Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-09 / 236. szám

hétről hétre Elnapolták a távhődíj-emelést Az aradi vértanúkra emlékeztek ** A Széchenyiváros három önkormányzati képviselője szervezett lakossági fórumot a távfűtés­ről. A Lánchíd utcai iskolában sok polgár mondta el véleményét. Kecskemét képviselő-testü- lete tegnap levette a közgyű­lés napirendjéről a távhődíj- emelést. Az MSZP-frakció javaslatára szavazták ezt meg. Akkor tér­nek vissza a témára, ha az ön- kormányzati bizottság elvégzi munkáját. A város képviselő-testülete döntött arról, hogy melyik pénzintézet lesz a jövőben az önkormányzat számlavezető bankja. A pályázatot az OTP Rt. nyerte. A szintén pályázó Creditanstalt kecskeméti fiók­vezetője, Szenes Márton még a szavazás előtt elmondta, hogy elsősorban politikai és nem szakmai döntés várható. Ga- raczi János ezt visszautasította. Dr. Gömöri Tibor, a költség- vetési bizottság elnöke az ülé­sen azt kifogásolta, hogy a jegyző asszony jogsértő véle­ményt adott a bizottságnak. In­formációink szerint az történt, hogy az elnök által meghívott három bankigazgató - egyikük Londonból utazott haza - hiába ment el a bizottsági ülésre, nem került napirendre a pályázat. Ugyanis a napirendre való fel­vételhez a jegyző asszony sze­rint minősített többség kellett volna. Ez nem volt meg, csak az egyszerű többség. Kiderült, hogy ez is elég lett volna a na­pirendre való felvételhez, de akkorra már a bankvezetők dolgavégezetlenül eltávoztak. A Mercedestöl a Babettáig Az utóbbi egy héten is aktívak voltak a kocsitolvajok Kecs­keméten. Október 6-ára virra­dóra például egy félmilliót érő Ford Skorpiót loptak el a város belterületéről. Rendszáma: CZT-577. Nemcsak a Fordok, de a Trabantok is veszélyben vannak. A Széchenyi sétányról egy 120 ezer forint értékű szappantartót vittek el. Rend­száma: ATX-800. Lajosmizsén, az egyik hotel parkolójában nem elloptak, ha­nem feltörtek egy kocsit. Nem is akármilyet! Egy német ál­lampolgár Mercedesét, mely­nek kesztyűtartójából kicsentek 7 ezer 700 német márkát, vala­mint fontos iratokat. A tulajdo­nos kára 847 ezer forint. Egy kecskeméti férfi pedig áramot lopott. A Démász feljelentése szerint szabálytalan vételezés­sel 115 ezer 777 forint kárt okozott a cégnek. Lajosmizsén, a Baross térről egy Babettát lopott el ismeret­len tolvaj. A jármű értékét kb. 18 ezer forintra becsülték. Mintegy négyszázan vettek részt Kecskemét-Hetényegyhá- zán a Nyíri erdészháznál az aradi vértanúkra való megem­lékezésen vasárnap. A szokásos magas színvonalon rendezett ünnepen a szónok Deutsch Ta­más országgyűlési képviselő volt, a műsorban fellépett Bes­senyei Ferenc Kossuth-díjas színművész is. Az ünnepségen az aradi vértanúk mellett meg­emlékeztek az 1848/49-es sza­badságharc leverése után ki­végzett 98 mártírra is. Az or­szágban elsőként Hetényegy- házán állítottak emléket ezek­nek a hősöknek. A 98 nevet tar­talmazó két márvány sírkövet Szlanka József kanonok szen­telte fel. Kecskeméten a Halasi úti is­kola Damjanich János nevét vette fel. Az iskola falán hétfőn felavatták a mártírhalált halt tá­bornok márvány emléktábláját. Az ünnepséget a hagyományos iskolai napok keretében rendez­ték meg, az események sora ma délután 14 órától a városi nép­daléneklési versennyel folyta­tódik. Pénteken játékos vetél­kedő, szombaton 13 órától a szülők sporttalálkozója lesz. Aznap délután 4-től rendezik meg a 25 éve végzett öregdiá­kok találkozóját. A Nyíri erdészháznál vasárnap tartottak megemlékezést, Damjanich János nevét vette fel a Halasi úti iskola. FOTÓK: banozik róbert-ábrahám esztek Fogyasztóvédelmi feljelentés A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség az alábbi közle­ményt adta ki október 7-én. A Bács-Kiskun Megyei Köz- igazgatási Hivatal Fogyasztó- védelmi Felügyelőségéhez több lakossági bejelentés érkezett, mely szerint „Tom Utazás ’96” elnevezésű utazási iroda (Kecs­kemét, Homyik J. krt. 4., illetve Akadémia krt. 2.) a meghirde­tett külföldi utazásokat nem tel­jesíti, és a felvett részvételi dí­jakat az ügyfelek részére nem téríti vissza. A bejelentések alapján vizsgálatot indítottunk az utazási iroda ellen, és megál­lapítottuk, hogy az irodát az Ipari, Kereskedelmi és Idegen­forgalmi Minisztérium nyilván­tartásából 1997. július 24-i ha­táridővel törölte. Az utazási vál­lalkozó a vállalkozói igazolvá­nyát, illetve az iroda működésé­hez szükséges üzletbejelentőt a helyi polgármesteri hivatalnak leadta. Ennek ellenére a volt tu­lajdonos „Tom Utazások” né­ven kül- és belföldi utakat szer­vez, melyeket különböző hirde­tési újságokban jelentet meg. Az utazási vállalkozó ellen bün­tető feljelentést tettünk. Dr. P. Kovács István igazgató Forgalomirányítók versenye Ma és holnap Kecskeméten lesz a IV. Országos Karos For­galomirányító Verseny dön­tője. A 19 megye és a főváros két-két rendőre teszi próbára tudását. A gyakorlati fordulóra pénteken délelőtt kerül sor a Dózsa György út és az Árpád körút, valamint a Rávágy tér kereszteződésében. Egy-egy versenyző öt percet kap arra. hogy bemutassa, mennyire szakszerűen képes a forgalmat irányítani. A verseny rende­zője a megyei rendőr-főkapi­tányság balesetmegelőzési bi­zottsága lesz. Kerekes Pál őr­nagy, a bizottság titkára, a ver­seny főszervezője elmondta, hogy bízik a Bács-Kiskun me­gyei indulók eredményes sze­replésében. Jön a Hip Hop Boyz! Kecskeméten az árpádvárosi sportcsarnokban szombaton 16 óra 30 perckor négyezerrötszáz fiatal előtt kezdődik a drogelle­nes buli, ami éjfélig tart. A leg­frissebb hír, hogy a sztárok so­rában fellép a koncerten Ma­gyarország egyik legnépsze­rűbb bandája, a Hip Hop Boyz is. Az ingyenes jegyek azonban már elfogytak. A drogellenes rendezvényt Kökény Mihály népjóléti miniszter nyitja meg. Háromnapos fesztivált rendezett a Gong rádió Kecs­kemét főterén. A keddi sztárvendég Orsi volt (felvételün­kön). A Gong Rádió Kft.-vei kapcsolatos az a hír is, hogy a kft. taggyűlésén a tulajdonosok 8,5 millió forint tőkeeme­lésről döntöttek, így a jegyzett tőke 26 miihó forintra emel­kedett. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Állásajánlatok A megyei munkaügyi központ kecskeméti kirendeltségén (Klapka u. 34.) október 7-ig regisztrált állásajánlatok: férfiaknak: 4 palackozó dol­gozó, 2 takarító, 2 .szerkezetlaka­tos, 11 lakatos, 2 értékesítési ve­zető, 10 CO-hegesztő, 10 fé- nyező-mázoló, 3 tévé- és elekt­roműszerész, 1 bútorasztalos, 1 fafaragó-szobrász. 11 festő-má- zoló, 1 lóápoló-lovász, 3 targon­cavezető, 1 vontatóvezető, 12 segédmunkás, 4 mezőgazdasági munkás, 1 biztonságtechnikai technikus, 1 project manager, 1 kereskedelmi képviselő, 1 elekt­ronikai szakoktató, 1 kereske­delmi munkatárs; nőknek: 2 fel­szolgáló, 2 pultos, 1 bolti eladó, 2 pénztáros, 1 vendéglátó-eladó, 1 dajka; mindkét nemnek: 3 kárpitvarró, 3 kárpitos, 5 betaní­tott munkás, 1 diszpécser, 14 pa­lackozó dolgozó, 8 tanácsadó, 1 üzemmérnökség-vezető és 1 vámügyintéző. Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Kun Bence (Karó Lí­dia), Hajdú Imola Maja (Sipos Anna Edina) Kunadacs, Kócsó Barbara (Szerda Hajnalka), Kis Daniella (Szakonyi Mónika) Jakab- szállás, Fekete Veronika (Hegedűs Veronika) Jakabszállás, Korponai Hajnalka (Kozma Ilona) Fülöp- háza, Juhász Enikő (Miklós Anna Mária) Tiszakécske, Juhász Vanda (Szabó Adél Anikó), Nagy Regina (Túri Mária) Nyárlőrinc), Nyúl- Tóth Vivien (Szellő-Nagy Tünde) Nagykőrös, Coulibaly Patrik Sé- koué (Botykai Marianna Klára), Dinnyés Noémi (Szőke Márta Il­dikó), Zajacz Borbála (Dora Éva), Boros Anna (Gyárfás Márta), Pet­rezselyem Petra (Szálas Ilona) Ti­szakécske, Nagy Zoltán (Boros Edit), Kocsis Ferenc (Váczi Mag­dolna), Szabó Norbert (Szeibert Krisztina Andrea), Schlégl Sza­bolcs (Savella Andrea), Vörös Imola (Csekei Rita), Bodonhelyi Anna (dr. Kelemen Edit) Puszta- mérges, Gyuris Nikolett (Bukszár Anikó Piroska), Miklós Jenifer (Német Henrietta), Néző Barbara (Bocsa Annamária) Kiskőrös, Ba-' log Anikó (Halász Anikó) Ágas­egyháza, Balog Nóra (Halász Anikó) Ágasegyháza, Dinók Alex (Radics Mónika) Jakabszállás, Bö- rönte Györgyi (Nyiki Györgyi Irén) Kerekegyháza, Makai Ádám (Bcnke Judit) Orgovány, Danka Olivia (Bodor Ildikó) Nagykőrös, Kovács Boldizsár (Hullai Margit Katalin), Nagy Dávid Mihály (Dre- venka Andrea) Soltszentimre. Házasságot kötöttek: Atrach Adil és Tóth Andrea, Kapás Zsolt és Matkovits Tünde, Tischlinger Mar­kus és Szabó Andrea, Hódi Tibor és Pankotai Gabriella, Tóth Csaba Já­nos és Tóth Valéria, Damásdi Zsolt és Pokomándy Szilvia, Hardi Sándor és Szekeres Ilona Judit, Stenczel László és Zsikla Ildikó, Balanyi At­tila és Kurucz Izabella Mónika, Ádám Csaba és Major Andrea, Czombos Ferenc és Méhész Andrea. Meghaltak: Gatyás Miklós, Baj- tai László, Dinnyés Pál, Gulyás Já- nosné Virág Magdolna, Kispál And­rás Árpádné Kisjuhász Julianna (La­josmizse), Szűcs András Béla, Nagy László, Baracsi György, Sahin-Tót Gábomé Pácsa Mária Terézia, Csendes Mária, Rapajka Igor, Szepő Béla (Budapest), Antal Jánosné Horváth Margit, Baranyi Lászlóné Nagy Erzsébet, Farkas János. Orosz István (Izsák). Höss Lászlóné Mé­száros Irén (Izsák), Tóth Sándomé Bácsi Zsófia (Kiskőrös), Göbölyös Mihályné Farkas Julianna (Szabad- szállás), Balogh Imre (Kunszent- miklós), Zakupszki Béla (Mélykút). Langó Miklós Sándomé Kovács Mária (Kunszentmiklós), Makai Sándor (Abony), Borsos János, Nagy Sándor István, Czirkos Mi­hály, Holman Lászlóné Dunai Mária Magdolna, Szécsi Ilona, Meszes Móric (Kiskunmajsa), Kühn Mátyás (Kalocsa), Kiss Istók Józsefné Csonka Ágnes (Ózd), Bíró Sándomé Süveg Margit Erzsébet (Izsák), Csontos Győző György, Német Fe- rencné Börönte Margit, Aranyi Gé- záné Bogovics Sára, Orbán Vil- mosné Kovács Etelka (Izsák), Frankó Józsefné Imre Ilona (Tisza­kécske).

Next

/
Oldalképek
Tartalom