt. Visszaszámlálás. Útnak indult a Discovery amerikai űrrepülőgép, hogy visszahozza a Földre a Mir űrállomás fedélzetén tartózkodó amerikai-ausztrál Andrew Thomast. Még az idén az orosz kozmonauták is visszatérnek, a Mirt pedig megsemmisítik. fotó: feb/reuters Vasúti katasztrófa. Németországban, Hannovertől északra száznál több ember vesztette életét, amikor a München-Hamburg közötti szuperexpressz óránként 200 küométeres sebességgel beleszaladt egy, a sínekre esett autóba. fotó: feb/rtv reuters Az RMDSZ ragaszkodik Kolozsvárhoz Egyetemes vita Romániában Marko Bela, az RMDSZ elnöke a bukaresti Adevarul című lapban reagált a román koalíciós partnerek nyilatkozataira, amelyekben vitatták az RMDSZ igényeinek jogosságát a kolozsvári magyar egyetem felállítására. Ion Diaconescu, a kormány vezető erejét képező KDNPP elnöke azt kezdeményezte, hogy Kolozsvár helyett Brassóban „magyar-német” egyetem létesüljön. Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke a „multikulturális” megoldást szorgalmazta. Válaszában Markó Béla a szövetség nevében rámutatott:- A koalíció minden vezetője és Emil Constantinescu elnök is elismerte, hogy a magyar közösségnek, amely igen népes, meg kell adni a lehetőséget saIskolaháború Szerda délelőtt a szlovákiai Észak-Komáromban a járási hivatal épülete előtt ismét tiltakozások voltak két magyar iskolaigazgató, a búcsi Varga Lajos és a bátorkeszi Novák Ferenc leváltása ellen. A hivatal elöljárója nem volt hajlandó a Magyar Koalíció kilenc képviselőjét fogadni. A tiltakozáshoz a hatóságok sok rendőrt vonultattak ki, de incidens nem történt. A szülők március 15. óta eredménytelenül tiltakoznak. Azt követelik, hogy a hivatal vonja vissza korábbi döntését. Az eljárást emberi jogaik durva mellőzésének, megsértésének tekintik. Nyilvánvalónak tartják, hogy az események mögött ját anyanyelvű egyetemre, tehát senki sem vitatta a magyar kisebbség e jogát. Az RMDSZ ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a magyar egyetem létrehozására nem a Babes-Bolyai egyetem kettéosztásával kell törekedni, ez megmaradhat multikulturális intézményként, mellette azonban létrejöhetne egy külön magyar egyetem.- Ami ennek az intézménynek az elhelyezését illeti, többször kifejtettem már, hogy az RMDSZ szerint Kolozsváron kellene létesíteni, mivel ott rendelkezünk a legnagyobb szellemi kapacitással, ami a jó működéshez szükséges - fűzte hozzá Markó Béla. - Az egyetem helyéről, felépítéséről a koalíció vezetésével nem voltak megbeszélések. Szlovákiában a szlovákiai magyar oktatás leépítését célzó törekvések állnak. A „bizonyítványháborúban” tanúsított magatartásuk miatt - fegyelmi vétség címén - leváltott igazgatók visszahelyezéséről a két falu nem hajlandó lemondani. A legújabb, egyelőre nem megerősített szerdai értesülések szerint néhány csallóközi magyar iskolában újabb igazgatókat váltottak le, vagy nyugdíjaztak. A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke bejelentette: június 12-én Galántán és Szepsiben tiltakozó nagygyűléseket tartanak. Kérik, hogy a szlovákiai magyar szülők ezen a napon ne engedjék iskolába a gyermekeiket: így nyilvánítsák ki tiltakozásukat. baufflax Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30-18.30 szombat építéshez-szépítéshez 8.30-14.00 ■fasa^pHfi ji^kini 1998. Június 5-6-án GIPSZKARTON LAP 9,5 mm-es xx70198546 I J. HATALLASU ESOZTETO ÉS IS M TÖMLŐ 20 bar xx70435771 i nnn—------zufTV,' O N MEGSPÓROLHAT: 400,- Ft-ot NAPI AJÁNLATUNK 1998. Június 12-13-án SZERSZAMOS FAHAZ FEDETT TÁROLÓVAL 2,5x2 m xx1452938-224MÜT0N MEGSPÓROLHAT: 25.000,- Ft-ot FAGYÁLLÓ PADLÓLAP ANTIK 402” rozsdabarna, 30x30 cm, I. o., fagyálló XX70424690 —h990r~ 0N MEGSPÓROLHAT: 300,- Ft-ot KECSKEMÉT, Kurucz krt. 8. Telefon: (76) 481-499 4^ ÖNÉ MINDEN ENERGIÁNK Takaréklángon az D Most 100 Ft-tal olcsóbban vásárolhatja meg a Prímagáz palackos PB-gázt! így a 11,5 kg-os PB-gáz ára 1549 Ft helyett csak 1449 Ft.' Keresse a Prímagáz partnereit és a zsugorfóliázott Prímagáz PB-gázpa lackoka t! * Ajánlott akciós ár 1998. június 30-ig Győr- Moson-Sopron, Vas, Zala, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben, valamint a Tisza-tó környékén. PRÍMAGÁZ prímagáz energia (fi) v